2010. május 4. kedd, 6:40

Jeles Balázs

Ki (ne) menjen tanárnak?

Járnak az iskolákba sok gondot okozó gyerekek, akik motiválatlanok, tiszteletlenek, agresszívek stb. És járnak jó tanulók, udvariasak, jószándékúak is. Tanulságos megnézni, miként vélekedik a tanárokról, a tanár–diák kapcsolatról egy ilyen diák. Írását olvasva felmerül a kérdés: biztos, hogy a nevelési problémák kizárólagos okozói a fiatalok?

Sokan tanácsolták, hogy egy új iskolában már az első napon igyekezzünk jó benyomást kelteni a tanárokban. Én megfogadtam a tanácsot. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ostobaság volt a jó fiú látszatát keltenem, már ha egyáltalán az vagyok. Az év folyamán ugyanis kiderült: ha jó benyomást teszek az osztályfőnökömre, az igazgatóságra és szaktanáraimra, eleinte sok dicséretben részesítenek, viszont ha nem látják, hogy fejlődöm, később rengeteg kínt okoznak. Azok a társaim, akik a tanév kezdetén igyekeztek minél gyengébb képességűnek látszani, ha azóta jelentős fejlődést mutatnak, csak jó kritikákat kapnak, holott még mindig nem érték el azt a szintet, amit én egy évvel korábban produkáltam.

A jó benyomás keltésének van másik hátulütője is. Ha megbízhatónak találnak, akkor folyamatosan „jobbnál jobb” feladatokkal bombáznak, és ha netán elfelejtkezem az egyikről, felemlegetik, hogy önként vállalkoztam rá. A rút valóság azonban az, hogy ha nem vállalom „önként”, pikkelni kezdenek rám, és azután bármit is teszek, semmibe fognak venni.

Aki nem kelt azonnal „jó benyomást”, azt nem sújtják a jelzett problémák. Tőle nem kér semmit az osztályfőnök, így nem is tud csalódni benne. Rendben lévő ez így? Talán a tanárok rabszolgájává kellene válnom, hogy ne okozzak nekik csalódást?

Vannak olyanok tanárok is, akikre – sajnálatos módon – csak rossz benyomást tehetünk. Ilyen például az én leendő matematikatanárom, aki idén ugyan csak tanulásmódszertant tanít nekünk, de az első óráját azzal kezdte, hogy vigyázzunk a szánkra, mert jövőre nagyon megüthetjük a bokánkat matekórán. Csak ámultam. Ez a nő most komolyan fenyeget minket? Még nem csináltunk semmit, és már úgy tekint ránk, mint bűnözőkre?

Az osztályfőnököm, aki civilben a világ legkedvesebb asszonya, az iskolában a leggonoszabb hárpia tud lenni. Az egyik osztálytársam, aki az átlagosnál kicsit gyengébb tanulmányi eredményeket ér el, az egyik többórás iskolai rendezvényen beszélgetni kezdett a mellette ülő fiúval. A drága osztályfőnököm ezt rögtön kiszúrta, és a szünetben első dolga volt megkeresni a beszélgető párost: „Csak azért mosolygok – súgta oda nekik –, hogy a nézők ne lássák, milyen ideges vagyok. Ha nem hagyjátok abba a rendetlenkedést, én megkeserítem a hátralévő éveiteket ebben az intézményben.” Hogy mondhat ilyet egy tanár? Egy tizenhat éves gyerek lelkét megnyomoríthatja egy ilyen mondattal. Szegény srác azóta retteg a kedvesnek hitt tanárnőtől.

Én nagyon szeretem az iskolát, ahova járok, elég erősnek mondható, nem volt könnyű bekerülni. Akkor mit keresnek itt az említett tanárok? Az a bizonyos matematikatanár például terror alatt tartja a többi oktatót, akik nem mernek szólni róla az igazgatónak. Egy másik tanárunkkal beszéltünk erről a problémáról, ő is retteg ettől a kollégájától. Remélem, annyira jól tanítja majd a matematikát, hogy elfelejteti velünk az általa keltett „első benyomást”. Ezt azonban csak jövőre tudom majd meg.

Fel szeretnék tenni még egy kérdést. Vajon miért gondolják a tanárok, hogy a diákoknak semmi más dolguk nincs, csak a tanulás? Napról napra annyi feladatot adnak fel, hogy rámegy az egész délutánunk. Kíváncsi lennék arra, hogy ők mit szólnának ahhoz, ha nyolc óra munka után még neki kellene ülniük esszéket irogatni, ahelyett hogy a családjukkal töltenék azt az időt.

Sok diáknak van kötelező délutáni sportelfoglaltsága. Akad olyan tanár, aki azzal fenyegeti őket, hogy a szülőkkel letiltatja a sportot, ha nem javul a tanulmányi eredményük. Milyen felnőttek lesznek azok, akik minden szabadidejüket a legújabb tananyag fejükbe tunkolásával töltik? Így is alig van testnevelésóránk, mi lenne, ha azon kívül semmilyen sporttevékenységet nem tudnánk űzni?

Egy osztálytársam a nagymamája a 80. születésnapját ünnepelte volna meg, de az osztályfőnök nem engedte el, mondván, gyakorolni kell az év végi idegen nyelvű előadásra. Szerintem pedig itt fontosabb lett volna a család, mint az év végi előadásra való készülődés.

Summázva az eddigieket, arra a megállapításra jutottam, hogy a bár az oktatási rendszer fejlődik, a tanárok és a diákok közötti kapcsolat egyre rögösebb talajra jut. Nem tudom a megoldást erre a problémára (szerintem más sem), de idővel remélhetőleg ez is megoldódik majd.

Jeles Balázs

5 üzenet

kati tanító néni szerint:

2010.05.04. - 11:20

"…de idővel remélhetőleg ez is megoldódik majd." igen. kihalással minden probléma megoldódik.
de addig lenne még tennivalónk. azt én sem értem, miért kell küzdőtérnek tekinteni az iskolát, és ellenségnek az ott lévőket.
ki ne menjen tanárnak? aki nem ezt tekinti életcéljának, semmiképpen. aki itt akarja bebizonyítani a maga zsenialitását, az se. az egyetemi évek alatt folyamatosan figyelni kellene a tanárjelölteket, nincsenek-e árulkodó jelek: máshol hasznosabb munkát végezne a leendő kolléga. a mégannyira kevés tanítási gyakorlaton is ki kell, hogy derüljön, miként bánik a gyerekekkel. a nem megfelelő stílus csak ideig-óráig palástolható. a jó gyakorlatvezető észreveszi az intő jeleket. már ha nem ilyen ő is.
a gyermek megnyomorításánál nagyobb bűnt keveset ismerek. és ezt nálunk szabadon teheti sok "kolléga". én is ismerek ilyet. én is nehezen tudok ellene tenni. talán a másfajta út megmutatása, a tántoríthatatlan hit benne, lassan célba ér.
nagyon lassan..

Válasz
gyuzsu szerint:

2010.05.04. - 23:03

A helyzet bonyolult. Nem fényezni akarom magam, de én figyelembe veszem a a délutáni elfoglaltságokat, elfogadom, ha valami okkal nincs kész a lecke, meg lehet kérni, hogy halasszuk el a témazárót, lehet javítót írni, hiszen nem célom egyeshalom osztogatása. És azt tapasztalom, hogy szép lassan a legjobb osztály is elkezd visszaélni ezzel, akkor sem ír leckét, ha nincs semmilyen indoka, akkor is halasztani akarja a dogát, ha másnapra sem tanulja meg komolyan, stb. Volt diákom, aki meg is fogalmazta, hogy ha egy tanár kedves és nem kell féni tőle, akkor annak az óráján kiengednek, mert mással nem merik megcsinálni. És akkor a tanár – jelen esetben én – szépen megtanulja, hogy keltsen félelmet, mert akkor legalább lehet tanítani.
És még nem beszéltem a szülőkről, akik bemennek panaszkodni, ha a gyerek nem tanul kéromkodások közepette rengeteget az adott tárgyból, mert akkor az a benyomásuk, hogy nem is folyik munka az órán. És akkor a tanár elkezdi a sok-sok házi kiosztását, ée ellenőrzését és a hiány szankcionálását, hogy a szülő számára is látványos legyen a gyerek munkálkodása. Ennek ugyan semmi értelme, de sok igazgatóhoz befutó panaszt nem kockáztathatja a mai világban egy dolgozó.

Válasz
zöldbéka szerint:

2010.05.05. - 11:04

Azt gondolom, hogy minden mai bajunk forrása a hiányos, nem megfelelő nevelés (családi, óvodai, iskolai), a nem létező mintaadás (család, iskolai közösségek, egyéb közösségi terek, társadalom), a szilárd értékrendek. Ezt képtelen pótolni egymagában az iskola, vagy annak néhány pedagógusa.

Válasz
Zsuzsi szerint:

2010.05.06. - 11:56

Szerintem az oktatás, és sajnos már a család is a társadalom kicsinyített mása. És a mi társadalmunk büntető társadalom. Szigorú, sokszor ésszerűtlen törvények betartását követeli meg zéró toleranciával. Reklamációnak helye nincs. Büntetést viszont csak azok kapnak, akiket utolérnek. A kicsiben játszók. A nagy játékosok ki tudnak bújni a felelősségrevonás alól. Ezt látjuk, mi, szülők, pedagógusok, emiatt vagyunk gyakran frusztráltak, és erre válaszolunk úgy, hogy ha már belénk rúgtak, mi is belerúgunk a nálunk gyengébbe. És az nem más, mint a gyerek… A gyerek meg nem érti, mit tett rosszul – lásd a fenti írást!
Ki ne menjen tanárnak?! Az, aki
– azért szerzett diplomát, mert csak tanárképzőbe vették fel
– aki azt hiszi, a munkaideje annyi, amennyi az órarendbe épített órák száma
– aki csak megélhetési forrásnak tekinti az iskolát
– aki nem tudja elfogadni a másságot
– aki elfelejtette, hogy valaha ő is volt gyerek
– aki szerint a munkája kimerül a tantervi követelmények bevasalásában
– akinek nincs humorérzéke
– aki saját sérelmeit nem tudja az iskola kapuin kívül hagyni
– aki nem tud vagy nem akar mosolyogni
– aki nem tud önzetlenül szeretni
– aki az osztályt egy nagy, egységes "masszának" tekinti, és nem fogadja el, hogy minden gyerek önálló egyéniség
– aki nem látja be saját hibáit és korlátait
– aki nem tud megbocsátani
Sorolhatnám még tovább, de úgy érzem, nem érnék a végére. Nem szeretném, ha ebből az írásból bárki azt olvasná ki, hogy én hibátlannak tartom magam, és azokat a kollégákat, akik ugyanezeket az elveket vallják, mert nekem is vannak rossz napjaim, amikor ok nélkül morgok rá a gyerekre, de ha úgy látom, igazságtalan voltam, tudok bocsánatot kérni, és ez nem jelent megalázkodást a gyerek szemében, nem jár tekintélyvesztéssel. Be merem vallani, ha hibázok, vállalom, ha valamit nem tudok, és ugyanezt elfogadom a gyerektől is. Rendszert azonban nem csinálunk ebből. Így megértjük egymást, és a kölcsönös megbecsülés és tisztelet a kapcsolatunk alapja, aminek következménye, hogy a súrlódások nem válnak megoldhatatlan konfliktussá.

Válasz
Barbara szerint:

2013.02.13. - 22:17

Kedves Balázs!
Azóta, hogy ezt leírtad eltelt majdnem 2 év.
Hogy vagy?
Barbara

Válasz

Vélemény, hozzászólás? Kilépés a válaszból

Vissza

Sajtófigyelő

2021.01.20.
A PDSZ ÁLLÁSPONTJA AZ ÉRETTSÉGIVEL KAPCSOLATBAN
A PDSZ álláspontja az, hogy az érettségire történő felkészülés, felkészítés egyáltalán nem annyira zökkenőmentes és ideális, mint ahogy azt az államtitkár és más kormányzati szerepl...
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)

2021.01.20.
A rektoroknak a minisztériumban mondták meg, mi legyen a kérelmükben
Január első napjaiban behívták az Innovációs Minisztériumba (ITM) a szegedi, a pécsi és a debreceni egyetemek rektorait, ahol Palkovics László ismertette velük a minisztériumi forgatókö...
(Forrás: telex)

2021.01.20.
PSZ Ifjúsági Tagozat: A kormány a dolgozók leszalámizására készül az SZTE privatizációja során
Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) Ifjúsági Tagozata, ebben kifejtik, hogy a kormány a Szegedi Tudományegyetemet (is) érintő alapítványi á...
(Forrás: mérce)

2021.01.20.
„Megint rabszolgák lettünk” – ezt teszi az iskolákkal a növekvő pedagógushiány
Tulajdonképpen egyfolytában helyettesítünk – mondta Neubauer Tamás informatikatanár, a Pedagógusok Szakszervezete Győr-Moson-Sopron megyei elnöke a 24.hu-nak azzal kapcsolatban, mit jelent...
(Forrás: 24.hu)

2021.01.20.
Nehéz lesz a számítógépek mellől visszatérni az iskolába
Keith Humphreys, a Stanford Egyetem pszichológia tanszékének függőségekre szakosodott professzora szerint „epikus„ elvonási tünetekre lehet számítani a gyerekek egy táboránál: nem tudnak...
(Forrás: Magyar Nemzet)

2021.01.20.
„Mostantól inkább hagyjanak élni minket!”
Fél év telt el azóta, hogy a gyöngyöspatai iskola egykori roma diákjai közül hatvanan kártérítést kaptak a magyar államtól az évekig elszenvedett szegregáció miatt. A helyszínen járva...
(Forrás: Népszava)

Címkék