Muszáj tréning¹

19 üzenet

1. Zsuzsi szerint:

   2010.10.29. 09:20

   Kedves Petra!
   A világért sem akartalak megbántani, elnézést kérek, ha ez történt, de a tréningekkel kapcsolatban csak negatív tapasztalataim vannak. Számtalan előadáson, továbbképzésen vettem részt az évtizedek folyamán (nem tréningek), nagyszerű előadók tartották, akik tapasztalataikkal, használható anyagokkal, szakirodalmakkal is elárasztottak. Ma alig-alig találkozom ilyenekkel. Helyettük a közösségépítő tréningek, meg tudom is én, mik jöttek divatba. Lehet, hogy nagyon maradi vagyok, de ezeknek nem sok értelmét látom. Én keményen megdolgoztam a kollégák, szülők és gyerekek elismeréséért, ami számomra a szakmai siker is egyben, és azt is bevallom, vannak olyan emberek, akiket nehezen viselek el (felnőttek). Ne akarja kívülről senki azt, hogy én ezeket is szeressem! Nem tolerálom a hanyagságot, a hozzá nem értést, a nem akarást. Nem jól viselem, ha valaki kicsengetés után hazarohan, mert letelt a munkaideje. Ezért ne is akarjon senki meggyőzni arról, hogy nekem az effélékkel sorsközösséget kell vállalnom.
   A mi tantestületünkben rendszeresek a délutáni-esti összejövetelek, ahol tábortűz vagy terített asztal mellett leülünk a kollégákkal, beszélgetünk egy jót, vagy közösen túrázunk egyet. Na, ennek látom értelmét.
   A gyerekekkel ugyanez a helyzet. Egyszer rábeszéltek, hogy az osztályomban lévő problémás gyerek miatt vállaljunk egy pszichológus által vezetett tréningsorozatot. Bár tiltakoztak a gyerekek, szülők és jómagam is, belevágtunk. Az első foglalkozásról a pszichológus nagy büszkén jött ki (rágóval a szájában), és örömmel mesélte, hogy megtörte a renitens tanulót: kiküldte a foglalkozásról!
   Jaaaaaaaa?! Ez ilyen "egyszerű"? Nem inkább az lenne a feladat, amit óráról órára csinálunk a kollégákkal, hogy benn tartjuk, és még tanítunk is tőle?????!!!!
   Hát innen a sok ellenérzésem.
   A másik: az anyagi megbecsülés. Nem kellene megfordítani a tanári "ranglétrát"?! Nem az elsős tanító nénit illetné a legmagasabb fizetés?! Merthogy a legnagyobb felelősség őt terheli, ehhez nem fér kétség. Sőt! Amikor én gyerek voltam, külön volt egy tanító, aki csak elsősöket kapott. Mert ő volt a LEGJOBB.
   Egyszer itt, ezen a fórumon kaptam egy olyan megjegyzést, hogy a világ nem fekete-fehér. Lehet, de ha a kettőt összemosom, nekem abból szürke lesz.

   Válasz
2. petra szerint:

   2010.10.29. 17:53

   Kedves Zsuzsi! "Egyszer itt, ezen a fórumon kaptam egy olyan megjegyzést, hogy a világ nem fekete-fehér. Lehet, de ha a kettőt összemosom, nekem abból szürke lesz." Nagyon rávilágítottál valamire ezzel, igen, a fekete-fehérből, bármennyire is feszülünk, szürke lesz. Vagyis ha minősítő alapról indulunk, onnan hiába mozdulunk el, maradunk a minősítés egydimenziós egyenesén. Pedig nem a fekete és a fehér volnának az alapszínek, hanem a vörös, kék, sárga (segítsetek, ebben nem vagyok egészen biztos…). A lényeg, hogy lépjünk át ebbe a színes világba, amiben te és én nem két különböző szürke, hanem két nagyon izgalmas szín vagyunk. Nem, nem bántottál meg, csak azért szóltam, hogy nehogy azzal veszélyeztesd a fontos észrevételeidet, hogy védekezésből ne vegyék az érintettek (mint például én) komolyan. Ja, és nagyon szeretek tréningeket vezetni, amin keresztül hitem és tapasztalatom szerint sokan jutnak belsővé váló, és a valós helyzetekben, életben, osztályban használható tudáshoz (sőt ismeretekhez is). Nem ámítás és nem varázslás, módszer. Ugyanúgy, mint az előadás. Csak másra való. Magam nagyon fontosnak tartom azokat a felismeréseket, amikhez az út a sajátélményen keresztül vezet…

   Válasz
3. gyuzsu szerint:

   2010.11.02. 09:45

   Eszembe jutott még valami. Az oktatás egészét belengő probléma ez. A legtöbb oktatási szintről lehet olyan példákat találni, ahol nem azt tanítják, ami a jelenlévők számára érdekes/feldolgozható/hasznos.
   Az alsóban elvont fogalmakkal (táplálkozás az evés helyett, szaporodás a "babát csinál" helyett) operáló környezetismeret, a felsőben elkezdődik a tudományok alapjainak oktatása, ez csak fokozódik a gimiben. Irodalomból oktatjuk a költők halálverseit és az öregedésen elmélkedő szövegeket, ráadásul mindezt a távoli múltból, és még sorolhatnám. Kit érdekel, hogy ez érdekli e a gyereket? A tudomány ezt diktálja, ezért ezt kell tanítani!
   Az egyetemen nekünk leendő középiskolai tanároknak fejlődéslélektanból a csecsemőkor és a kisiskolás kor volt a téma, kamaszokról még említést sem hallottunk.
   És ez megy a továbbképzéseken is, van egy elméleti anyag, amit tudomány szent rejtekeiben alkotók szentesítenek, a tréner/oktató/pedagógus meg nem meri és nem szabad neki kreatívan, önállóan alkalmazni a megtanultakat. Rosszabb esetben nem is tudja vagy nem is akarja, esetleg észre sem veszi hogy kéne.
   Az oktatás, ha a tankönyveket vesszük alapul (hozzáteszem a nézőpontom fővárosi és gimnáziumi), nem a gyerekből indul ki, hanem valami másból. Tudományból, ideákból, múltból, középkorú értelmiségi elképzelésekből és effélékből. És ha egy tanfolyamon szenvedünk mi is, akkor sem jut eszünkbe, hogy talán mi is ezt csináljuk a tanteremben…

   Válasz
4. Juli szerint:

   2010.11.07. 21:30

   Teljesen igazad van, ez alapdolog. Valóban jó lenne, ha gyerekeket tanítanánk végre és nem tantárgyakat, mint ahogyan a továbbképzések esetében is a résztvevők valós szükségleteiből kellene kiindulni, azoknak megfelelni. Ez olyan evidencia, amit az ember szinte restell leírni. Mégis ilyen torz módon valósul meg. Elég baj az! Így kényszerül a pedagógus arra, hogy szürke és riadt hivatalnok legyen ahelyett, hogy alkotó értelmiségként találhatna örömet a munkájában, illetve feltöltődhetne valamilyen neki való és önként választott tanfolyamon, tréningen.

   Válasz