Szemelvények az Új Pedagógiai Szemle legújabb számából

Megjelent, és a folyóirat honlapjáról PDF-ben letölthető  az ÚPSZ   legújabb (2023/1-2.) száma. Az alábbiakban – ízelítőül – részleteket közlünk az írásokból.

Setényi János – Fodor Richárd: A tanulás kényszer hatására kiköltözött a kőházakból

A fejlett államok láthatóan vagy nem képesek, vagy nem hajlandóak már úgy finanszírozni az oktatási rendszereiket, ahogy ezt a 80-as években tették. Mindenütt általános a tanári szakma válsága, mindenütt romlanak a fizetések, nagy a pályaelhagyás aránya és mindenütt kényszermegoldásokat alkalmaznak.

Ma még a „hígításos” forgatókönyvek válnak általánossá, azaz pályára léphetnek olyanok is, akik csak munka közben szerzik majd meg a pedagógusi képzettséget. (…) Eközben nagyon erőteljesen szétváltak a közoktatási rendszerek a középosztály iskoláira és a leszakadók iskoláira. A középosztály kimenekül a közszolgáltatásokból, és megpróbálja biztosítani a gyermekei jövőjét egy globális versenyben. (…) Ezek általános ügyek, nemcsak Magyarországra jellemzőek. (…)

A második – jelenleg a legsürgetőbb – kihívás a hibrid modelleknél jelentkezik. A kérdés az, hogyan lehet úgy beengedni a modern oktatástechnológiát és digitalizációt az intézményekbe, hogy ez ne rombolja szét az iskolarendszert, hanem erősítse és gazdagítsa.(…)

A harmadik – és bizonyos értelemben a legkomolyabb – kihívás, hogy az egész oktatási rendszerünk, minden szabályozásunk úgy épül föl, hogy abban a szűkösség gazdaságtana képeződik le. Minden házi feladat, vizsga, kisérettségi, nagyérettségi, felvételi, kompetenciamérés, minden ilyen óriási rendszer azért dolgozik, hogy szűkítse a felsőbb évfolyamokra felvehetők számát, és végül elvezesse az elitet a legjobb helyekre, illetve a többieket is kivezesse vállalható munkahelyekre. Azonban látni kell, hogy a digitális technológiával a legjobb minőségi oktatási tartalmak és a legjobb előadók jórészt ingyenesen hozzáférhetővé váltak kiegészítő anyagokkal együtt. Azaz a tudás nagyjából ingyenessé vált, mindenki számára elérhető tableten, mobiltelefonon, csak internetkapcsolat kell hozzá. Tehát a szűkösség évszázadaiból megérkeztünk a bőség évszázadába – csakhogy ennek a közgazdaságtanát nem ismerjük. (…)

Tehát a tanulási tevékenységek egy része sokkal olcsóbb lesz – akár ingyenessé is válhat –, és itt az igazi szelekciót már nem az állam és a jogszabályok fogják végrehajtani. Természetesen ebben a – most még elképzelt – rendszerben is lesz leszakadás. A résztvevők kétharmada dúskálni fog a lehetőségekben. A felső harmad az életminősége kézben tartásának részeként kezeli majd a tanulást, illetve az egészség megőrzésének részeként idős korban. Ők fogyasztják majd az itt keletkező tudást. A középső harmad a hasznosság jegyében a karrierjét építi majd a folyamatos tanulással. (…) Az alsó harmad azonban le fog morzsolódni ezekről a hibrid kurzusokról – és ez a paradigmaváltás. Az új rendszerben ugyanis nem kőházakba kell reggel nyolc órakor halálsápadtan-beesnem-,(…) hanem egy önszabályozó tanulásban nyolc hónap alatt kell egy kurzust elvégeznem úgy, hogy én osztom be az időmet(…). Ez az a fajta felelős önálló tanulás, amelynek képességével a középosztály szintje alatt élő családok nem rendelkeznek. Őket majd helyzetbehozó mentális fejlesztéssel kell támogatni.

Lannert Judit: Mit és hogyan tanítsunk a 21. században?

Az iskolákra folyamatosan nyomás nehezedik, hogy lépést tartsanak a 21. században tapasztalható gyors változásokkal. Ezzel párhuzamosan folyamatosan változnak az elképzelések arról, hogy mit kell tanítaniuk az iskoláknak – végül politikai napirendek, ideológiák vagy szülői nyomás hatására gyakran csak annyi történik, hogy új tartalmakat adnak az amúgy is zsúfolt tananyaghoz. De – ahogy azt az OECD-nek a jövő oktatásával foglalkozó anyagai is kiemelik – „a tanulóknak nem többet, hanem mélyebben kellene tanulniuk”. (…)

Ott, ahol nincs ilyen tudatos, tanulóközpontú tartalomszabályozás, és a tananyag mennyisége nő, a zsúfoltság negatív folyamatokat indít el. A tantárgyra szánt kevés oktatási idő negatív hatással lehet a tanulók tanulására és jóllétére. A tanárok ilyenkor általában megpróbálják az összes tartalmat érinteni, és így előfordul, hogy nincs idejük a tanulók tanulási igényeihez igazítani a tanítási folyamatot. Ez a tartalomvezérelt megközelítés oda vezethet, hogy sok diák nem sajátítja el a minimálisan szükséges ismereteket és készségeket sem. A tanárok gyakran az addiginál több házi feladat kiosztásával kompenzálnak, ami tovább fokozza a tanulói túlterheltséget. Az említett problémákat a magyar tantervi szabályozás ma mind felmutatja.(…)

Látni kell, hogy a pedagógus szakma presztízsének világszerte tapasztalható romlása mögött az is áll, hogy a pedagógusok jelenlegi tudása rohamosan leértékelődik. Ennek legijesztőbb és legújabb bizonyítéka a chatbot (vagyis a mesterséges intelligencia) megjelenése a keresőszoftverekben. Egyre inkább látszik, hogy az információgyűjtés és -összegzés már gépekkel is megvalósítható. (…) Nagy a kísértés, hogy a pedagógushiány közepette technológiai megoldásokkal helyettesítsük a tanárokat. De a mesterséges intelligencia nem tud kapcsolatot teremteni a tanulókkal, fejleszteni az érzelmi intelligenciájukat, rávezetni őket arra, hogy kreatívan és kritikusan gondolkodjanak. A pedagógusoknak ezen a területen kell megerősödniük, hogy megtalálják a helyüket a 21. században és visszaszerezzék a szakma presztízsét.

Böcskei Balázs – Fekete Mariann – Nagy Ádám – Szabó Andrea: Az online oktatás a magyar fiatalok percepciói alapján

A COVID-19 megjelenését követően a társadalom széles csoportjai tapasztalták meg, mit jelent az illékonyság, a radikális bizonytalanság – miután néhány nap leforgása alatt elveszítették az irányítást az események felett, a prioritások megválasztása, az időbeosztás, az információk elérhetősége terén. A fiatalok reflexív életformáló képessége és egyéni cselekvőképességeik mátrixa a globális egészségügyi vészhelyzet megjelenésével 2020 tavaszán meggyengült. Arra kényszerültek – a pandémia, a kockázatcsökkentés érdekében hozott döntések következményeként –, hogy átstrukturálják mindennapi életük rögzült kereteit, rövid idő alatt adaptálják az új normalitást, az internetalapúvá tett oktatást, társas kapcsolatokat és szabadidőtöltést. A krízis így kiélezte a társadalmi feszültségeket és különbségeket, a társadalmi egyenlőtlenségek láthatósága felerősödött, az online oktatás időszaka felmutatta a hozzáférés és a használat autonómiája terén meglévő egyenlőtlenségeket is.

Tanulmányunkban az online oktatással kapcsolatos percepciók, megélések által fölvetett problémákra, kérdésekre kerestünk választ (…), valamint feltártuk a korcsoport online véleményeit, illetve az ezeken keresztül észlelhető infrastrukturális, oktatásszervezési, eszközhasználatban megnyilvánuló kompetenciakülönbségeket. A fiatalok megítélése kettős a digitális oktatással kapcsolatban: a pozitív attitűdök elsősorban a tanulói teljesítmény méréséhez/értékeléséhez kapcsolódnak, a negatívumok a tanulási folyamat hatékonyságához, ami felértékeli a jelenléti oktatást.

Dudok Réka: Elméleti szempontok a sajátos nevelési igényű diákok pszichológiai jóllétének elemzéséhez

Az élettel való elégedettséget vizsgáló kutatások kapcsolatba hozzák egymással az önbecsülést, a társas hatékonyságot, a társas támogatást és a szubjektív jóllétet.   A serdülők körében végzett vizsgálatok igazolják, hogy a szubjektív jóllét és az élettel való elégedettség fontos tényezője lehet a serdülők iskolai teljesítményének. Az élettel való elégedettséghez lányok esetében a társas támogatás meghatározóbban járul hozzá, mint fiúk esetében. De a szülői támogatás és a mások általi elfogadás mindkét nem esetében fontos előrejelzője az elégedettség szintjének.

Továbbá, a stresszel való megküzdés is fontos szerepet játszik a jólléti mutatók szintjének alakulásában, ugyanis a megküzdési mechanizmusok és a pszichológiai alkalmazkodás is fontos szerepet tölt be az elégedettség belső megítélésében. A kutatások alapján azok a serdülők, akik hatékony, adaptív és aktív megküzdési stratégiákat használnak, magukat boldogabbnak és elégedettebbnek látják, ugyanakkor azoknak a serdülőknek, akik a stresszes helyzetekben maladaptív, passzív megküzdési stratégiákat alkalmaznak, az elégedettsége alacsonyabb.

Összességében elmondható, hogy a pszichológiai jóllét előmozdítása segít a gyermekeknek és fiataloknak abban, hogy elérjék lehetőségeiket, és felkészüljenek a boldog és egészséges felnőtt életre. A gyermekek és fiatalok jóllétének megértése mind a magyar, mind a nemzetközi kutatásokban egyre hangsúlyosabbá vált az elmúlt évtizedben. Ugyanakkor hiányoznak olyan kutatások, amelyek kifejezetten a sajátos nevelési igényű, tanulási problémával küzdő gyermekek jóllétét vizsgálták volna. A mentális egészség és a pszichológiai jóllét előmozdítása minden gyermek és serdülő számára fontos, de még inkább azoknak, akiknek speciális nevelési szükségletei vannak.

Gergely Anna Jázmin: Egészségtől közösségig és vissza

A külvilág megrendítő és váratlan eseményei rendre kihúzzák alólunk a biztonságérzetet nyújtó talajt. Felnőttek, fiatalok és természetesen a felnőttekre utalt gyerekek alól egyaránt. (…) Mégis: az az elképzelés, miszerint A-tól indulva B-hez jutok, még a közelmúltban is hatalmas erőt és motiváltságot nyújtott sokunk számára. „Ha tanulok és jók a jegyeim, felvesznek egy jó egyetemre és sínen lesz az életem.” Ez a fajta hitünk megrendült a „láthatatlan” jövő olyan tényezőinek hatására, mint a klímaválság, a technológia fejlődésének negatív és pozitív, de nehezen belátható súlyos következményei, a globalizáció okozta tragédiák (pl. az új vírusok) vagy a háborús helyzet. (De talán ide sorolható a Nietzsche által megfogalmazott felismerésből származó – „Isten halott” – jelenség is, ugyanis azt gondolom, hogy az állandó bizonytalanságunk mögött ott áll az a mai emberre jellemző, „újfajta” tudatállapot, amiből Isten, azaz egy felsőbb, biztonságot nyújtó hatalom,rendszer hiányzik.)

A fentebb leírtak ellenére egyelőre életben vagyunk, és emberként: alkotni, fejlődni, és sokan leginkább önmegvalósítani vágyunk. De nem elég, hogy mi életben vagyunk, továbbra is gyermekeket hozunk a világra, akiket ezen a láthatatlan jövőképen keresztül igyekszünk „belenevelni”, vagy éppen „belenöveszteni” a világba. Nagy részben a – meglátásom szerint már alig mérvadó – mintáinkból, vagy az intuícióinkból és az emberségünkből táplálkozva alakítjuk ki a nevelési módszereinket.

Ahhoz, hogy bátran támaszkodhassunk – a nevelésben rendkívül nagy szerepet játszó –vélhetően jó megoldások felé vezető intuícióinkra, folyamatos és „ápolt” kapcsolatban kell lennünk önmagunkkal és a világgal.(…) Miközben pedagógusként igyekszünk a gyerekek közösségét valódi közösséggé formálni, számunkra is nélkülözhetetlen, hogy ilyen közeget teremtsünk magunk köré. Vitatkoznunk kell, inspirálnunk és támogatnunk kell egymást. Ahogyan az egészségünk és teljességünk elérése is kitűzött cél lehet csupán, amely felé folytonosan törekszünk, ugyanígy és ezzel párhuzamosan a valódi közösségünk megteremtése is egy idea, amely felé szakadatlanul törekednünk kell. A jól-létünkön túl a mai világban hitelességünk is ezen a folytonos törekvésen múlik.

Jakab György: Utazások Halász Gábor pedagógiai univerzumába(n)

A kötetekben megjelenő személyes fejlődéstörténet sok tekintetben érvényesnek tekinthető a szerző egész generációjára is. A rendszerváltás előtt induló magyarországi értelmiségiek jelentős részének ugyanis komoly neoliberális illúziói voltak az európai és a globális demokrácia megteremtésével és hazai adaptálásával kapcsolatban. Ez az illúzió a második világháború utáni békekorszakhoz, valamint a „vasfüggöny” lebontásához kapcsolódott – és talán Francis Fukuyama  A történelem vége és az utolsó ember című, eredetileg 1992-ben megjelent írása fogalmazta meg a legplasztikusabban. (…) Ma már valamennyien tudjuk, hogy „a történelem nem ért véget”. Ez a generáció már azt is tudja, hogy a köztörténelmi folyamat a továbbiakban nagyobbrészt már nélkülük hömpölyög tovább.

(…) A jelenlegi léthelyzet megélése azért sem könnyű, mert a sűrűsödő válságjelenségek és félelemkeltő jövőképek közepette egyre nehezebb megőrizni a sztoikus derűt és pedagógiai optimizmust. Halász Gábor könyvsorozata legfőképpen azért rokonszenves a recenziót jegyző olvasónak, mert – naivan, álnaivan, vagy már túl jón és rosszon (egyre megy) – illúziómentesen és méltósággal vállalja a szembenézést az aktuális világhelyzettel és „az eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem” (Bibó István) örökségével.

Jól mutatja ezt a harmadik kötetet lezáró álkonferencia, (…) Ezen az összejövetelen ugyanis nyoma sincs a pesszimizmusnak. Nincs önsajnálat és hibáztatás, nincs rezignált elhallgatás és dacos prófétálkodás. Jókedv és szeretetteljes közösségi légkör uralkodik ebben a rezervátumként működő vidéki kastélyban, ahol az összejövetelt tartják.

Megtudhatjuk, hogy mindenki – „a költő ír, a macska miákol” – továbbra is teszi a dolgát. Ki a hatalommal kollaborálva, ki partizánként, vagy erős ellenszélben dolgozva képviseli az értelmiségi kultúra eszményeit, a jó kormányzás elveit, a társadalmi szolidaritás és a barátság fontosságát.

A teljes folyóirat letölthető innen.

Részlet Kaposi József szerkesztői jegyzetéből

A kérdés jelenleg az, hogy egy teljesen más politikai, gazdasági körülmények között szocializálódott, más életfeltételeket elváró új pedagógus-generáció tagjai akarják-e, és tudják-e folytatni az elődök munkáját. Új erőre kap-e ismét a civil kurázsiba vetett hit, felfedezik-e újra az önszerveződés erejét? Ösztönzésként azt a közhelyesnek tetsző felismerést tudnám ajánlani, hogy csak szabad gondolkodású és helyzetű pedagógus képes önálló, cselekvőképes állampolgárt nevelni – az alattvaló csak alattvalók nevelésére képes. Mindig van választásunk.