Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. november 18. csütörtök, 12:47

Évfolyam-felelősi Kiskáté – Képzelt interjú egy érdeklődővel

Több, mint 13 éve dolgozom az ország immár egyetlen újreál1 rendszerű gimnáziumában, a kelenföldi Bethlen Gábor középiskolában. Ez idő alatt számtalanszor kellett elmagyaráznom barátoknak, idegeneknek mi is a dolgom, mivel ütöm el a munkaidőmet, hisz az intézmény egyik legjobb hangulatú, leginnovatívabb munkaközösségében, az évfolyam-felelősiben tevékenykedem. Kollégáimmal (összesen hatan vagyunk, hisz egy hatosztályos gimnáziumról van szó) főállású osztályfőnökök vagyunk, ami nehezen megy le az emberek torkán, hisz aki iskolában dolgozik, az tananyagot tanít, feleltet és osztályoz. Mi pont ezt a három dolgot nem csináljuk, ezért mostanában már próbálom elkerülni a fent említett beszélgetéseket és csak annyit mondok, ha valaki munkám felől érdeklődik: egy gimnáziumban tanítok.

Bethlen nap 2008

Most azonban pont az a dolgom, hogy pontosan és szabatosan leírjam, hogyan is működik ez a rendszer, mik az előnyei, és adott esetben mik a hátrányai. Arra gondoltam, hogy ezekre a dolgokra a legkönnyebben egy képzeletbeli beszélgetés segítségével lehet a legegyszerűbben rávilágítani. Az alábbi fiktív párbeszéd azt a több száz dialógust gyúrja össze, amit én és kollégáim folytattunk hosszú évek alatt a munkánk iránt érdeklődő személyekkel.

ÉRDEKLŐDŐ: Akkor mit is csinálsz te tulajdonképpen az iskolában?

ÉVFOLYAMFELELŐS: Évfolyamfelelős vagyok, amolyan főállású osztályfőnök-féle.

ÉRDEKLŐDŐ: Jó, jó! De mit tanítasz?

ÉVFOLYAMFELELŐS: Semmit. Ez a koncepció lényege.

ÉRDEKLŐDŐ: Jó kis koncepció! Bárcsak az én munkahelyemen is lenne egy ilyen „ne csinálj semmit!” koncepció…

ÉVFOLYAMFELELŐS: Miért, szerinted csak az dolgok egy iskolában, aki effektív a tanórákon tanít? Csak annak a munkája értékelhető?

ÉRDEKLŐDŐ: Miért, szerinted nem?

ÉVFOLYAMFELELŐS: Akkor hevenyészve, a teljesség igénye nélkül felsorolnám, mit is csinálunk mi. Elvégezzük az adminisztrációs feladatokat, karbantartjuk az osztálynaplókat és a gyerekek ellenőrzőit. Munkáknak köszönhetően a gyerekek iskolai előmeneteléről naprakész visszajelzést kapnak a szülők, akikkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot e-mailen.

ÉRDEKLŐDŐ: Hát ezt egy „hétköznapi” osztályfőnök is megcsinálja, és ő még tanít vagy húsz órát mindemellett.

ÉVFOLYAMFELELŐS: Biztos vagy benne? Szerintem pont azért, mert még tanítanak is az osztályfőnökség mellett, a szülőkkel való folyamatos kapcsolattartás nem mindig valósul meg… De legyen igazad, mindezt bármelyik osztályfőnök megcsinálja, ám a felsorolásomnak még koránt sincs vége. A legkézzelfoghatóbb és legegyszerűbb dolgokat vettem előre, most jön csak a neheze. Megpróbálunk minél több időt a tanulók között tölteni. Ott vagyunk velük a szünetekben, néha még órára is bekéredzkedünk, és sokszor szervezünk iskolán kívüli programokat. Kirándulunk, mozizunk és színházba járunk velük. Így rögtön, első kézből tudjuk meg, ha valamilyen problémájuk van, ráadásul mi magunk is annak a közösségnek a részévé válunk, amit folyamatosan, napról napra építünk és szépítünk.

ÉRDEKLŐDŐ: A közösség az épül magától is. Olyan divatos mostanság ez a közösségépítés, szerintem ködös és megfoghatatlan az egész.

ÉVFOLYAMFELELŐS: Akkor a „ködös” és „megfoghatatlan” dolgokkal nem is kell foglalkozni? Vesszen, ami nem gyömöszölhető matematikailag körbehatárolt ok-okozati összefüggésrendszerbe? A közösséget meg igenis építeni kell, mert abban igazad van, hogy valamiféle közösség mindenféle komolyabb tanári beavatkozás nélkül is kialakul a gyerekek között, de nem mindegy, hogy milyen. Mi azon dolgozunk, hogy az osztályközösségek „biztonságosak” legyenek mindenki számára, a tanulók szívesen és félelem nélkül nyilvánuljanak meg egymás előtt. Szeretnénk, ha a jóindulatú semlegesség lenne a „legridegebb” kapcsolattartási mód, amit az osztályban tapasztalni lehetne.

ÉRDEKLŐDŐ: – Ez már ilyen utópiaszerűség. Megvalósíthatatlan dolgokat mondasz.

ÉVFOLYAMFELELŐS: De törekedni azért lehet rá.

Bethlen nap 2008

ÉRDEKLŐDŐ: És a fegyelem? Azt nem nehéz ilyen körülmények között megtartani?

ÉVFOLYAMFELELŐS: A hagyományos értelemben vett fegyelmet talán nem könnyű, de cserébe ott van a tanulók saját elhatározásból történő önkorlátozása.

ÉRDEKLŐDŐ: Saját elhatározásból történő önkorlátozás? Most egy kicsit elszaladt veled a ló…

ÉVFOLYAMFELELŐS: Csöppet sem. Ezek a gyerekek már teljesen mások, mint a húsz, vagy akár a tíz évvel ezelőttiek. A húsz évvel ezelőtti módszerek egyszerűen nem működnek náluk. Partnernek kell őket tekinteni, akkor viszont marad a belátáson alapuló önkorlátozás. Nem könnyű elérni, de ha sikerül…

ÉRDEKLŐDŐ: Akkor már csak azt áruld el nekem, hogyan tudod lemérni a munkád sikerességét, vagy sikertelenségét?

ÉVFOLYAMFELELŐS: Nehezen, leginkább sehogy… Hát igen, pont ez az egyik legmegerőltetőbb része dolgos hétköznapjainknak. Egyszer úgy érezzük, végre célt értünk, két napra rá mintha összedőlne minden, amit eddig építgettünk. Persze pár nap múlva megint történik valami, ami azt hiteti el velünk, hogy jó úton haladunk…

ÉRDEKLŐDŐ: Egyáltalán lehet tudni, hogy jó-e az, amit csináltok?

ÉVFOLYAMFELELŐS: Csak annyit mondhatok, eddig két évfolyamot vittem végig hetedik osztálytól tizenkettedikig, most tartok a harmadiknál, amiben több olyan gyerek is található, akinek a testvérét is „neveltem” már, sőt olyan is akad, akinek mind a két testvére az osztályaimba járt. Azt hiszem jó az, amit csinálunk, igény mindenesetre van rá.

Részlet a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium Jubileumi évkönyvéből (1888-2008):
Az évfolyamfelelősök „függetlenített osztályfőnökök”, akik egy egész évfolyamért (2 osztály) felelősek. Kiemelkedő szerepük van a rájuk bízott tanulók személyiségformálásában, önismeretük, reális énképük kialakításában. Lehetőségük van az egyéni bánásmód megvalósítására. Résztvesznek a differenciált képzés szervezésében és kivitelezésében. Külön figyelmet fordítanak a személyenkénti egészségnevelésre, drogprevencióra, a tanulási és/vagy képességzavarok feltérképezésére. Fontos szerepük van a „Bethlenes hagyományok „ ápolásában. Feladatuk a pedagógiai programban leírt évfolyamvizsgák szervezésében, lebonyolításában való részvétel. Ellátják az esetenkénti helyettesítési munkát (a szaktanárok útmutatása alapján), illetve a rájuk bízott ügyeletet. Sokoldalú munkájuk feltétele, hogy tantárgyat nem tanítanak így teljes idejüket a fenti feladatok ellátására fordíthatják. (Szerk.: Cseke Lajosné).

A iskola hivatalos weblapja itt érhető el: http://www.bethlen.hu/

1„Az újreál” iskola olyan középiskolát jelent, ahol a diákok a középiskolai alapismeretek elsajátítása mellett megszerezhetik azt a maximális tudást, amelynek elérésére egyénileg képesek. A mindenkori valósághoz, a realitásokhoz való újszerű viszonyt hivatott kifejezni az „újreál” név is. Megálmodója Ördögh Erzsébet oktatáskutató (ld.: Iskolatervezés, szerk.: Ördögh Erzsébet, Oktatáskutató Intézet, 1989). Az első újreál évfolyamok az 1991/92-es tanévben indultak el három intézményben.

2 üzenet

  1. jap szerint:

    erdekes, s szimpatikus megoldas! milyen cimen, s honnan van ra penz?
    koszi

  2. CsLA szerint:

    Az iskola fenntartója fantáziát látott az "Újreál" koncepcióban, felvállalta és – közel 20 éve – biztosítja az évfolyamfelelősi státuszokat.

Hozzászólás a(z) jap bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep