Csobi Sound, avagy a kortárs irodalom mint esély

Ezt a rendhagyó magyarórát a József Attila Kör Irodalmi Egyesület támogatja, hiszen a kortárs költészet oldaláról is megfogalmazódott az igény, hogy diákokkal találkozhassanak mint leendő olvasóikkal. Délutáni programról lévén szó, a 8 évfolyamos gimnázium bármely diákja részt vehet a foglalkozásokon, általában 7.-11. osztályosok jönnek el. Kortárs irodalom, drámapedagógia és élménypedagógia, ezek azok az elvek, melyekre épül a programsorozat. Következzen belőle némi ízelítő.

Első vendégem Pál Dániel Levente volt, akinek a Könyvhétre jelent meg 2. kötete, Ügyvezető költő a 21. században címmel. Egy rövid bemutatás, beszélgetés után a kötet címére és az új költőstátuszra tértünk rá. A „költő”, „menedzser” és „ügyvezető költő” szavak szóasszociációi a kötet jellemzőire mutattak rá anélkül, hogy előtte olvastunk volna belőle bármit. A kettősség kirajzolódott, az ügyvezető költő, a menedzser költő ezek szerint egy kettős életet élő, széttartó figura, aki valószínűleg nehezen egyezteti össze kétlakiságát. Új perspektívát kínált mindez az eddigi költőszereppel szemben, a 21. századi költőt erősen befolyásolja a fogyasztói társadalom, mesélte PDL. A költő mint brand, márkanév kell, hogy megjelenjen, illetve nagyon nagy a felelőssége abban, hogy saját magát és a könyveit mint terméket reklámozza, fogyaszthatóvá tegye. Ez egészen más perspektívát kínált a többnyire még csak klasszikusokkal találkozó diákoknak.

A fiatal költő Pilinszky-trip című versét vizsgáltuk először: 3 csoportra osztottam a diákokat. Az alapkérdés az volt, hogy mit látunk, miket látunk, és mi történik.

Az egyik csoport a faragott nagy fej, a második csoport a faragó gyerekisten, a harmadik csoport pedig a bámuló madárhad versbéli figuráihoz talál ki közösen három mozdulatot. Ezt a három csoportot a képnek megfelelően, belül a faragott fej, körülötte a gyerekistenes csoport diákjai, majd a madárhadat játszó diákok helyezkedtek el. A három kör tapsra csinálta a három mozdulatot, melyben megmutatták, hogy milyen lehet a vers kezdő szituációja, egy lehetséges olvasatot, látványt, ami az olvasó elé tárul.

A továbbiakban ez zenével is kiegészíthető, különböző megadott instrukciókkal: pl. legyen benne fokozás, amiről beszélgetünk előtte, milyen irányú fokozást enged meg a vers világa, halkuljon vagy hangosabb legyen. És a figurákhoz tartozó zenék ugyanúgy összeereszthetőek, mint a mozdulatok, végül így hozva létre egy fúgához hasonló képződményt. Segítő kérdésként bevethetjük, hogy induljanak ki abból, milyen hangja lehet a faragásnak, a bámuló madarak tollai vajon milyen hanghatással rezegnek, a fejet faragó kezű gyerekisten az alliterációk által nyújt segítséget az induláshoz a dupla „f”-fel.

A másik lehetséges vizsgálódási felület a vers formai jellemzői felől építkezik. A 2. és a 4. versszakban megjelenő ismétlés újraindítja a verset, ez biztos szembetűnik, a lírai én alakot nyer a 4. versszakban: „Egy ember formájú hámlik az égről…”. Aztán vizsgáljuk meg, milyen igék, mozgások jelennek meg, ezek vajon milyen többletet hordoznak. Pl. figyelnek, állnak, bóbiskolnak, szorongatják, és ezzel szemben a hámlik, zuhan igék. Jól látszik, hogy a 2. versszakban belső feszültség, visszafojtottság és figyelem, várakozás áll szemben a 4. versszak passzív cselekvéseivel, ahol a feszültség ebből a magatehetetlenségből fakad. Mondattanilag ráadásul a 2. versszakban szaggatott, rövid mondatok jelennek meg az álomszerűséget ellenpontozva, a 4. versszakban a magatehetetlenség folyamatos lélegzetvételű, összetett mondatokból építkezik, a hámlás mozgásával ellentétben, a zuhanással párhuzamba állítva. Forma és tartalom így egészítik ki egymást. A két versszak között lévő 3. tovább fokozza a feszültséget: az ismételt „nem rettegek”, a „faszilánk” mint fegyverként megjelenő tárgy, illetve a „hunyorítok” koncentrációja az előkészületet, az összpontosítást fokozza. Azonban nem lehet nem megvizsgálni az egész vershez kapcsolódó alapmotívumot, a szülést, amely mind formailag, mind tartalmilag a vers gerincét alkotja. Az előbb vizsgált mondatszerkezetek a szülés töredezett, olykor szakaszos, máskor folyamatszerű mozgásait példázza, tartalmilag pedig a faragás, a születés, formálódás figyelhető meg.

A második ismétlődő szerkezet: „A kerti székben egy gyerekisten/ farag egy sokszemű nagy fejet…” 5. versszakbeli ismétlése hozza meg a változást: a „hirtelen megnövő virág” és a „megrúgom” ige az eddigi mozgásokhoz képest látványosan produkálja a szülés utolsó erőbedobással végzett mozgását. Szépen lezárja az ereszkedő erdő képével, mely maga is izgalmas téma, nőiségszimbólum, összetettség, homály és kuszaság húzódik mögötte.

És a harmadik ismétlési forma, a „Bóbiskolnak. Szorongatják/ egymás kezét.” sorok is átértékelődnek ezáltal, a vers zárása pedig József Attila-i Altatóra emlékeztető megnyugvást hoz.

A lírai én felől vizsgálva meg a mozgásokat, indulok, hunyorítok, felveszek, indulok, megrúgom, fekszem, hasonlóképpen mutatja a megbékélést, a „valaminek a végére érés”-t. A zárósorban a lírai ént kidarabló doktorra rímel a „lehajtja fejét egy sokszemű virág” – a virág lehet ő maga, mely átváltozása előtt még sokszemű nagy fejként jelent meg.

És hogy hogyan csapódott le mindez? Megszületett-e az a bizonyos hang? Következzenek a gyerekektől kért értékelések, hangulatjelentések: ”Élmény volt. A Drága lelked két kezemmel óvom című vers telitalálat volt. Teljesen átéreztem, élveztem, és élvezet volt látni, hogy mindenki mennyire figyelt.” ”Igazán élvezetes és tanulságos volt. Élmény volt betekinteni egy igazi költő költészetébe. A versek csodálatosak voltak.” ”A költészet és a művészet lényege szerintem az, hogy a művész saját szórakoztatására alkot. Általában mások a mű mögött álló érzelmeket nem ismerik. Saját magukat látják a sorok között. Én is megtaláltam magamat ma, többször is. Köszönöm!”

Pilinszky-trip

Egy nagy fej sok szeme figyel.
A kerti székben egy gyerekisten
farag egy sokszemű nagy fejet.
Egy nagy fej sok szemét figyeli
odújából a bámuló madárhad,
s a sokszemű nagy fejet faragó kezet.

Indulok. A madarakkal
a kifordított égen. Szembe
nagy fejű, sokszemű lények
figyelnek,
iszonyú árnyékú angyalok.
Többen állnak. Bóbiskolnak.
Szorongatják egymás kezét.

Hunyorítok. Nem rettegek,
felveszek
egy faszilánkot.

Indulok. Egy ember formájú
hámlik az égről,
s a hetedik naptalan alkonyat
az anyaméh perzselő sötétjébe zuhan.

A kerti székben egy gyerekisten
farag egy sokszemű nagy fejet,
rátekeredik egy hirtelen megnövő virág;
megrúgom picit anyuka hasát,
körém hallgatag erdő ereszkedik.

Fekszem, ahogy megnyitják anyuka
testét. Többen állnak.
Bóbiskolnak. Szorongatják
egymás kezét. Kidarabol
egy kedves arcú doktor,
lehajtja fejét egy sokszemű virág.

Csobánka Zsuzsa