Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2011. január 24. hétfő, 20:16

Csak azért is osztályfőnök…

Hadd higgyem azt, hogy az osztályfőnökség a tanári munka csúcsa – írja Achs kollégánk egy megjelenés előtt álló könyvében1. Az erről szóló könyvfejezettel indítjuk el a felkészülést a január 31-i kerekasztal-beszélgetésre (részletes információk minderről a pedagógia-online honlapon találhatók). Várjuk előzetesen is a javaslatokat, ötleteket, mi mindenről szóljon a beszélgetés, illetve az ehhez kapcsolódó online fórum.

Csak azért is osztály2

Hadd higgyem azt, hogy az osztályfőnökség a tanári munka csúcsa.

Alig éltem túl, amikor kezdőként évekig kellett várnom az első osztályomra. Mert fiatal, a gyerekeknél alig idősebb tanárként osztályfőnöknek lenni gyönyörűség! Aztán minden korban szép valamiért. Most éppen a hetedik osztályom fog érettségizni. Fiatalságról már szó sincs, de mostanra talán sokat tanultam. Talán jobban tudom, mi fontos, mi nem. Talán jobban merek a saját fejem után menni. Talán kitaláltam egy-két jó dolgot, néha bizony restellem, hogy nem valamelyik korábbi osztályom idején jutottak eszembe.

Persze mit is jelent ez a munka?

Első megközelítésben az osztályfőnök az osztálynapló külalakjának fő csinosítója. Az óráját beírni elfelejtő szaktanár fő fegyelmezője. Adminisztrátor. Bizonyítványkitöltő. A jegyek pontos vezetésének fő ellenőre. Az igazolások szortírozója. Statisztikai szakértő. A hatóság kiértesítője nehéz esetben. A báliruha-cégek közvetítője. A fényképészek közvetítője. A felvételi előkészítő cégek közvetítője. Az osztályterem fő állagmegóvója. (Néha még festője is.) Biztonsági őr. Vagyonőr. A Kötelező Osztályfőnöki Témák bősz elővezetője. És így tovább napestig.

Persze ezek közül sok mindennek azért értelme is van. De nem ezek miatt szeret az ember osztályfőnök lenni.

Hanem azért, mert jó tartozni valakihez. Jó látni, hogyan alakulnak át a gyerekek négy év alatt. Jó együtt átélni pillanatokat. Jó közös titkoknak a birtokában lenni.

És persze a legjobbak a megoldandó feladatok. Észrevenni az egészen apró, kicsi rossz gesztust egyik gyerektől a másik felé. Mindezt finoman megoldani. Észrevenni és megpróbálni feloldani a gátlást. Kezelni az akaratlan durvaságokat. Neki való feladatot adni az első látásra nehéznek tűnőnek. Bizalmi feladatot kitalálni az első látásra nem feltétlenül szimpatikusnak. Csitítani a túlzottan nagyszájúakat. Hangosítani a túlzottan kisszájúakat. Fölfedezni az értéket. Melléjük állni, kihozni azt, amiben jók.

És küzdeni mindenféle hierarchia ellen. Nem fölállítani sorrendeket, de vigyázni arra is: a jó tanuló egy idő után nehogy diszkriminációnak érezze, ha mindig a kevésbé kiemelkedőket bízzuk meg feladatokkal. Az év végén mindenkinek oklevelet adni. Olyat, amelyben nem valamiféle iskolai teljesítményért dicsérjük meg őket.

Tapintatosnak lenni pénzügyekben. Tapintatosnak lenni ízlésnevelgetésben. De azért valamiféle értékek felé orientálni.

Felelősséget adni. Bizalmat adni. Néha elnézni botlásokat. Néha kivárni akár fél évet is, hogy a botlásról a legalkalmasabb időben beszélhessünk.

Ja, ha nem esik nehezünkre, akár szeretni is őket…

1Csak azért is iskola címmel jelenteti meg a kötetet az Underground Kiadó

2 Részlet Achs Károly kiadásra váró Csak azért is iskola című kötetéből

11 üzenet

  1. terepmunkás szerint:

    Vannak szép napok. Ez ilyen. Tudj Isten, miért elég egy szemelvény, s már jónak érzem, hogy ofő lehetek.

  2. márta szerint:

    egyáltalán jó érzés az a tudat, hogy bár pillanatnyilag azt hiszik utálnak, és utálod őket, és csak szívatod őket, de tudják, hogy ha bármi baj van ott vagy és számíthatnak rád… és ott vannak és számíthatsz rájuk…
    én elsősorban ezért szeretek osztályfőnök lenni!

  3. gyöngy szerint:

    Köszönöm ezt az írást. Bár én jóval kisebbek 6-10 évesek osztályfőnöke vagyok, szívemből szóltál."Jó látni, hogyan alakulnak át a gyerekek négy év alatt. Jó együtt átélni pillanatokat."

  4. zöldbéka szerint:

    Ez nem "csak" egy osztályfőnöki munka-látlelet, ez egy igazi pedagógus lelkének röntgenképe – és innentől fogva teljesen mindegy, hogy osztályfőnök vagy sem … Pedagógus!

  5. boros1124 szerint:

    Nekem sosem voltak rossz osztályfőnökeim, de amit ide leírtál, már-már mesébe illő. A rosszalkodásra pedig már született irodalom a kezdők számára:
    http://www.konyv-konyvek.hu/book_images/70a/999639570a.jpg

  6. achs szerint:

    Bocs, hogy ilyesmivel tolakszom, de ma hallottam hivatalosan is: szeptembertől új osztályom lesz!
    (A múlt héten egy színjátszó találkozón már beszéltem is egy nyolcadikos lánykával, aki jön, kapott is házit a nyárra: tanuljon meg gitározni, hegedülni, néptáncolni, és találjon ki valami jó bulit az első hétre… Remélem, nem ijedt el egy életre…, nem nézett ki ijedősnek.)

  7. Juli szerint:

    Éljen az új osztály! Csak azért is!

  8. zöldbéka szerint:

    Nagyon örülök neki! Csak azért is!
    Én még nem tudom, teljes a bizonytalanság…

  9. olga szerint:

    Minden szülő ilyen belevalóan emberi osztályfőnököt álmodik a gyerekének. A ma már egyetemista lányomnak nem volt szerencséje. Minden osztályfőnöke púpként viselte a feladatot. A fiam csodálatos tanítójának most szervezzük a meglepetés búcsúpartit.

    Én pedig kiteszem ezt az írást a tanári faliújságjára, hadd lelkesedjenek így tanév végén azok a kollégáim, akik időt,energiát nem sajnálva jószívvel töltik az időt tanítványaikkal. És szégyenkezzenek azok a tanárok, akik minden kibúvót megtalálnak, hogy kihúzzák magukat az osztályfőnöki teendőkből.

  10. Zsike szerint:

    Kedves Olga! Sajnos nem vagy egyedül. Én is most menekítem ki a lányomat egy szörnyeteg osztályfőnök karmai közül. Legalább az érettségi előtti utolsó éve legyen valamivel emberibb. Eddig nem is gondoltam volna, hogy milyen sokat számít az osztályfőnök milyensége egy gyerek életében.

  11. Csenteiné Balogh Katalin szerint:

    Osztályfőnöknek lenni, jó!
    A sok-sok munka mellett oly sok szép dolgot és oly sok szeretet kapok/kaptam a gyermekeimtől.
    Ma volt a tanévzárónk és negyedikeseim "ballagása". Sírós-könnyesre sikeredett. A levélkék,az apró figyelmességek sora mindenért kárpótolt.
    A kollégáim figyelmessége is megható volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep