A hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrációjáról 3¹.

Amikor a közoktatási rendszer integráció- szegregáció kérdéséről beszélünk, akkor azt meg kell néznünk, hogy az egyes közoktatási intézmény egyáltalán abban a helyzetben van-e, hogy meg tudja tenni, hogy nem szegregál? S itt nem a pedagógiai hozzáállásáról beszélek, hanem arról, hogy egy szegregált kistérség szegregált településének iskolájában van-e lehetőség arra, hogy együttneveljen, oktasson hátrányos, halmozottan hátrányos, és nem hátrányos, nem halmozottan hátrányos gyerekeket, együttnevelésre,- integrálásra- alkalmas arányszámban.

Szegregáció- integráció

Az utóbbi években sokszor éles viták folytak, s jelenleg is folynak az integráció- szegregáció kérdéséről.

Jelenlegi írásomban ezt a kérdést a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolai integrációja, azon belül is az állami támogatási rendszer szempontjából vizsgálom:

Az ún. IPR-en (integrációs pedagógiai rendszeren, „Iskolai integrációs programon”) két egymástól jól elkülöníthető kifejezést, tartalmat értünk:

– a „Képességkibontakoztató felkészítést”
– és az „Integrációs felkészítést”

A Képességkibontakoztató felkészítés

A 11/1994 (VI. 8.) MKM rendelet 39/D.§ meghatározza az ún. képességkibontakoztató felkészítés célját, feladatait a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókkal kapcsolatosan. Az állami támogatást ezek teljesítésére lehet igénybe venni:
„A tanuló szociális helyzetéből és fejlettségéből eredő hátrányának ellensúlyozása céljából a tanuló egyéni képességének, tehetségének kibontakoztatása, a fejlődésének elősegítése, a tanuló tanulási, továbbtanulási esélyének kiegyenlítése folyik.”
”A tanuló igényéhez igazodva – oldja meg az iskola

a) a személyiségfejlesztéssel, közösségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatokat,
b) a tanulási kudarcnak kitett tanulók fejlesztését segítő programot,
c) a szociális hátrányok enyhítését segítő pedagógiai tevékenységet.”

”A képesség-kibontakoztató felkészítésben részt vevő tanulók nevelése és oktatása a többi tanulóval együtt, azonos osztályban, csoportban folyik.”

Mit jelent a valóságban az, hogy a ” képesség-kibontakoztató felkészítésben részt vevő tanulók nevelése és oktatása a többi tanulóval együtt, azonos osztályban, csoportban folyik”? Ez a feltétel kizárja-e a támogatási rendszerből azokat az iskolákat, ahol túlnyomórészt halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek tanulnak?

A magyarországi települések javarészét községek (falvak), kisvárosok adják (néhány száz lakostól a 6-8000 lakosú településekig). Ezek oktatási intézményrendszerére jellemző, hogy általában egy vagy két általános iskola működik a településen (amennyiben egyáltalán tudják működtetni). A községek (falvak) túlnyomó részére (melyek nincsenek egy-egy nagyváros – mint pl. Győr, Budapest, stb.- közvetlen vonzáskörzetében, vagy ipar nem települt a környékre) elszegényedett gazdasági, társadalmi állapotok jellemzők. A települések jelentős része működőképességének megtartása érdekében állami támogatást kér. Az ÖNHIKI („Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatása”) támogatást kérő települések száma egyre nő, 2010-ben már 1 437 önkormányzat igényelt ilyen jellegű kiegészítő támogatást.

Az elszegényedés következtében az egyes települések általános iskolába járó tanulóinak-összetételére jellemző a túlnyomórészt hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet (van, ahol eléri a 95-98%-ot).

Települések száma: Központi Statisztikai Hivatal, 2007.

Tegyük fel a kérdést, hogy egy 70-90%- os halmozottan hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkozó általános iskola ( 8 osztályos) igényelheti –e a „Képességkibontakoztató felkészítés”- állami támogatást?

A válasz: Igen. A válasz indoklása: Az igénylő iskola megfelel a 11/1994 (VI. 8.) MKM rendelet 39/D.§- ban leírt feltételeknek:

„A képesség-kibontakoztató felkészítésben részt vevő tanulók nevelése és oktatása a többi tanulóval együtt, azonos osztályban, csoportban folyik.”

Ezek az iskolák megfelelnek a fent említett rendelet paragrafusának (9) bekezdésében leírt „huszonöt százalékos eltérés” feltételnek is. Mivel szinte mindenki halmozottan hátrányos helyzetű tanuló, így ők egymással, együtt, azonos osztályokban, csoportokban vannak oktatva, nevelve. Magyarán szólva: szociális helyzet szempontjából „gettósodott” településről, s annak általános iskolájáról, iskoláiról van szó. A szociális helyzetet pedig nem az ott működő oktatási intézményrendszer idézi elő, hanem a településre és környékére jellemző gazdasági-foglalkoztatottsági állapotok.

A képességkibontakoztató felkészítés az „Iskolai integrációs program” (IPR) része, tehát célszerű lenne arról beszélni, hogy ilyenkor mit értünk integráció alatt?

Ha ezeken a településeken azt értjük „integráció” alatt, hogy „együttnevelés”, akkor annak semmi értelme, mert nincs „kivel” együttnevelni. Ugyanis az „integráció”, vagyis az együttnevelés (Evans és munkatársai nyomán) az a folyamat, amely a „hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű” és „nem hátrányos, nem halmozottan hátrányos helyzetű” tanulók közötti interakció, együttlét (tanulási és szabadidős) maximális megvalósítását célozza, melyre jellemző a kölcsönös alkalmazkodás.

Tehát kimondhatjuk, hogy az ún. IPR támogatást igénybe vevő iskolák jelentős része szegregált. Nem az iskola szegregál, hanem az iskola szegregált környezetben működik, s e szegregált környezetről nem ő tehet. E szegregációs környezet megélői, sokszor „elszenvedői” nem csak maguk az ott tanuló gyerekek, szüleik, hanem az ott dolgozó pedagógusok, iskolaszemélyzet is, ugyanis a szociális feszültségekből adódó konfliktusok általában a közösségi élet színterein- így többek között az iskolában- robbannak ki.

A szegregáció odáig fejlődött, hogy ma már jelentős számú „gettósodott” kistérség van, s ha ez így megy tovább, az ország normális, biztonságos működése kerül veszélybe.

Azt mondják, hogy a szegregációt és a szelekciót érdemes különválasztani: a szelekció természetes kiválasztódási mechanizmus külső hatások nélkül, a szegregáció viszont tudatos elkülönítés, és alapvető különbség van a két jelenség mögötti motivációk tekintetében.

Magyarországon a gettósodott települések nagy része nem természetes kiválasztódási folyamatban jött létre, hanem tudatos külső hatások által. Csakhogy ezek a tudatos (vagy ha nem is tudatos, de célirányos, következményekkel talán nem is számoló) külső hatások nem az oktatási szegregációban érhetők tetten, hanem a települések gazdasági, társadalmi, élhetőségi ellehetetlenítésében, a település, a kistérség szegregálásában.

Valaki nyilatkozta nemrégiben, hogy az integrációs programok hibája, hogy csak az oktatásra fókuszálnak, pedig ez többdimenziós problémahalmaz, ezért összetett, több területen lehetőségeket nyújtó programot (egészségügy, lakhatás, munkahelyteremtés stb.) kell létrehozni.

Aki komolyan vette az „integráció” problémáját, az nyolc évvel ezelőtt – az oktatás területén indult ún. IPR- programok kezdésekor- sem gondolhatta komolyan, hogy az oktatás önmagában megoldja e súlyos, komplex problémahalmazt. Az oktatás önmagában hogyan oldhatná meg azt a fokozódó tömeges szegénységet, nyomort, a családok mindennapi éhezését, a mindennapi életük kilátástalanságát, amit az elmúlt húsz év alatt idéztek elő? Nem hinném, hogy az oktatásnak, azon belül az integrációs oktatásnak, nevelésnek kellene eljátszania a bűnbak szerepet, akin el lehet verni a port az ország katasztrofális állapotáért. Mint minden működő programban, természetesen az integrációs nevelés, oktatás rendszerében is találhatóak hibák, javítanivalók, de ez nem indok arra, hogy a fürdővízzel a gyermeket is kiöntsük.

A többdimenziós, komplex problémahalmaz már nyolc évvel ezelőtt is nyilvánvaló volt. Születtek is mindenféle stratégiák, amiből aztán – az integrációs oktatást, nevelést leszámítva-soha sem lett igazából semmi, vagy ha lett is egyes elemeiből, abban nem volt köszönet (például az ún. telep-felszámolási programok, romaprogramok, stb.). Arról nem is beszélve, hogy ezek teljes kudarca, a megvalósítás elmaradása, milyen kihatással volt az integrációs oktatásra, nevelésre.

Csirmaz Mátyás

¹Az írás első része az Új Pedagógiai Szemle 2008. szeptemberi számában jelent meg