Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2011. november 12. szombat, 8:22

Tari Annamária: Z generáció

Z generáció. Az Y generáció utáni korosztály. Gyerekek, kamaszok vagy kis felnőttek? Baj van, vagy minden a legnagyobb rendben? A felnőttek nagy része aggódik, mások homokba dugják a fejüket, és örülnek, hogy a gyerek a szobájában ül a számítógép előtt.

Van, aki szerint nincs sok értelme generációkra bontani a világot, és nincsenek új problémák, csak rég megszokott jelenségek. Mégis azt látjuk, hogy a kamaszok mozaikszerű érettséget mutatnak, vagyis nagyon is érettek, míg más vonatkozásban gyerekek. Egyre több agresszív hatás éri őket, egyre gyorsabban nőnek fel. Minden látszat ellenére nincs könnyű gyerekkoruk: értenek sok mindent, de feldolgozni nagyon keveset képesek ebből.

A régi értékek, érzelmek és attitűdök folyamatosan változnak. Az Információs Kor és a fogyasztói társadalom hatásait sem kikerülni, sem megváltoztatni nem lehet, mert életünk részei. Ez érzelmileg is rugalmasságot és alkalmazkodást igényel felnőttől és gyerektől egyaránt. Azonban a felnőtteknek feladatuk is van ebben a folyamatban: tudatosan kellene vigyázniuk a Z generációra, megmutatni és átadni a legfontosabb értékeket.

Tari Annamária gyakorló pszichológusként összefűzi az okokat és a magyarázatokat, hogy feltáruljon, milyen érzelmek mozgatják a mai világot, és benne a kamaszokat. Értelmezésében a társadalomlélektani és klinikai tapasztalatok segítenek abban, hogy megértsük az online személyiség szerepét, a társas agresszió mértékét, a kognitív folyamatok változásait, valamint a családi-iskolai érzelmi folyamatokat.

Megannyi kérdés áll előttünk, amit az élet vet fel, és amire még időben kellene megtalálnunk a válaszokat.

Egy üzenet

  1. violiner szerint:

    könyörgöm valaki mondja meg a lány nevét a könyv borítóján 😀

Hozzászólás a(z) violiner bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.10.25.
Milyen hatásai lehetnek a digitális és a normál oktatás váltakozásának? – az iskolapszichológus válaszol
Szerencsére vannak általános irányelvek, amelyek a változó körülményektől kevésbé függenek. Minden korosztálynak nagy az igénye a rendszerre, így a rendszer (órarend, világos követelm...
(Forrás: eduline)
--
2020.10.22.
Egyre nagyobb teret hódít a szórakoztatva tanítás az oktatásban
A digitális generációk tanulási stratégiái és ezzel párhuzamosan az eredményes oktatásuk új módszereket és a hagyományostól eltérő eszközöket igényel. Kutatási eredmények már felt...
(Forrás: magyar nemzet)
--
2020.10.22.
Iskolaőrök bevetésen: általános iskolai verekedésbe kellett beavatkozni
A polgári általános iskolában 2020. október 21-én 12 óra körül arra lett figyelmes az iskolaőr, hogy két fiatal fiú összeverekedett az épület aulájában. Azonnal odasietett hozzájuk,...
(Forrás: police.hu)
--
2020.10.22.
Ezek a legjobb egyházi iskolák: itt a 2021-es rangsor
Az egyházi gimnáziumok rangsorát az idén is a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium vezeti, a második helyet pedig az előző évhez hasonlóan szintén a budapesti Piarista Gimnázium foglalja...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.10.19.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium előtt tüntetnek az SZFE hallgatói
Azért az ITM előtt tüntetnek, mert szerintük a kormánynak kellene feloldania az új kuratóriummal kialakult patthelyzetet, hiszen 2022. január 1-ig még a minisztériumnál vannak az alapítói...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.10.19.
Olaszországban kötelezővé tennék a genderideológia oktatását
Olaszországban büntetnék azokat a szülőket, akik nem engednék el gyermekeiket az iskolákban tartott gender-programokra. Egy új törvényjavaslat értelmében még az is bűncselekmény lehet,...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep