SZÉLLEL SZEMBEN…

1. A pedagógus

Harmadik éve tanítok egy külvárosi középiskolában Budapesten. Több gyerek „apja” voltam és vagyok ez idő alatt. A szülői értekezleteimen rendszerint két-három ember lézeng, pedig félévente egynél többet nem tartok. Osztályfőnök vagyok egy érettségire szánt osztályban az első évtől kezdve, de a kétheti egyszeri fogadó óráimon még soha senki nem keresett fel. Számomra ez a normális, nem tudom milyen, ha másképp működik, mert még nem tapasztaltam olyat. Elméletben persze elképzeltem már az olyat is. Az első szülőin, amikor kivételesen majdnem minden családból eljött egy felnőtt – hisz le kell pecsételtetni a papírokat, vagy valami hasonló – lyukas, mocskos cicanadrágban jelent meg az egyik anyuka, akinek öt gyermeke van, és a mondanivalóm közben elővette a mellét, mert szoptatnia kellett.

Diákjaim sem írni, sem olvasni, sem számolni nem tudnak az életkoruknak megfelelően. A kétszer három az öt. Reggelente kézfogással, pacsival, öleléssel köszöntjük egymást, és még néhányszor a nap folyamán. Megírom a kérvényeiket, tilosban járunk kölcsönzésekkel, beszélgetésekkel, mert akármiről még itt sem lehet. Büdösek, elhanyagoltak, magányosak, zavarodottak, hitetlenek. Bűncselekmények elkövetői és elszenvedői.

Az egyik srác rapper akar lenni, megkeresett. Megmutatta szövegeit, elrappelte azokat a nap végén egy üres teremben, lehajtott fejjel, én meg hallgattam. Hetente szerveztünk ilyen hallgatásokat, és ilyenkor szó került anyáról, apáról, életről is. Nincs elég meleg náluk, ezért szégyelli, ha a lányokat haza kell vinnie. Egyszer látott egy valódi hullát felpuffadva a Gubacsi híd alatt, s attól pár méterre pecázott egy fazon. Leszállt a buszról, visszament, lefényképezte. Addigra odaértek a rendőrök is, és már helyszíneltek, a pecás továbbra sem zavartatta magát. Jót röhögtünk rajta. Apja van, de… ha van sincs. Nem számíthat rá, jobb lenne, ha nem élne. Vagy ő, vagy az apja. Az anyját verik, de a rák már testileg is megcsonkította. A segély miatt megéri mégis vele maradni, de ha már így alakult, egy-két pofont megérdemel a gazdatest. Hazamenni nem jó, nem érdemes. Füvezni jó, az más világ. Otthon nincs pénz, ki tudja, honnan van mégis. Olyan ez, mint egy barátság, pedig másról van szó, nem vagyunk egyenlő felek, tudjuk ezt mindketten. Sírunk, nevetünk, gondolkodunk, keresgélünk, mit lehet és mit nem. Beszélünk a lányok formáiról, a nemi szervekről, az elhagyottságról, a disztichonról, a sebekről.

Egy meleg srác megírta nekem álnéven, hogy le akar szopni (ezekkel a szavakkal). Sejtettem, hogy ő írta, leültünk beszélgetni higgadtan, nyugodtan. Azonnal bevallotta, hogy ő volt, és kiderült, hogy komolyan gondolta. Tényleg ezt akarja. Az erőszakos nagyanyja neveli, aki elnyomja a másik nőt a családban, az anyját. Az apja csöves a Határ úton, rendszeresen „találkozik vele”, tehát látja. Idősebb férfiakhoz mászkál, mert ők rendesen meg tudják hágni. Abban az osztályban, ahova ő jár, arra az évre szabad projektet terveztem. Az ő projektje saját maga lett. Naplószerű szövegeket, leveleket írogatott nekem, ahol hálás volt azért, hogy kíváncsi vagyok rá. Néhányszor még megírta, hogy jó lenne velem. Tanácsokat kért tőlem, hogy miképp rendezze a kétes és ellenőrizhetetlen kapcsolatait. A társai csillagharcosnak hívták, mert egyszer beszőkítette a haját.

Az osztályomba fogadtam egy értelmes, helyes kislányt. Évközben érkezett egy szakmai osztályba, de hamar kifeszült onnan. Óra alatt rohangált, csapdosott, káromkodott, sírógörcsöt kapott, üvöltözött, ki-be rohangált a folyosó és a terem között. Egy ilyen alkalommal megkértem az osztályt, hogy foglalja el magát. Karácsony előtt jártunk. A folyosón beszélgettem a dühös lánnyal. Sok ilyen beszélgetés következett, s mikor eljutottunk a fegyelmin az osztályközi áthelyezésig, kiharcoltam magamnak hogy hozzám kerüljön. Tönkretette az amúgy is labilis osztályomat. Másfél évig harcoltam vele és érte. Idén nyáron éjjel a Határ úton két harmincas férfi lapogatta és ráncigálta mint egy rongyot. Eldobott magától mindent, bevonult egy otthonba, ahonnan folyton szökésben van. Néha bejön az iskolába, hol kibékül velem, hol töröl a facebookról is.

Ezeknek a gyerekeknek minden egyes mondatuk kérés. Bizalmat kérnek.