Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2013. december 2. hétfő, 12:01

SZÉLLEL SZEMBEN…

1. A pedagógus

Harmadik éve tanítok egy külvárosi középiskolában Budapesten. Több gyerek „apja” voltam és vagyok ez idő alatt. A szülői értekezleteimen rendszerint két-három ember lézeng, pedig félévente egynél többet nem tartok. Osztályfőnök vagyok egy érettségire szánt osztályban az első évtől kezdve, de a kétheti egyszeri fogadó óráimon még soha senki nem keresett fel. Számomra ez a normális, nem tudom milyen, ha másképp működik, mert még nem tapasztaltam olyat. Elméletben persze elképzeltem már az olyat is. Az első szülőin, amikor kivételesen majdnem minden családból eljött egy felnőtt – hisz le kell pecsételtetni a papírokat, vagy valami hasonló – lyukas, mocskos cicanadrágban jelent meg az egyik anyuka, akinek öt gyermeke van, és a mondanivalóm közben elővette a mellét, mert szoptatnia kellett.

Diákjaim sem írni, sem olvasni, sem számolni nem tudnak az életkoruknak megfelelően. A kétszer három az öt. Reggelente kézfogással, pacsival, öleléssel köszöntjük egymást, és még néhányszor a nap folyamán. Megírom a kérvényeiket, tilosban járunk kölcsönzésekkel, beszélgetésekkel, mert akármiről még itt sem lehet. Büdösek, elhanyagoltak, magányosak, zavarodottak, hitetlenek. Bűncselekmények elkövetői és elszenvedői.

Az egyik srác rapper akar lenni, megkeresett. Megmutatta szövegeit, elrappelte azokat a nap végén egy üres teremben, lehajtott fejjel, én meg hallgattam. Hetente szerveztünk ilyen hallgatásokat, és ilyenkor szó került anyáról, apáról, életről is. Nincs elég meleg náluk, ezért szégyelli, ha a lányokat haza kell vinnie. Egyszer látott egy valódi hullát felpuffadva a Gubacsi híd alatt, s attól pár méterre pecázott egy fazon. Leszállt a buszról, visszament, lefényképezte. Addigra odaértek a rendőrök is, és már helyszíneltek, a pecás továbbra sem zavartatta magát. Jót röhögtünk rajta. Apja van, de… ha van sincs. Nem számíthat rá, jobb lenne, ha nem élne. Vagy ő, vagy az apja. Az anyját verik, de a rák már testileg is megcsonkította. A segély miatt megéri mégis vele maradni, de ha már így alakult, egy-két pofont megérdemel a gazdatest. Hazamenni nem jó, nem érdemes. Füvezni jó, az más világ. Otthon nincs pénz, ki tudja, honnan van mégis. Olyan ez, mint egy barátság, pedig másról van szó, nem vagyunk egyenlő felek, tudjuk ezt mindketten. Sírunk, nevetünk, gondolkodunk, keresgélünk, mit lehet és mit nem. Beszélünk a lányok formáiról, a nemi szervekről, az elhagyottságról, a disztichonról, a sebekről.

Egy meleg srác megírta nekem álnéven, hogy le akar szopni (ezekkel a szavakkal). Sejtettem, hogy ő írta, leültünk beszélgetni higgadtan, nyugodtan. Azonnal bevallotta, hogy ő volt, és kiderült, hogy komolyan gondolta. Tényleg ezt akarja. Az erőszakos nagyanyja neveli, aki elnyomja a másik nőt a családban, az anyját. Az apja csöves a Határ úton, rendszeresen „találkozik vele”, tehát látja. Idősebb férfiakhoz mászkál, mert ők rendesen meg tudják hágni. Abban az osztályban, ahova ő jár, arra az évre szabad projektet terveztem. Az ő projektje saját maga lett. Naplószerű szövegeket, leveleket írogatott nekem, ahol hálás volt azért, hogy kíváncsi vagyok rá. Néhányszor még megírta, hogy jó lenne velem. Tanácsokat kért tőlem, hogy miképp rendezze a kétes és ellenőrizhetetlen kapcsolatait. A társai csillagharcosnak hívták, mert egyszer beszőkítette a haját.

Az osztályomba fogadtam egy értelmes, helyes kislányt. Évközben érkezett egy szakmai osztályba, de hamar kifeszült onnan. Óra alatt rohangált, csapdosott, káromkodott, sírógörcsöt kapott, üvöltözött, ki-be rohangált a folyosó és a terem között. Egy ilyen alkalommal megkértem az osztályt, hogy foglalja el magát. Karácsony előtt jártunk. A folyosón beszélgettem a dühös lánnyal. Sok ilyen beszélgetés következett, s mikor eljutottunk a fegyelmin az osztályközi áthelyezésig, kiharcoltam magamnak hogy hozzám kerüljön. Tönkretette az amúgy is labilis osztályomat. Másfél évig harcoltam vele és érte. Idén nyáron éjjel a Határ úton két harmincas férfi lapogatta és ráncigálta mint egy rongyot. Eldobott magától mindent, bevonult egy otthonba, ahonnan folyton szökésben van. Néha bejön az iskolába, hol kibékül velem, hol töröl a facebookról is.

Ezeknek a gyerekeknek minden egyes mondatuk kérés. Bizalmat kérnek.

3 üzenet

  1. kislali szerint:

    Hogyan lehet egyáltalán ilyen diákokat tanítani? Nem, tanítani bizonyára nem lehet. Nevelni. Én nem szeretném, ha a gyerekem ilyen kölykök közé kerülne, pedig nem hiszem, hogy egyedi eseteket írt le a pedagógus. Beiskolázás előtt elég sok szakközépiskolát jártunk végig és elkeserítő a látvány, a tapasztalat. Ez az elmúlt jónéhány év mocska.
    Minden tiszteletem az Öné!

  2. Juli szerint:

    Kedves "Kislali"! Az a gond, hogy sokan vannak olyan leszakadó fiatalok, akikről ez a cikk és szól. Azon túl, hogy a szülők megpróbálják – érthető módon – megvédeni a saját gyerekeiket az ilyen közegtől, a veszély óriási. Ha ez a lecsúszó, gyakran önhibáján kívül – reménytelen helyzetbe kerülő réteg rászabadul a társadalomra, egyre kilátástalanabb helyzetbe sodródunk valamennyien. Amíg még hatni lehet rájuk, kell megpróbálni valahogyan megnyerni őket, fogódzót találni számukra, nem lemondani róluk. Erre törekszik a cikk írója is. A beszigorítás sehová nem visz, csak ellenállást, bizalmatlanságot szül. A probléma felvetésének, a megoldási lehetőségek keresésének szándékával indítottuk a sorozatot.

  3. Laura szerint:

    Úgy alakult, hogy a hétvégén megálltam gyerekeim egykori iskolája előtt, Homokszentgyörgyön. Éppen Mikulás Kupa volt, fiúk, lányok, kisebbek, nagyobbak fociztak együtt, és természetesen egymás ellen. Az iram nagy volt, a színvonal bőven meghaladta az NB-I-es csapatokét. A gyerekek estek, keltek, időnként szemüvegek csúsztak félre, vagy estek le. A játék hevében előfordultak kisebb, nagyobb szabálytalanságok, de sehol egy durva beszólás, alattomos törlesztés. A játék számomra mindig egy tükör, nagyon kevés hibaszázalékkal lehet következtetni még a csapattagok jellemére is. Ebben az iskolában kézzel tapintható a szabadság, a gyerek annyira önfeledten, felszabadultan játszottak. Sokáig néztem a csatát és közben felidéződött bennem az a cikk, amelyben L. Ritók Nóra az észak-írországi közös, katolikus-protestáns iskoláról írt. Nem számoltam össze, hogy a gyerekek között mekkora a roma srácok aránya, de itt nyomát sem érzékeltem a szegregációnak (az iskola honlapján igazat írtak!). Egyre biztosabb vagyok abban, hogy a tűzoltás, felszíni kezelés helyett/mellett, az ehhez hasonló iskolákat egyszerűen bűn nem támogatni. Nem kellene olyan helyekre "tolni" a pénzt, ahol a pályázatírás mesterei halásznak el mindent, amit csak lehet. Ebben az iskolában valamit nagyon tudnak! Kár, hogy náluk németet tanítanak és nem angolt, ezért nem tudom idehozni legkisebb gyermekemet. A sportszerek kissé kopottak, elhasználódtak, pótlásuk bizonyára itt is nehéz, de már a versenyek kezdetén ott sorakoztak az érmek, az üdítők, és a jutalmak. A szlogen ösztönösen ugrott be: Hajrá, Homokszentgyörgy! Hajrá gyerekek, tanárok, szülők! Karácsonyra küldök egy közepesre felfújt focit, hogy a tornaterem fala továbbra is kibírja…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.11.25.
Egyházi kézbe szervezné ki a kormány a tanítóképzés nagyobb részét
Nem elképzelhetetlen, hogy a tanítónak felvett hallgatók több mint fele egyházi intézmény diákja legyen. A kormány kifejezett szándéka, hogy a pedagógusképzésben az egyházak sokkal fontosabb...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.11.22.
Digitális oktatás – áram és eszköz nélkül
Az őszi iskolabezárás sokak szerint borítékolható volt. Különböző pedagógus-szakszervezetek rendszeresen kérték a kormányt, hogy minél előbb zárják be az oktatási intézményeket. A...
(Forrás: index)
--
2020.11.22.
Attól, hogy valami kényelmetlen, még nem trauma!
Valóban, változtatni a megszokott életformán kényelmeltlen: sok dolgot nem lehet rutinból csinálni, új szokásokat kell kialakítani, másféle kihívásokkal kell szembenézni. Kényelmetlen,...
(Forrás: alterkata)
--
2020.11.22.
Dacolunk a trenddel: maszkot erőltetnek a fogyatékkal élőkre is
Hiába sok esetben megoldhatatlan feladat számukra a kötelező maszkhasználat, az operatív törzs elutasította az autisták, illetve a súlyos értelmi fogyatékossággal élők hozzátartozóinak...
(Forrás: index)
--
2020.11.22.
Csapó Benő: Évekig tarthat behozni a diákok lemaradását, amit a távoktatás okoz
Csapó Benő, az SZTE Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanára szerint a tavaszi távoktatás miatt Magyarországon is van lemaradás, és bár pontos eredményeket csak 2–3 éve múlva kapnak...
(Forrás: szeged.hu)
--
2020.11.21.
Tantermen kívüli digitális oktatás. Braun József írása
2020. március 12-én az a sajátos és – csak különféle katasztrófák idejéről ismerős – helyzet adódott, hogy egyik napról a másikra, péntekről hétfőre sutba kellett vágni szinte...
(Forrás: Tani-tani online)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep