Közmunkásokat tanítok

(Naplórészletek)

3. rész

2013. december 18.

Két hete nem írtam, de nem azért mert elment a kedvem. Nagy-nagy elhavazódás! Önéletrajz gyártás folyik nagyüzemi szinten. Aki elektronikusan küldi, azt javítom, megformázom. A kézimunka nehézkesebb, mert újra kell írni.

A múlt héten kérték, hogy javítsuk ki a bemeneti felméréseket, mert a Türr egyedül nem bírja. Most lettem kész. 19 feladatlapot javítottam. Mivel már ismerem ezeket az embereket, lehet, kissé elfogult voltam. Íme a részletek: az olvasás, írás, szövegértés eredménye (átlag): 68,3% (megfelelő). A helyesírási hibákat javítottam (volt bőven), de pontot nem vontam le, ha értelmezhető volt a válasz. Matematika: 60,0% (fejlesztendő). Megoszlás: Olvasás, írás, szövegértés: kiváló: 3, megfelelő: 10, fejlesztendő: 3, nem megfelelő: 3 fő. Matematika: kiváló: 8(!!!), megfelelő 3, fejlesztendő: 3, nem megfelelő: 5 fő.

Ahogy korábban már írtam, van egy hallgatónk befejezett(!!!) tanítóképzővel, háromnegyed gyógypedagógiával (csak az utolsó félév, a szakdoga, és az államvizsga hiányzik), nemzetközi szállítmányozási és logisztikai menedzseri végzettséggel (OKJ, kétéves képzés) és felsőfokú német nyelvvizsgával. Persze az okleveleket én nem láttam, de felsőfokú végzettségűnek jelölte a foglalkoztató cég, tehát elhiszem. Először azt hittem, esetleg nem tud gépelni, és kifejezetten a rá való tekintettel kértem mindenkitől kézzel írott önéletrajzot. A helyesírása egyszerűen kritikán aluli. A tárgy és a múlt idő jelenti a legnagyobb problémát, elfelejtették őket bemutatni a hölgynek. Kérdezem: hatszor hét? Válasz: 24, 48, 26. Írásbeli szorzás, osztás? Mintha ma látta volna először. A 8 általánost végzett hallgatóknak jobban megy. Fogalmazni kellett egy fellebbezést – két összefüggő, értelmes mondatot nem tudott leírni. És a helyesírás!!!

Más. Írtam múltkor, hogy egy hallgatónak (M-nek) találtunk munkahelyet. Boldog volt, röpködött, imádta. 2 hét után csoportos leépítés, mindenkit kirúgtak. Mi visszavárjuk, de nem akarják engedni. Indok: nem szabad lett volna abbahagynia.

A csoport egyre jobban együtt van, segítik egymást, örülnek, ha valami sikerül. Egyedül a „tanító nénit” utálják. Érthető okokból.

2014. február 3.

Hétfőn helyettesítettem egy kolléganőt. A délelőtti 6 óra a matematika jegyében telt. Pontosabban a számolás-mérés témakörben. A tapasztalat hervasztó. Az „öreg” hallgatók döntő többségének nem probléma az elemi számolás. Bár tévesztenek, de inkább figyelmetlenség (fáradtság) miatt hibáznak. A harmincasokkal sincs különösebb baj, bár van mit frissíteni, de az ifjoncok!!!

Három huszonéves. A két leányzó gyakorlatilag semmit sem tud. A harmadik, egy srác –minden bizonnyal egy középosztálybeli család elkényeztetett gyerkőce – képességeit tekintve rendben lehetne, de a hozzáállása, a kitartása, a szorgalma szinte nulla. Egy dolog érdekli: a foci. Nem kimagasló tehetség ebben sem, egy megyei nem tudom hanyad osztályban szereplő egyesületben rúgja a bőrt. Se sportszerződése, se semmi egyebe. Még mindig abban bízik, hogy majd felfedezik.

A szorzótábla gyakorlása önmagában borzasztóan unalmas, többen tiltakoztak volna, ha csak úgy gyakoroljuk. Kiváló lehetőséget adott azonban a téli leárazásokra való hivatkozás. Két légy egy csapásra: százalékszámítás és persze az ahhoz nélkülözhetetlen szorzások. A nap végén megköszönték, hasznosnak minősítették a dolgot. Megegyeztünk, hogy szerdánként lesz egy kis „matek” és persze életvezetési ismeretek is. Ennek megfelelően készültem a saját napomra.

Vittem egy 11X11-es rácsot, a vízszintes első sorban és a függőleges első oszlopban is a számok 0-10 között, persze nem sorrendben. E igen jól bevált módszer a szorzótábla gyors és könnyen ellenőrizhető számonkérésére. Kérték, hogy osztályozzam. Mondtam: rendben, a szorzótáblát vagy tudja valaki vagy nem. Tehát két jegy születhet: elégtelen és jeles. 5 hibát engedélyeztem, ez még belefér a figyelmetlenségbe, tehát az még ötös. Minden más egyes. A kedvencem a már annyit emlegetett tanító „műve”. Az utolsók között lett kész, 11(!!!!) hibával. Még szerencse, hogy nem tanít!

A következő blokkban csekket, ajánlott levélhez és tértivevényes küldeményekhez melléklendő nyomtatványokat töltöttünk ki, borítékot címeztünk. Hát volt gond, nem kevés! A csekket még csak értem, mert manapság kitöltve érkezik, de a boríték címzés is gondot jelentett. A negyven év alattiak számára ez novum volt. Most sírjak vagy nevessek?

Miután közösen megoldottuk ezeket a feladatokat is, jelentkezési lapokat, adatlapokat és nyomtatványokat töltöttünk ki. Nem győzöm magyarázni, hogy figyelmesen olvassanak el mindent, ha nem értenek valamit, inkább kérdezzenek, mert utólag már nagyon nehéz, esetenként lehetetlen „visszacsinálni”, ha valami nem stimmel. Azt is rendszeresen hallják tőlem, hogy ha személyesen ad át valamilyen iratot, akkor a másolaton vetesse át az ügyintézővel. Tehát, már azt is tudják, hogy mindenről másolat kell.

Próbálom elhitetni velük, hogy nekik is vannak jogaik: személyiségi jogok, az emberi méltósághoz való jog stb.. Kérem őket, ne engedjenek a fenyegetéseknek, álljanak ki magukért. Erre ma óriási sikerélményben volt részem. A helyi tv akart valamiféle vágóképeket felvenni egy műsorhoz, és ők megtagadták a hozzájárulást. Arra hivatkoztak, ha kiderül, hogy ők itt ülnek, hátrányba kerülhetnek egy esetleges állásinterjún. És különben is, tőlem tanulták, hogy álljanak ki a jogaikért. Őket erre a felvételre senki sem kötelezheti. Ha pedig mégis, akkor elmondják, hogy ennyi pénzért, amibe ez a tanfolyam kerül, akár szakmát is szerezhettek volna. És ez így is van! (Ha jól emlékszem, 189 000,- Ft/fő)

Még egy utolsó megjegyzés mára. Olyan emberek ülnek négy hónapon át minden egyes nap 6 órán át iskolapadban, akik már „kiestek” ebből a gyakorlatból. Borzasztóan fárasztja őket, hogy naponta hat órán keresztül egy helyben kell ülniük, figyelniük, nem beszélgethetnek stb. Nincsenek ehhez szokva, mert aki valaha dolgozott közülük, az sem futószalag mellett (Mert az talán valamelyest hasonlíthat a jelenlegi terheléshez.) A kedvemért/kedvünkért próbálják fegyelmezni magukat, de nagyon nehezükre esik.

Még szerencse, hogy a „B-közép” rendszeresen gondoskodik a remek hangulatról. Ez utóbbit a kollégáim többnyire nehezen tolerálják, de én élvezem.