OFOE Filmklub – Szembesülés a szülők bűneivel: Lore

Az ideológiáktól, téveszméktől feltüzelt és háborúba űzött vesztesek sorsáról mesél minden naturalisztikusan ábrázolt borzalma ellenére tipikusan női, lírai filmjében az ausztrál Cate Shortland. Minden gyűlölet, minden rosszakarat visszacsap előbb-utóbb a gyűlölködőre, ez alól nem mentesít semmi sem. Sem a gyermekien tiszta hit, ha az rossz felé irányul, sem a biztosnak hitt tudás, semmi. A fizika alaptörvényei érvényesek társadalmi kontextusban is. A kissé durvára, élesre, szilánkosra vágott filmben szuggesztív, szinte személyes képi világban, éteri zenei környezetben, de stabil, szerves egységként jelenik meg a kétféle, külső és belső utazás. Saskia Rosendahl eszköztelenül, csupán tekintetével, tétova gesztusaival lopja bele a nézőt Lore figurájába. Szinte szavak, hosszú, zaklatott vagy szenvedélyes monológok nélkül éljük át egész addigi életét a feje tetejére állító dilemmáit, s mindazt a borzalmat, amit át kellett élnie neki és testvéreinek. Eközben a nélkülöző, szétbombázott, megszállt országon átkelve a saját szemünkkel is látjuk a háború szörnyű nyomait, melyek minden fizikai romboláson túlmenően, az emberek lelkében okozott soha helyre nem hozható pusztulást. Kontrasztként zöldellő, virágos rétek, lankás dombok és vadregényes völgyek, madárcsicsergés, hajnali harmatban csillogó levelek és ébredező pillangók hirdetik a természet emberfeletti, teremtő hatalmát… (A vesztesek sorsa.)

Shortland filmje Lore odüsszeiája, ám jóval több is annál – Németország meghasonlottságának, zavarodottságának, az ősei bűnével – a filmben szó szerint – magára hagyott generáció eszmélésének metaforája, annak a bibliai mondásnak az ábrázolása, mely szerint: „az apák ették a savanyú szőlőt, és a fiak foga vásik el.” Lore az első idegeneket még náci karlendítéssel üdvözli, megvetően méri végig a családjának szállást adó gazda mozgássérült fiát, az anyjának a „végső győzelemről” beszél.

Aztán a nyitó képen a fürdőkádban a haját gondosan tisztogató tini a film előrehaladtával egyre koszosabb, büdösebb és fáradtabb lesz, nyers tojást eszik, hogy az éhségét csillapítsa, és a túlélésért még arra is hajlandó, hogy elfogadja egy húsz év körüli zsidó fiú, Thomas (Kai Malina) segítségét, aki az út során csapódik melléjük. Tulajdonképpen Thomas vonzereje az, ami teljességgel összezavarja a lányt: egyszerre tekint tárgyként és személyként a fiúra, aki hiába ébresztette fel az alvó Csipkerózsikát, ha meg kell őt vetni a származásáért. (Hungler Tímea: Apák és lányok)

A téma veszélyesen nehéz, azonban a rendezőnek, Cate Shortlandnek sikerült tehetséges (gyerek)színészeket összeválogatnia. Saskia Rosendahl (Lore) nem csak Bounty-reklámba illő kék szemekkel rendelkezik, tehetséges is. Jól visszaadja a bizalmatlan, túl nagy teherrel küszködő, családfővé kényszerült kamaszlányt, egyik összeomlása a film csúcspontja. A Thomast alakító Kai-Peter Malina szótlan, erőteljes, rejtélyes, a néző persze ennek ellenére teljesen megbízik benne. A főszereplők mellett a Lore legidősebb testvérét játszó Nele Trebst emelném ki: a fiatal színésznő tapasztalatlansága ellenére megdöbbentően hatásos a vásznon, ha kell, ravasz, ha kell gyengéd, megint máskor pedig épp ellenkezőleg, kemény és elutasító. (Hargitai Ági: A szörnyűséges idill)

A Lore egyébként Rachel Seiffert The Dark Room című regényének sajátos átdolgozása. Talán kevesen gondolnák, de a cselekmény megtörtént eseményeken alapul, az írónő saját édesanyja történetét jegyezte le és dolgozta regénnyé – igaz, a regény két másik történettel, új szemszögből is bemutatja a huszadik század eseményeit. Hogy Shortland mégis Lore útját emelte ki ezek közül, az teljesen érthető: a tizenéves lány ugyanis már rendelkezik azzal az érettséggel, hogy a náci doktrínát magába szippantva pontosan alkalmazkodjon a szülői elvárásokhoz, karaktere mögött azonban mégis ott rejlik egy nagy adag ambivalencia. Míg testvérei tényleg romlatlanok és gyengék, addig Lore-ban már elvetették az ideológia csíráját, jelleme erős, de hite még nem elég tudatos. Jócskán kétkedik, és pont ez az ellentmondás mozgatja, dinamizálja karakterét, a néző pedig folyamatosan szembesülni kényszerül Lore neveltetésével, illetőleg azzal, hogy a gyermeki naivsággal viselkedő testvéreihez képest Lore mennyire képtelen elfogadni és feldolgozni az őket megmentő zsidó fiú, Thomas segítségét, és a hozzá való egyre erősödő kötödését. (Szabó Levente: A kiábrándulás útja)