Tusa Cecília

A multikulturális nevelés létjogosultsága és szükségessége az Európai Unióban

I. Fogalmi értelmezés

I.1. Multikulturalizmus

A multikulturalizmus fogalmát sokféleképpen magyarázták a történelem folyamán. Sokan, többek között Mihály Ildikó (2001/4) is, a multikulturalizmust kizárólag egy ország határain belül értelmezi, az ott élő többségi és kisebbségi népek jegyében. Számára „a multikulturális fogalom […] kölcsönös együttélést és megértést jelent egyazon társadalomban élő különböző kultúrák között.” Véleményem szerint ez egy elég szűk behatárolás. Ugyanis egy közös szempontrendszerű, azonos jogokkal rendelkező, hasonló célokat kitűző országokból álló európai közösségben ugyanúgy szükség van kölcsönös együttélésre, hiszen a határok politikai és gazdasági értelemben vett megszűnésével a különböző népek egymás mellett élésére kerül sor. A megértés pedig ősidők óta alapfeltétele a sikeres együttműködésnek. Ha nem egyazon társadalmat, hanem egyazon közösséget, ez esetben az Európai Uniót vesszük figyelembe, a fogalom kiválóan értelmezhető különböző kultúrájú országok esetén is.

Mihály Ildikó (2001/4) további fogalomértelmezésbe bocsátkozik, s „az interkulturális terminust a kultúrák közötti interakció értelmében” használja. Felmerül azonban a kérdés, hogy ha a multikulturalitás a különböző kultúrával rendelkező csoportok, népek, országok egymás mellett élését és egymás elfogadását jelenti, akkor nem válik-e ez elsőszámú feltételévé az interkulturalitásnak, azaz az együttműködésnek. Továbbá hogyan lehet elkülöníteni a gyakorlatban az egymás mellett élést és együttműködést egy ország viszonylatában, ahol többség és kisebbség egymás melletti szomszédságban éli mindennapjait. Véleményem szerint e két fogalmat, mint egymás folytonosságát kell kezelni, ahol a multikulturalitás kialakulásának egyfajta lépcsőfokaként értelmezendő az interkulturalitás is; igaz, kitágítva ezzel az előbbi fogalom jelentését.
Számomra, és az Európai Unió szemszögéből nézve a multikulturalitás nem csak a kultúrák passzív egymás mellett élését, hanem azok aktív együttműködését, egymás segítését, tapasztalatok kölcsönös cseréjét jelenti.

I.2. Kulturális evolúció

Az előbbiekben tisztázásra került, hogy a multikulturalitásnak többféle értelmezése lehetséges, attól függően, hogy a fogalmat tágabb vagy szűkebb értelemben vizsgáljuk. Ám arról nem esett szó, hogy maga a kultúra hogyan alakul ki egy közösség életében, s mit jelent tagjai számára.

Csányi Vilmos (1999: 247) szerint „az emberi kultúrák lényegében a szociális vonzódás, a kommunikációs kényszer és a tárgyszeretet által folyamatosan működtetett funkcionális szabályrendszerek.” Ez a definíció három lényeges dolgot foglal magába, mégpedig az ember, mint szociális, társadalmi lény szerepét, a kommunikációt, azaz gondolataink, érzéseink, belső világunk kifejezésre juttatásának eszközét, valamint a ragaszkodást a minket körülvevő materiális, azaz tárgyi világhoz. Ebből is látszik, hogy a kultúra jóval több, mint adott nyelv és adott szokások rendszere.

Teljesen egyetértek Csányi Vilmossal (1999) abban a tekintetben, hogy hibát követnek el a kultúra tanulmányozói akkor, amikor a kulturális rendszerek helyett megelégszenek egyes kulturális jegyek, tárgyak, szokások és a nyelv tanulmányozásával.

Ez csupán első lépcsőfok lehet, de a kultúra teljes megértéséhez ezek összességét kell vizsgálni, és a tökéletes megértés érdekében azonosulni kell a kultúrával, azaz benne kell élni.
Éppen ezért a multikulturális nevelés feladatkörébe nem csak a nyelvek oktatása és a kultúrák megmutatása tartozik a jövő Európájában, hanem az érdeklődés felébresztése is. Ezt pedig olyan erős motivációvá kell fejleszteni, ami arra készteti az egyént, hogy ellátogasson az adott idegen nyelvi területre, az adott kultúrába, és megelevenedjenek előtte az eddig tanultak, élőben tapasztalja meg a könyvszagú tényeket.

Ehhez azonban még szükségünk van egy kis időre. Most, hogy beléptünk az Európai Unióba, egy közösségbe, új beállítódásra van szükségünk, nyitottabbá kell válnunk az idegen nyelvek és kultúrák iránt. Utazási ambícióinkhoz pedig komoly anyagi fedezetnek kellene társulnia. Kajtor Zsuzsa (1999/11) már négy évvel ezelőtt hangot adott az azóta sem enyhülő problémának:

Németországban ez már elindult a megvalósulás útján. A német hallgatók ma már kevésbé tudnak elképzelni olyan 3, 4 vagy 5 éves tanulmányi időszakot, amelynek keretein belül egy szemesztert ne töltöttek volna külföldön. Azokon a szakokon, ahol kötelező szakmai gyakorlatot kell teljesíteniük, még nagyobb a külföld iránti vonzódás, hiszen a külföldön eltöltött szakmai gyakorlat sokkal nagyobb értékű a későbbi munkahelyen, mint a hazai. Ez azért van így, mert a vállaltoknak szükségük van az idegen környezet tapasztalatára, a megvalósuló jobb rendszerek hazai modellezésére, a fejlettebb technikák alkalmazására. Éppen ezért fontos számukra a dinamikus, külföldöt megjárt ‘sokat látott és sokat tapasztalt’ munkaerő.

Ez a tendencia érezhető a francia egyetemeken is. Itt a nyelvszakosok esetében alapvető feltétele a nyelvtudás tökéletesítésének a külföldön eltöltött minimum egy szemeszter.

Ők tehát arra számítanak, hogy a kulturális közeg hatása elősegíti nyelvtanulásukat. Ez az elvárásuk teljesen logikus és helyénvaló. Ismert és bizonyított ugyanis az a tény, miszerint anyanyelvi területen sokkal gyorsabban, hatékonyabban és könnyebben lehet elsajátítani az idegen nyelvet, mint iskolai órákon vagy magánórán otthon. A francia egyetemek az elmúlt időszakban még azt a problémát is áthidalták, hogy diákjaik nem éppen utazókedvükről voltak híresek. Német oktatókat, vendégprofesszorokat hívtak meg hazájukba, akik aztán nemcsak nyelvüket, hanem oktatási tapasztalataikat és kultúrájukat is magukkal hozva jelentős hasznára váltak az idegennyelv-oktatásnak.

A kultúra az egymáshoz tartozás jele is, az egyénnek a közösségvállalását fejezi ki. Pontosan emiatt nem megalapozott az emberek azon félelme, miszerint az iskolákban a több nyelv tanításával, illetve több kultúra megismertetésével a gyerekek eltávolodnak saját kultúrájuktól, és összezavarodnak a többféle rendszer megismerése után. Éppen ellenkezőleg reagálnak a diákok az idegen kultúrákra. Nyitottsággal fordulnak feléjük, és állandóan hasonlóságokat, különbségeket keresnek saját és mások kultúrájában, nyelvében. Éppen ez az, ami lehetővé teszi számukra az elkülönítést, és annak tisztázását, melyik kultúrához tartoznak ők, s melyikhez tartoznak mások. Bár elképzelhető, hogy egy magyar diák külföldi tanulmányútja révén találkozik másfajta szokásokkal is, a neki tetszőt fel is veszi, gyakorolja, de egyértelműen tudja, ezt már egy másik kultúrából hozta. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy tovább ne ismerné a magyar szokásvilágot, ne tudná, milyen a magyar tánc, mik a tipikus magyar ételek, vagy hogyan üdvözli egymást két magyar jó barát.

A három kultúra és a három nyelv tehát tökéletesen megfért egymás mellett, nem jelentett problémát az egyes kulturális rendszerek elkülönítése.