2008. március 31. hétfő, 18:36
Címkék:
Új tudás – műveltség mindenkinek
Az OFOE és a Virtuális Nevelésügyi Kongresszus javaslatai
A Osztályfőnökök Országos Szakmai Együttesének honlapján 2007 novembere óta zajlik a diskurzus közoktatásunk legégetőbb kérdéseiről. Az itt összegyűlt felvetéseket az Új tudás program szempontjai szerint csoportosítva, az alábbi kérdéseket és javaslatokat fogalmazzuk meg (keretben az OKM vitaindító javaslatának bekezdései olvashatók):
El kell érnünk, hogy minden gyermek eséllyel kezdhesse meg az iskolát. A szegény és leszakadó társadalmi rétegek gyermekei számára biztosítani kell a koragyermekkori készségfejlesztés komplex szolgáltatásait. Ezt legjobban a védőnői hálózat, a bölcsődei és az óvodai hálózat fejlesztésével lehet elérni. Jó eszköz lehet erre a családi napközi intézményének kiterjesztése, az egységes óvoda – bölcsőde kialakításának megkönnyítése. Segítséget kívánunk nyújtani a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek beóvodáztatásához is.
Üdvözöljük a korai fejlesztésben a két külön ágazathoz tartozó szakemberek és intézmények (védőnői hálózat, bölcsődék/óvodai nevelés) összekapcsolását. Egyetértünk a hátrányos helyzetű gyermekek minél korábbi beóvodáztatásának koncepciójával is. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy éppen a leghátrányosabb helyzetű régiókban nincs meg a megfelelő óvodai kapacitás. Kérdés: milyen eszközökkel támogatja az állam az óvodai kapacitás bővítését, új óvodák építését a rászoruló településeken? Hogyan jutnak hozzá a legszegényebb települések az ÚMFT keretében az önrészt is követelő fejlesztési forrásokhoz?
Integrációs programokat hirdetünk az iskolai és a települési szegregáció visszaszorítása és a különböző hátterű diákok hatékony együttnevelésének érdekében. A pedagógusok számára megadjuk a megfelelő szemléleti, szakmai, módszertani muníciót ahhoz, hogy sikeres lehessen a hátrányos helyzetű gyermekek integrációja. A pályázatoknál megköveteljük az esélyegyenlőségi tervek végrehajtását, a sajátos nevelési igényű tanulók esetében egyértelmű vizsgálati, fejlesztési és ellátási protokollt alakítunk ki, megerősítjük a szakértői bizottságokat. Biztosítjuk, hogy a pedagógusjelöltek a szakmai gyakorlat keretében megismerhessék a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók nevelésével, oktatásával kapcsolatos pedagógia módszereket.
Kérdéseink:
A pedagógusok számára nyújtandó szakmai muníció tekintetében: számolnak-e azzal a képzések költségeinek kalkulálásánál, hogy a továbbképzésre kötelezett pedagógusok hétvégi képzési napjaira legalább készenléti díjat fizessenek? (Ugyanis a kvázi kötelező nevelőtestületi képzéseknél a pedagógus nem maga dönt arról, hogy milyen képzésen vesz részt, így arról sem, hogy a magánidejéből kész-e áldozni erre! Bár a szakmai nyereség a kellő színvonalú(!) képzés nyomán vitathatatlan, a magánéleti veszteséget ildomos (munkajogi értelemben viszont kötelező) lenne kompenzálni.)
Milyen programokkal kívánják segíteni a szegregált térségben működő, az integrációra településszerkezeti okból esélytelen, leszakadó térségek iskoláit?
Milyen komplex (munkaerő-piaci, szociális, egészségügyi stb.) intézkedésrendszerbe illeszkednek a közoktatás deszegregációs törekvései a „települési szegregáció visszaszorítása„ érdekében?
Javaslataink:
Létszámhatár (osztályonként 2-3 tanuló) bevezetése az sni tanulók integrált nevelésében.
A kéttanítós modell finanszírozása a sok hhh tanulót nevelő térségekben, illetve pedagógiai asszisztens foglalkoztatása az érintett iskolákban.
A tanárképző intézmények tegyék képzésük részéve, hogy erre kiképzett mentor-tanító vezetésével, megfelelő felkészítés után pedagógus hallgatók lássák el a gyakorlóiskolákban a pedagógusasszisztensi feladatot (természetesen ez a tanárképzési kreditek rendszerében, az egyetem-gyakorlóiskola viszonyban, a mentor-tanárok felkészítésében és az asszisztensi feladatokat ellátó hallgatók munkajogi státusának rendezésében is komoly előkészítést igényel, de nemzetközi tapasztalatok tükrében ez a megoldás megéri a fáradságot).
Üdvözöljük, hogy a pedagógus hallgatók ezentúl megismerhetik a hátrányos helyzetű tanulókat nevelő intézmények napi gyakorlatát. Javasoljuk, hogy a korábbi „gyakorlóiskolai” megközelítés helyett az iskolai gyakorlatokat egy jól képzett mentor-tanári hálózaton keresztül valósítsák meg. Ebből következik, hogy meg kell oldani a mentor-tanárok képzését és javadalmazását. Ez szakmai és financiális értelemben is a felsőoktatás és a közoktatás közös felelőssége.
Szakmailag és infrastrukturálisan is fejlesztjük és modernizáljuk a jelenlegi kollégiumhálózatot. A kollégiumoknak az esélykülönbségek mérséklése mellett egyre nagyobb szerepet kell kapniuk a tehetséggondozásban is. Komplex tehetséggondozó programot hirdetünk, amely a közoktatástól a felsőoktatásig képes arra, hogy a valamely területen kiváló gyermekeinket támogassa. Létrehozzuk a Nemzeti Tehetség Alapot, segítjük az Arany János programban résztvevő diákok felsőfokú tanulmányainak megkezdését, tehetséggondozó bázis intézményhálózatot alakítunk ki. Lehetővé tesszük, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek igénybe vegyék a kollégiumok napközbeni pedagógiai szolgáltatásait.
Javaslatunk:
Egyre inkább látszik, hogy a tankötelezettség 18 éves korig való kiterjesztése komoly gondot okoz egyes szakképző intézményekben, ahol a fiatalok tanulási motivációja (és a megszerezhető szakma presztízse) is alacsony. Mindenképpen szükségesnek tartjuk, hogy a program külön is térjen ki arra, hogyan fogja pedagógiailag és szakmailag egyaránt ütőképes programmal, hasznos tartalommal megtölteni a korábbinál kettővel több iskolában töltött évet.
A közoktatási rendszerünket modernizáljuk annak érdekében, hogy a gyermekeknek használható tudást, a nekik megfelelő módszerekkel közvetítse. Ennek érdekében a pedagógiai tartalmat és a formát is meg kell újítanunk. Kiemelt szerepet kap a jövőben a nyelvi oktatás és az informatikai képzés. Lehetővé tesszük a nyelvi előkészítő évfolyam alanyi jogon való igénybevételét 2010-től minden középiskolában. Támogatjuk a tanárok nyelvi képzését és nyelvvizsgáját. A program része az informatikával támogatott oktatási módszerek bevezetése az oktatásban, a korszerű tananyagok kifejlesztése és az iskolákba való eljuttatása, a tanárok felkészítése, az iskolákban kifejlesztett jó gyakorlatok elterjesztése. A közháló programban a sávszélesség növelése; tantermi informatikai csomagok (digitális tábla, projektor, laptop); az SNI tanulók számára speciális informatikai csomagok biztosítása. Az ÚMFT fejlesztési programjába bekapcsolódó pedagógusok számára támogatást kívánunk biztosítani a képzéshez, az új pedagógiai módszerek alkalmazáshoz szükséges laptop vásárlásához.
Kérdésünk:
Milyen konkrét, használható programot kapnak az iskolák a 2008/2009-es tanévtől kötelező, ötödik-hatodik osztályos nem szakrendszerű tanórák tartalommal való kitöltéséhez?
A pedagógusok megfelelő ösztönzőrendszere elengedhetetlen feltétele az oktatási rendszer fejlesztésének. A pályakezdő pedagógus bére talán a legfontosabb üzenet a pedagógus pályát is megfontoló jó tanulmányi eredményű pályaválasztó fiatalok, a jövő tanárai felé, ezért a kezdő pedagógusok munkáját a jövőben a jelenleginél jobban kell megfizetni. Ugyanakkor a legnehezebb pedagógiai munkát végzőket, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglakozókat és az iskolavezetők irányítói munkáját szintén jobban meg kívánjuk becsülni.
Kérdéseink:
Hogyan kívánják kezelni a pályakezdő-bérpótlék mentén a tantestületekben keletkező bérfeszültséget?
Mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a fiatalok pályára csábításán túl a kiváló, tapasztalt, képzett idősebb pedagógusok is „vonzó” munkaerőt jelentsenek az intézményvezető számára? Ha a pályakezdő fiatalt bérpótlékkal csábítjuk, az alapbér tekintetében ő továbbra is „olcsó”, tehát vonzó munkaerő marad, míg a húsz éve pályán lévő, szakvizsgázott pedagógus a munkáltató szempontjából rendkívül „drága”, így nem vonzó. Vagyis a pedagógusi életpályamodell a valóságban egyáltalán nem működik; aki képezi magát, az „drágábbá” válik, így egy esetleges leépítésnél veszélybe kerül, további elhelyezkedése pedig reménytelen. A fent leírt mechanizmust számos kiváló pedagógus személyes sorsa bizonyítja. Hogyan kívánják tehát motiválttá tenni a munkaadókat a képzett, tapasztalt, szakvizsgázott pedagógusok (tovább)foglalkoztatására?
Mi a garancia arra (milyen együttműködés, közös műhelymunka stb. biztosítja), hogy a tanárképzésből kikerülő fiatalok olyan minőségi tudással s kompetenciával rendelkeznek, hogy a bérpótlékkal való pályára csábításuk indokolt? Képes-e a közoktatás a tanári kompetenciák tekintetében „megrendelőként” viselkedni a tanárképző intézmények felé?
A közoktatási intézmények „teljesítményét” objektív összehasonlítható eredménymutatókkal kell jellemezni. A mutatókra támaszkodva segítő és ösztönző rendszereket kell kidolgozni, melyek segítségével a pedagógusok, iskolaigazgatók és iskolafenntartók visszacsatolást kaphatnak teljesítményükről. A mérési eredményekhez és az értékelési rendszerhez ösztönzőket kell hozzákapcsolni. Fejleszteni kívánjuk az SNI tanulók készségeinek mérésére alkalmas eszközöket.
Kérdésünk:
Milyen intézkedéseket terveznek annak érdekében, hogy a mérési eredményeket a közoktatás szolgáltatásának „fogyasztói”, a szülők és a tanulók egy számukra is érthető feldolgozásban megismerjék?
Újra élettel kívánjuk megtölteni a közösségi kulturális intézményeket, ezért átfogó művelődési ház felújítási programot indítunk, és jelentősen növeljük a közművelődés költségvetési támogatását.
Üdvözöljük, hogy a közoktatás fejlesztéséről szóló Új tudás program prioritásai közé beemeli a közművelődés támogatását. Mivel sok helyen a közművelődés központja – művelődési ház és közművelődési szakember híján – éppen az iskola, adódik a kérdés: a közművelődés fejlesztésére tervezett források elérhetőek lesznek-e a közművelődési feladatot ellátó iskolák számára?
Szükség van rendeletekre, higyjétek el. Lehet, hogy nem jó ötlet a családipótlék. Az a családgondozó, aki egy hátrányos térség, két hátrányos településén lát el szolgálatot, mert a szociális törvény NM 15/1998 úgy rendelkezik, hogy 700 gyermek után kötelező 1 főállású családgondozó fogalakoztatása, hogyan lehet hatékony? Az átfogó szakmai ellenőrzés az adminisztrációt ellenőrzi: kiragad napokat: volt-e azon a napon védelembe vétel, családgondozás: le van-e adminisztrálva, a statisztikai fogalmak egyeznek-e a forgalmi naplóval? Ugye milyen érdekes: nem azt, hogy mi volt a kiindulási pont egy-egy családnál és hová, mennyi intézkedéssel jutottunk. Áramot nem tudok bevezetni családokhoz, a fizetésem nem elég arra, hogy kenyeret vegyek. Szponzort erre nehéz találni. Az iskola fuldoklik a tehetetlenségtől, a jó képességű gyermekeket már régen elvitték a szülők más iskolába. Csökkenő gyereklétszám miatt csökken a szakosellátottság, csökken a minőség. A térség fejlesztőpedagógiáját a térségi nevelési tanácsadó próbálja, ha egyátalán tudja, képes megoldani. A nevelési tanácsadók is státuszfinanszírozottak. A fenntartók nem fognak többet beinvesztálni. A bérköltség nagyon sok. Mindig ez a válasz.
Ha a bizalomnál, a hivatástudatnál maradunk, rendben: a háziorvos betegkártyáját finanszírozzák, ő abból él, azonkívül ő annak örül, ha az a beteg gyermek minimális gyógyszerrel lassan túl él egy hurutosabb, vírusosabb időszakot.
Azonkívül nagy igazság, a nemzeti össztermék értékének egy főre jutó összege: átlag! Nem hinném, hogy a középosztály, a gazdaság főszereplői olyan nagyon örülnének, ha ez az átlag kisebb szóródásból jönne létre. Igen lehet, hogy utópia, és szegénység mindig is volt, van és lesz.
Kedves Csilla, köszönöm neked a számot – 1 családgondozó/700 gyermek. Nos, szerintem ebben van szükség differenciálásra (rendeletre), az általad korábban említett szempontok szerint (pl. hányan részesülnek gyermekvédelmi kedvezményben). Mert nem mindegy, hogy adott körzetben a 700-ból 7, vagy mondjuk 670 gyermek szorul gyermekvédelmi (alap)ellátásra. Vagyis én nem a gyermekszámhoz, hanem a feladathoz kötném a családgondozók számát. Vagy nyitott kapukat döngetek, és van erre vonatkozó rendelet? Én folyamatosan ezt forszíroznám: több szolgáltatást a rászoruló térségekbe!
Hogy miből…? Szerintem normális dolog, hogy nekünk itt vannak a kompetenciahatáraink. Ha ez a társadalomnak fontos, adott gazdasági-pénzügyi szakemberek kialakítják hozzá a megfelelő stratégiát. Nekünk az a dolgunk, hogy minden eszközünkkel igyekezzünk világossá tenni, hogy az utolsó utáni pillanatban vagyunk, és szakmai tapasztalataink alapján kikényszeríteni a szolgáltatásoknak azt a rendszerét, melyekkel a munkánk végre nem lesz totálisan reménytelen… Ja, különben megfelelő feltételek mellett a szakemberek személyes hatékonysága is megnőne; s itt most nem idéznék pszichológiai elméleteket…