Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. október 1. csütörtök, 6:16
Címkék:

Ilyennek látom magamat, ilyennek látnak mások

A kamaszoknak szóló önismereti feladat segít az őket olyannyira izgató kérdés megválaszolásában. Kiskamaszokkal, a mágikus vágyak időszakához igazodva, az „Ilyen vagyok” és „Ilyen szeretnék lenni” kérdéssel játszhatjuk.

A feladat rövid leírása

A résztvevők feladata, hogy saját maguknak kartonpapírból dupla maszkot alkossanak, amelynek egyik oldalára az „Ilyennek látom magamat”, másik oldalára pedig az „Ilyennek látnak mások” című maszkot készítik el. Ha gondoljuk, előkészíthetjük a kartonpapír maszkformákat (így több idő jut a dekorálásra), de ha van rá idő, adjunk lehetőséget, hogy a maszk formáját (körvonala, szeme, szája) is a résztvevők tervezzék meg, hiszen maga a maszkforma megalkotása is számos önkifejezési lehetőséget rejt magában. (Ha idő híján előre kivágjuk, készítsünk többféle maszkformát!)

A dekoráció technikája a vonalrajzos motívumoktól a színezésen át a montázstechnikáig bármi lehet. A gyakorlat végén egymásban bízó kiscsoportban mindenki bemutatja a maszkját, a többiek rákérdezhetnek az egyes motívumokra. Ha a feladat jól sikerül, és a diákok nyitottak egymás iránt, a maszkokkal később a termet díszíthetjük (természetesen csak azokét a diákokét használjuk, akik ezt szívesen veszik).

Időigény

90 perc.

Eszközök

A dekorációhoz célszerű az eszközök minél szélesebb körét elérhetővé tenni (zsírkréta, grafit, filctoll, tempera stb., valamint sok színes újság, olló, ragasztó a montázstechnikához). Ha a diákok maguk tervezik a maszk formáját, szükséges mindenkinek külön ceruza és olló, hiszen ezt a munkafázist mindenképpen egyszerre végzik, így nem tudnak osztozkodni. A maszk legalább famentes rajzlap vastagságú vagy vastagabb kartonra készüljön, hogy stabil maradjon, ha valahová ki szeretnénk függeszteni.

A munka menete

1. A helyszín előkészítése, még a foglalkozás előtt (4-5 fős munkahelyek kialakítása összetolt asztalokból)

2. Bemelegítés, egymásra hangolódás, 5 perc

3. A feladat ismertetése és szimpátiacsoportok alakítása, 5 perc

4. Munka (és rendrakás), 60 perc

5. Közös értelmezés, 15 perc
A 4-5 fős szimpátia-csoportok kapjanak 10 percet arra, hogy egymás maszkjait megnézzék, kérdéseket tegyenek fel, gondolataikat megbeszéljék. Ezután 5 percben minden csoport azt mutatja meg ebből az osztálynak, amit a leginkább közlésre érdemesnek tartanak.

6. Lezárás, 5 perc
Tanári visszajelzés, illetve a maszkok további sorsának rendezése; akik erre a célra felajánlják, azoknak a munkájával a termet vagy az épület más terét díszíthetjük.

Várható eredmények

Nagyhatású projektív feladat: az elkészült mű valóban kifejezi az alkotóját! Maga a munka folyamata az egyre mélyülő intimitás állapotát hozza el a legtöbb diák számára. Néhányan akár olyan metaforákhoz is juthatnak az alkotás során, ami segíti önmaguk, érzéseik pontosabb megfogalmazását, és nem utolsósorban egymást is jobban megismerik a feladat nyomán a diákok.

Amire mindenképpen figyelni kell

Figyelni kell a kiscsoportok biztonságára, vagyis arra, hogy minden gyerek biztonságos környezetben dolgozik-e (az egy-egy asztalnál ülők belelátnak egymás művébe, sőt jó esetben szinte együtt dolgoznak: beszélnek a készülő műről, egymásnak keresnek a képes újságokban motívumokat stb. Ha valaki rosszul, feszélyezve érzi magát ebben a társaságban, számára lehetetlenné válik a feladat végrehajtása. Akit nyugtalanít ez a helyzet, annak engedjük meg, hogy félrevonuljon.

Akadhat olyan diák, akinek ez a feladat „túl mélyre megy”, hiszen kendőzetlenül önmagára vonatkozó kérdést teszünk fel ezzel a gyakorlattal. Készüljünk előre mentő feladatokkal! Ne próbáljuk kihúzni a feladat méregfogát („csak egy sima farsangi maszkot készíts, ami szép vagy izgalmas, nem kell, hogy rád jellemző legyen”), ez nem fog sikerülni. Adjunk hasznos, a többiek tevékenységéhez hasonló (vágás, ragasztás, színezés) feladatot, amivel nekünk TÉNYLEG segít – és még az is lehet, hogy közben ő is a feladaton fog gondolkodni…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep