Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2021. október 19. kedd, 15:44

Ismét útra keltek a múzeumok

Folytatódik a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja

Játékos vetélkedők, kihelyezett, interaktív múzeumpedagógiai foglalkozások, élményalapú tanulás és a gyerekek belső motivációjának, kíváncsiságának felkeltése. Röviden ezekkel a hívószavakkal jellemezhető a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja, amely 2021. őszén ismét útjára indult az országban.

Az iskolai programot 2017-ben az Örökség Kultúrpolitikai Intézet és a Néprajzi Múzeum hívta életre azzal a céllal, hogy a hazai múzeumok sokszínű kulturális kínálatát népszerűsítse a 10-14 éves gyerekek és tanáraik körében. Az azóta eltelt időszakban a Felelős Szülők Iskolája szakmai közreműködésével és szervezésével 26 iskola több, mint 7000 diákjához jutott el eddig a tematikus élménynap. Október 7-én a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában járt a program Budapest XVI. kerületében, október 14-én pedig Szolnokra, a Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába érkezett a múzeumpedagógiai élménynap.

Rep-Tár – Szolnoki Repülőmúzeum

„Fontosnak tartjuk, hogy a programunk célcsoportját alkotó fiatal korosztályt, a jövő múzeumlátogatóit az iskolai környezetükben is megszólítsuk és azáltal, hogy a saját közegükbe viszünk el számos múzeumpedagógiai foglalkozást, kedvet kapnak majd ahhoz, hogy később el is látogassanak a különböző kiállítóhelyekre és gyűjteményekbe. A Mozaik Múzeumtúra legfontosabb célja ezzel a kezdeményezéssel, hogy a múzeumokhoz már fiatal korban az a képzet társuljon, hogy ott jó lenni, a gyermek jól érzi magát és olyan foglalkozásokkal, eszközökkel találkozik, amelyek segítik őt a tanulásban.” – nyilatkozta Makranczi Zsolt, a Mozaik Múzeumtúra programot életre hívó és megvalósító Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója.

A program lényege, hogy látványos, élményszerű és tartalmas foglalkozásokon keresztül közelebb hozzák a diákokat és tanárokat a múzeumok világához és megkedveltessék velük a múzeumba járást. A rendezvény során nem a gyerekek kirándulnak a múzeumokba, hanem kivételesen a kiállító terek és a múzeumpedagógusok költöznek az iskolák tantermeibe, tornacsarnokaiba egy napra utaztatható foglalkozásaikkal és tárgyaikkal. A Felelős Szülők Iskolája szakmai szervezésével megvalósuló játékos múzeumpedagógiai foglalkozások az élménypedagógia valamennyi elemét felvonultatják.

Nemzeti Mózeum

A gyerekek számára szervezett játékos vetélkedő és a program házigazdája nem más, mint Balatoni József, „Jocó bácsi”, az ország népszerű történelemtanára, aki maga is elkötelezett híve a különféle élménypedagógiai módszerek alkalmazásának. A diákok a nap során pontokat szereznek és a legtöbb pontot gyűjtő osztály nyereménye egy ingyenes múzeumi osztálykirándulás bármely általuk választott magyarországi múzeumba, melynek költségeit a pályázati forrásból fedezik a szervezők.

“A Mozaik Múzeumtúra élménynapjain a játékos tanulásé, a különböző élménypedagógiai és múzeumpedagógiai foglalkozásoké, VR szemüvegeké és a különböző múzeumi tárgyak, eszközök kipróbálásáé a főszerep. Őszintén hisszük, hogy ez a fajta bevonódás, – ami a múzeumpedagógiai foglalkozások során történik – a legjobb út a gyerekek érdeklődésének, belső kíváncsiságának felkeltéséhez, az interaktív tudásmegosztáshoz és az olyan XXI. századi kompetenciák fejlesztéséhez, mint a kommunikációs- és együttműködési készség, vagy éppen a kritikai gondolkodás.” – vallja Vargacz Alexandra, az iskolai edukációs programok szervezését koordináló Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője.

Megnyitó, 2021. 10. 04.

Az idei év eddigi eseményein az alábbi múzeumok képviseltették magukat:

A kecskeméti Leskowsky Hangszergyűjtemény a világ legkülönlegesebb zenei instrumentumaival érkezett, hogy a közös zenélés örömét átadja egy önfeledt hangszerbemutatón. A Reptár – Szolnoki repülőmúzeum VR (virtuális valóság) szemüvegek és játékok segítségével elevenítette fel a magyar katonai repüléstörténet fejezeteit. A Katonai Emlékpark Pákozd fafegyverekkel készült, amelyek segítségével különböző harcalaki mozzanatokat modellezhettek a diákok, illetve a huszárság történetéről tanulhattak izgalmas információkat. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum a vendéglátás legizgalmasabb trükkjeivel, a menükészítés csodáival érkezett az eseményre. A Magyar Nemzeti Múzeum foglalkozásain egy pillanat alatt Mátyás király udvarába repülhettek a tanulók, ahol a korabeli fegyverekkel, ruházattal és fűszerekkel ismerkedhettek meg közelebbről, illetve a 16-17. századi emberek mindennapjaival, ezen belül is a korabeli öltözködéssel és orvosságokkal. A Petőfi Irodalmi Múzeum rendhagyó foglakozásán Petőfi Sándor életét és munkásságát más megvilágításban, influencerként vagy Insta sztárként elemezték a gyerekek. A sárospataki Rákóczi Múzeum a kalligráfia rejtelmeibe vezette be a gyerekeket és ők is kipróbálhatták, hogy menne nekik a szépírás művészete. A Damjanich János Múzeum a múzeumi szakmák világába engedett bepillantást, több, játékos feladat keretein belül, míg kiállítóhelyük, a Szolnok legrégebbi részén található Tabáni Tájház az egykori halászélet rejtelmeiről készült izgalmas foglalkozással.

A 2021/2022-es tanévben még további 4 helyszínre tervezik elvinni a játékos múzeumpedagógiai foglalkozásokat a szervezők.

A Mozaik Múzeumtúra a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az Örökség Kultúrpolitikai Intézet szervezésében és lebonyolításában, a Néprajzi Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület szakmai együttműködésével valósul meg.

MozaikMuzeumtura.huVirtualisMozaikMuzeumtura.huFacebookInstagramYouTube

 

Kapcsolódó link

Digitális Iskolai Múzeumtúra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2021.11.27.
Drasztikusan emelnék a tanárok fizetését, az egyetemeket pedig visszaadnák az államnak az Eduline olvasói
Tartson ismét 18 éves korig a tankötelezettség, jelentősen emeljék a tanárok, tanítók, óvónők fizetését, a modellváltó egyetemek kerüljenek vissza az államhoz, vagy legalább a kurat...
(Forrás: Eduline)
--
2021.11.27.
NYILVÁNOSAK A 2022. JÚNIUSI EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉTELEI
A követelményekről a Magyartanárok Egyesülete 2016 októberében rendezett konferenciát: a vizsgaleírás és a követelmények összefoglalása az egyesület honlapján olvasható, a konferenci...
(Forrás: Magyartanárok Egyesülete)
--
2021.11.27.
Megszűnhet a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonya
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke figyelmeztetett: a Munka törvénykönyve kevesebb védelmet nyújt, mint a közalkalmazotti törvény, például könnyebben el lehet...
(Forrás: hvg.hu)
--
2021.11.23.
Telt ház van a gyermekpszichiátrián, sok az önsértő fiatal
Idén a 2019-es, vagyis a Covid előtti őszi időszakhoz viszonyítva 40 százalékkal emelkedett az esetek száma. A szorongásos és depressziós zavarokkal küzdő gyerekek aránya az ötszörös...
(Forrás: hvg.hu)
--
2021.11.23.
Decembertől a szülők csak védettségi igazolvánnyal mehetnek be az iskolába
December elsejétől szigorítják a belépés rendjét az iskolákba, a szülőket csak védettségi igazolvánnyal engedik be az épületekbe – derül ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszter...
(Forrás: telex)
--
2021.11.22.
A kormányzat kivérezteti a két pedagógusra épülő óvodai rendszerünket
A szülők és pedagógusok személyes tapasztalatai alapján a Szülői Hang Közösség összegyűjtötte a magyar óvodákkal kapcsolatos rendszerszintű problémákat; beszámolónkban ezeket tessz...
(Forrás: Szülői Hang)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep