2 610 üzenet

1. csiga szerint:

   2007.07.01. 14:02

   Nagyszájúnak még mindig!

   Jó kis vita alakulgat. És még mindig tennék egy kis kiegészítést.
   Abszolut értem a helyzetet, ahogy mindenki a vitában. Mindenki tudná sorolni a hasonló élményeit. (Én például úgy csináltam teljesen ingyen hivatalos iskolai műsort negyvenöt gyerekkel hónapok alatt, hogy saját termünk nem lévén saját zsebből jattoltam egy másik iskola gondnokának, mert beengedett az ő termükbe – hogy aztán az iskolai tanteremvitákban azok győzzenek, akik csak szépen végignézték a készet).
   De említhetném az OFOE novemberi szakmai napját, ahol a befagyott előadóterem helyett kiültünk a két fokkal „melegebb” folyosóra nagykabátban – na ez is jó kis szimbóluma ÁLTALÁNOS helyzetünknek.
   Az jutott még eszembe, hogy egyszer olvastam egy ostoba cikket a minőségi pótlék védelmében, amelyben azt írták, hogy vannak, akik azért hagyják el a pályát, mert ugyanannyit kapnak, mint a szomszéd teremben tanító kollégájuk, pedig tudják, hogy ők a jobbak. Erre egyszer reagáltam is a Taní-taniban, mondván: ha választhatnék, gyermekeimnek semmiképpen sem választanék olyan tanárt, aki hasonlítgatja magát a szomszéd teremben tanító kollégájához, főleg, ha nyilván is tartja, hogy ő a jobb.
   Persze ez idealizmus, mert más mérce nem nagyon van, így magunk próbálgatjuk méregetni magunkat.
   Én azt látom a kollégáimban, hogy Úristen! „ez” sokkal olvasottabb nálam, „ez” lendületesebb órákat tart, emez jobban ért a verselemzéshez, ez nő lévén sokkal empatikusabb nálam stb. Pedig közben úgy vélem, egyike vagyok azoknak, akik fazont adnak az iskolámnak.
   De lehet, hogy szerencsém van, jó tantestületbe kerültem, a surlódások is elfelejtődnek egy-kettőre, talán az önkormányzat kekeckedéseit sem egymáson bosszuljuk meg – bár most, amikor létszámokra hivatkozva össze akarják vonatni a leendő elsős gimiseket a már két éve létező hatosztályosokkal, na itt már lehet, hogy elszabadul a pokol nálunk is…
   Én még mindig azt javasolnám Nagyszájúnak, hogy próbálja megtalálni a pozitívumokat kollégáiban – persze aki nem szól egy szót sem saját óráján, arra tényleg ne találjon mentséget.
   A többiekre reagálva: tényleg iszonyú birkák vagyunk, bármilyen baromságot végrehajtunk, bármilyen büntetést befizetünk (hallottam esetekről, ahol 50 000 Ft büntetést szabtak ki valami jegybeírás miatt).
   És nekem is elegem van, ebben teljesen együtt vagyok Nagyszájúval!!
   A.K.

   Válasz
2. tanárnő szerint:

   2007.07.02. 11:10

   Magyar szakos ált. iskolai tanár taníthat-e alsó tagozatban magyar nyelv és irodalmat? Vagy szükséges-e előtte elvégeznie a 120 órás tanfolyamot?

   Válasz
3. Atis szerint:

   2007.07.02. 11:48

   Tanárnőnek üzenem, hogy szükséges a 120 órás tanfolyam, bár nem doglzom a tanácsadóban.

   Válasz
4. fedor lászló ferenc szerint:

   2007.07.03. 12:09

   a feleségem már tízenkét éve főállásúanya és négy gyermeket nevelünk. de oktober 15-én lejár neki,hogy ezután elmehet -e munkanélkülire vagy sem és milyen lehetöségei vannak ha igen.

   Válasz
5. ofoe szerint:

   2007.07.04. 09:30

   Kedves Kollégák!
   Több módon is megpróbáltuk jelezni, hogy a Tanácsadó augusztus 16-ig felújítás miatt zárva van.
   
   Ha az Üzenőben (itt) teszitek fel a kérdéseket, abba a kellemetlen helyzetbe hoztok minket, hogy ha nem válaszolunk, azt a látszatot keltjük, mintha nem érdekelne a problémátok (holott dehogy nem!); ha válaszolunk, azt sugalljuk, hogy igaz, zárva vagyunk, felújítunk stb., de azért az ajtó alatt be lehet csúsztatni cédulákat az élelmesebbeknek. Hadd ne magyarázzam…
   Köszönjük Atisnak (#722) a segítséget.
   Köszönjük a megértéseteket.

   Válasz
6. Marcsi Mama szerint:

   2007.07.04. 10:18

   Segitséget kérek!
   50 éves vagyok az egészségügyben dolgozom,munkaszerződéssel. Félévente hosszabbitották a munkaszerződést. 5 éve dolgozom
   folyamatosan.
   Kérdésem a határozott idejű kinevezés 5 év eltelte
   után határozatlan idejű kinevezéssé módosul-e?

   Válasz
7. Polányiné Boldog Katalin szerint:

   2007.07.04. 11:15

   Tisztelt Tanácsadó!
   Főiskolai végzettséggel rendelkezem, így F fizetési osztályban vagyok. 2007. júniusában szakvizsgát szereztem a BME-n, ott azt mondták azonnal átsorolnak G-be. Igazgatóm szerint nem lehet, csak 2008. január 1-vel. Kinek van igaza? Ez az igazgató egyéni döntésén múlik vagy van erre jogszabály? Válaszukat köszönöm!

   Válasz
8. S. K. J. szerint:

   2007.07.04. 19:28

   Tisztelt Tanácsadó!
   Kérdésem a következő:a felmentési idő alatt tudom, hogy közalkalmazotti jogviszonyt nem létesíthetek, mert elesem a felmentési időre járó keresettől és a végkielégítéstől. Azt viszont több féleképpen hallottam, hogy más munkát legálisan a felmentési idő alatt vállalhatok-e. Konkrétan bármit, amit kipróbálhatok csekély jövedelemért, de esetleg, mire lejár a felmentési idő, esetleg főállásban folytathatom (biztosítás, ingatlan, portás…stb.)A jelenlegi jövedelmem ugyanis nagyon kevés ahhoz, hogy egyedül két gyerekemmmel, hitellel megéljünk. A kollektív szerződés nem védett meg egyedülállóként sem a létszámleépítéstől. Képtelen vagyok tehetetlenül nézni, hogy meddig elég a jövedelmünk, (amely eddig is kevés volt), és legális munka nélkül őrlődni.
   Kérem mielőbbi válaszát.
   Köszönettel:
   S. K. Jolán

   Válasz
9. Atis szerint:

   2007.07.04. 21:18

   Hogy ne húzzuk ki teljesen a gyfát (nem szeretném ha értetlen kollégáim miatt az üzenő is leállna…):
   726-nak: a szakvizsga megszerzését követő év január elsejétől kell kötelezően F-ből G-be vagy H-ból I-be átsorolni. Tehát igazgatójának van igaza.
   727-nek: nem közalkalmazotti jogviszonnyal járó munkát vállalhat.

   Válasz
10. Jutka szerint:

    2007.07.05. 09:57

    Tisztelt Tanácsadó!

    A 3579 számú könyvjelző alatt kapott válasz számomra nem egyértelmű.

    „A pedagógiai assziszten nem pedagógus-munkakör…. gyógypedagógiai pótlék pedagógus-munkakörben foglalkoztatott pedagógusnak jár.”
    Ezt úgy értelmezem, hogy mivel a pedagógiai asszisztens nem pedagógus munkakör, neki nem jár.

    Akkor viszont nem értem a 138/1992. (X. 8.)Korm. r. 15. § (7) bekezdését, miszerint a pótlék jár, illetve adható a nevelési-oktatási intézményben nevelő-oktató munkát segítő munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottnak is.

    Ezt értelmezve számomra még az is kérdés, hogy mikor jár, és mikor adható.

    Válasz
11. visegrádiné bárány beatrix szerint:

    2007.07.06. 22:06

    Lassan 1 hónapja várom az e-mail cimemre a választ.köszönöm

    Válasz
12. Visegrádiné B B szerint:

    2007.07.06. 22:09

    T.tanácsadó!
    Most olvasom lejebb hogy a tanácsadó szünetel,legalább egy e-mailt küldhetett volna.

    Válasz
13. nagyszájú szerint:

    2007.07.09. 13:10

    Kedves Kollégák!
    Köszönök minden hozzászólást, és igazán örülök az érveknek pro és kontra.
    Azt hiszem, minden egyes vélemény az alakulóban lévő magatartásváltásomat erősíti meg. Az elmúlt hónapokban sajnos megtapasztaltam, hogy bíráló véleménynek hangot adni az én iskolámban nem szabad, meg is mondták, csak mosolyogjak, és barátkozzak mindenkivel. Ilyet én a gyerektől sem kérek, kifejlett egyéniségem meg pláne értetlenül áll az efféle inspirációk előtt. Akárcsak az előtt, hogy mindenféle elismerést csak a mosollyal lehet kivívni, akkor is, ha nincs mögötte semmiféle minőségi szakmai munka. Igen, a jópofizás számít, az kap minőségi bérpótlékot, jutalmat, aki ok nélkül is füléig szalasztja a száját, mert ez azt a képzetet kelti, hogy nálunk jó a hangulat. Ami az én hangulatomat illeti, éppen ettől rossz. És természetesen akadnak nálunk is, akik hozzám hasonlóan vélekednek, mi azonban sokkal kevesebben vagyunk.
    Sajnos, tényleg azt tapasztalom, hogy nincs köztes út, vannak a hosszú nyelvűek és a véleményüket karakán módon vállalók, akik ezért többnyire „büntetésben” részesülnek.
    Azt hiszem, nem csak nekem tűnik nevetségesnek, hogy az igazgatóm arra buzdít, ha legközelebb részesülni szeretnék valamiféle anyagi juttatásban, időről időre érdeklődjek nála a viselkedésem alakulásáról: megfelelőnek nyilvánítható-e a magatartásom. Hogy mindeközben mit teszek a gyerekekért, a tanórákon, az nem fontos. Akár asztalra rakott lábakkal is ülhetek, olvasgathatok, csak meg ne bántsak már senkit a véleményemmel.
    Sajnos, azt gondolom, elkerülhetetlen önmagunk másokkal való összehasonlítgatása. Munkaközösségi szinten szerencsésnek mondhatom magam: azonos elvek szerint, mindent megbeszélve, tökéletes összhangban dolgozunk. Igen, ebben a körben én is látom, hogy ki miben jobb nálam, és bármikor szívesen kérek segítséget is, mert tudom, hogy jószándékkal megadják a kollégák.
    Elkeserít azonban, hogy hány olyan tanóráról hallok, amikor nem történik semmi, esetleg a gyerek szapulása, a „gerinctelen puhatestűek” fölényes kioktatása a téma. (Az iskolavezetés szerint ez a probléma nem létezik, mert erről ők nem hallanak.) Elkeserít, amikor egyesek csak úgy tartanak tanórát, hogy feladatnak adják a tankönyv szövegének elolvasását. Azt gondolom, ezért fölösleges a gyereknek reggel felkelni, és bejönni az iskolába. Elkeserít, amikor valaki zordon tekintettel járkál a kölykök között (bezzeg a megfelelő helyen mosolyog), és a gyerekek hányingert kapnak, ha meglátják.
    Én is azt hiszem, hogy a pedagógus teljesítményét hitelesen a szülők és gyerekek értékelik. Nem vagyok hajlandó jó pedagógusnak tekinteni azt, akit szinte minden gyerek utál. És igen, amikor én megalázó kioktatást kapok a fönökeimtől a munkám elismerése helyett, akkor hasonlítgatok. Számba veszem, hogy kiket becsülnek meg a vezetőink, és miket beszélnek azokról a kollégákról a szülők és gyerekek.
    És lelki sebeim gyógyításaképpen fürdőzöm a diákok szeretetében, a népszerűségben. Hihetetlenül sok erőt adott a táborozásunk. Jó érzés volt, hogy a gyerekeket le se lehetett kaparni rólunk, hogy a kevéske szálláshelyen való tartózkodásunk alatt mindig lebzselt egy kis csoport a tanári szobában vagy az előtt, mert olyan jó velem, velünk beszélgetni — mondták. És beszélgettünk is: túra és strandolás közben, étkezéseknél, szalonnát sütve… és sokszor csak önmagunk szórakoztatásaképpen. Őszintén, bizalmasan. Hiszem, hogy sokkal többet érnek ezek az együttlétek minden tanóránál. És olykor belegondoltam, hogy ez hány kollégának nem adatik meg. Ugye, ismerjük azokat a pedagógusokat, akik elől menekülnek a gyerekek? Pedig ők többnyire a vezetésnek nem kényelmetlenek.
    Mindezek alapján formálódik bennem az elhatározás: kivonom magam a nagy közös iskolai életből — ahol úgysem lehet szavam, csak orrba verést kapok –, és maradok a gyerekek között, oly módon, ahogyan azt a lelkiismeretem diktálja.
    Természetesen a szakmai érdekvédelmi lehetőségek, azok skálájának szélesítése engem is érdekel. Én is kérek mindenkit, gondolkodjunk együtt, hogyan lehetne a szakmai minőséget elismerni, a pedagógusnak született kollégákat a pályán megőrizni, és megakadályozni, hogy a munkáltatói jogokat gyakorló vezetőség megfélemlítse a „másként” gondolkodókat.
    Kedves Zöldbéká! Különösen a szívembe zártalak, igazán rokon léleknek tűnsz. 🙂 Szívesen felvenném veled magánúton is a kapcsolatot, ha nincs ellenedre. 🙂
    És továbbra is várok minden véleményt, hozászólást, hadd csiszolódjék az elménk.
    Jó pihenést kívánok mindenkinek!
    A nagyszájú

    Válasz
14. nagyszájú szerint:

    2007.07.09. 13:11

    Kedves Kollégák!
    Köszönök minden hozzászólást, és igazán örülök az érveknek pro és kontra.
    Azt hiszem, minden egyes vélemény az alakulóban lévő magatartásváltásomat erősíti meg. Az elmúlt hónapokban sajnos megtapasztaltam, hogy bíráló véleménynek hangot adni az én iskolámban nem szabad, meg is mondták, csak mosolyogjak, és barátkozzak mindenkivel. Ilyet én a gyerektől sem kérek, kifejlett egyéniségem meg pláne értetlenül áll az efféle inspirációk előtt. Akárcsak az előtt, hogy mindenféle elismerést csak a mosollyal lehet kivívni, akkor is, ha nincs mögötte semmiféle minőségi szakmai munka. Igen, a jópofizás számít, az kap minőségi bérpótlékot, jutalmat, aki ok nélkül is füléig szalasztja a száját, mert ez azt a képzetet kelti, hogy nálunk jó a hangulat. Ami az én hangulatomat illeti, éppen ettől rossz. És természetesen akadnak nálunk is, akik hozzám hasonlóan vélekednek, mi azonban sokkal kevesebben vagyunk.
    Sajnos, tényleg azt tapasztalom, hogy nincs köztes út, vannak a hosszú nyelvűek és a véleményüket karakán módon vállalók, akik ezért többnyire „büntetésben” részesülnek.
    Azt hiszem, nem csak nekem tűnik nevetségesnek, hogy az igazgatóm arra buzdít, ha legközelebb részesülni szeretnék valamiféle anyagi juttatásban, időről időre érdeklődjek nála a viselkedésem alakulásáról: megfelelőnek nyilvánítható-e a magatartásom. Hogy mindeközben mit teszek a gyerekekért, a tanórákon, az nem fontos. Akár asztalra rakott lábakkal is ülhetek, olvasgathatok, csak meg ne bántsak már senkit a véleményemmel.
    Sajnos, azt gondolom, elkerülhetetlen önmagunk másokkal való összehasonlítgatása. Munkaközösségi szinten szerencsésnek mondhatom magam: azonos elvek szerint, mindent megbeszélve, tökéletes összhangban dolgozunk. Igen, ebben a körben én is látom, hogy ki miben jobb nálam, és bármikor szívesen kérek segítséget is, mert tudom, hogy jószándékkal megadják a kollégák.
    Elkeserít azonban, hogy hány olyan tanóráról hallok, amikor nem történik semmi, esetleg a gyerek szapulása, a „gerinctelen puhatestűek” fölényes kioktatása a téma. (Az iskolavezetés szerint ez a probléma nem létezik, mert erről ők nem hallanak.) Elkeserít, amikor egyesek csak úgy tartanak tanórát, hogy feladatnak adják a tankönyv szövegének elolvasását. Azt gondolom, ezért fölösleges a gyereknek reggel felkelni, és bejönni az iskolába. Elkeserít, amikor valaki zordon tekintettel járkál a kölykök között (bezzeg a megfelelő helyen mosolyog), és a gyerekek hányingert kapnak, ha meglátják.
    Én is azt hiszem, hogy a pedagógus teljesítményét hitelesen a szülők és gyerekek értékelik. Nem vagyok hajlandó jó pedagógusnak tekinteni azt, akit szinte minden gyerek utál. És igen, amikor én megalázó kioktatást kapok a fönökeimtől a munkám elismerése helyett, akkor hasonlítgatok. Számba veszem, hogy kiket becsülnek meg a vezetőink, és miket beszélnek azokról a kollégákról a szülők és gyerekek.
    És lelki sebeim gyógyításaképpen fürdőzöm a diákok szeretetében, a népszerűségben. Hihetetlenül sok erőt adott a táborozásunk. Jó érzés volt, hogy a gyerekeket le se lehetett kaparni rólunk, hogy a kevéske szálláshelyen való tartózkodásunk alatt mindig lebzselt egy kis csoport a tanári szobában vagy az előtt, mert olyan jó velem, velünk beszélgetni — mondták. És beszélgettünk is: túra és strandolás közben, étkezéseknél, szalonnát sütve… és sokszor csak önmagunk szórakoztatásaképpen. Őszintén, bizalmasan. Hiszem, hogy sokkal többet érnek ezek az együttlétek minden tanóránál. És olykor belegondoltam, hogy ez hány kollégának nem adatik meg. Ugye, ismerjük azokat a pedagógusokat, akik elől menekülnek a gyerekek? Pedig ők többnyire a vezetésnek nem kényelmetlenek.
    Mindezek alapján formálódik bennem az elhatározás: kivonom magam a nagy közös iskolai életből — ahol úgysem lehet szavam, csak orrba verést kapok –, és maradok a gyerekek között, oly módon, ahogyan azt a lelkiismeretem diktálja.
    Természetesen a szakmai érdekvédelmi lehetőségek, azok skálájának szélesítése engem is érdekel. Én is kérek mindenkit, gondolkodjunk együtt, hogyan lehetne a szakmai minőséget elismerni, a pedagógusnak született kollégákat a pályán megőrizni, és megakadályozni, hogy a munkáltatói jogokat gyakorló vezetőség megfélemlítse a „másként” gondolkodókat.
    Kedves Zöldbéká! Különösen a szívembe zártalak, igazán rokon léleknek tűnsz. 🙂 Szívesen felvenném veled magánúton is a kapcsolatot, ha nincs ellenedre. 🙂
    És továbbra is várok minden véleményt, hozászólást, hadd csiszolódjék az elménk.
    Jó pihenést kívánok mindenkinek!
    A nagyszájú

    Válasz
15. zöldbéka szerint:

    2007.07.10. 10:40

    Kedves Nagyszájú! Szívesen. Az olvasottakból úgy tűnik, hogy sok mindenben egyetértünk, sok mindent hasonlóan gondolunk és hasonló „utakat” jártunk be. Várom jelentkezésedet!

    Válasz