2 610 üzenet

1. Éva szerint:

   2003.04.06. 10:06

   Kedves Márta
   Miért szeretnek iskolába járni a ti iskolátokban a gyerekek Szivesen olvasnék arról, hogyan tudjátok ezt elérni. Mit kell tenni a tanároknak ahhoz, hogy az iskola olyan hely legyen, ahol örömmel tud tanulni minden gyerek
   Üdvözlettel: Éva

   Válasz
2. klara szerint:

   2003.04.08. 07:22

   Ami a gyerekek iskolába járási kedvét illeti: optimizmusra kevés az ok, de azért mi is próbálkozunk programokkal, versenyekkel, sporttal, házi színjátszással, kórussal, szakkörökkel, nyári táborokkal. Ugyanis ha valami vonzó és emlékezetes egy gyerek számára, az a tanításon kívüli igen tartalmas időtöltés jól szervezett programokkal egy reggel 7-től este 6-ig „nyitott” iskolában. Nagyobb a hatás az órán, ha a „tanár” szerepkörhöz egy gyerek számára nemcsak a szigorúan vett óratartás, számonkérés, a napi rutin élménye kötődik, hanem egyéb élethelyzetekkel kapcsolatos kellemes benyomások is. Legalábbis ez a tapasztalatom.
   Üdvözlettel: Klára

   Válasz
3. viktor szerint:

   2003.04.08. 08:32

   Gyermekem középiskolájában (budapesti gimnázium) az aula a végzős diák fényképével van kitapétázva. Nagyon megejtő látvány. A gyerekek ott – persze nemcsak emiatt – fontosnak érzik magukat. Tényleg jó oda bemenni.
   Viktor

   Válasz
4. viktor szerint:

   2003.04.08. 08:33

   Az első mondatban a „diák” helyett „diákok”-at akartam írni. Mindig ez a kapkodás…

   Válasz
5. Juli szerint:

   2003.04.09. 09:52

   Csináljuk a dolgot mégis derüsen Ezért választottam a mosolygó arcot, pedig nem vagyok feltétetel nélkül optimista. Annak ellenére, hogy itt az utóbbi üzenetekben pozitívumokat lehet olvasni az iskola világáról. Feltétlenül fel szeretném hívnia figyelmet arra a vitára, amely az És hasábjain (az Agora rovatban) folyik az elmúlt hetekben, és amelynek során többen reagáltak már egy a Vekerdy Tamással és Mihály Ottóval készült korábbi interjúra. A vita egyes részletei rajta vannak ezen a honlapon is hozzászólást remélve. A legfrissebb lapban (a hálón is megtekinthető: http://www.es.hu) Varga Zoltán pszichológus szállt be a vitába. Nagyra becsülöm az ő munkásságát, de úgy vélem, eszmefuttatásából s ugyanígy az általa megvédett Vekerdy Tamáséból is hiányzik egy lényeges gondolat.A gyerekeket ugyanis testileg és főleg lelkileg nem első sorban az iskola „betegíti”, hanem sokkal inkább a tágabb környezet, amelynek a követelményeit az iskola közvetíteni kényszerül. Úgy tűnik, mintha az iskola és főleg a pedagógusok lennének az első számú felelősök a teljesítmény- és versenycentrikus szemléletért, az elszemélytelenedésért, az érzelmi elsivárosodásért az általános bizalmatlanságért, az értékválságért stb. Persze, van felelőssége, de semmiképpen kizárólagos felelőssége az iskolának, amit vállalnia is kell, de nem jutunk előbbre, ha bűnbakot csinálunk a pedagógusokból. Az ő testi-lelki egészségük sem elhanyagolandó szempont

   Válasz
6. márta szerint:

   2003.04.10. 04:08

   Kedves Juli Jaj de nagyon örülök, hogy más is így gondolja
   Megkérdeztétek, hogy mit csinálunk mi, hogy szeretnek hozzánk járni a gyerekek, én meg továbbítottam a kérdést nekik. Három dolgot soroltak fel:
   1)sokat beszélgetünk velük (bizony még az is előfordul hogy egy egész órát rá-rászánunk és „lecke” helyett megtárgyaljuk a világ sorát. – szerintem ez legalább olyan jó lecke tud lenni. Nem egyszer az is előfordul, hogy szünetben kihívnak a tanáriból, csak azért hogy beszélgessünk egy kicsit.)
   2)bármit megbeszélhetnek a tanárokkal mindenféle retorzió veszélye nélkül (azt gondolom ennél nagyobb dícséretet egy nevelőtestület ritkán kap)
   3)a mi iskolánkban állítólag nagyobb szabadság van mint sok más iskolában.
   Hát ezt mondták az én 12-es diákjaim, és ha jobban belegondolok, lehet hogy nem egy gyerek esetében az iskola az egyetlen hely, ahol odafigyelnek rá, ahol odafigyelnek arra amit mond vagy csinál.
   Én optimista vagyok amig mosolyogni tudok a diákjaimra.

   Válasz
7. Péter szerint:

   2003.04.13. 07:12

   Egyébként én úgy kezdtem az első írást (#53), hogy az iskolát, mint intézményformát neveztem gyatrának, s talán ez a kihívó mondat is megér egy rövid magyarázatot. Úgy látom, hogy a mai világban, az információs társadalomban (na jó, a küszöbén) egyre anakronisztikusabb az iskoláztatásnak ez a módja: azonos korú gyermekek elszigetelt csoportjai; 45 perces egyfelvonásosok forgószinpad-szerű előadása órarend címén; gyorsan avuló tankönyvekből, gyorsan avuló ismeretek cizellált kimunkálása az agyi barázdák felszínén stb. Olyan mértékű paradigmaváltásra lenne szükség, amit sem a hatalom, sem a családok, sem a szakma nem tud, nem mer megengedni/megtenni. Az egyik sarokkő (Julival egyetértve) az lehetne, hogy miként vonja be az iskola a figyelme, a szolgáltatási körébe a szülőket, a családokat. (Komaság Margó és Pólya Zoli se tudta volna megmenteni az iskolát Csenyétén, ha nem a szülők megnyerésével, kiszolgálásával kezdik.) Péter

   Válasz
8. Jan szerint:

   2003.04.14. 01:12

   Ez csak próba…

   Válasz
9. Juli szerint:

   2003.04.15. 02:57

   A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete nevű civil szerveződés azon szülők segítését vállalja fel, akik jogaikat gyakorolva szeretnének eljárni gyermekeik érdekében. Feladatának tekinti a szülők tájékoztatását a közoktatás-politika aktuális kérdéseiről, az őket megillető jogokról és ezek gyakorlásának lehetőségeiről, valamint a szülői igények és észrevételek továbbítását a közoktatás irányítói felé. (Jelentés a magyar közokatásról 2000)Én is csak a vezetőjét: Keszei Sándort ismerem. Megpróbálom majd rávenni,hogy kapcsolódjon be a beszélgetésbe, hátha előbbre jutunk.

   Válasz
10. Juli szerint:

    2003.04.15. 10:48

    Péter „szellemiségével” egyet tudnék érteni, de néhány részletkérdésben azért van vitám.
    Az egész közoktatási rendszer olyan, amilyen, pillanatnyilag szétzilált és áttekinthetetlen. Úgy látom, hogy szakmai kérdések még mindig politikai síkon dőlnek el, a megengedettnél nagyobb szerephez jutnak a lobbik és a közvetlen piaci érdekek, és a tudomány nem hogy segítene, hanam valami maga építette elefántcsonttoronyból elemezget. Szerintem azért működik még úgy ahogy az iskola, mert vannak pedagógusok, akik olykor heroikus erőfeszítések árán működtetik, s akadnak közöttük egészen nagyszerűek is. Léteznek fantasztikusan jó intézmények, és kritikán aluliak, mint mindenütt.

    Válasz
11. Juli szerint:

    2003.04.15. 10:48

    (folytatás)
    A paradigmaváltásra az egész rendszerben szükség lenne, az ezt akadályozó tényezők felsorolására nem alkalmas ez a rovat. Azért mindenképpen lendítene az ügyön, ha érdemi kommunikáció folyna az érdekeltek (pedagógusok, szülők, közoktatáspolitikusok, elméleti szakemberek, fenntartók stb.) között, és ez a kommunikáció a lényegről (pl. a gyerekek jövőjükre történő felkészítéséről, ennek feltételeiről stb.)szólna. Akkor talán az együttműködésnek is lenne némi esélye.
    A szülőkkel való kapcsolat valóban „sarokkő”, de érdemes lenne megnézni, hogy miért romlik mégis az iskola-család viszony, miért ennyire általános a bizalmatlanság. Fel hívnám a figyelmet a 47. pontban található hozzászólásra (próbáltam is reagálni rá), amiben sok igazság (és az érintettség közvetkeztében sok indulat is) van.
    Ami a csenyétei példát illet, valóban tanulságos, de egyedi példa, nem is szólva arról, hogy a kiváló pedagógus házaspár távozásával az iskola sem tudott többé tudomásom szerint úgy működni, mint korábban. Vigyázzunk az egyedi példákkal (ne Csenyétét vagy a Waldorf iskolát esetleg az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot tekintsük jellemzőnek. Jó hogy vannak ilyenek, de ezek csak „szigetek”.)

    Válasz
12. Zsuzsa szerint:

    2003.04.15. 11:47

    Juli,
    csakhogy több mint 400 csak alternatív sziget van
    És: bár rosszul kommuniálják, da a közoktatás jó irányba vánszorog: szöveges értékelés, kerettanterv nem kötelező, integrálás…; EU-s felsőoktatási programok indulnak (Twinning -prgram dánokkal pl.)

    Zs.

    Válasz
13. Péter szerint:

    2003.04.15. 11:49

    Kedves JuliEgyetértve Veled két „apróságra” térnék csak ki: én nem a fantasztikus és nem is a kritikán aluli iskolákról beszélek (ilyenek akkor is lesznek, ha már itt lesz a Kánaán), hanem a zömről, arról az uszkve 88%-ról. Ami a példákat illeti, mégiscsak szükség van rájuk, de nem véletlenül hoztam fel Margóék esetét Csenyétével, mert az valóban inkább atipikus, de arra mégis remek útmutatást ad, hogy mit lehet kezdeni azzal, amikor a szülők már a fizikai valóságában kezdik szétszedni az iskolát. Hiányukban egyébként valóban megfordult a folyamat.
    Szeretettel
    Péter

    Válasz
14. márta szerint:

    2003.04.15. 12:10

    Én elsősorban a döntéshozókat hoznám közelebb azokhoz akik a döntéseiknek a következményeit kénytelenek elviselni. Szerintem mindnyájan feltettük már a kérdést egy-egy döntés kapcsán, hogy aki azt hozta vajon mikor látott utoljára iskolát,netán tanulót. A másik dolog pedig amin már sokat gondolkoztam, mi lehet az a Szülők Országos Egyesülete amire mindig hivatkoznak, és kikből állhat, mert én bizony még senkitől sem hallottam hogy akár ő akár valamelyik ismerőse tagja lenne. A harmadik dolog pedig, nem hiszem hogy feltétlenül bizalmatlanságról lenne szó a szülők és az iskola között, szerintem inkább a „sok bába közt elvész a gyerek” jelenséget tapasztaljuk, de olyan formában, hogy egyrészről a szülőknek a napi megélhetésért folytatott egész napi rohanása, másrészről az iskolára rótt óriási követelményk között csak egyre nem jut már idő: a gyerekre.

    Válasz
15. juco szerint:

    2003.04.16. 02:23

    Péter (67)minden megállapítását valósnak gondolom, én azonban továbbra is erősen kisarkítottnak érzem a véleményét. Nem mindenben rossz az iskolák környékén, csak az alapvető feltételek és körülmények.
    Az iskola, mint kötött szervezeti forma véleményem szerint szükséges rossz a közösségben nevelés eredményességéhez. Szükséges a korcsoportos elszigetelés, fontos az órarend és kellenek a gyorsan elavuló ismereteket tartalmazó tankönyvek is. Ennél azonban sokkal meghatározóbb – Péter véleményével egyetértve – a nevelők, oktatók személyisége, szakértelme. Elég régóta érzem a vészhelyzetet, kongatom a vészharangot ismerőseim körében azért, hogy a pedagógusok megbecsültségének hiányérzetét felkeltsem. Ha a politika felismerné, hogy a jövő nemzedékének színvonala nem mellékes, akkor a legkiválóbbakat vonzaná a pályára, s csak azokat hagyná ott garázdálkodni. Minden más (tantervek, korszerű taneszközök, minőségfejlesztés, stb) csak átmeneti próbálkozás – több-kevesebb sikerrel az eddigiekben.
    És ekkor jöhet szóba a pályán lévők mentálhigiénéje.
    A családdal való együttműködés – megint csak egyetértve Péterrel – , pedig elengedhetetlen, ellenükre tevékenykedni pedig eleve elrendelt bukás Ezért is érzem a tankötelezettség megnyújtása nagy veszteseinek a szakképző iskolák 9-10.évfolyamait, ahol kötelező iskolai felvétel valósul meg az iskola körzetéből, a családi támogató háttér kiküszöbölhetetlen távolsága miatt.
    Márta (75)véleményét támogatom, a szívemből szólt.Juco

    Válasz