A degenerált papír-ceruza-nemzedék

Egy, az iskolába beszivárgó, nap mint nap jelen lévő veszélyes technikai eszközre kívánom felhívni a figyelmet, ami számos káros, bűnös, törvénytelen cselekvést tesz lehetővé, sőt arra kifejezetten sarkall. Sok iskolában nem tulajdonítanak neki kellő jelentőséget, éppen ezért törvényi szabályozást sürgetek, hogy végre minden oktatási intézményből egységesen ki legyen tiltva a papír és a ceruza.

A papír és a ceruza teszi lehetővé, hogy a diákok óra alatti levelezést bonyolítsanak le egymás közt. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a diák elővesz egy papírt (esetleg füzetből tép ki – rongál), és felírja rá a számára fontosnak vélt kérdését, ami sajnos gyakran nem kapcsolódik közvetlenül a tananyaghoz. Ezt a kérdést utána rejtett csatornán – ezt a diákok egymás közt vagy wifi-nek, vagy 3G-nek neveznek – eljuttatja egy diáktársának. A diáktárs jellemzően ugyanarra a papírra felírja a saját üzenetét, és megint csak a tanár átjátszásával, visszajuttatja a kérdezőhöz. A kisebbik baj, hogy ezalatt nem figyelnek, a nagyobbik baj, hogy teljesen ellenőrizetlen, néha trágár, vagy akár kifejezetten obszcén, zaklató jellegű tartalmakat juttatnak el ilyenkor egymáshoz. Különös kegyetlenséggel néha a tanárt rossz színben feltüntető üzenetek is terjedhetnek. Ez a probléma egyáltalán nem is létezne, ha végre az iskolába belépéskor, a földszinten elkoboznánk a gyerekektől a ceruzákat és a papírokat. A „táskázás” azaz erre összeálló tanári bizottság előtti táskaürítés a földszinten, az már a gyakorlatban jól bevált. A házirendbe be kell venni ezt a jogát a tanárnak, és akkor teljesen jogszerű az egész.

Sajnos nem csak szöveges üzenetek küldésére alkalmas a papír. Előfordul, hogy képeket, karikatúrákat juttatnak el a diákok egymáshoz. Ami akár a tanárt is goromba módon ábrázolja. Ezekkel a képekkel aztán nagyon sok baj tud lenni. Van, hogy a fiúvécébe kiposztolják, kommentelik, lájkolják. Az én iskolámban fordult elő még diákkoromban, hogy egy ilyen karikatúrát rakott ki valaki, aztán alá ki lett írva, hogy „egy köpés egy forint”. Egész tekintélyes pénz gyűlt össze akkor, pedig egy forint akkor még egy gombóc fagyi volt. A tanárok észrevették, hogy az adott csetszobában váratlanul megnőtt a forgalom, és a nem titkosított adatforgalmat elkapva a fiúvécé ajtajában, hamar észrevették, hogy mi a helyzet. Ez a probléma egyáltalán nem jött volna létre, ha az iskolába nem lehetett volna papírt és ceruzát bevinni.

Sajnos a papírral és a ceruzával szemben a család is elnéző. Láttam már olyat is saját szememmel, hogy egy kiskorú gyereknek küldtek családon belül multimédiaüzenetet. Ez egy normál A4-es papírnak kb. a negyede volt. Egyik oldalon egy kép karácsonyfával, a másik oldalon meg bélyeg és szöveg. Egy felelőtlen nagymama küldte az unokának. A diákok egymás közt az ilyen társas funkciókat elsilányító, csak virtuális kapcsolattartásra alkalmas formákat üdvözlőlapnak hívják. Sajnálatos, hogy a család eltűri, hogy az adott nagyi így üzenjen a gyereknek, ami a face-to-face érintkezési formákat úgymond helyettesíteni próbálja, de beláthatatlan károkat okoz a gyerek későbbi kapcsolattartási szokásaiban.

Van a papírnak egy továbbfejlesztett változata, amit a diákok egymás közt négyzethálós papírnak neveznek, vagy ami még ennél is rosszabb, egyszerűen kockás papírnak hívják, ami még tárgyi tévedés is. Megint csak egy olyan technikai eszköz, ami még véletlenül se szabadna gyermek kezébe kerüljön. A szünetben előírásszerűen elvégzendő egészséges testmozgásos gyakorlatok helyett ugyanis ez köti le a figyelmüket. Amőbáznak, vagy aknakeresőznek (ez utóbbit torpedózásnak is hívják). Játszanak a technikai eszközzel, ahelyett, hogy megfelelően használnák saját tanulmányaik, fejlődésük előmozdítása érdekében.

Aztán van egy még bizarrabb formája is a diákok papírhasználatának. Emlékkönyvnek hívják. Ez praktice úgy néz ki, hogy vesznek egy könyvnek kinéző tárgyat, amiben még nincs írás. Ezt követően nárcisztikus módon díszítgetett írásokkal írogatnak egymásnak a falára mindenféle szentimentális baromságot. Ezekre aztán mindenki nagyon vigyáz, és gondosan őrzi, és felnőtteknek nem is engedik megnézni. Pszichológusok el tudják mondani mennyi veszélyt rejt az ilyen. Ráadásul szorongásos helyzeteket is eredményez. Szorongást okoz az is, ha valaki nem kap írási jogot valakitől abba a bizonyos emlékkönyvbe, de az is szorongást okoz, ha kap jogot, mert nem tudja, hogy mit írjon bele. Ezeket a problémákat mind el lehetne könnyedén kerülni, ha gyerekek nem juthatnának papírhoz és ceruzához.

A szerelmesek levelezésre is használják a papírokat. Gyakran megjelennek 18+ tartalmak ezekben az üzenetekben, amik ráadásul tényleg teljesen kontrollálatlanul tudnak egymáshoz eljutni. Bűnös szándékok, obszcén tartalmak, gusztustalan vágyak jelennek meg az undorító levelezgetésben. Ezt nyilván tiltani kell, és ez oly minősített eset, hogy egyértelműen zaklatásnak kell minősíteni. Ez persze a szülők büntetőjogi felelőssége, hogy a gyereket megtanítsák nem írni tolakodó szerelmeslevelet, de az iskola a papír és a ceruza határozott tiltásával segítséget tudna ebben nyújtani.

Mi sem bizonyítja jobban a diákok abszolút felelőtlen hozzáállását, mint hogy a nagyszerű célokra megtervezett papírt néha fura dologra használják. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy be kell hajtani a papírnak két egymás melletti csücskét, majd félbe kell hajtani, és itt ott újabb hajtások elvégzése után a papírt hajigálni lehet. Felfoghatatlan, hogy egy ennyire idióta felhasználási forma sem döbbentette rá még törvényalkotóinkat, hogy a papírt végre ki kell tiltani az iskolából.

Van a papírnak egy továbbfejlesztett változata. Ez úgy néz ki, hogy sok-sok papírt tesznek egymás tetejére, majd baloldalt összeragasztják. Diákok egymás közt úgy is nevezik, hogy könyv. Ilyen papírokra meg aztán a világon minden boldog boldogtalan annyi baromságot ír, amennyit csak akar. Sőt, létezik egy technológia, ami ezeket a kontrollálatlan tartalmakat egyszerre sok felhasználó számára teszi elérhetővé. Nyomdának nevezik. Sajnos itt a szülők is szinte tehetetlenek. Léteznek ugyanis torrent tartalomszolgáltatók, akik egy regisztrálás után gyakorlatilag korlátlanul és ingyenesen teszik lehetővé a diákok számára ilyen ellenőrizetlen tartalmak fogyasztását. Ez most már sajnos országosan elterjedt, szinte minden településen van legalább egy ilyen. Legtöbbször Szabó Ervin Könyvtárnak nevezik. Itt egyébként akár regisztráció nélkül is lehet helyben olvasni, ami teljesen áttekinthetetlenné teszi a dolgokat. Akár általános iskolás gyerekek is levehetnek a polcokról olyan könyveket, amiket nem volna nekik még szabad. A bizarr képeket bemutató Gogol, vagy a rémisztgető Stephen King még csak hagyján, de némelyik gyerek annyira bedurvul, hogy hírhedten horrorisztikus Grimm-meséket olvas, amitől nekem személy szerint napokig rossz álmaim szoktak lenni. És Grimm még mindig semmi a perverz görögökhöz vagy rómaiakhoz képest, ahol mételyező meleg-irodalomhoz juthatnak a gyerekek („vivamus mea Lesbia atque amemus”). Olvashatják akár egy álnéven író, szinte kortárs blogoló írásait, aki saját életét irreálisan kiszínezve lett népszerű. P Howard olyan csavargó életszemléletet hirdet, ami legalább annyira káros a fiatalok számára, mint amennyire vonzó. A diákok ezeket a könyveket úgy olvassák, hogy egymás számára kedvet teremtenek, belinkelik, megosztják, néha egy-egy részletet kiposztolnak egymás falára. Így terjednek az ilyen kórokozók. Ezt a problémát, csak egy, a mostaninál sokkal hathatósabb iskolai papírtilalmi rendelet tudná orvosolni.

Van egy másik közismert ponyvaíró, akiről végre sikerült leszoktatni a fiatalokat. Nagyon egyszerű volt a megoldás: kötelezővé kellett néhány könyvét tenni, és szabadidőben ma már alig valaki olvassa. Jókai végre nem probléma. Ostoba, fekete-fehér, brazil szappanoperába illő hősei végre enyészőben vannak. De sok más egyéb szerzőt még mindig csak a papír hatékony tiltásával lehetne leállítani.

Egy-egy könyv vagy író veszélyességét esetleg még el lehet bagatellizálni, de sajnos nagyon veszélyes, hogy a diákok megszeretik az olvasást magát. A könyvek ugyanis függést okoznak. Folyton rajta lógnak. Héven, villamoson, órák között, házi feladatok helyett, hétvégéken, ünnepekkor, nyáron, sőt akár az órák alatt is, vagy alvás helyett. Felcsatlakoznak a könyvükre, és egyetlen pillanat alatt belépnek a számukra vonzó virtuális valóságba. Megszűnik számukra a jelenlét értelme, testi valójuk háttérbe szorul.

Ez nagyon súlyos probléma. Társas interakciók, egészséges versenysportok helyett otthon rohadnak egyedül, elhájasodnak, lapos lesz a seggük, fehér a bőrük, álomvilágban, virtuális valóságban élnek, kólásüvegre emlékeztetően csapott vállú testalkatuk lesz, és mindeközben rontják a szemüket. Korunk felelőssége, hogy a gyermekeinket megrontó papírt végre kivonjuk az életükből.

Ez azért is különösen indokolt, mert gyakran egyáltalán nem jogszerűen használják fel. Zaklató, névtelen leveleket is írnak egyesek, találomra ismerkednek. A mai napig szabad egy gyereknek postára menni, felcsatlakozni a postára, noha tudjuk, hogy névtelenül, arctalanul mennyi mindent tudnak a fiatalok így elkövetni.

Mindez egyébként azért annyira fájó, mert mi, nagyszerű pedagógusok már rég kitaláltuk a buta kölkök helyett, hogy milyen tartalmak lesznek számukra hasznosak, mindezeket az ő igényeik tökéletes ismeretében alkottuk meg, számukra vannak tervezve, figyelemfelkeltőek, biztonságosak, játékosan tanítanak. De sajnos a gyerekek nem mozdulnak rá a tökéletes tankönyvekre. Sőt előfordul, hogy minősíthetetlen stílusban összefirkálják. Egyszerűbb lenne most már tényleg az egész papírtémát egy kemény tiltással megoldani.

Ha minden diáktól holnaptól végérvényesen elvennék a papírt és a ceruzát, nem lenne több alattomos csalás a dolgozatok alatt. Nem lehetne ugyanis puskát készíteni. Becsületesek lennének, és tanulnának rendesen.

Sajnos a piac szereplői, mint számos más egyéb helyen, itt is a gyönge gyermeki szívet támadják agresszív marketinggel. Játékos tollakat, vonzó külsejű színes borítós füzeteket, színes vonalak húzására alkalmas ceruzákat raknak a kirakatokba. Ezt is tiltani kell.

Javaslom az írás és olvasás tanításának betiltását. Ennyi baj mellé szinte érthetetlen, hogy miért tanítják sok iskolában az egészen kicsi gyerekeket is olvasni, sőt írni. Ezt a legszigorúbb szankciókkal kell büntetni. A gyerekek képtelenek átlátni a veszélyeit az írásnak és az olvasásnak, felelős döntéseket még nyilván nem tudnak hozni.

Nem csak kis iskolás korban fenyegetnek ilyen veszélyek. Egyes óvodákban a felelőtlen óvónők ceruzákat és papírokat visznek be a foglalkozásokra. Teljes baromság, hiszen drága, és nem arra való, hogy a gyerek csak rongálja a papírt. Összevissza firkál értelmetlenül, zagyvaságokat fotóz. Ezért aztán tényleg kár ovisoknak papírt és ceruzát adni.

Összegezve tehát hathatós törvényi szabályozás kellene, amely különös kegyetlenségével lehetőleg példát statuál. 18 éves kor alatt gyerekek kezébe se papírt, se ceruzát semmilyen formában adni nem szabad. Nem a dohányárúk és alkoholtartalmú élelmiszerek terjesztéséről szóló törvényt kell a papírra és ceruzára kiterjeszteni, hiszen az eddigi érvek alapján egyértelműen látható, hogy az optimális megoldás az, ha csak a szexshopokba lehet elsötétített kirakatok mögött ilyen termékeket vásárolni.

Érdemes észrevenni, hogy azok akik sokat olvasnak és írnak, idővel meghalnak. Legyen rajta minden papíron eleve, hogy „halált okoz”, valamint, hogy „a papír és a ceruza felhasználását csak nagykorú felügyelete mellett ajánljuk”. De a legegyszerűbb az lenne, ha kiskapuk meghagyása helyett az írás és olvasás tanítása, vagy tanulása általánosan büntethető lenne.

(Hanczár Gergely)