„Mentés másként”, avagy mi kerüljön a jövő digitális iskolatáskájába? 2.

Bejelentkezés

A kulturális korszakváltásokat nehezen kezelik a benne élők. A napjainkban lezajló eseményekhez az elmúlt kétezer évben talán csak a kereszténység kialakulása és a könyvnyomtatás elterjedése fogható. A kereszténység a maga monoteizmusával komoly problémát jelentett a politeista hagyományokon és a princeps istenítésén nyugvó római kultúrában. Az új eszme azonban – a mindenféle tiltó rendeletek és keresztényüldözések ellenére is – megállíthatatlanul terjedt, mégis 313 évet kellett várni arra, hogy a vezetők felismerjék, a paradigmaváltás már megtörtént, épp csak nem volt hitelesítve. Kányádi Sándor gondolatára alapozva – „Az internet jelentősége a kereszténység felvételéhez mérhető.”¹ – mertem előhozakodni ezzel az érzékeny párhuzammal, bízva abban, hogy nekünk, oktatásban résztvevőknek, nem kell 313 évet várnunk arra, hogy a vezetők felismerjék: a kulturális paradigmaváltás nem most zajlik, már megtörtént.

Éppen ezért nem szabad Pató Pál módjára kezelni a helyzetet, hiszen ez csak növelné az egyébként sem csekély lemaradásunkat. Igaz, hogy az Információs kor folyamatosan, szinte napról-napra változik, újabbnál-újabb technikai eszközök kerülnek piacra, és ember (tanár) legyen a talpán, aki követni tudja ezt a pergő változást, de az alap már állandósult, és ezt nem lehet megkerülni. Ez a digitalizáció.

A köztévé egyik műsorában a fogyasztói társadalomról és az internet által átformált, digitális világról folyt az eszmecsere. A beszélgetőpartnerek végül az oktatást jelölték meg az új világra való felkészítés alfájának. Ez persze nem újdonság, több évszázad bölcselői, tudósai és politikusai vélekedtek és vélekednek ma is úgy az oktatásról és a nevelésről, mint az élet – a társadalmi normáknak megfelelő élet – kulcsáról. Napjainkban mégis az a legnagyobb, ám úgy tűnik, mégsem eléggé „hangos” kifogás a magyar oktatási rendszer ellen, hogy nem az életre készíti fel a diákokat. A kulcs beletörött a zárba? Meglehet. Vagy csak rossz kulccsal akarjuk kinyitni az Életbe vezető ajtót. Amivel a magyar oktatás – tisztelet a kivételnek – próbálkozik, leginkább a középkori várbörtönök óriási vaskulcsaira hasonlít. Ez a múltba vezető ajtókat nyitja csak. A jelenhez és a jövőhöz már nem is kulcs, belépési kód kell.

A félreértések elkerülése végett fontosnak tartom megjegyezni, hogy az oktatás innovációja, XXI. századivá tétele nem azt jelenti, hogy le kell számolni mindennel, ami eddig volt. A tanár személye például továbbra is az egyik legfontosabb része az oktatás folyamatának. A szakmailag felkészült, hiteles, lelkes és innovatív oktatókat nem pótolhatják még a legmodernebb technikai eszközök sem. Igaz, nem is ez a céljuk. A technika csak egy lehetőség az órák érdekesebbé tételére, a motiváció növelésére és a nagyobb hatásfokú megőrzés, memorizálás elősegítésére. Nem technofilnak kell lenni, de nem is technofóbnak. Egy pedagógus esetében a technorealista álláspont a legmegfelelőbb, vagyis merjen hozzányúlni az újdonságokhoz, de közben ne felejtse el megőrizni és továbbadni a régi értékeket. Mert igenis „át kell vinni a túloldalra” azokat az általános értékeket és tapasztalatokat, amelyre az Információs korban is szüksége lehet a felnövekvő nemzedékeknek. Sőt, talán soha nem is volt akkora szükség az erkölcsi normák átadására, mint ma. Vagyis ebben a digitalizált társadalomban nagy szükség van az analógra is, az emberre, a tanárra. A kultúra válsága már régóta érezhető, ennek köszönhetően jelentős értékszemléletbeli problémák vannak nemcsak Magyarországon, hanem a világban is. Az identitás válságát pedig az internet és a PhotoShop jellegű programok hozták el. A mai fiatalok jelmondata már nem az „Ismerd meg önmagad!”, hanem sokkal inkább az „Alkosd meg önmagad!”. Az iskoláknak és a tanároknak továbbra is kötelességük az iránymutatás. Most különösen az.² A megfelelő kalauzoláshoz azonban elengedhetetlen, hogy a kalauz ismerje azt a környezetet, amelyben utat akar mutatni.

Mire van hát szükség? Először is, ami talán a legnehezebb: elfogadásra. A pedagógusoknak el kell fogadniuk, hogy ez a világ más, mint amiben felnőttek, más, mint amiben esetlegesen sok-sok évet tanítottak. Ez a világ más eszközöket és más módszereket követel. Ha továbbra is a magyar oktatásra jellemző poroszos, kinyilatkoztatáson alapuló, múlt századi eszközöket használó oktatást preferáljuk, azzal nem érünk el mást, csak azt, hogy a diákok a világ legunalmasabb helyének fogják tartani az iskolát.

Modern eszközök kellenek. Nem ülhetünk csodálkozva és értetlenül, mint kódexmásoló szerzetes a nyomdagép előtt. Használni kell a technika vívmányait. Dessewffy Tibor szerint a technika humanizálható, és egyik feladatunk, hogy ezt megtegyük.³ Balázs Géza is hangoztatja, hogy nem kell félni az új eszközöktől,⁴ az internettől, hiszen alapvetően ezek igenis jó dolgok, más kérdés, hogy az emberek hamar megtalálják a módját, hogy a jó dolgokat rosszra használják.

Be kell vinni az oktatásba az internetet, a Facebookot, a Youtube-ot, a Google-t, a Twittert és az E-bookokat. Ezzel elérhetjük, hogy a tanulók otthonosabban érezzék magukat az iskolában, hiszen gondoljunk csak bele, milyen érzés lehet egy mai közép- vagy akár általános iskolásnak krétával írni a táblára az érintőképernyős mobilok, iPhone-ok és Tabletek korában!? Mintha az iskolaajtó egy olyan időgépbe vezetné őket, amely egyetlen időpontra van beprogramozva: vissza, 50 évvel ezelőttre. A tanulókkal való kommunikáció szempontjából is fontos, hogy a tanárok ismerjék és alkalmazzák azokat az eszközöket, programokat, amelyeket diákjaik nap, mint nap használnak, mivel ez egy non-verbális jelzés is a diákok számára: egy nyelvet beszélünk!⁵ A tanár nem lehet kívülálló. Nem lehet idegen, hiszen ez jelentősen ronthatja munkájának az eredményességét is. A gyerekek figyelme és teljesítménye is fokozódik, ha a számukra ismerős eszközöket használhatják a feladatok megoldásában, vagy ha a tanár ilyen eszközökkel egészíti ki a tananyag bemutatását. A Facebook például kiváló lehet otthoni, csoportos feladatok megvitatásához és megoldásához, a Youtube pedig szinte bármelyik órán alkalmazható audiovizuális szemléltető-forrástár. Egy amerikai kutatás szerint az E-book egyre népszerűbb a gyerekek körében⁶ – pusztán azért, mert digitális, mert az ő világukból való –, így talán az olvasáshoz is vissza lehet csábítani néhány fiatalt a technika segítségével.

Az Információs kor tehát már javában zajlik. Éppen itt az ideje, hogy ezt az oktatás is figyelembe vegye. Nincs mese, be kell jelentkeznünk. A jelszót az Élet üvölti. Kérdés, hogy végre be merjük-e ütni.

Varga Richárd egyetemi hallgató
NYME SEK BTK, Szombathely

¹Aki az ihletre vár, nem jut sehova (Mézes Gergely interjúja Kányádi Sándorral) In: Vasárnapi Kisalföld, 2009. március 29. 15. p.

²Don Tapscott és Susan Greenfield szerint a XXI. század tanárainak a feladata nem az adatok megtanítása lesz – hiszen arra ott a Google – hanem az információ-tengerben való eligazítás, a megértés segítése, az iránymutatás és a tartalmasítás. (Tapscott, Don: Digitális gyermekkor. Az internetgeneráció felemelkedése. Budapest, Kossuth Kiadó, 2001. 188. p.; Greenfield, Susan: Identitás a XXI. században. Budapest, HVG könyvek, 2009. 164. p.)

³Dessewffy Tibor: Bevezetés a jelenbe. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004. 117. p.

⁴Balázs Géza: Az új média retorikája. = Vigilia 2003/1. 16. p

⁵Nyíri Kristóf: Virtuális pedagógia. A 21. század környezete. = Kőrösné Mikis Márta (szerk.): Iskola – Informatika – Innováció. Budapest, Országos Közoktatási Intézet, 2003. 12. p.

⁶http://tatkalmamater.csx.hu/hu/110038/Egyre_nepszerubb_az_e_book_a_gyerekek_koreben.page (2012.05.31.)