Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2012. június 12. kedd, 8:12

„Mentés másként”, avagy mi kerüljön a jövő digitális iskolatáskájába?

3. Bizonyos információs csomópontok kerüljenek bele

Azon a bizonyos, utólag is igen tartalmasnak és jó hangulatúnak mutatkozó, május 26-i kerekasztal-beszélgetésen különleges pozícióban éreztem magam olyan résztvevőként, aki egy igen speciális (jellemzően felsőoktatási) kutatási terület, a kritikai szövegkiadás digitális vonatkozásairól volt hivatott beszélni egy kicsit. Akkor és ott azt tartottam fontosnak hangsúlyozni, hogy egy mindenkori bölcsészettudományi kar magyar szakján már nem elsődleges cél a tanulók involválása a „tananyagba” (hiszen jobb esetben éppen azért jöttek ide), hanem sokkal inkább olyan technikák és értelmezői fogások, alapismeretek elsajátíttatása a feladat, melyek segítségével a szöveggel, a nem ritkán igen távoli irodalmi szöveggel való értelmezői megküzdés is eredményes és magabiztosan élményszerű lehet. Ez a tudás nagyjában-egészében lefedi azt a humanista tudásfajtát, amelyet az internet világa is újratermelt: a talpraesett úriember fronétikus felkészültségét.

Az illető tudástípus életvezetésbeli és különféle problémamegoldásbeli döntések praktikus és elegáns sorozatának végigvitelét jelenti a lehető legjobb és legszebb megoldásig, legyen az egy házidolgozat elkészítése, egy lakossági kárbejelentés ügyintézése, vagy akár egy népszavazás. Ez a tudás a szófia elméleti, illetve a tekhné kézműves-tudása között is közvetít, jobban mondva koordinálja azokat. Egy orvos az éppen aktuális esetet mindig fronétikus tudása fényében, előzetes tapasztalatai, a jól bevált szokásrend, vagyis a protokoll-szelekció által véghezvitt döntések algoritmusával oldja meg, melyhez segítségül hívja tankönyvi tudását (szófia) és a tekhné manuális tudását (injekció, intubálás, biopszia) egyszersmind. A fronétikus tudás kimenete nem a tökéletes ismerettár (enciklopédia), hanem a humanitás, a kifinomult ember eszménye. Ezt a humánspecifikus kifinomultságot, megformáltságot pedig a digitális kultúra éppen ugyanúgy igényli, mint az antikvitás.

A különféle „internetfilozófiai” értekezések egyik közös nevezőre hozható alapbelátása, hogy a digitális kultúra versengő információk sűrűjeként fogható föl: a dinamikus, örökké adaptálódó tartalom az evolúciós logika szerint működik, a természetes kiválasztódás szellemében küzd a túlélésért. Az egyes felhasználói közösségek szemantikai közösségek is egyszersmind, közös kategorizációkkal, közös valóságértelmezéssel. A felhasználói csoportok beszédrendjei határoznak a felől, hogy mi miként kerülhet egyáltalán szóba. Az illető dinamika és megvalósulásmód az írásbeliséget megelőző szóbeliség világát idézi. A szóbeli kultúrákban bevett és jól bejáratott, közösségileg mintázott kifejezéskészletek adják a gondolkodás magját, a mondott szó jelentését gesztusok, hangsúlyok, arcjátékok pontosítják, a jelentés pedig nem valamiféle önálló, mintegy a szó által megjelölt adottság, hanem az a jelentőség, amelyre a beszédaktus a cselekedetekbe és helyzetekbe beágyazva „akkor és ott” szert tesz. Mindez a webkettes térre kiváltképpen jellemző intenzív nyelvi sokszínűséget – ugyanakkor az ezen belüli megmerevedett beszédpaneleket – juttathatja eszünkbe, a digitálisan rögzített „felhangzó szó” gesztusokkal és mimikával kísért metakommunikatív környezetét, az „akkor és ott” pillanatnyiságát pedig a közismert emotikonok, illetve animációk helyettesítik, finomhangolják tovább.

A szövegek szabad vegyítése, kommentáló-betoldó másolása (az egyre inkább alapvetővé váló sharing culture), a szerzői anonimitás, a töredékesség, az epizodikusság mind az internetes tartalmak dinamikus jellegét színezik, főként a fiatal generációk internethasználatában: itt jóformán csak kollektív történetek vannak, szociálisan konstruált tudás, közösségi én; nincsen szerző és szövege, csupán szövegelések vannak egy pulzáló diszkurzív univerzumban (gondoljunk csak a közösségi oldalak, az ún. social network világára).

Ezt a teret lehetetlen birtokba vennünk (szófia, enciklopédia), csupán kezelni tudhatjuk, méltóságunk és igényességünk, vágyaink és hangulatunk függvényében. A „digitális műveltség” értő olvasást, a megszerzett információk kritikus hasznosítását, hardver- és szoftverkezelési kompetenciát, hipertext-navigációt, tartalomkeresést, tartalomértékelést ír elő, a hagyományos tudáshoz képest sokkal inkább valami praktikus, fronétikus tudásféleséget. Beállítódások és képességek olyan együttesét, amely lehetővé teszi, hogy megfelelően használjuk a digitális eszközöket és intézményeket a digitális források elérésére, kezelésére és értékelésére. Az ember „külső memóriájának” tárhelyei a könyvek lapjairól fokozatosan a világhálóra telepítődnek át; a tudásbázis új központjai, a diszkurzív csomópontok már nem a lexikonokban, hanem a különféle honlapokon vannak.

Hogy mik kerüljenek bele a jövő „digitális iskolatáskájába”? Vállalom a bizonytalanságot, miként a kerekasztalon is: nem tudom. Jelenleg úgy tűnik, leghelyesebb ha azt mondom: ezek a bizonyos információs csomópontok kerüljenek bele. Ezek pedig tartalmazzanak digitalizált, tehát „webre archivált”, illetve eleve elektronikusan elkészített kép-, hang- és szöveganyagot egyszersmind (saját munkahelyem példájából kiindulva: digitalizálás; elektronikus platform). Mindez az egyetemes és a magyar kulturális örökségből és annak élő jelenkorából nőjjön ki legalább minimális szakmai konszenzussal, ugyanakkor maximális szakmai hitelesítéssel. Különítsen el kiemelten fontos „műveltségi minimumot”, illetve nyisson olyan „ablakokat”, amelyek további (nem csak digitális!) tárhelyek felé mutatnak utat. De azt hiszem, jelenleg nem is az a legfontosabb, hogy mi kerüljön bele a diák e-zsákjába, hanem hogy folyton folyvást tudatosítsuk – kiváltképp e kezdő lépések idején –, hogy kire is kerül az a zsák. A digitális világ ugyanis nem valami önjáróvá lett szörnyeteg, valamiféle saját életre kelt gép, hanem emberi produktum. Az emberi világot, a test jelenvalóságát, az egészen triviális „analóg” létet pedig nem győzheti le a „bináris” dimenzió mégoly összetett virtualitása sem – miként a Wikipédia szerkesztőgárdája is közös kirándulásokat szervez időről időre, miként a fanatikus online-szerepjátékosok is közös grillpartykon kötnek szoros barátságokat alkalomadtán. Úgy tetszik égetően szükséges, hogy a virtualitás hatalmának már-már eszkatologikus hangoztatása közepette is mindvégig fölényesen érezzük a könnyű levegőnek, vagy éppen az iskolatáska vállat sajdító súlyának fiziológiai igazságát, amelyből maga a „digitális” is származik.

A „digitális pedagógus” egy nyilvánvaló metafora, egy érzékletes, a figyelemfelkeltés mai kultúrájában kellően provokatív kép. A pedagógusnak mindazonáltal, úgy hiszem, nem „digitálissá”, hanem megint paidagógosszá kellene változnia, gyermekvezető „rabszolgává”, aki elkíséri a fiatalságot a Tudás Házába, mint a szó eredeti hellén értelmében. És ennek még akkor is így kellene lennie, ha ez a megfogalmazás is nyilvánvalóan metaforikus. Szerencsére sok ilyen „paidagógosz” van, akik ráadásul egyre inkább otthonosan mozognak már a digitális világban is, félelem nélkül, derűsen. A többiek pedig alakulgatnak szépen, s lassan felvérteződnek, éppen az efféle konferenciák hatására – vagy lemaradnak. A „deficit” és a „profit” különbsége pedig szemmel látható: az arcokra van írva.

Bodrogi Ferenc Máté
(Debreceni Egyetem, Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.11.22.
Digitális oktatás – áram és eszköz nélkül
Az őszi iskolabezárás sokak szerint borítékolható volt. Különböző pedagógus-szakszervezetek rendszeresen kérték a kormányt, hogy minél előbb zárják be az oktatási intézményeket. A...
(Forrás: index)
--
2020.11.22.
Attól, hogy valami kényelmetlen, még nem trauma!
Valóban, változtatni a megszokott életformán kényelmeltlen: sok dolgot nem lehet rutinból csinálni, új szokásokat kell kialakítani, másféle kihívásokkal kell szembenézni. Kényelmetlen,...
(Forrás: alterkata)
--
2020.11.22.
Dacolunk a trenddel: maszkot erőltetnek a fogyatékkal élőkre is
Hiába sok esetben megoldhatatlan feladat számukra a kötelező maszkhasználat, az operatív törzs elutasította az autisták, illetve a súlyos értelmi fogyatékossággal élők hozzátartozóinak...
(Forrás: index)
--
2020.11.22.
Csapó Benő: Évekig tarthat behozni a diákok lemaradását, amit a távoktatás okoz
Csapó Benő, az SZTE Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanára szerint a tavaszi távoktatás miatt Magyarországon is van lemaradás, és bár pontos eredményeket csak 2–3 éve múlva kapnak...
(Forrás: szeged.hu)
--
2020.11.21.
Tantermen kívüli digitális oktatás. Braun József írása
2020. március 12-én az a sajátos és – csak különféle katasztrófák idejéről ismerős – helyzet adódott, hogy egyik napról a másikra, péntekről hétfőre sutba kellett vágni szinte...
(Forrás: Tani-tani online)
--
2020.11.21.
A gyermekeknek joguk van a szeretetteljes élethez
Az ENSZ Közgyűlése 1959. november 20-án fogadta el a Gyermekek Jogairól szóló Nyilatkozatot. A dokumentum megfogalmazta többek között az állampolgársághoz, a névhez, vagy az oktatáshoz...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep