Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2012. október 12. péntek, 7:01

Meg nem írt történetek

Hajónapló – OFOE szakmai műhely 2.

Leiner Károly, azaz Zöld Béka tanár úr interaktív workshopja a „problé-MÁS” gyerekekről és a fogyatékkal élőkről, a másképp gondolkodásról, a békák “szebb” világ teremtéséről – közösségformálástól az egyéni bánásmódig. Vagyis a békák egy napja – ahogy az lenni szokott. Módszerek, eszközök, amik beváltak, működnek: megismerhettek egy közösséget, melyben immár 15 éve folyik kísérlet a problé-MÁS gyerekek integrációjára. Végigkövethetitek a közösségépítés lépéseit, a benne rejlő kohézió hatásait, a folyamat során felhasznált és kitalált gyakorlatokat, játékokat, eszközöket. S bár a békák hétvégi out-door programokban élik meg mindezt, mégis könnyen adaptálható a pedagógusok, elsősorban az osztályfőnökök számára.

Meg nem írt történetek – ezt a címet kapta a foglalkozás. A honlap olvasóinak azonban lehetőségük volt találkozni kollégánk megírt történeteivel is, hiszen Karesz állandó szerzője az OFOÉ-nak. A kapcsolódó linkek között találtok néhányat ezek közül, s ezeket elolvasva lehetőségetek van ráhangolódni a workshopra.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Időpont: 2012. november 6. kedd, 17:30-20:30
Helyszín: Kláris Ökohajó (Újpesti rkp – Alsórkp. 29)

Miért hoztuk létre ezt a műhelyt?

Mert jó, amikor nem kell semmit magyarázni…
Amikor rég félbemaradt beszélgetések folytatódnak…
Amikor soha nem látott arcok nagyon-is ismerősnek tűnnek.
Szeretnénk, ha ez gyakrabban megtörténhetne. Ezért gondoltuk, hogy létrehozzuk ezt a műhelyt.

A találkozásokat minden alkalommal egy-egy előre meghirdetett téma köré, a résztvevők aktív közreműködésével szervezzük. Ki-ki megajándékozhatja a műhelyt a kedvenc témája feldolgozásával – vagyis témajavaslataidat, saját felajánlásaidat és a közreműködőkre tett javaslataidat is örömmel várjuk.
Az aktuális műhely programját mindig megtalálod itt az oldalon, illetve az egyesület facebook oldalán.

Várunk minden hónap első keddjén, 17.30-tól 20:30-ig a Kláris Ökohajón (Budapest, XIII. ker., Újpest rakpart 29., az Ipoly utca torkolatánál a Dunán).

Kérjük, hogy alkalmanként 500Ft-tal járulj hozzá a szervezés költségeihez!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza