Az OFOE Budapest Filmmel közös filmklubjának következő találkozója március 23-án, 16.00 órakor lesz a Kino Caféban (Szent István krt.16,).
Ez alkalommal a Srác a biciklivel című belga-francia-olasz filmet nézzük meg.
Ismét lesz lehetőség a film megtekintése utáni beszélgetésre.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Belépő díj: 500 Ft
Miről szól a film?
A Srác a biciklivel kiskamasz hőse, a tizenegy (majdnem tizenkét éves Cyril (Thomas Doret) – nem pusztán életkori sajátosságai miatt – kordában nem tartható gyerek: nemtörődöm, agresszív, önfejű. Apjában (Jérémie Renier) elszakad a cérna, egy nevelőotthonban (árvaházban) szabadul meg fiától, míg ő máshova költözik. Cyril azonban ragaszkodik apjához, megszökik: ellopott kerékpárja és a apja keresésére indul. Így találkozik a fodrásznő Samanthával (Cécile De France), aki a fiú reményei szerint segíthet abban, hogy kutatása eredménnyel járjon. Samantha azonban leginkább arra próbálja megtanítani, hogyan fogadja az élet igazságtalanságait, s mit kezdjen önmagával.
A port.hu a filmet a kis-realista drámák kedvelőinek ajánlja, valamint azoknak, akik hiteles színészi alakításokat akarnak látni, Feltételezhetően azoknak is tetszeni fog, akik egyetértenek Woody Allen mondásával, amely szerint kétfajta élet létezik: nyomorúságos és rettenetes.
Részletek kritikákból, elemzésekből
Egy kisfiú apa/szülőkereső kálváriája a 2011-es Cannes-i nagydíjas mű. Egy kiskamaszé, akinek az anyjáról nincs információnk, a fiút nevelő nagymama nemrégen halt meg, és az apja nem tudja/nem meri, vagy nem akarja a fiát felnevelni. Előbbi tények külön-külön is súlyos traumának számítanak egy tizenéves gyerek életében, de így együtt a biztos elkallódásra kárhoztatnak egy fejlődő jellemet. Mit tehet egy gyerek, akinek az apja – igaz nem kis vívódás után, de – gyereke szemébe mondja: „nem kellesz, nem tudok veled mit kezdeni”. Erre az egyetlen lehetséges reakció a fizikai és lelki önmarcangolás.
Luc Dardenne
Jean-Pierre Dardenne
A Dardenne testvérek korábbi filmjeikhez (A gyermek; A fiú) hasonlóan most is súlyos megmérettetés és kihívás elé állítják hősüket. Iránytű és igazodási pont nélkül egy kiszolgáltatott és kisemmizett gyerek vajon mire juthat a felnőttek uralta és irányította világban? Félreértés ne essék, a film készítői nem állítják szembe a felnőtt és gyerek világot, nem élnek ezzel a közhelyszerű képlettel. Inkább a helyzetekre adott különböző válaszok és eszközök megválasztása kerül a történet előterébe. A sorsok minél árnyaltabb bemutatására törekszik, még ha csak nagy vonalakban is villannak fel az egyes életek.
A felnőttek igyekeznek a maguk lehetőségein belül mindent megtenni a kisfiúért. Az intézeti nevelők az állandóan elszökdöső fiú nyomában vannak. Az apa egy sodródó figura, aki nem akarja fiát bevonni az önmaga számára is kiszámíthatatlan jelenébe. Vagy ott van a kisráccal összehaverkodó galeri főnök, aki a Pitbull becenevet ragasztja a fiúra, mert nem kerüli el az ő figyelmét sem annak harciassága. Nos, ő, „sajátos” segítőszándéka ellenére is, minden bizonnyal éveinek egy jó részét börtönben tölti majd, de mindennapjaiba bepillantva – idős nagyszüleit támogatja, ha éppen nem rabol – az életet látjuk a maga összetettségében, sorsokat a maguk bonyolultságában. A film anyaga tömör, komor tömb, de mégis átjárja a szabadság érzése, a még minden lehet felszabadító érzete. Az elbeszélés dramaturgiája következetes, a film stílusára a dokumentarista puritánság jellemző, de szinte beleszédülünk az érzelmek sodró lendületébe, amelyet a történet, vagyis a srác diktál sokszor biciklijén száguldva.
A fiú konokul szegezi akaratát az őt körülvevő világnak. Szívósan halad célja felé, mert tudja, mindaz jár neki, ami az övé. Egy bicikli éppen úgy, mit egy másik emberhez való kötődés megkérdőjelezhetetlen joga.
Elgondolkodtató, megrázó alkotás a Srác a biciklivel.
Nem véletlen, hogy a már a címben is feltűnő bicikli nemcsak érintőlegesen emlékeztet az olasz neorealizmus mesterművére, hiszen a filmet nézve könnyedén párhuzamot vonhatunk a Biciklitolvajok szimbolikájával, melyben a biciklikeresés egyben az apakeresés rögös folyamata is. A Dardenne-fivérek játékfilmjeiben is érződik a dokumentumfilmes múlt, hiszen alkotásaik realizmustól túlcsorduló, szüntelenül szociális problémákat feszegető mesterművek, melyek olyan tisztán és őszintén elevenítik fel napjaink nyugat-európai (de lehetne akár kelet-európai is) munkásosztályának problémáit, hogy életszerűségük már-már dokumentum műfaji címkéért kiált. Nem viccelődik, nem hagy maga után keserű szájízt, nem ítélkezik,csupán néhány Beethoven-betéttel érzékelteti a helyzet súlyosságát – a (legtöbbször kézi) kamera csak megbújik, és figyel, a lencsevégre kapott események pedig teljesen hitelesnek hatnak.
A Dardenne fivérek jelenlegi munkája szintén külvárosi emberek életét repíti elénk és teszi szerethetővé a kissé jellemhibás karaktereit. Az egyszerűségből fakadó, ám később felzaklató történet, a végkifejlet felé vezető úton egyre inkább labilissá válik, ahogyan a bicikli birtoklása is csak időszakos és átmeneti jelleggel bír a fiú életében. Samantha foggal-körömmel ragaszkodik a gyerekhez, és próbálja a helyénvaló morális példákkal kitaposott, ámde kanyargós út felé vezetni a fiút, aki a nő szeretete ellenére makacsul ragaszkodik hangulatingadozásainak sajátos megéléséhez. Cyril apja képtelen elviselni és vállán hordozni a gyereknevelés bármekkora súlyát is, ezért elmenekül a felelősség elől. A film tehát ilyen, és ehhez hasonló szociális problémákat bont ki, s a realitás öklével fejünkbe verve folyamatosan, ezüst tálcán hordja elénk az ezekből származó elkeserítő konzekvenciákat.
A Srác a biciklivel kíméletlen látleletet ad az erkölcsi válságba került jóléti társadalmakról, melyben az emberek elfelejtettek felelősséget vállalni önmagukért és a másikért. A rendezőpáros azt állítja, hogy a második világháború utáni Olaszországra jellemző viszonylagos erkölcsök a mai nyugati társadalmakat éppúgy fémjelzik. A rablás során megtámadott férfi a békítő tárgyaláson kegyesen elfogadja Cyriltől a bocsánatkérést, de saját fia bosszúból elkövetett tettét igyekszik leplezni; tehát éppúgy nem vállalja a felelősséget a gyerekéért, mint Cyril apja, aki elhagyta a fiát. A két apa-fiú történet finoman rímel egymásra, a történetben szereplő apák hasonlóképp rossz mintát közvetítenek fiaiknak, mint a hatvanéves de Sica filmben, ezért tisztelet helyett ma is csak csalódás és düh születik meg a fiúk szívében.
De Sica klasszikusában (Biciklitolvajok) apa és fia keresi kétségbeesetten a megélhetést biztosító, utolsó reménysugarat jelentő kerékpárt, míg itt egy bringás srác kutatja apját és a helyét a világban.
Mostanában egyre gyakrabban találkozunk az artfilm kínálatban olyan darabokkal, melyek a gyerekek elvadulásával és a jelenség szociális hátterével foglalkozik. A skandináv Egy jobb világ, a német A fehér szalag és a magyar A hetedik kör után most Franciaországból fogadhatjuk a Srác a biciklivelt, melyet a cannes-i kedvenc belga Dardenne fivérek készítettek, akik kétszer is megkapták az Arany Pálmát (Rosetta, A gyermek), most pedig a zsűri nagydíját zsebelhették be. Új mozijuk nem egy család szétesését mutatja be (ez esetünkben már alapállapot), hanem az utána keletkezett űrt. A filmet a realista témához passzoló sivár képi világ jellemzi, a hangsúly a drámán van, de sokszor modorossá válik a film, az egyetlen akciójelenet végtelenül esetlen, az állandóan hadakozó fiú pedig empátiát ébreszthet a nézőkben, de sokan lesznek, akik kimondottan idegesítőnek találják majd a karaktert, és ennek nem a szívtelenség az oka, hanem hogy a direktorok picit túlrajzolták a figurát. Volt ez már jobb is.
A film forgalmazójának (Mozinet, amúgy riszpekt nekik!) ajánlószövegével ellentétben, egyáltalán nem gondolom, hogy a Srác a biciklivel, tehát a 11 éves Cyril igazi, rossz gyerek lenne. Nem csak azért, mert már Henning Köhler óta tudjuk, hogy rossz gyerekek márpedig nincsenek, hanem azért, mert Cyril nem rossz. Csak szar neki az élet: anyjáról nem tud semmit, ám apja is elhagyta, ezért nevelőintézetben él. Az élet őt igen korán érő kihívásaira adott ösztönös válaszait nem szabad bármiféle rosszaságként felfogni, hiszen e filmből is nyilvánvaló, pusztán csak túlélni akar, egyetlen igazi “barátjával”, a biciklijével együtt. Éppen olyan játszani, hülyéskedni akaró, szeretetre vágyó kisfiú ő, mint minden más kortársa. A belga Dardenne-testvérek (Jean-Pierre és Luc), mint az európai film egyes számú szociális lelkiismeretei az ő tanulságos sorsát tárják a nézők elé eme soron következő tanmeséjükben.
A Srác a biciklivel tiszta, egyenes és igen erős kis film, minden jelenetét elhiszem, ismerem, kivéve talán amikor az inkriminált köteg pénzt eldobja a srác. Nem hiszem, hogy van olyan intézetben nevelkedő gyerek, aki egy vastag köteg eurót eldobna magától – persze, ezt ki sem zárhatom. Nyilván van olyan fokú érzelmi sokk, ami erre sarkalna valakit, de nem akarom megtudni. A film drámaisága azonban mindenképpen megkövetelte ezt a tettet, és a srác is így maradt ezáltal tulajdonképpen tiszta. Manipulatív eleme ez a történetnek, és talán nem is az egyetlen, mégsem lóg ki a lóláb.
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline)
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index)
