Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2013. január 26. szombat, 20:14

OFOE FILMKLUB pedagógusoknak és szülőknek 2.

Február 2-án, szombaton 16 órától kerül sor a Budapest Filmmel közösen szervezett OFOE Filmklub 2. találkozójára a Kino Moziban (Budapest, Szent István krt. 16.). amelyre szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Ez alkalommal a Szesztolvajok című, 2012-ben angol-francia-belga-olasz koprodukcióban készült vígjátékot nézzük meg. Az eredeti angol cím: The Angels´ Share, magyarul az „angyalok jussa”.

A film megtekintése után beszélgetünk azokkal, akiknek kedvük van ehhez.

Belépő díj: 500 Ft.

A filmről


A keserédes vígjáték világpremierje a 65. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol a film a zsűri nagydíját nyerte el. A rendező, Ken Loach
valóságos élő legenda, aki díjnyertes és kultikus filmek sorát készítette negyven évet meghaladó pályafutása során. Mike Leigh-vel ők tekinthetők a brit filmgyártás nagy veteránjainak, akik évtizedekre meghatározták az angol film nemzetközi képét. Loach most mindenkit meglepve egy vidám, szórakoztató mozit készített, amely a nemzetközi kritikák szerint a skótok méltó válasza a kultikus Trainspottingra.

„Világos, hogy Cannes egyik – méltán – kedvenc alkotója akkor is önmaga bír maradni, ha látszólag valami egész másba fog. Vagy ellenkezőleg: nem bír másba fogni, akármi is a terve, úgy jár, mint a viccbéli gyárban, ahol mindig tank lesz azokból a hűtő-alkatrészekből. Nézőpont kérdése. De a végeredmény szinte kivétel nélkül örömre ad okot, mert Ken Loach szemén át látni a világot, de legalább is Nagy-Britanniát, páratlan moziélmény. Hihetetlen empátiát mutat főhősei iránt, rajong értük azok minden esetlenségével, hibáival, kisebb-nagyobb bűneivel együtt és ez a rajongás elkerülhetetlenül ragad át a nézőre is. És ha amúgy tőle nem feltétlen megszokott módon itt most minden kerek egész lesz a végén, bármennyire is szilánkosra tört életek voltak még két órával korábban. Ennél fogva mondhatjuk, hogy egy könyörtelenül realista alkotó cseppet sem realista alkotása a Szesztolvajok”1

A film főhőse Robbie, aki miután csodával határos módon közmunkával megúszta a börtönt, eldönti, hogy új életet kezd. Újdonsült apukaként ugyanis jobb életet szán kisfiának, mint amilyen neki jutott. A rá börtön helyett kirótt közmunkaprogramban barátokra tesz szert. Rhino, Albert, valamint Mo korábban elkövetett bűnügyeik miatt – hozzá hasonlóan – nem találnak munkát. A kis csapat ellátogat egy whisky gyárba, és úgy érzik: reménytelen életükből ez jelentheti számukra a kiutat. Felkeresik a világ egyik legdrágább whiskyjének lelőhelyét Skóciában, és ott kívánják biztosítani a jövőjüket, persze nem a legtörvényesebb úton…


1Forrás: http://port.hu/article/30240

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.06.03.
Két XII. kerületi iskolában is az alapítványon keresztül támogatják pénzzel a tanárokat a szülők
A Telexnek a Szülői Összefogás Közösség képviselője azt mondta: érti azokat a szülőket, akik próbálják fenntartani a rendszert a gyerekeik érdekében, de ez szerinte csak „pillanatnyi...
(Forrás: Telex)
--
2023.06.03.
Bűnösnek mondták ki a magyar kormány elleni diáktüntetés egyik részvevőjét
A „Gyerekeket bántasz! 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” elnevezésű megmozduláson a résztvevők tömegesen megindultak az Oktogontól a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Budapest...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
Vérellátó: sikeres volt a középiskolai edukációs program
A vérellátó szolgálat pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programmal több mint 12 400 fiatalt értek el. A főleg biológia, testnevelés vagy osztályfőnöki óra keretében elhangzott...
(Forrás: Index)
--
2023.06.02.
MOST AKKOR KI AKADÁLYOZZA, HOGY 800 EZRES FIZETÉSE LEGYEN A TANÁROKNAK?
A kormány közel 800 milliárd forintot fordítana a pedagógusok béremelésére, nagyrészt EU-s forrásból. Egyszer azt mondják, már minden akadály elhárult az uniós finanszírozás elől, m...
(Forrás: lakmusz.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep