2013. augusztus 13. kedd, 10:20
Csodás kevercs
(Tanulmánykötet a digitális pedagógiáról)
Nem, az áthallás nem véletlen, Madách Imre adta Ádám szájába ezeket a szavakat Az ember tragédiájában. Ádám a nőkről állította, hogy méregből illetve mézből vannak „összeszűrve”, és valóban számtalan példát lehetne felhozni mindkét oldal bemutatására. A számítógép és az internet legalább ennyire megosztó, valamilyen módon mindenkire hatással vannak. Van, aki áldásként és van, aki átokként tekint ezekre a találmányokra, egyesek nem tudják elképzelni az életüket nélkülük, mások még csak hozzáérni sem szeretnének egy számítógéphez.
Az információs és kommunikációs technológiák iskolai megjelenése számtalan új problémát, lehetőséget, kérdést indukál. A „digitális_de_generáció 2.0” című kötet ezek közül jó néhányra választ ad. Az igazán érdeklődő olvasóban azonban a válaszok után számtalan új kérdés is generálódik. Ennél többet a kötet szerzői nem is kívánhatnának.
Akarjuk vagy sem, a technikai újítások következtében átalakul az életünk, sem a munkánk, sem a magánéletünk nem lesz már olyan, mint régebben volt. Sőt, már köztünk élnek annak a generációnak a tagjai, akik a digitális világban (is) szocializálódtak, némelyikük első kimondott szavai között már lehet, hogy az e-mail is szerepelt. Félelmetes? Természetes?
Ez az ellentmondásos kettősség jelenik a tanulmánykötet címében is, melynek Gyarmathy Éva írása volt az ihletője. A 2013-ban megjelent „digitális_de_generáció” kötet egyébiránt – a számítógépes programváltozatok számozásának mintájára – már a 2.0-ás változat, hiszen a korábbi kiadvány jelentősen bővített, átszerkesztett változata. Az alapkoncepció azonban nem változott, a szerzők különböző irányokból közelítve vizsgálják a digitális forradalom tanulókra, pedagógusokra, iskolára gyakorolt hatásait. A nézőpontok változatossága rendkívül gazdag, változatos „étlapot” biztosít az olvasó számára, egészen biztos, hogy mindenki megtalálja az ízlésének leginkább megfelelő írást.
A tanulmányok négy fejezetbe rendeződnek, melyek közül az első az egymást követő digitális nemzedékek jellemzőivel, a generációváltások összetett kérdéskörével foglalkozik. A gondolatsort Szabolcs Éva tanulmánya indítja a gyermekkor eltűnésének témájával. Ezt követően több szerző próbálja meg tudatosítani az olvasóban, hogy a Prensky (2001) által alkotott digitális bennszülött – digitális bevándorló elnevezések nem homogén csoportokat jelölnek. Sőt, igazság szerint még csak generációs különbségekről sem mindig beszélhetünk, hiszen a fiatalok egy része olyan körülmények között él, melyben az információs és kommunikációs technológiákhoz (IKT) egyáltalán nem, vagy csak egy részükhöz jut hozzá. Nyilvánvaló, hogy – bár életkoruk alapján ez következne – ők nem tartoznak a digitális bennszülöttekhez. Teljesen más élményeket élnek meg, mint kortársaik, szocializációjuk, kommunikációjuk teljesen más módon történik. A digitális eszközöket használó és nem használó csoportok között meghúzódó szakadékhoz hasonló különbségek az IKT használók között is tetten érhetők. Egyre többen próbálják megragadni az egyes csoportok közötti eltéréseket, születnek új elnevezések, meghatározások, kérdéses azonban, hogy a folyamatos változások következtében nincsenek-e eleve kudarcra ítélve ezek a próbálkozások? Napjaink hiperkonnektív világában (Z. Karvalics László) megpróbáljuk ugyan megragadni a tovatűnő képeket, átadni a gondolatokat, érzéseket, de az egyenlőtlenségek átrendeződése az új típusú és többrétegű egyenlőtlenség rendszer (Szirbik Gabriella) sőt rendszerek permanens változása nem nagyon teremt erre lehetőséget, sokszor csak pillanatfelvétel készítésére van lehetőségünk. A kötetben több ilyen – a társadalom rétegződéséről készített – felvételt is tanulmányozhatunk. Az írások szerzői javasolnak elnevezéseket, kategóriákat a csoportokra, az „étlap” ebben a vonatkozásban is gazdag kínálattal szolgál. Aki viszont azt szeretné megtudni, hogy milyen torrent tartalomszolgáltatók vannak a településeken, vagy hogy hogyan lehet leszoktatni a fiatalokat bizonyos szerzők műveinek olvasásáról, az feltétlenül olvassa el Hanczár Gergely lejegyzett gondolatait.
A kötet második fejezetének írásai a fiatalokat állítják vizsgálódásuk középpontjába. A szerzők különböző nézőpontból közelítenek a témához, így összességében próbálják megragadni a digitális generáció legjellemzőbb jegyeit. Fontos tanulság – és ezt a bemutatott kutatási eredmények is igazolják –, hogy ez a nemzedék sem egységes, a technológia rohamos fejlődésének következtében a „digitális olló” (Ságvári Bence) létezik, sőt egyre nyílik. Vannak, akik – elsősorban hátrányos, sőt halmozottan hátrányos helyzetükből következően – nem vagy alig kerülnek kapcsolatba a digitális világgal, másokra viszont az állandó, 7/24 (= a hét minden napján 24 órán keresztül) online jelenlét jellemző. Az ilyen intenzív jelenlét elsősorban azoknak a fiataloknak a sajátossága, akik az „információs írástudásra” hamarabb tesznek szert, mint a tényleges írástudásra (Héder Klára). Ők már akkor számítógéppel játszottak illetve néztek képeket, videókat az interneten, mielőtt még megtanultak volna írni, olvasni. Mivel nagyon hamar elsajátították a programindítás algoritmusát, csak eleinte volt szükségük ehhez felnőtt segítségre, ezt követően viszont már egyedül is elboldogultak. Sőt! Mivel bátran mertek kísérletezgetni, olyan dolgokra is rájöttek, amit senki nem tanított nekik. Ez a nemzedék kipróbál szinte mindent, aminek persze sokszor nem kívánt mellékhatása is van: letörölnek programokat, feltöltenek nem nyilvánosnak szánt fájlokat vagy megrendelnek, sőt akár meg is vesznek árukat. Tapasztalatlanságukat, naivitásukat sokan igyekeznek is kihasználni, egyre több forgalmazó fókuszál a fiatalabb korosztályra. A gazdaságilag fontos kereskedelmi korcsoport alsó korhatára kezd lejjebb csúszni, a gyermekek megszűnnek gyermekek lenni (Tari Annamária).
A változás azonban nem csak a kereskedelem oldaláról érhető tetten, legalább ilyen, sőt talán még erősebb a hatása az interneten fellelhető tartalmaknak. Néhány kattintással könnyedén eljuthat bárki olyan oldalakra, ahol az információk megbízhatatlanok, illegálisak vagy nem a látogató értékrendjének megfelelőek. Sokszor még a felnőttek is hibásan döntenek és maradnak az adott oldalon, hogy várhatnánk el akkor a fiataloktól, hogy helyes, felelősségteljes ítéletet hozzanak? Arról nem is beszélve, hogy a korosztály döntéseinek fontos mozgatórugói a kíváncsiság és a kockázatvállalás. Olyan dolgokat is kipróbálnak, amiről akár előre tudják, hogy veszélyes, de vonzza őket az újdonság, a csábítás erősebb. Miért merülne akkor az fel, hogy ne kattintson az „Elmúltam 18 éves” gombra?
A társak értékrendje, szokásaik is meghatározóak, ezért a fiatalok – legalábbis akiket technikai hátrányok nem gátolnak – egyre nagyobb számban regisztrálnak a különböző közösségi oldalakra. Itt is sokszor hagyják figyelmen kívül az előírásokat és – az általában 13 éves minimális életkor elérése előtt – beiratkoznak az oldalakra. Sokan hosszú órákat töltenek el a bejegyzések, képek nézegetésével, az üzenetváltásokkal, ez a tevékenység napi rutinjuk meghatározó elemévé válik (Ujhelyi Adrienn). Nem csak személyes ismerőseikkel tartják ilyen módon a kapcsolatot, hanem ismerkednek is. Vannak, akik szinte sportot űznek ebből és minden eszközzel megpróbálják növelni „ismerőseik” számát. Gyakorlatilag nem foglalkoznak a portálokon olvasható adatok megbízhatóságával, csak a vágyott cél lebeg a szemük előtt. Bár többször hallották már, hogy az internet adatai, információi pontatlanok lehetnek, mégsem foglalkoznak vele. Csak elméletben tudják, hogy kiemelten kellene erre figyelniük, mivel azonban az ellenőrzés idő és energia igényes, sokszor inkább végletes álláspontra helyezkednek, és úgy tesznek, mintha a világhálón olvasható információk teljesen vagy döntő részben igazak lennének.
Apropó: olvasás: sokszor halljuk, hogy a fiatalok egyre kevesebbet olvasnak. A klasszikus módon – olvasott könyvek száma – mérve az ilyen típusú tevékenységet, biztos, hogy könnyen kimutatható a visszaesés. A betűk vagy szavak szintjén azonban már nem ilyen egyértelmű a helyzet. A képernyő előtt ülve ugyanis a mai fiatalok is rengeteget olvasnak, talán még többet is, mint a korábbi nemzedékek. Az olvasott szövegek minősége, szerkesztettsége, helyesírása azonban többnyire alatta marad a könyvek színvonalának. Ha ezekhez még hozzávesszük a szövegalkotás és befogadás módjait, a gondolkodásra gyakorolt hatásait, akkor könnyű belátni, hogy generációk olvasási szokásainak összehasonlítása nem egyszerű feladat, hiszen sok jellemző csak nehezen, kevéssé egzakt módon mérhető. Az összevetésben azonban szerencsére segít nekünk Fenyő D. György, aki írásában a fiatalok olvasásának jellemzőit tekinti át.
Bár a mai serdülők egyre többet tanulnak iskolán kívüli helyszíneken, a tanítás még továbbra is az iskolában koncentrálódik. Magát az oktatási folyamatot több tényező is befolyásolja, ezek közül a legmeghatározóbb faktort továbbra is a pedagógusok jelentik. Róluk, illetve megváltozott szerepükről, a velük kapcsolatos új elvárásokról szól a kötet harmadik fejezete. Az írások egy része (Bedő Ferenc, Komenczi Bertalan) a digitális pedagógus fogalmát elméleti irányból közelíti meg. A szerzők kutatási eredmények és különböző tanulmányok segítségével járják körbe a kérdéskört. A munkákból az érződik, hogy a pedagógusok, az iskola lassan már kezdi kiheverni azt a sokkot, melyet az új technológiák megjelenése okozott, kezdik megtalálni az új helyüket. Ne felejtsük el: új taneszközök, módszerek, tartalmak már korábban is keltettek hullámokat az oktatásban, ez most sem jelentett nagy gondot az érintettek számára. Azt viszont nem volt könnyű feldolgozni, hogy az iskola, a tanárok elvesztették meghatározó, bizonyos szempontból szinte kizárólagos szerepüket a tudás átadásában. Munka nélkül persze nem maradtak, de a feladatelemek hangsúlyai eltolódtak. Kiemelt feladattá vált a tudásszerzés motiválása, a tanulási folyamat szervezése, szabályozása, a visszacsatolás, ezen belül pedig sokszor a tanulók által begyűjtött információk hitelesítése vagy elvetése.
Új kihívást jelent a tanárok számára egy korábban alig létező, manapság viszont gyakori probléma, a plagizálás. A jelenség mindig is létezett, de a források folyamatos bővülése és a néhány kattintásra egyszerűsíthető kivitelezés ugrásszerűen megemelte az ezzel kísérletezők számát. Nagyon nehéz, sőt iskolai szinten csaknem lehetetlen védekezni a plágium ellen, de sokat segíthet, ha az okokat keressük meg, és azokat orvosoljuk. (Knausz Imre). A kontextus megismerésével, befolyásolásával ugyanis növelhető azoknak a száma, akikben fel sem merül, hogy saját munkájuk helyett szellemi erőfeszítés nélkül készült, így csaknem értéktelen munkát adjanak be. Amennyiben sikerül valamilyen előrelépést elérni ezen a területen, akkor elmondhatjuk azt is, hogy segítettük tanítványaink digitális állampolgárrá válását. Az etikus és jogkövető magatartás azonban csupán két alkotó eleme a digitális állampolgárság kompetenciarendszerének. A többi „összetevőről”, a tanárok és az iskola újabb feladatáról Ollé János írásában olvashatunk részletesen. Azért is érdemes megismerkedni mindenkinek ezekkel az elvárásokkal, mert az iskolában történő fejlesztő tevékenységnek kétségtelenül egyre fontosabb, meghatározóbb területét jelentik majd az ilyen típusú fejlesztések. Aki pedig ennél is konkrétabb iránymutatást szeretne kapni, az olvassa el Földes Petra írását, amely megvalósult projektek tapasztalataiból mutat be néhány elemet. Természetesen ezek a jó gyakorlatok nem térnek (nem is térhetnének) ki az összes kompetenciaterületre, de az a választott témában olyan hasznos tanácsokat, ötleteket adnak az érdeklődőknek, melyeket saját gyakorlatukban is felhasználhatnak.
A tanítási-tanulási folyamat főszereplőit vizsgáló fejezetek után, a kötet záró része olyan problémákat vet fel, melyek az iskolában is fontosak, de már túl is mutatnak az oktatási intézmények falain. Fontos téma ezen belül a digitális kommunikáció, mely egyre intenzívebbé válik a hétköznapokban, s amelynek hatása nyilván az iskolában is tetten érhető. Alapvetően létezik egy nem túl régen még bunkofonnak csúfolt eszköz, a mobiltelefon, mely nélkül ma már sokan el sem tudják képzelni életüket. Naponta számtalanszor veszik kézbe a készüléküket. Nem csak telefonálnak, sms-t olvasnak, írnak, az időt nézik meg rajta, hanem – különösen az okostelefonok terjedésével – interneteznek, a közösségi oldalra néznek be, zenét hallgatnak, játszanak stb.. Bár léteznek próbálkozások a teljes tiltásra, elképzelhető lenne az, hogy egy ilyen eszköz az iskola falain kívül maradjon? Ettől függetlenül számtalan érvet és ellenérvet lehetne felsorakoztatni a mobiltelefon mellett és ellen. Ezek közül jónéhány megjelenik Szatmáry Nóra írásában, aki a diákokkal kapcsolatos legfontosabb tanulságokat gyűjtötte össze.
Az új technológiai eszközök az internettel kiegészülve a tanárok és szülők közötti kapcsolattartásban is új dimenziókat nyitnak. Az, hogy ki mennyire tudja ezeket kihasználni, hogyan tud élni a lehetőségekkel, nagymértékben függ az érintettek kreativitásától, digitális kompetenciájától illetve az adott intézményre jellemző helyi szokásoktól. Tobisch Márta kutatási eredmények segítségével mutatja be az IKT eszközök hatását a tanárok és szülők kapcsolattartására, azt hogy milyen – korábban nem alkalmazott – megoldások jelentek meg az iskolában. Az újdonságok egyik kiemelkedő eleme az elektronikus napló, mely az adminisztráció megkönnyítése mellett a közvetlen és a közvetett kommunikációt is segítheti. Tanulói szempontból persze nem feltétlenül pozitív az intenzív információáramlás, hiszen megtörténhet, hogy szüleik esetleg hamarabb megtudják egy dolgozat értékelését, mint ők maguk.
A modern (vagy csak divatos?) – tanár-szülő relációban is használható – kommunikációs megoldások közül a másik kiemelkedő elem a Facebook. (Néhány évvel ezelőtt még az IWIW-et kellett volna említeni.) Mindenki hallott róla, kialakította a maga véleményét függetlenül attól, hogy ő maga csatlakozott a felhasználók népes táborához vagy sem. Éppen ezért az oldal használata önmagában is számtalan kérdést vet fel, melyek egy részére a kötetben Knausz Imre adja meg a választ. Felmerül ugyanakkor olyan kérdés is, mely akár heves vitákat is generálhat, hiszen egyáltalán nem könnyű annak eldöntése, hogy egy tanár viselkedhet-e a Facebook-on tanárként? Esetleg ez kötelessége? Vagy …?
A lehetséges válaszok bizonyára megosztják az olvasók – remélhetőleg széles – táborát, akik más felvetések kapcsán is folytathatnak vitákat. Fűzfa Balázs például azt javasolja, hogy a magyar nyelv és irodalom tantárgy tanítása során a rendelkezésre álló időkeretből az irodalom illetve a nyelvtan kapjon 33-33%-ot, a maradék 33%-ot pedig fordítsuk a kreativitás fejlesztésére, a kortárs és populáris irodalomra, az irodalomhoz való személyes viszony kialakítására. Gondoljuk tovább! Mi lenne, ha ez általános szabállyá válna és a tanórák 1/3-át mindig arra kellene fordítani, hogy a diákok jól érezzék magukat a tanórákon, az iskolában. Ugye milyen eretnek gondolat? Vagy mégsem? Nem lehet, hogy így némileg tudnánk kompenzálni a növekvő agresszió és iskolai zaklatás hatásait? Annál is inkább, mivel az utóbbi területen az IKT eszközök megjelenésével egy új jelenség okoz egyre súlyosabb gondokat. Ez az elektronikus zaklatás, mely témát a kötetben Domonkos Katalin írása boncolgatja. Kutatási eredmények felhasználásával azonosítja be a legfontosabb tényezőket és megpróbál arra is választ adni, mit tehet a pedagógus, az iskola a negatív hatások enyhítése érdekében. Az internet indukálta lehetőségeknek véleményem szerint ez az egyik legnagyobb veszélye, a legtöbben nem is gondolnak bele, hogy milyen könnyű átlátogatni a „sötét oldalra”. Elég egy viccesnek tartott kép feltöltése vagy megosztása és már magunk is hozzájárultunk a képen szereplő(k) nevetségessé válásához. Gyakran fel sem merült bennünk, hogyan éreznénk magunkat, ha mi szerepelnénk a képen. Nagyon gondosan kell(ene) tehát eljárni a tartalommegosztás során, ami viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy akkor inkább távol kell maradni az új technológiától. A digitális technológiák, az internet, az új eszközök szerves részét képezik világunknak. „Ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak” tartja mondás. Ha e kívánalomnak eleget akarunk tenni, nem szabad kimaradnunk. Lehet, hogy azt gondoljuk a számítógép elé ülve, hogy most kirándulunk a digitális világba, de lehet, hogy fel sem merül az offline és online létezés szétválasztása. A lényeg, hogy valamilyen mélységben mindenképpen használjuk (ki) az IKT nyújtotta lehetőségeket.
A pedagógusok feladata mindig is az volt, hogy végigvezessék a tanítványaikat az ismeretszerzés és a személyiségformálás olykor kissé nehéz, göröngyös útján. Ez a feladat továbbra sem változott, de az út igen.
Buda András
A kötet az Underground Kiadónál jelent meg 2013-ban. Megrendelhető itt.