2013. augusztus 30. péntek, 7:35
Hogyan neveljünk az új tanév új rendjébe illeszkedő diákokat?
(oktatási segédanyag)
Kedves Pedagógusok, mi, magyarok nem szeretjük a demokráciát. Kérem, értsétek ezt már meg végre! Hányszor mondjam még?! Egyszerűen kényelmetlenül éreznénk magunkat benne. Szeretjük, ha megmondják, hogy mit szabad, és azt hogyan kell jónak látnunk. Szeretjük azt érezni, hogy nem mi tehetünk arról, hogy mi lett belőlünk. Szeretjük azt érezni, hogy mások miatt ment tönkre az életünk. Egyszerűen így jó nekünk.
Furcsán hangzik, de ha visszatekintünk az állítólag már több, mint ezeréves történetünkre, akkor lehengerlő naivitás és ostobaság kell ahhoz, hogy ne vegyük észre az állandó behódolási igényt. Eleinte II. Szilveszternek (ezt mi országalapításnak tanultuk), aztán szép sorban mindenféle hatalmaknak behódoltunk, majd a legtöbb elnyomást sajnálattal vettük tudomásul. Beleértve nácikat, kommunistákat, törököket, meg akik csak erre méltóztattak járni. És ez még csak az adófizetés síkja. De persze vallási-, kulturális-, nyelvi-, kulináris-, és más egyéb síkokat nézve is nagyon hasonló következtetéseket lehet levonni.
Ezeréves kollektív nemzeti tudattalanunk hordozza a behódolás képességét, majd az ezzel kapcsolatos elégedetlenség és fájdalom perverz élvezésének képességét, gondosan kikapcsolva a tettvágy legtöbb formáját. Eltekintve a forradalmaktól és az öngyilkosság más egyéb formáitól.
Szeretjük, ha nincs demokrácia. Kényelmetlen érzés volna nap mint nap a tükörbe nézni, és azon gondolkodni, hogy na vajon ma mi jót fogok tenni. Vagy persze azok számára, akik csak este mosnak fogat, ez a mondat úgy hangzik, hogy „ma vajon mi jót tettem”. Múlt időben. Összehasonlíthatatlanul kényelmesebb megállapítani, hogy ki miatt nem tudtunk ma semmi jót se tenni, vagy hogy ki miatt nem fogunk tudni ma semmi jót tenni.
Kedves Pedagógusok, nagyon kérem, hogy értsétek ezt meg. A demokráciával, az egyéni felelősség fontosságának felismertetésével olyan légüres térbe zúdítanátok a diákokat, amire nincsenek felkészítve. Ezer éve nincsenek felkészítve erre a magyarok. Se a diákok, se ti. És köszönjük szépen, jó nekünk ez így. Koestler az Alvajárókban elég sokat ír arról, hogy micsoda nehéz történelmi kort idézett elő egy bizonyos Kepler, aki kitaszította a világűrbe a Földet. A nép hitét vette el. Pár évvel korábban még az Istenke keze által mozgatott helyes kis csillagocskák voltak a meleg augusztusi égbolton. Ráadásul mindezt direkt nekünk teremtette, amit jól tudtunk, hiszen Ő maga mondta. Kepler miatt nem sokkal később a világűr mérhetetlen nagy ürességében lebegő, pörgő vizes sárgolyónak egy apró porszemévé váltunk. Borzasztó nagy zuhanás ez egy ember életében.
A történelem sajnálkozik szegény megégetett tudósokon, sőt pár éve még egy pápa is azt nyilatkozta, hogy kár volt Galileiért (noha az egyház akkori döntésének jogosságát nem kifogásolta), de ha valaki egyszer belegondolt már, hogy mekkora tömegek számára mekkora szorongást, rettegést, pánikot okozhatott az általuk „felfedezett” valami, akkor egyértelművé válik, hogy maga a megégetés alapvetően humánus, és az elkövetett bűnnel arányos megoldás volt. Egyfajta szükségszerűség. Önvédelem. Nagyon nehéz dolog felnőni. Elfogadni az elfogadhatatlant, hogy egy hatalmas vizes sárgolyó porszemei vagyunk. Tudom, hogy ismétlem magam.
Ez persze nem csak kozmikus és történelmi távlatokban igaz. Ma is. Szinte kibírhatatlanul fájdalmas elfogadni, hogy egyéni sorsunkért felelősek vagyunk, és nem az APEH, vagy a kommunisták, vagy a nácik, vagy a szüleink, vagy a foglalkoztatáspolitika, vagy a multik, vagy egy fékhiba, vagy a cigányok, vagy a zsidók, vagy a pirézek a felelősek azért a helyzetért, amiben vagyunk. Akartok fájdalmat okozni a diákoknak? Legyetek jó tanárok! Ne bántsátok őket! Ne tegyétek boldogtalanná őket! Hagyjátok rájuk, hogy mindig más a felelős! Megnyugtatja ez őket. Mint a kamikázepilótákat a bukósisak. Hadd higgyék, hogy semmit sem tehetnek, és kiszolgáltatott játékszerei a világnak!
„Egy birka, egy szavazat!”
A legfontosabb szkill, amit igazi magyar nemzeti iskolában át kell adni, az az elfogadás. Elfogadása annak, hogy mások tehetnek mindenről, ami engem érint. Hogy nem tehet a diák maga igazából semmiről. És persze mérgelődni, elégedetlenkedni, szomorkodni, búsongani tudni ehhez nagyon fontos. Anélkül valahogy nem az igazi. Le is ihatod magad hozzá, ha úgy könnyebb.
És a jó pedagógus leghitelesebben saját példával tudja az ilyet átadni. Nagyszerű alkalom kínálkozik mostanában erre. Lázadj a tanteremben! Mondd el, hogy milyen elégedetlen vagy, milyen lehetetlen helyzetbe hoztak, amiről te nem tehetsz! Akár még a fizetésedről is beszélhetsz. Hogy nagy erők kiszolgáltatott játékszere vagy. Mondd el, hogy nincs mit tenned! Hogy csak most vetted észre, hogy mire ment ki a játék, hogy korábban nem értettél az egészből semmit, mert a rohadt akárkik eltitkolták, hogy mire megy ki a játék. Ismerd el, hogy már semmit sem tehetsz, és ne is tegyél! Vagy persze teheted azt is, hogy nem mondod el mindezt. Csöndben teszed a dolgod, munkáddal fejezed ki a megvetést, és bízol benne, hogy a cselekedeteid metaüzenete mint rejtett-tantervi elem beépül a diákok gondolkodásvilágába.
Így tudod leghatékonyabban átadni nemzeti kincsünket: a birkaságot.
Csak az alábbiak közül lécci egyet se tegyél: Ne ismerd el, hogy hibás vagy! Ne ismerd el, hogy már rég szólnod kellett volna, hogy ez így nincs rendben! Ne ismerd el, hogy tehettél volna valamit! Ne ismerd el, hogy… őőőő izé… semmit se ismerj el!
Próbáld mélyen átérezni, elképzelni (ügyesebbek megpróbálhatják akár elhinni is), meditatív állapotban, kitartott hosszú zümmögésekkel közötte, sokszor ismételgesd félhomályban, hogy hitelesebben tudj hazudni magadnak és tanítványaidnak, hogy „Nem tehetek róla …. hümmmmm…. nem tehetek róla…. mmmmmmm mások okozzák ezt a bajt, én nem… hümmmmm… énnekem nincs felelősségem abban, hogy az oktatásunk olyan amilyen… én csak a munkámat végeztem… én szeretek tanítani… nekem ez a hivatásom… öreg vagyok már pályát változtatni… mmmmmm engem nem érdekel a politikaaaaa…. az nem rólunk szól…. azt csinálok a tanteremben amit csak akarok… és akkor senki sem szólhat bele… én akkor is jó tanár vagyok, ha a demokráciáról lenevelem a diákjaim… mmmm oooo-máni-pádre-hümmmmmm”.
A fizetéscsökkentést egyébként szerintem vissza fogják vonni. Lehet, hogy tévedek, de a legvalószínűbb, hogy ez csak egy konc, amit odadobnak a kutyáknak marakodni, hogy közben a fontos dolgokat elvégezzék.
Jó étvágyat, kutyuskáim!
Hanczár Gergely
Sajnállak, hogy ilyen gondolatokkal a fejedben kell élned és semmit nem tudsz találni bennünk, magunkban, magadban, a kultúránkban, amire büszke lehetnél. Persze lehet, hogy én is tévedek és rosszul értelmeztem írásodat.
Kedves Péter! Ha már így nekitegeződtél a szerzőnek, hadd tegyem ezt én is irányodban: szóval ne vedd sértésnek, de nem tudom, hogy te itt (helyileg és időben is) élsz-e vagy tényleg ennyire nem jött át az írás üzenete? Vagy talán csak annyiban, hogy itt és most tényleg nem a (sokszor túlzóan felmagasztalt és eltorzított) nemzeti büszkeségeinkről van szó…
Kedves marnemtanar! Elnézést a tegezésért, csak mint kollégát szólítottalak meg íly módon. Természetesen értem és tudom, hogy tenni kell(ene) valamit és ne csak morogjunk, mert abból semmilyen eredményre nem számíthatunk. Én (és ne haragudj meg ezért) kicsit sértőnek találtam a hangnemet. Ezért írtam pár szót. A nemzeti büszkeséget pedig szerintem eltúlozni "nem lehet". A világ számos nemzete nagyon büszke magára, nyilván sokszor ok nélkül is. Mindegy ez egy másik történet. Miért váltottál foglalkozást, ha nem vagyok indiszkrét. Üdvözlettel: Péter
A tudomány egyik parancsolata így szól: "Ne higgy a tekintélynek!" /Carl Sagan/
You don't use science to show that you're right; you use science to become right. /Randall Munroe/
It took the Church until 1832 to remove Galileo's work from its list of books which Catholics were forbidden to read at the risk of dire punishment of their immortal souls.
"Consider again that dot. That's here. That's home. That's us. On it everyone you love, everyone you know, everyone you ever heard of, every human being who ever was, lived out their lives. The aggregate of our joy and suffering, thousands of confident religions, ideologies, and economic doctrines, every hunter and forager, every hero and coward, every creator and destroyer of civilization, every king and peasant, every young couple in love, every mother and father, hopeful child, inventor and explorer, every teacher of morals, every corrupt politician, every "superstar", every "supreme leader", every saint and sinner in the history of our species lived there – on a mote of dust suspended in a sunbeam.
The Earth is a very small stage in a vast cosmic arena. Think of the rivers of blood spilled by all those generals and emperors so that, in glory and triumph, they could become the momentary masters of a fraction of a dot. Think of the endless cruelties visited by the inhabitants of one corner of this pixel on the scarcely distinguishable inhabitants of some other corner, how frequent their misunderstandings, how eager they are to kill one another, how fervent their hatreds.
Our posturings, our imagined self-importance, the delusion that we have some privileged position in the Universe, are challenged by this point of pale light. Our planet is a lonely speck in the great enveloping cosmic dark. In our obscurity, in all this vastness, there is no hint that help will come from elsewhere to save us from ourselves.
The Earth is the only world known so far to harbor life. There is nowhere else, at least in the near future, to which our species could migrate. Visit, yes. Settle, not yet. Like it or not, for the moment the Earth is where we make our stand.
It has been said that astronomy is a humbling and character-building experience. There is perhaps no better demonstration of the folly of human conceits than this distant image of our tiny world. To me, it underscores our responsibility to deal more kindly with one another, and to preserve and cherish the pale blue dot, the only home we've ever known.
Ann Druyan suggests an experiment: Look back again at the pale blue dot of the preceding chapter. Take a good long look at it. Stare at the dot for any length of time and then try to convince yourself that God created the whole Universe for one of the 10 million or so species of life that inhabit that speck of dust. Now take it a step further: Imagine that everything was made just for a single shade of that species, or gender, or ethnic or religious subdivision. If this doesn't strike you as unlikely, pick another dot. Imagine it to be inhabited by a different form of intelligent life. They, too, cherish the notion of a God who has created everything for their benefit. How seriously do you take their claim? " /Carl Sagan/
Persze nem az en dolgom, hanem inkabb a moderatore, de fura a hangvetel. Illene egyebkent az angol kommentet is magyarra forditani. Node a lenyeg:
Szerintem az baj, hogy a nemzeti buszkeseg ennyire markans viharokat kavar. Latjatok, ti is azonnal hajbakaptatok rajta. Noha nyilvan mindannyian buszkek es persze ambivalensek vagyunk nemzeti erzelmeinkkel kapcsolatban. Azt gondolom, hogy az en nemzeti buszkesegemnek kifejezetten rosszat tesz az, hogy a nemzeti buszkeseg ilyen modon folyik a csapbol. Valamint azt is gondolom, hogy az is baj, hogy egy ilyen portalon, ahol vagyunk, ahol ugye azon kene meditalni, hogy merre van elore, ott is errol folyik a discursus. Ionescu orrszarvuja jut eszembe rola.
Megkerhetem a kedves kommenteloket, hogy probaljanak a valoban provokativ iras ellenere inkabb megis a mederben maradni?
Nem riadok vissza attol sem, hogy elismerjem: irasom valoban serto. Azt gondolom, hogy a legtobben egyeni felelosseguket nem fogjak fel. Ami tanarkent szerintem tobb ok miatt is nagy baj. Erre probaltam felhivni a figyelmet irasommal. Erdemes meglatni a rekurziot a jelenseg mogott. A tarsadalmi ujratermelesi folyamatot.
Szerintem nincs azzal baj, ha valaki jonak, idoszerunek, esszerunek, udvosnek tartja az oktatasunkban zajlo valtozasokat. Sajatos ugyan, de egy demokratikus berendezkedesu allamban letjogosultsaggal rendelkezo gondolkodasi sema. El tudom fogadni, hogy valaki ugy gondolkodik, hogy ezt igy latja jonak. Nekik legalabb tiszta lehet a lelkiismeretuk. Azt azonban megrazonak tarom, hogy azok, akiknek eltero az allaspontjuk, csondben birkava valnak.
Es ha en veletlen azt gondolnam, hogy a az oktataspolitikai dontesek mostanaban jok, akkor is bajnak tartanam, hogy azok, akik maskepp gondolkodnak, keptelenek tarsadalmi parbeszedet generalni.
Mert az a demokracia vege.
Persze lehet, hogy nem kar erte. Nem mondhatjuk, hogy a demokracia nagyon bejott. 🙂
Kedves Péter! Akkor egyetértünk, szerintem is inkább tenni kellene valamit mert a lehangoló tényekkel kapcsolatos busongással tele a tudatom. Az írás pedig bizonyos szempontból valóban sértő lehet, de szerintem ez pont olyan, mint amikor a saját hibáinkkal szembesítenek: először rosszul esik és sértőnek érezzük, de aztán persze el kell kezdenünk gondolkodni rajta: hátha van benne valami? Nekem ezért tetszik az írás, kicsit felrázza az embert.
Nemzeti büszkeségre pedig nyilván szükség van, de egyrészt nem úgy, ahogy a mai hatalom használja (a disznóságaik elkendőzésére), másrészt meg Hanczár Gergellyel egyetértve, nem menjünk el ebbe az irányba inkább, ahogy te is írod, ez egy másik történet.
Ami engem illet, nem mostanában váltottam, ez egy régebbi történet, nincs köze a jelen problémáihoz, inkább a múltbeli sajátjaimhoz 🙂 Üdv: marnemtanar
A nemzeti büszkeségre hivatkozás, kedves Péter, itt tökéletesen indokolatlan. Gergely írása egy létező jelenséget ostoroz: a pedagógusok általában engedelmes belenyugvását a hatalom döntéseibe, érdekérvényesítésük gyengeségét, demokratikus jogaik feladását. Lehet, hogy Ön ezt nem így látja, akkor érveljen, bizonyítsa be, hogy az írásban kifejezett vélemény nem megalapozott. Hogy ez az engedelmes alattvalói attitűd mennyire marad általános, az nemsokára elválik. Valóban nem egyszerrű a pedagógusok mozgósítása, saját jogaikért történő harcra ösztönzése. Nem tudom, hogy a jelenlegi szerveződés a Hívatlanul Fb oldalon mennyire cáfolja a "birkaság" vádját. A "titkos" oldalhoz már több, mint 4000 tag csatlakozott (többségükben pedagógusok), s bár nem szívesen adják a nevüket az akciókhoz, de egyre inkább hallatják a hangjukat. Hogy fellépésük mennyire lesz hatékony, ki tudják-e harcolni, hogy a jelenlegi oktatáspolitikába változások legyenek, még nem tudható. Én örülnék a legjobban, ha konkrét tényekkel lehetne cáfolni a szerző keserű véleményét.
Juli, nagy baj szerintem is, hogy a saját jogaikért nem állnak ki, de még nagyobb bajnak tartom, hogy diákjaikért, munkakörülményeikért, szakmaiságukért, munkájuk eredményességéért sem állnak ki. Igazából ha már az sem mozdít meg egy pedagógust, hogy a hivatását úgy alakítják át, ahogyan, akkor semmi sem fogja megmozdítani.
Teljesen igazad van, Gergő! Abban reménykedem, hogy ha a pedagógusok felemelik a fejüket, megtanulnak a sarkukra állni, akkor a diákjaikkal való bánásmódjuk is feltételezhetően megváltozik. Megalázott ember csak megalázott embert tud nevelni, és mint annnyiszor tapasztaljuk: a frusztráció olykor a tanítványok elleni verbális agresszióba megy át. Túl kell kerülni a személyes sérelmeken, és visszaállítani a szakma presztízsét. De ehhez az kell, hogy egészséges lelkü, felkészült, nyitott, felelős igazi értelmiségiek legyenek a pályán. Ennek pillanatnyilag az alapfeltételei is hiányoznak,és ha így marad, az évtizedek óta tartó kontraszelekció tovább tart, sőt felerősödik. Ez a veszély aktuálisan fennáll.
Juli! Gergő!
A technikára lennék kíváncsi: hogyan kell felemelni a fejet, hogyan kell kiállni?
Kezdjek éhségsztrájkot a Szalai utcában? Lenne haszna?
Szólaljak fel tantestületi értekezleten? Megteszem. De minek? Ki tudja…
Szóljak hozzá az önkormányzati ülésen? Megteszem. De minek? Ki tudja?
Írjak cikkeket? Nem tudom eldönteni, melyik oldali sajtó irtózott jobban az írásaimtól. És hányan olvasták? Azért írjak, hogy én legyek a szelep?
Csináljak rendhagyó, valóságszagú pedagógusnapi műsort? (láttátok a youtube-on) Mi a következmény?
Gyújtsam föl magam a múzeum lépcsőjén? Mit érek vele?
De tényleg! Mit kellene csinálni?
A szomorú az, hogy az eddigi pályám értelmes munkáinak zöme az adott rezsim elvárásai ellenében, de legalább is nem a fő sodrában készült. (Bár volt egy jó József Attila-órám is 1987. november 17-én, de az sem előírásszerű óra volt…)
Karcsi, nem feléd irányul a kritika, ne vedd magadra! Te éppen azt és úgy csinálod, ahogyan kell.
Ax, gondold el, mi lenne, ha a tanárok mondjuk 40%-a olyan lenne, mint te. mármint abban az értelemben, hogy nem a gyenge és védtelen gyerekekkel mernének csak szemétkedni, akiknek a szüleitől sem kell félni, hanem az irányítás felé is ki mernék mondani, neadjisten kifejezni a gondolataikat. képzeld el!
de igazából úgy bánnak magukkal a tanáriban, ahogyan bánnak a diákjaikkal a tanteremben.
aki a valamilyen okból elégedetlen gyereket a tanteremben a szigorral, az agresszió különféle formáival, hárítással, meg nem értéssel, kényszerrel kezeli, az saját elégedetlenségére sem tud más választ elképzelni. és ez az ami a hierarchikus rétegek holografikus szimmetriáját minden irányban szétfertőzi a rendszerben.
ezért olyan nagy baj, hogy a legfelső vezetés olyan amilyen. mert az iskolák igazgatói is ebbe a szemléletbe, irányítási kultúrába szocializálódnak bele, vagy lépnek ki, és adnak helyet olyanoknak, akik eleve jól érzik magukat ilyen légkörben, ami aztán természetszerűleg ül ki egy-egy tanári szoba levegőjébe, ahonnan belépve a tanterembe a diákokat is továbbfertőzi a rendszer. mert a tanár is ember. nem tud párhuzamos világokban élni.
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/hazam.htm