Közmunkásokat tanítok

(Naplórészletek)

4. rész

2014. február 12.

A héten megint kétszer találkoztam a hallgatókkal, mert ismét helyettesítettem. Hétfőn újra elővettük a szorzótábla rácsot. Már sokkal gyorsabban és kevesebb hibával oldották meg. A tanfolyam végére teljesen felfrissül, ebben biztos vagyok. Egész jól megy az írásbeli összeadás, kivonás is. A helyi értékes írás egyre kevesebb gondot okoz, tehát ez is működni látszik. Az írásbeli szorzást, osztást még gyűrni kell, de kezd lassan felidéződni ez is. Pillanatnyilag optimista vagyok. Az értő olvasás már igen jól halad, egy négyoldalas feladatlapot már nagyon jó eredménnyel töltenek ki. Önálló néma olvasással, még időkorlát nélkül. 60% alatti teljesítmény nem volt.

A kolléganőm büszke lehet magára, én pedig rá is és a csoportra is az vagyok. Az egyik szünetben arról beszélgettek, hogy az egyik nagy kedvencem, a „B-közép” oszlopos hölgytagjainak egyike meglepetés bulit szervez egy barátjának. Mesélte, hogy csokitortát is süt neki, mert az a kedvence. Majd megjegyezte, hogy ő a pénteken esedékes születésnapjára citromtortát vár a haveroktól. Én pénteken nem vagyok, ezért úgy intéztem, hogy mára legyen neki.

Egy hallgatónk igazoltan késhetett, mert ő ment el a meglepi tortáért. Én reggel vittem magammal a kölyökpezsgőt, a poharakat, szalvétát, kést a torta felvágáshoz. Dugdostuk egy darabig, de félő volt, hogy nem bírja a meleget, ezért ismételten a részekre osztás témakört vettük elő. Ekkor egy pillanatra kimentem a teremből, majd érkeztem a tűzijáték gyertyás finomsággal. Arany, drága Gy! Majd` hanyatt esett! De nem úszta meg! Nem engedtem csak úgy felvágni! El kellett mondania, hogy hogyan fogja megoldani, hogy 20 embernek jusson. (Jó fej voltam, nem kerek tortát rendeltem.)

Jó volt látni a meghatottságát, az örömét, hogy az ő születésnapja nekem ennyire fontos volt. Nagyhangú, zajos, be nem áll a szája. Általában. Na, ma egy hang sem jött ki a torkán! Az biztos, hogy neki mától a részekre osztás nem fog különösebb problémát jelenteni. A folytatásban újabb nyomtatványok kitöltését gyakoroltuk, és ismét önéletrajzot írtunk. Mire vége a képzésnek, már rutinos önéletrajz-írók lesznek.

2014. február 19.

Azért minden hétre jut valami…. Múlt héten – csak nem akartam ünneprontó lenni – egy címzésgyakorlás kapcsán újra előjött a szalonzsidózás. Feladat: írj táviratot valakinek! Címzett neve, utca, házszám, város, üzenet. Bejött egy csomó szellemes „kamu”, pl: címzett: Winnetou, üzenet: gyere haza! Old Shatterhand, vagy egy másik: gyere haza, mert elromlott a vízcsap, stb. De ez a címzés nálam kiverte a biztosítékot: Címzett: Micimackó Utca, házszám: Hárshegy sétány 8. Város: Auschwitz(!!)

Újra nekifutottunk a tolerancia fontosságának, az állampolgárok alkotmányos (alaptörvényben gránitszilárdsággal rögzített) alapjogainak, mert ez a fiatalember mintha nem akarná megérteni, mi is a baj ezzel. Azért helyre tettem, de elég nagy gyakorisággal kell ezzel az üggyel foglalkozni. Ez azért elég elkeserítő, még akkor is, ha 23 emberből „csak” egy-kettő miatt téma. Gondoltam, ezen a héten lesz egy kis nyugi, „unalmas” beszélgetés erről-arról.

Hát, tévedtem! A Nemzeti Dohányzóhelyen tartózkodva (a bejárattól 5 méter) ma azzal fogadtak a hallgatók, hogy tegnap dolgozatot írtak. És a tanítóképzőt végzett csoporttársuk a ceruzával írott művét a beadás után, a szünetben javította ki. A „tanári asztalról” vette el. Ez bizony csípte a szemüket, bántotta az önérzetüket! Elmondták, hogy soha, semmit nem csinál önállóan. Vagy a szomszéd tudását veszi igénybe, esetleg számológépet használ a szorzótábla kitöltéséhez vagy megkér valakit, csinálná már meg helyette az önéletrajzát. A jelzett problémákat mi is érzékeltük, de mindig, mindenért nem szólunk. Mások is "sumákolnak", igaz ők nem pedagógus diplomával a zsebükben üldögélnek ezen a képzésen.

Az első óra elején megkérdeztem: nem akar-e valaki valamit mesélni. Nem akart. Kérdeztem, volt-e valaki, aki meg nem engedett eszközök használatával akart jó eredményt produkálni. Akkor többen jelezték, hogy ők bizony puskáztak. Jeleztem, hogy a puskázás nem szép dolog, de nem erre gondoltam. Sőt, ha ágyút használt, se akkora dráma. De aki „tömegpusztító fegyverrel” akar jól teljesíteni…. Erre sem jelentkezett senki. Így én szólítottam meg a hölgyet, aki felháborodva kérte ki magának, hogy ő nem csalt, de rosszul hallott valamit. És azt ugye, muszáj javítani. Több mint egy óránk ment el arra, hogy tisztázzuk: ez megengedhetetlen, bárki is csinálja.

Érkezett ma a Munkaügyi Központból egy leányka, aki valamiféle „mentori naplót” próbált aláírattatni a hallgatókkal. Ő nem közfoglalkoztatott, de majdnem. Minimálbérért, határozott idejű munkaviszonyban jön havonta egyszer. Kiadja a bérleteket, beszedi a lejártakat. És ezt hívják mentorálásnak! Minden hónapot alá kell írni egy helyen, amit úgy nevez ez a dokumentum, hogy „mentori találkozók időpontjai”. Igen, jól tetszenek érteni, minden hónapban egy-egy nap van megjelölve, azt ott alá KELL írni. Majd a lap alján ismét. Mert a közfoglalkoztatott tanfolyami hallgató ilyenkor átlényegül mentorálttá. Hát nem gyönyörű?

Készültek a naplók, gyűltek az aláírások, amikor az egyikük megkérdezte, hogy ő miért nem kap ebből egy példányt?(!!!) A „mentor” közölte, fogalma sincs, hogy kiadható-e(!!!) másolat. Erre egymás szavába vágva próbálták győzködni a szerencsétlen kislányt, hogy nekik a Zsuzsa tanárnéni azt tanította, hogy ha bármit aláírnak, abból nekik is legyen egy példányuk. Szóval, ismét megállapíthattam: nem múlok el nyomtalanul. Mi ez, ha nem siker?

Nem mellesleg a héten Radnóti verseket olvasnak, mert Fifi néni halála kapcsán is ez most igen időszerű. És akkor a mai nap fénypontja: Zsuzsa névnap lévén, sokan köszöntöttek, hoztak kis ajándékokat is, de a legfontosabb: közösen készültek, igényesen, szépen csomagolva adták át az ajándékot. A legnagyobb örömet egy versikével szerezték. Az egyik „fiú” írta. És a csoport tagjai aláírták. Erre is odafigyeltek, a szélein megégetett papír, oklevélként összetekerve, átkötve. Hát lehet őket nem szeretni? Még próbálok magamhoz térni, mert sejtettem, hogy készülnek valamire (állandóan sutyorogtak, osztálynévsort kértek, stb.), de ilyen mértékű szeretet-megnyilvánulásra azért nem gondoltam.

Köszönöm kérdéseteket, jól vagyok. Nagyon jól.

Kép forrása: http://pannonrtv.com/web/?p=81754