Fóti Péter: Mi a demokratikus nevelés?

Megjegyzések Erich Fromm bevezetőjéhez A.S. Neill Summerhill c. könyvéhez

2. rész

„Megpróbálom a szülőkkel megérteni, hogy rajtuk múlik az emberiség jövője. Ha folytatják gyerekeik életerejének rombolását önkényes tekintélyük erőszakolásával, akkor csak a bűnözés, a háború, a nyomorúság fog folytatódni. Ha folytatják, akkor el fogják veszteni a gyerekeik szeretetét, mert senki nem szereti azt, akitől fél. A gyerekek bölcsek: a szeretetre szeretettel, a gyűlöletre gyűlölettel reagálnak. A szeretetre úgy, hogy ha az valódi akkor képesek lesznek az önfegyelemre a családban.” ( A.S. Neill)

***

A gyerekek okokra és a magyarázatokra való igénye kiterjed nem csupán a családra, hanem a szélesebb társadalomra is. A mai világban a hatalmi centrumok szokásává vált, hogy döntéseiket nem, vagy nagyon kevéssé magyarázzák. Így a gyerekek, nem értik ezeket a döntéseket, jöjjenek azok a szülőktől, a tanároktól, vagy később az adóhatóságtól, a főnöktől, a kormánytól. A magyarázat híján elmarad a döntés megértése, így gyakran érzik a gyerekek, hogy igazságtalanság érte őket, és gyakran fogják magukat a hatalommal szemben kiszolgáltatottnak és tehetetlennek érezni. Ezek az érzések, már korai időszakban lázadásokhoz vezetnek, később burkolt, vagy nyílt engedetlenséghez, lelki sérülésekhez. Ilyen mítosz például a dackorszak mítosza, amely nem törvényszerű fejlődési szakasz a gyerekek életében amely ha egyáltalán fellép sokkal egyhébb „lefolyású”, az okok és magyarázatok megléte esetén.

Az okok és magyarázatok megadása esetén mindezek a negatív érzelmek és reakciók elmaradnak és fennmarad a gyerekek bizalma a szülőkben, felnőttekben. A szülői szeretet egyik megnyilvánulása éppen az okok és a magyarázatok megadása olyan döntések esetén, amelyet a szülők hoznak a gyerek érdekében.

Ha ez elmarad, akkor a fent felsorolt negatív érzelmek és romboló cselekedetek mellett azzal is számolni kell, hogy a gyerekekben nem virágzik ki a kritikai gondolkodás képessége. Minden elnyomó hatalom erre akarja építeni uralmát. A szülőknek ezt magukra nézve is fel kell ismerniük, és ezért is támogatniuk kell gyerekeiket, döntéseik okának megadásával, és azok magyarázatával.

Közös döntések

A gyerekek életkorának növekedtével egyre jobban szélesedhet az élet azon területe, ahol közös döntések lehetségesek. A közös döntések esetén lehetnek olyanok, ahol a gyerekek véleménye számít, és olyanok is, ahol a gyerek önállóan dönthet, vagy egyenjogú tagként vesz részt a döntésben. Ezen területek meghatározása nem könnyű feladat, és lényeges elemét képezi egy jó ideig a korábban bemutatott szülői döntéseknek, amelyeket az okok és a magyarázatok léte kell kísérje. Minden családi döntés alapja a gyereknek mint teljes jogú emberi lénynek a tisztelete kell, hogy legyen. Így ír erről John Holt:

Amikor A.S. Neill arról ír, hogy a gyerekeknek egy jó családban egyforma jogai vannak a felnőttekkel, akkor nem arra gondol, hogy minden döntésben ugyanannyit nyom a latba a felnőtt és a gyerek szava is. Amikor azt írja, hogy rossz az a család, ahol csak a szülőknek vannak jogaik, és az is, ahol csak a gyerekeknek vannak jogaik, arra gondol, hogy gyermeki önállóságot a szülőknek nem úgy kell támogatnia, hogy minden döntést magukhoz ragadnak, de úgy sem, hogy minden kérdés eldöntését a gyerekekre hagyják. Egyik véglet sem egészséges. A korábbiakban igyekeztem a két véglet közötti, szerintem helyes utat felvázolni.

Demokratikus döntések

A demokratikus nevelésben a döntések megbeszélések útján történnek. Lényegi eleme ezen megbeszéléseknek, hogy tisztelik az egyéni életteret, ahol a család minden tagja önálló, nem avatkoznak be sem a szülők a gyerekek magánszférájába, és fordítva. A privát szféra tisztelete fontos. A privát szférát úgy lehet jellemezni, hogy annak lényegi eleme, hogy a privát szférában a felnőttek és a gyerekek nem zavarják a másik életét. Így tartozhat a privát szférába az, hogy hogyan néz ki az egyes gyerekek szobája (ha van nekik), és ott bizonyos határok között mekkora rend uralkodik. Ugyanez igaz lehet a többi családtagra is.

Azokban az élethelyzetekben, ahol az egy családon belül élők egymás életét befolyásolják (hangos rádióhallgatás, rendetlenség a közös helységekben stb. stb.) egyeztetésekre van szükség, hogy valóban mindenki igényei maximálisan (de nem teljes mértékben) kielégülhessenek. Ehhez kompromisszumokra van szükség. Ezeket a kompromisszumokat sokféleképpen lehet elérni. Lehet minden egyes esetet alaposan megbeszélni, és a megbeszéléseket addig folytatni, amíg teljes konszenzus alakul ki (sociocracy), vagy lehet egy többségi véleménnyel, és annak gyakori felülvizsgálatával élni. Mindenképpen fontos a rugalmasság, mert az emberi igények változnak. Ugyanakkor fontos az is, hogy a megbeszélések ne váljanak végtelen szószaporítássá. Ez esetben gyanítható, hogy minderre azért kerül sor, mert valaki csak ezt az eszközt tudja alkalmazni az, aki rejtetten kiszolgáltatott. Ezzel kapcsolatban írta jogosan Erich Fromm:

A szülők világossá kell tegyék a család életében a jogosultságokat. Milyen kérdésekben döntenek ők, milyen megfontolások alapján, milyen kérdésekben kapnak a gyerekek beleszólást, és miben döntenek közösen. A közös döntésekért azután mindenki egyaránt felelős is. Tisztázottnak kell lenni annak is, hogy miben dönthetnek a gyerekek teljesen önállóan. Ez az egész rendszer természetesen az időben változik, a gyerekek hatalma növekedhet, a szülők egyre jobban visszavonulhatnak, anélkül, hogy vesztesnek éreznék magukat, a gyerekek pedig egyre több dologban döntenek, és felelősen vesznek részt a döntések végrehajtásában, és válnak valóban önállóvá.