Beszélgetés egy tizenévessel. 2. rész

„Bármit választok is, nagyon össze kell kapnom magam”

– A múlt héten ott fejeztük be, hogy az alternatív iskolában végre megtaláltad a helyed.

– Igen. Jó oda járni.

– Szóba került, hogy a nagyszüleidnél laksz iskolaidő alatt.

– Már nem, mert nagyapám besokallt, és hazaküldött.

– Hogy érted ezt?

– Azt mondta, hogy már túl öregek hozzá, hogy engem kiszolgáljanak, meg nem tetszett neki, hogy fél éjszaka gépeztem.

– Zavartad őket?

– Igen. Szeretnek, de ez már túl sok volt nekik, hetvenen felül vannak mind a ketten, mama mindig megvárt, ha éjszaka mentem haza buliból, aztán sipákolt egész nap.

– Akkor neked sem volt szerencsés megoldás.

– Nem. Azért egy kamasznak nem az a vágya, hogy a nagyanyjáékkal lakjon.

– Hogy oldódott meg ez a probléma?

– Hazacuccoltam, és otthonról jártam be busszal. Ebben a félévben meg már nincs gond, mert anyáék is felköltöztek, anya Pesten kapott munkát, és hét közben itt lakunk, hétvégén meg hazamegyünk.

– Így jobban tudsz a tanulmányaidra koncentrálni.

– Hát igen. Ideje is, mert igaz, hogy van még két év az érettségiig, de szeretnék, előrehozottat is tenni, hogy ne legyen olyan sok.

– Miből szeretnél előbb vizsgázni?

– Informatikából emelt szinten, meg angolból középszinten.

– Ezek szerint a jövődben nagy szerepet szánsz az informatikának?

– Nem igazán, csak ez elég könnyű. Emelt nélkül meg nem lehet továbbtanulni.

– Szóval szeretnél továbbtanulni. Mesélj a terveidről.

– Igazából fel sem merült bennem, hogy nem tanulok tovább, nálunk az egész család folyton tanul. Anya nemrég szerezte a harmadik diplomáját, ő tanít, a két nővérem egyetemista, a nagyobb bírónak készül, a kisebb szociális munkásnak, és ha elvégezte, pszichológiát is akar. Évek óta dilis nők futkosnak körülöttem, akik megbolondulnak a vizsgaidőszakban, és nem lehet hozzájuk szólni. De utána tök jó fejek, jól érzik magukat a bőrükben, és nem akarom hangosan mondani, de tényleg nagyon okosak. Mindenhol könyvek vannak, és mind használatban. Nálunk minden alkalomra is könyvet kérünk-kapunk, a nélkül nincs ünnep.

– Apukádat kihagytad. Ő nem tanul?

– Ő egy ideig járt főiskolára, de másfél év után abbahagyta. Nem talált rá időt. Túl sok a munkája.

– Mivel foglalkozik?

– Most van neki egy nagy raktárja, szállítási cége. Logisztikai vezető. Régebben kereskedelmi cégeknél volt logisztikai vezető, de adódott ez a lehetőség, és inkább önállósodott. Nem semmi, amit csinál.

– Csillog a szemed. Büszke vagy rá?

– Büszke is vagyok, meg tetszik is, amit csinál.

– Tehát érdekel a logisztika?

– Igen, most már elmondhatom, hogy érdekesnek tartom.

– Eddig nem így volt?

– Hát, egyáltalán nem. Régebben nem foglalkoztam azzal, mit is csinál apa, tulajdonképpen nem sokat tudtam erről az egészről.

– Ennek mi volt az oka?

– Kisebb is voltam, meg nem nagyon láttam bele. Mindig csak az jött le belőle, hogy sosincs otthon, elment hajnalban, meg késő este jött haza. Hétvégén meg, mikor otthon volt, bármit csinált is, egész nap telefonálgatott, anya dühös is volt, mert még ebédelni sem tudtunk anélkül, hogy hívják a boltok, vagy a sofőrök vagy a diszpécser. Éjjel is hívták, ha gond volt, és persze egy ekkora cégnél mindig van valami. Akkor ez engem zavart, mert nem lehetett vele beszélgetni két szót, anélkül, hogy megzavarták volna, vagy ha véletlen eljutott például egy farsangomra, ott is állandóan kiment. Nagyon zavaró volt, mert azt gondoltam, hogy nem érdekli, mi van velünk. Pedig csak el akart tartani minket. Akkor még azt gondoltam, hogy fúj, ilyet dehogy, mert semmi szabadidő, meg unalmas, nincs benne semmi jó. Ott még úgy terveztem, hogy a zeneipar felé megyek el, vagy kommunikáció, informatika körül gondolkodtam, de még a szociális munka is megfordult a fejemben.

– Ezek szerint már nem ilyen irányba tartasz?

– Nem, mert megcsapott az üzlet, idézőjelben. És rájöttem, hogy ez egész érdekes.

– Mi történt?

– Hát, apa eljött a korábbi munkahelyéről, és egy ideig egy magáncégnél dolgozott. Aztán jött neki az a lehetőség, hogy a volt raktárházat megveheti, és alapított egy céget. Már egy éve dolgozik azon, hogy benépesítse, partnereket keres, akik raktározást és szállítást kérnek, és már az elejétől többször elhívott magával. Úgyhogy láthattam, ahogy a semmiből lassan felépül valami, egy rendszer. És ahogy beleláttam, egyre jobban tetszett. Maga az, hogy tárgyalni kell, hogy minden szót kétszer meg kell gondolni, nehogy visszalépjenek, hogy ha már beköltözik egy cég, utána mennyi felelősséggel jár, hogy az áru eljusson oda, ahova kell. Ez nagyon durva, hatalmas munka, és a fázisai sem egyszerűek.

– Ezek szerint édesapád elindított téged egy hivatás felé?

– Úgy néz ki. Tetszik a tárgyalás része, de a szállítási rész nem mindig, mert nagyon sok mindent kell összehangolni, hogy minden rendben legyen. Ráadásul hiába ért hozzá nagyon az ember, mindig közbejön valami. Lerobban a kamion, vagy bezár a bolti raktár, vagy nem adnak időpontot az időkapuhoz.

– Mi az az időkapu?

– Időpontot adnak a beszállításra, ilyen pl. a Tesco, mert rengeteg kamion áru megy oda, és nem lenne szerencsés, ha egyszerre állnának a rámpa előtt, és várnák a lepakolást órákig vagy akár napokig. Mert ilyen is van néha.

– Tehát ez a logisztika nagyon sok mindenből tevődik össze. Én eddig azt hittem, hogy csak raktározást jelent.

– Á, dehogy. Minden beletartozik, amíg az áru eljut valahonnan valahova. Apa is sokat vállal magára, persze van, amit más csinál, de ő felel a számlázásért, az autókért, a bérlőkért. És még sorolhatnám.

– Sokat kell tudni ehhez a munkához.

– Igen, sokat kell tanulni. Ahogy apa mutogatja a dolgokat, van, amit rögtön megértek, de sok kiesik, fogalmam sincs sok mindenről.

– Akkor a továbbtanulás már eldöntött tény?

– Persze. Érettségi után mindenképpen egyetemen szeretném tanulni a logisztikát, aztán legalább biztos állásom lesz. Igaz, hogy csatákra is számíthatok.

– Milyen csatákra?

– Apával biztosan. Ő azt akarja, hogy megismerjem az egész menetét, vagyis kezdjem tök alulról, ahogy az amerikai filmekben is a milliomos gyerekek. De ha elvégzem az egyetemet, azért olyan beosztást akarok, ahol használhatom a tudásom.

– Addig tudod bővíteni az ismereteidet a cégnél…

– Na ja. Apa most olyan dolgokat csináltat velem, amiket nem nagyon szeretek, például takarítógéppel felmosom a raktárt, persze olyan is van, hogy be kell mennem, segíteni a pakolásban, áruátvételben. Most például napok óta festjük az irodákat, mert jött rá bérlő, és olcsóbb, ha mi csináljuk saját kezűleg. De például az én feladatom a levelezőrendszer rendben tartása is.

– Akkor aktív résztvevője vagy a cégnek.

– Persze, igyekszem mindent átlátni, meg kapok érte fizetést is. Nem sokat, de legalább nem kell kunyerálnom folyton. Szóval jó ez, mert azért sokkal jobb helyzetben vagyok, mint sok osztálytársam, van, aki még nem tudja, mit akar csinálni, és azt sem tudják, lesz-e munkájuk majd. Persze nekem sem egyszerű a helyzetem.

– Miért gondolod így?

– Apa szerint megbízhatatlan vagyok, mert nem mindig megyek be, mikor megígérem, meg a múltkor felborítottam a takarítógépet és kifolyt belőle az akkumulátorsav. Felmarta a padlót. Szerintem engem jobban piszkál, mint a dolgozóit.

– Többet vár el tőled, mert a fia vagy?

– Hát az biztos. Akármit csinálok, másképpen kezeli, mint a többieket. De hát mégiscsak tizennyolc éves vagyok, még nem érthetek annyira mindenhez, meg van, amit nem szívesen tanulok meg, mert unalmas.

– Például?

– A számlázás, meg a fuvartervek, azok az agyamra mennek. Dögunalom, meg nagyon oda kell figyelni, hogy ne rontsd el. Én meg nem szeretem, ha túl sokáig ugyanazzal kell foglalkozni, meg ugyanarra figyelni. Engem jobban érdekel a mozgásos munka, hogy egyik órában targoncázok, másikban árut adok át, ilyesmi. De hát ez is hozzátartozik. Ami biztos, hogy tanulni kell, pedig az nem a kedvenc műsorom.

– A tanulás valóban fontos, bármihez is szeretnél kezdeni…

– Jó, hát persze, csak nem minden kell. Sok olyat kell tanulni, aminek nincs haszna. Meg sokszor nem is tudok felkészülni, mert azért néha bulizni is kell, meg csajozni. Azért csak kell élni is. Jó, tudom, hogy fontos a jövőm, de hát ott lesz a cég.

– És ha nem lenne ott?

– Hát, nem tudom. Mostanában ezen nem gondolkodtam.

– Ezek szerint nincs „B” terved?

– Nincs. Kéne, hogy legyen?

– Válaszolj te a kérdésedre. Kellene, hogy legyen?

– Hát… lehet. Igen, valószínűleg. De ezen nem gondolkodtam még. Mióta a cég megvan, csak ebben gondolkodom, eszembe sem jutott más.

– Eleinte azt mondtad, érdekel a kommunikáció is.

– Persze, sőt. De hát ott meg totál telítve van, magasak a pontszámok is… mondjuk a logisztikánál is…

– Mit gondolsz ezek után?

– Bármit választok is, nagyon össze kell kapnom magam. Tanulni kell, muszáj kicsit komolyabban vennem. Meg nem is muszáj apánál dolgoznom, ha összejön a másik szak.

– Jól értem, hogy mégsem vagy biztos abban, hogy logisztikus akarsz lenni?

– Hát, tulajdonképpen azt gondoltam, hogy apa mellett jó állásom lesz, meg pénzem, és nem kell félnem a jövőtől.

– És most mit gondolsz?

– Nem is tudom. Azt hiszem, ha komolyabban veszem a dolgokat, lehetek bármi. Az biztos, hogy nem segédmunkás akarok lenni, hanem vezető. Van érzékem az üzlethez, és képes vagyok több embert is irányítani. Még az is lehet, hogy mind a két szakot megcsinálom majd egymás után. Végül is a kommunikációra egy üzletembernek is nagy szüksége van. Csak változtatnom kell pár dolgon…

– Mégpedig?

– Tényleg neki kell ülni a tanulásnak. Most már nem bukdácsolhatok, így is sok időt elvesztettem.

– Szerinted mi volt az akadálya a tanulásnak eddig?

– A lustaságom, az biztos. Meg, hogy jobb fej legyek a többiek előtt.

– A rossz tanulót jobban tisztelik?

– Mostanában nem igazán. Most már mindenki be akar jutni valahova. Csak így más voltam. Nem szürkültem bele a tömegbe.

– Te voltál a Jani?

– Igen, pontosan.

– Tudsz valami mást magadról, amivel kitűnhetsz?

– Most így hirtelen… de persze, biztos van olyan.

– Megkeresed magadban?

– Igyekszem megtalálni.

– Ennek örülök. Köszönöm a beszélgetést.

– Én is köszönöm.

Szabó Andrea