Még szavunk sincs rá?

A nyári szünetben minden más problémánkat felülírt „S. tanár úr esete”. Megfeledkeztek a szülők a tankönyvmizériáról, mi tanárok arról, hányan nem kapták meg még a Klikk-től a tavaszi vizsgák díjait. Magam is elgondolkodtam a 444.hu portál oknyomozó riportján. Vajon az én gyermekeim szóltak volna, ha őket molesztálja? Épp ekkoriban voltak gimnazisták, két fővárosi elitgimiben! Mert nem igazi pedagógus az, aki soha nem kételkedik önmagában! Én is így voltam ezzel néhány percig. Átvillantak a fejemben viták ma már felnőtt lányaimmal a kamaszkorukból…

Számos kudarccal végződött beszélgetésünk nyomasztó emlékét mostanáig feledtette, milyen jó nekem, hisz még abban is kikérik véleményemet, amiben manapság nem szokás: unokám szoktatásában, nevelésében! Emlékszem még kilencvenes évekbeli szavaikra, miszerint : az „ősökkel” jóba lenni „tök égő”! Tépelődésem végén megnyugodtam ugyan, hogy bizonyára nem vesztettem el lányaim bizalmát a legkényesebb életkorukban, de azért örültem, amikor kiderült, hogy nem az ő iskolájukban tanított a „nevezetes” tanár!

Napokig furdalt viszont a lelkiismeret néhány tanítványom miatt, akikkel – utólag látom – nem voltam a kellő időben eléggé figyelmes. Talán kár is ezt most említenem, akkor, amikor egyéb gondból is túl sok hárul az iskolára, hovatovább a tanítóknak kell megetetni a gyerkőcöket, hogy az éhező családok gyermeki ne szédüljenek ki a az iskolapadokból…

Mégis elmondom, hátha figyelmesebbek lesznek kudarcomból okulva fiatal kollégáim.

Kezdő koromban fiúkat tanító szakközépiskolába helyzetek. A „családi életre nevelés” kötelező osztályfőnöki téma volt harmadikban, aminek megtartását az igazgatóhelyettes szigorúan ellenőrizte is, hiszen alig volt férfi tanár az osztályfőnökök között. Huszonhárom évesen úgy éreztem, kínos lenne a kényes témát harmincvalahány kamasz és rigolyás főnököm előtt elővezetni, ezért úgy segítettem zavaromon, hogy a könyvtárból bevittem hat címhez tartozó könyvet (emlékszem, Mohás Lívia és Buda Béla könyveire), és arra kértem a fiúkat, mindenki írja fel a nemi élettel kapcsolatos kérdéseit, és én ígérem, majd a következő órákra ezekből – az egyébként számukra is kölcsönözhető – könyvekből igyekszem megtalálni a helyes választ. A kamaszok nagyon okosan főleg arról érdeklődtek, hol lehet olyan „rendes kislánnyal” megismerkedni, aki nem várja el, hogy az első randevún „lesmárolják”, hanem beszélgetni is lehet vele… Nyilván azt hitték, a főnök ezt is megnézi majd, nem csak az óravázlatomat… Igaz, később az egyhetes kötelező mezőgazdasági munkán, almaszedés közben élénk derültséggel parodizáltak bennünket, és természetesen velük kacagtam… Mégis nyomaszt ez az emlék, mert ebben az osztályban történt aztán, hogy túl korán „kellett” megnősülnie néhány fiatalembernek, mert – ahogy a véletlen találkozásunkon öt – hat évvel később megvallották „én tudom, mi a kötelesség, ha gyereket csinálok a kislánynak…”

Már anyuka voltam, és fővárosi lakos, amikor áthelyeztek egy tanévre általános iskolába helyettesíteni, mert sokan voltak gyesen a magyar-történelem szakosok közül… Itt történt velem az a szomorú eset, hogy amikor az ötödikeseket át kellett kísérnem a moziba „szexuális felvilágosítás céljából”, és az iskolaorvos a sötétben levetítette a férfi és női nemi szerveket az aspectomat segítségével, az osztályom bukott tanulói mutálva nyerítettek a sötétben, egyesek a kislányokat tapizták, nem tudtam túlharsogni őket. Láttam rajtuk, mennyire kifordultak önmagukból, ezért úgy véltem, okosabb lesz, ha némi kerülővel kísérem őket vissza az iskolába és a lakótelepi fagyizó felé tereltem a társaságot. Megbeszéltük, másnap mindenki megadja a kölcsönömet. Míg a gyerekek önként felsorakoztak boldogan, a legmagasabb évismétlő odajött hozzám. Rosszat sejtettem, arra gondoltam, nem tudja megadni a pénzemet, tudtam, nagyon rosszul élnek… akkor még kötelező volt a családlátogatás. De Andris megelőzte kérdésemet, dadogva mondta” Ha a Zsuzsa néninek meg kell buktatnia a helyesírásom miatt, én jövőre is csak a menstruációról tanulok?” Rájöttem, valami nagy baj lehet, ha engem kérdez. „Mi a baj, segíthetek?” Elmondta, ő nagyon beteg lehet, mert folyton megkeményedik reggelre …tetszik tudni, ott lent…” Hárítani akartam, megkértem, menjen el orvoshoz. De azt felelte, már háromszor sorba ült, de a gyerekorvosnál egyszerre több gyereket hívnak be, és ő mindig pont lányokkal kerül az orvos elé. Zavaromban kezet fogtam a tizenkét éves kamasz fiúval „Gratulálok, Andris, ezek szerint te már férfi lettél. Nem is tudom, tegezhetlek-e még, mint a többieket?” Tudom, alig hihető, de mégis igaz: Andris attól kezdve minden szótagolva másolást (szorgalmi feladat volt a gyenge helyesíróimnak) elkészített, és év végén nem állt bukásra nyelvtanból sem!

Ámde hatására összehívtam a rendkívüli szülői értekezletet, beírattam az ellenőrzőbe, hogy az apukákat várom, mert a fiúknak is csak az anyukái szoktak bejönni. Az apák szóvivője nyomban felállt, mit törtek össze a tanulók az iskolában, mit kell kijavíttatni. Alig hittek a fülüknek, hogy nem erről van szó, hanem arról, beszéljenek a férfiak nemi életéről a fiaikkal, mivel úgy vélem, ez fiatalasszony létemre nem az én dolgom lenne, és a gyerekeknek nem jó, ha filmekből tájékozódnak csupán. A döbbenet csöndje következett, majd felállt egy nálam jóval idősebb apuka: „Rendben, Zsuzsa néni, beszélni fogok az Attilával, de tessék mondani, mégis mit mondjak?”

Zavarom leírhatatlan volt, természetesen, csak azt dadogtam, ne a nemi betegségekkel kezdjék, mint az iskolaorvos, és gyorsan más napirendre tereltem a szót… Hazafelé azon tépelődtem, hogyan beszélgessek legalább a kislányokkal a boldog házasélet rejtelmeiről, anélkül, hogy valamelyik anyuka nehezményezné.

Domokos Zsuzsa

Domokos Zsuzsa

Negyvenéves középiskolai tanári pályám majd felében a régi rendszerben oktattam magyart és történelmet. A demokratikus fordulat mint oly sok kortársamat, engem is a kísérletezések hosszú sorára inspirált.

A nyolcvanas évek végén részt vettem a "Képességfejlesztő -és értékközvetítő” (Zsolnai József nevével fémjelzett) pedagógiai kísérletben, majd 1994-ben „címzetes egyetemi vezetőtanár” kinevezést kaptam az ELTE-n történelemoktatásból. 1994-ban felvettek az Országos Közoktatási Intézet történelem szakértői névjegyzékének szaknévsorába, valamint a Nemzetközi Történelemmetodikai Társaságba. Számos történelmi esszét publikáltam hazai és nemzetközi folyóiratokban is, elsősorban a hamis történelmi tudattal kapcsolatban. Az ezredfordulótól tíz éven át dolgoztam a Mentor – Támpont pedagógiai szaklapnál, ahol a tankönyvkritika volt elsődleges feladatom.

Eközben a kőbányai Szent László Gimnázium magyar és történelem tanára, osztályfőnöke voltam. Két tankönyvem jelent meg: a Társadalomismeret, jelenismeret a debreceni Pedellusnál, a 11. történelem tankönyv és olvasókönyv a budapesti Korona Kiadónál.

A szakértői szakvizsgát és az emelt szintű érettségi elnöki szakvizsgát mindekét szakomból letettem és vizsgaelnökként is gazdagítottam módszertani tapasztalataimat. Manapság inkább csak publicisztikát írok, az oktató és vizsgáztatói munkától 2009-ben végleg visszavonultam.