Alma a fán – A tanulás jövője ¹

2. Tanulás az informális társadalomban – interjú Z. Karvalics Lászlóval

Az elmúlt évtizedekben végbemenő információs és kommunikációs technológiai fejlődés alapjaiban formálja át a társadalmi, gazdasági, kulturális viszonyokat, a minket körülvevő világról alkotott képünket, látásmódunkat, kapcsolatainkat, tevékenységeinket, mindennapi életünket. A globális, mélyre ható változás eredményeképpen megjelenő információs társadalmi minőség az iskolarendszer és a tanulás kereteit, jellemzőit is lassanként átformálja. Ennek hátteréről, folyamatáról, szereplőiről beszélgettünk Z. Karvalics László információs társadalom kutatóval, a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszékének docensével.

Részlet az interjúból

Az egyéni megoldáskeresésnek milyen jelentősége van az iskolán belül? Az, ahogy az iskola reagál a körülötte lévő világra döntő módon a tanáron múlik?

Mivel iskolarendszerről beszélünk, alapvetően itt is mindig szervezeti kultúraváltáson keresztül megy végbe a váltás. Az iskola szervezeti kultúrája pedig egyéni kultúrák összessége. Egy tanár az ipari korszak iskolájában is képes lehet információs társadalmi oázisokat maga köré építeni, és persze az is előfordulhat, hogy amikor az információs társadalom lesz a strukturális fősodor, még mindig találunk majd benne ipari korszakos sivatagokat. Egy tanár autonómiájába ez is belefér. De bármilyen irány határozza is meg az oktatást, nagyon sok minden ott dől el inkább, hogy az egyes tanár, az egyes iskolavezető, az egyes iskola és az egyes iskolai kultúrák mit és hogyan fogadnak be a világból, és mennyire képesek a világra kitekinteni.

Hosszútávon nagyon nehéz feltartóztatni az alapfolyamatokat. Ebből a szempontból a számítástechnikai kultúra és az internet iskolai adaptációjának története remek példa lehet. A ’90-es évek második felében a Sulinet korszakban jól látszódott, hogy milyen elementáris ellenérzések övezik a digitális kultúra iskolai megjelenését. Szinte mindenki úgy gondolta az iskolán belül, hogy ennek valamelyest bomlasztó, a hagyományos működésmódokat akadályozó természete lesz, és egyre nehezebb lesz kontroll alatt tartani a folyamatokat. Mitől lett sikertörténet tizenöt év alatt az információs kultúra adaptációja? Attól, hogy a tanárok felismerték, hogy miért is jó az, hogyha felveszik a repertoárjukba a digitális kultúrát, és az iskolavezetés is ráébredt, hogy miért jó, ha az iskolában megteremti ennek feltételeit. Ez az, amit mások nyomán én úgy fogalmazok meg, hogy az ipari korszak iskolája rájött arra, hogy a saját kontrollválságának a kifutási ideje az információs kultúra adaptációjával meghosszabbítható, így a válságjelenségek később jelentkeznek. Ennek megfelelően az informatikai megoldások egyelőre nem forradalmat eredményeztek az iskolában, hanem meghosszabbították a régi struktúrák életidejét.

(…)

Beszéltünk már az információs társadalom iskolájáról, a pedagógusokról, de az iskolapadban ülő nemzedékről még nem. Hogyan látja az új generációt?

Nagyon határozott véleményem van erről. Négy gyermekem van, akik lassan kirepülnek otthonról: a legidősebb már egyetemista, és három év múlva az utolsó is érettségizik. Én manga nemzedéknek hívom őket, mert az a világkép jellemző rájuk, ami leginkább egy japán anime6 sorozat sajátja. Azt gondolom, hogy azért jók ezek a sorozatok, mert ennek a nemzedéknek a valódi arcát tükrözik, ami egy nagyon érdekes világ. Az új ifjúságkutatási eredmények közönyösnek, visszahúzódónak, apatikusnak mutatják a mai fiatalokat. Én viszont azt gondolom – és ezt nagyon sok jó gyakorlat is igazolja –, hogy amikor olyan tevékenységtérben és olyan értéktérben vannak, amely közel van ahhoz, amit ők tudnak és amit ők szeretnek, elképesztő teljesítményekre képesek. Nem csodálom egyébként, hogy az információs társadalom gyermekei az ipari korszak iskolájában és rendszerében nem érzik jól magukat. Az ő világuk más.

Volt olyan időszak, amikor a generációmintázat és az iskolarendszer egymással megfelelésben volt?

Igen, a kontrollforradalom idejében. Nagyjából négy-öt évtizedig az ipari korszak iskolája méltó módon látta el a civilizációs feladatait. Nem is tudta volna másképp, mert azt az anyagi, szellemi koncentrációt, ami az iskolaépületekhez és a tanárokhoz kellett, csak a maga 19. századi eloszlási struktúrájában tudta megvalósítani. Egy négy-öt évtizedig jól működő dolgot nagyon nehéz lecserélni, ezt sokan elfelejtik a kritizálók közül. Elvileg sok ellenpélda kellene arra, hogy már mégsem működik olyan jól, emellett pedig egy reflektív tudatosság, hogy kívülről lássunk rá a rendszerre, mert belülről nehéz meglátni az összefüggéseket.

Ahogy arról már beszéltünk, az új generáció sok esetben apatikusnak tűnik, de valójában erről szó sincs. Egyszerűen rossz ponton, rossz helyen, rossz dimenzióban és ipari korszakos struktúrán belül mérjük őket. Teremtsünk csak olyan kísérleti helyzeteket, ahol például horizontális kapcsolatcserén, tudáscserén, jelentéscserén keresztül valamilyen beavatkozó, megvalósító, akcióba forduló dolog válik hangsúlyossá. Azt fogjuk látni, hogy elképesztő potenciál rejlik ebben a korosztályban. Ráadásul ciklusról ciklusra, ahogy haladunk előre, elvileg egyre kevesebb, múltba visszahúzó szociálpszichológiai jellegzetesség nehezíti majd a generációs szintű teljesítményt. Azt szoktam mondani, hogy minden egyes, az iskolában mentálisan vagy fizikailag bántalmazott gyerek elveszik az információs társadalom számára, mert traumatizált lesz, a teljesítménye leromlik, nehezebb lesz a tudásszerzés, így azonnal megindul a deviancia felé. Sokkal kisebb lesz az esélye arra, hogy magas szintű tudásmunkában, megfelelő kooperációval működő csoportban részt vegyen. Óriási feladat és hihetetlen időtáv, amíg a gyerekbántalmazás mintázata szép lassan visszaépül a társadalomban, és ennek következtében az iskolai munka és a gyerekekkel való iskolai foglalkozás megnyílik a pozitív építkezés felé, és elhagyhatja azokat a korrekciós kényszermechanizmusokat, amelyekben jelenleg működik. Mennyivel jobb lesz majd annak a pedagógusnak, akinek nem kell napi szinten a szociokulturális hátrányokból fakadó nehézségekkel szembesülve, kétségbeesetten próbálkoznia, hanem ő maga is alkotó és megtermékenyítő módon tud a saját maga számára örömet és értelmet lelni minden egyes új osztályában, órában, feladatban. Ezért van az, hogy a társadalom átalakulása nélkül nyilvánvaló, hogy az iskola elképesztően sokáig lesz képes őrizni a saját hagyományait, a saját, legjobbnak hitt gyakorlatait. Az átmenet nagyon hosszú időszak, és ezért veszélyes normatívan megjeleníteni, hogy milyen lesz majd az információs társadalom iskolája. Az elvárás szintjén meg lehet fogalmazni az attribútumokat, de hogy aztán a valóságban miként és mitől lesz olyan, az az átmeneteken keresztül realizálódik.

Ellen Kay 1900-ban mondta azt, hogy jön a gyermek évszázada. De ha megnézzük az 1900-as és a 2000-es gyermekeket, nincs túl sok különbség köztük az iskolában való lét szempontjából. Én azt mondom, hogy a 21. század lesz a gyermek évszázada. Ez az új attribútumok szerint működő világ, és az információs társadalom iskolája nagyjából a század második felében válik majd valósággá, addig viszont sok évtized átmeneti időszak vár még ránk.

Z. KARVALICS LÁSZLÓ történész, információs társadalom kutató, a Szegedi Tudományegyetem Kulturális örökség és Humán Információtudományi Tanszékének egyetemi docense, végzettsége szerint magyar–történelem szakos tanár. A Budapesti Műszaki Egyetem Információ. és Tudásmenedzsment Tanszékének korábbi vezetője, oktatója, a BME-UNESCO ITTK (Információs Társadalom-és Trendkutató Központ) alapító igazgatója, örökös tiszteletbeli elnöke. Az információpolitika és információstratégia kérdéseinek és az Internetgazdaságnak elismert kutatója, tudományszervezője. Számos, az információs társadalommal és információtudománnyal foglalkozó kurzus kidolgozója, szakkönyv és tanulmány szerzője, szakmai konferenciák keresett előadója, az Információtörténelem Műhelykurzus megalapítója.1999-ben elnyerte a Széchenyi-ösztöndíjat, ugyanebben az évben a Kar Kiváló Oktatója lett. Nemzetközileg is elismert kutatómunkájáért 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

A teljes kiadvány online lapozható formában

¹B.TIER – SZEGEDI szerk. (2014): Alma a fán – A tanulás jövője. Tempus Közalapítvány, Budapest, 16-24. o.