Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2014. szeptember 21. vasárnap, 9:46

Felhők mögül…

Számomra új osztály. Ötödikesek. Zömük négy éve együtt. Az új nevelőtanárt valamelyest már ismerték, engem alig. Filléres kirándulás a számukra (gyengénlátóként) járó útiköltség kedvezménynek, az ingyenes szállásnak és a – részben – ajándék élelemnek köszönhetően Rossz időben, jó hangulatban telik a nap.

Nem gyerekekért, gyerekekkel. Nem egyedül, társsal. Úgy tűnik, a párommal.

Az M3-as 38. kilométerénél a buszunk lehúzódott az árokpartra, füstölve. A sofőr telefonált, majd ő is füstölni kezdett. Az idő telt. A busz lassan ürült. Mert pótlás nem jött. Nem is ígérték. Ki stoppolt, ki telefonált, hogy hol is várja az érte jövőket. Nekünk maradt a remény.

Aztán jött egy busz. Két ülőhely. Álló utast nem vihet. Aztán egy másik. Azon is két ülőhely. Álló utast nem lehet… Sofőrje nézegette hétfős csoportunkat az árokparton, a szürke felhők alatt tarkálló háti- és hálózsákokkal.

– Szálljanak föl! Gyerekeket nem hagyok az árokparton.

A busz teli csomagtartója miatt vidám kis kupac lett a holmijainkból az ülések közti folyosón. Csöndesen, nyugodtan állták végig az utat. Az alkonyatkor búcsúképpen előbukkanó nap sugarai láttán azzal biztattuk őket: lám a busz elromlott, de az idő megjavult.

A plébános levest főzött, túrós lepényt sütött nekünk. Evés közben ragyogó gyerekarcok. Nem csak az ízek, a gesztus miatt is. Nekik, valaki, ismeretlenül is.

Vacsora után, már sötétedésben esti séta a faluban: az úton a fényfoltokat kerülgető büdösbogár, a minket és a tócsákat kerülgető autók, s a komótosan ugrándozó varangy. Akit nem fogunk meg, mert mérgező váladékot termel a bőre, de kísérünk egészen a vízzel telt árok partjáig. Az egyik kertben szeptember végéhez képest apró libák. Tapasztalati bázis az én szemszögemből, csodák az övékből.

Fürdés – ki egyedül, ki több-kevesebb segítséggel. Majd mese. Szájzsibbadásig. Az utolsó elalvásáig.

Ébredezés, reggeli. Fogmosás, séta. Meztelen csigák, az éjszakai eső miatt az úton araszoló földigiliszták. Az esti apró libák a napvilágnál néma kacsákká lettek. A velük szemközti kertben annál hangosabban gágogtak a szürkés ludak. Az úton mindenütt elütött varangyok: mérgük az autógumiban nem tesz kárt.

Játék, majd ebédfőzés. Nem gasztronómia, csak egy kis paprikáskrumpli. Szalonna kockázása, kolbász „nyúzása”, hagyma és krumpli tisztítása, darabolása. Kinek ismerős, kinek sosemvolt újdonság. Amíg fő, újra játék.

Ebéd.

– Ne legyen benne….

– Sokat kérek…

– Nem kérek…

– Kóstold meg…

– Jé, ez… Kaphatok még?

Az ebéd után pedig mosogatás. Nem folyóvízben, hanem a két mélyedés előnyeit kihasználva áztatós öblítéssel.

Ezt így kell? – kérdezte kezdetben szinte minden kézbe vett pohár, kanál, tányér után a szép nagylány, aki nagyon idő előtt látta meg a napvilágot. Majd egyre magabiztosabban, gyakorlottabban mosogatott. Amikor az utolsó kés is a szárítóba került, ennyit mondott:
Istenem, de jó volt!

Szabó Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep