OFOE-Filmklub

Egy történet a szeretetről és a szeretet hiányáról

Az OFOE Budapest Filmmel közös filmklubjának következő találkozója június 2-án 17.30-kor kezdődik a Kino Caféban (Szent István krt.16,). Ez alkalommal a 2012-ben készült Nővér (L´enfant d´en haut) című francia-svájci filmet nézzük meg. Rendező: Ursula Meier, aki a film rendezéséért a 2012-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az Ezüst Medve díjat.

Jegyár: 700 Ft.

Részletek a filmről készül írásokból

A 12 éves Simon a svájci kánaán lábánál tengeti életét, ahová a lazacos szendvics helyett csak a savanyú sajtszag jut el. Minden nap a helyi libegővel fellátogat a turisták által igen kedvelt sípályára, ahol nemes egyszerűséggel összeszed pár első osztályú lécet, kabátot, vagy ha más nincs, némi előre csomagolt uzsonnát, és gyakorlatilag feltűnés nélkül távozik. Hiszen kinek tűnne fel egy fejcsúcsig eltakart kisfiú, amint épp elsétál a zsákmányával, száz meg száz hasonló kölyök között? Egy valamiben különbözik csak Simon a többiektől, neki nincsenek szülei, akik üdülni, vagy legalább reggelizni vigyék. Fiatal huszonéves nővérével él egy panellakásban, ám a lánynak, ha van is épp munkája, könnyű szívvel bulizza el kevés pénzét. Ezzel szemben Simon minden garast megbecsül, a szajrét a lehető legjobb áron értékesíti, hol a játszótéren, hol egy orgazdának. (Hanula Péter: A paradicsom szomszédságában, Port.hu)

Hogy főhősünk életéből nagyon hiányzik egy anyafigura, arra nem csupán Gillian Anderson karaktere utal, aki megjelenésével rávilágít egy hiányállapotra, hanem Simon Louise-hoz fűződő viszonya is. A fiú érzelmileg teljesen összezavarodott a korán jött felnőttkortól, egy kis szeretetmorzsáért képes akár fizetni is a nővérének: kettőjük kapcsolatában az ölelésnek, a jó szónak is ára van. A völgy és a hegy közti határvonal átlépése, a két világ közötti ingázás és átjárás, az átmenetiség ott munkál szimbolikusan Simon és Louise viszonyában is: a lány a gyerek, a fiú a felnőtt, ha Louise alkalmi munkát kap, Simon azonnal visszavedlik kissráccá, de ahogy fenyegetni látszik valami kettőjük egzisztenciáját, ismét kenyérkereső férfivá lép elő. A Nővér azoknak való, akik szeretik a gondosan szerkesztett, átgondolt metaforákkal bíró, szociálisan érzékeny, pszichológiailag is pontos, remek színészi játékokkal teljes, kicsit talán a Dardenne testvérek naturalizmusára hajazó mozikat. Egyszóval: jó film, amiért rendezője joggal vehette át a díjat. (Hungler Tímea: Síparadicsomi állapotok, Revizor)

Simon, a tizenkét éves fiú huszonéves, ideiglenes állások és a munkanélküliség között ingázó nővérével él együtt, és lopásból tartja el a kis családot; a síelőktől elcsent szendvicseken meg a lopott sífelszerelések árából élnek. Amit a fiútól kap, a nővére leginkább elissza vagy pasijaira költi – mintha a gyerek az apja, de legalábbis a nála sokkal érettebb bátyja lenne. A lány egy normális párkapcsolatot szeretne, a fiú pedig azt, hogy egyetlen rokona szeresse őt, vagy legalábbis úgy bánjon vele, ahogyan azt egy gyerekkel szokás. Mert persze erről szól valójában a Nővér, nem arról, hogy hogyan sikerül vagy nem sikerül eladni a síléceket, hogy elkapják, lebuktatják-e Simont vagy sem, hogy hogyan lesz cinkosa egy Svájcban dolgozó angol vendégmunkás a fiúnak; de még csak nem is arról, hogy hogyan kényszerül a gazdagoktól való lopásra a szegény, és hogyan válik lemoshatatlan, leküzdhetetlen jellemzőjévé ez az életforma. Hanem egy abnormális kapcsolatról, szeretetvágyról, egy – a választott életmód látszata ellenére is – idősebb nő és egy fiatalabb fiú rokoni viszonyáról. (Kovács Bálint: Fesztivál és patika, Kultúra.hu)

Fent és lent gyerekszemmel. Interjú Ursula Meierrel

(Részletek)

filmhu: Hogyan született meg a film ötlete?

U. M.: Sok minden rakódott egymásra bennem, amikor az ötlet megképződött a fejemben. Először is újra együtt szerettem volna dolgozni Kacey Mottet Kleinnal, a kisfiúval, aki a főszereplő Simont alakítja a filmben. Előző filmemben, az Otthon az útonban forgattam vele, akkor hét és fél-nyolc éves volt, és az volt az első filmje. Rengeteget munkálkodtunk azon, hogy színésszé váljon, és mivel ezt elértük, ezúttal még komolyabb irányba szerettem volna elvinni a szakmai kapcsolatunkat, úgyhogy személyre szabott szerepet írtam neki, ez volt az egyik mozgatórugója ennek a filmnek. A másik maga a helyszín Svájcban, amit jól ismertem, mert az Arte televíziós csatornának forgattam róla egy dokumentumfilmet. Annak a témája is hasonló volt, a térség kontrasztjai, ahol van a völgy az ipari városrésszel, de ha fölnézünk, akkor ott látjuk a hegyeket a síparadicsomokkal meg a gazdagokkal, s ezek az ellentétek engem nagyon megfogtak már az első perctől kezdve. Nagyon egyszerűen és sokat elmond ez az egész díszlet már önmagában, sokat elárul a világról, amiben ma élünk, és már régóta gondolkodtam azon, hogy valamit kellene kezdeni ezzel a helyszínnel. A harmadik elem pedig egy gyerekkori emlékem, ugyanis kiskoromban a Jura-hegység lábánál síeltünk, és volt egy kis tolvaj gyerek a síparadicsomban, akit aztán kitiltottak mindenhonnan. Gyerekként nagy hatással volt rám ez a történet, hogy egyáltalán mit keres valaki ott, aki nem abból a társadalmi közegből való, rosszul síelt, látszott rajta, hogy nem volt pénze, és nekem nagyon izgalmas volt, hogy valaki fent mer lopni a gazdagoknál, ezt inkább a saját közegükben szokták csinálni. Úgyhogy a tudattalanomban volt ez a történet elásva, és aztán később, a forgatókönyv írása közben előjött ez az emlék. Ebből is látszik, hogy nagyon összetett folyamat volt a film megszületése, sok mindennek kellett összeállnia ahhoz, hogy tényleg szükségét érezzem egy újabb történet elmondásának.

filmhu: A gyerekszereplőnek, Kacey-nek elég sok kemény szituációban kellett helyt állnia, gondolok itt a lopásokra, vagy amikor megverték, illetve amikor Louise-zal, a partnerét alakító Léa Seydoux-val verekedett elkeseredetten. Mennyire vette ez őt igénybe, hogyan sikerült kivédeni vagy feldolgozni az esetleges érzelmi megterhelést?

U. M.: Ilyenkor rengeteg minden az előkészítő munkán múlik. Két hónapon át nagyon sokat beszélgettünk, folyamatosan készítettem őt fel a szerepére, sokat gondolkodtunk közösen Simon személyiségéről, a Louise-zal való kapcsolatáról. Nagyon értelmes kisgyerek, sokszor magától érzett rá a cselekmény, a szituációk magvára. Az egész tréninget úgymond azért csináltam, hogy ne eljátssza a szerepet, hanem a szereppé váljon, ezt kellett vele megértetnem, és utána a forgatáson már csak ennél egy kicsit messzebb kellett őt vinnem a különböző jelenetekben. Szerintem az emberek többsége fel sem tudja mérni, milyen sok munka van abban, hogy egy ilyen játékminőséget elérjünk egy kisgyereknél, de a legnehezebb számára nem is az volt, amikre első körben gondolnánk, hanem a manipulációs jelenetek, amik kézügyességet igényeltek. Tolvajként sok precíz, gyors mozdulatot kellett kiviteleznie, villámgyorsan kellett öltözködnie, az ellopott felszereléseket szortíroznia stb., és ebben nagy nehézségei támadtak, mert nem túl precíz, nem túl ügyes gyerek, és megőrült attól, hogy neki ez nem igazán megy. Az említett, érzelmileg problémás jeleneteknél természetesen nagyon sok energiát fordítottunk a pszichológiai és egyéb felkészítésre, de abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy mivel úgymond én tettem őt színésszé, nagyon jól ismerjük egymást, ezáltal hatalmas a bizalom közöttünk. Tudta, hogy bármit kérek tőle, akkor is ott állok mögötte, segíteni fogom, tehát bármilyen messze is szerettem volna őt vinni a játékban, bizalommal lehetett felém, és ez segítette őt a szerep megformálásában. Ugyanez volt a helyzet Léa Seydoux-val is, akinek az első nehezebb szerepe volt Louise figurája, egy olyan lányé, aki számtalan nehézségen kénytelen keresztülverekedni magát, ő is azért vállalta el a feladatot, mint mondta nekem később, mert bízott bennem, ami hihetetlenül fontos az ilyen nehéz szerepek eljátszásakor.

filmhu: A filmben felvetődik ennek a lehetősége, de lehet-e igazi újrakezdés ezeknek a figuráknak? Ki lehet-e törni, vagy determinált ezeknek az embereknek a sorsa, és kénytelenek úgy élni, ahogy a film bemutatja? Lehet-e esélyük valami többre?

U. M.: Szerintem a film alapvetően bizakodásra ad okot, ez nekem nagyon fontos, mivel a kisfiú végig a szeretetnek valami jelét keresi a nőnél, amit aztán megkap. Ez a történet a szeretetről és a szeretet hiányáról szól, és először el kell távolodniuk ahhoz, hogy a lány megérezze, milyen fontos neki a kisfiú. Nem hiszem, hogy konkrétan újrakezdésről beszélhetnénk, nem lesz jobb ember ettől Louise, sajátmaga fog maradni, de rájött, mennyire szükségük van egymásra. Újra kapcsolatba kerültek egymással, és hátha újraépítenek valamit, de nem valamiféle idealisztikus módon, hanem a saját maguk módján és szintjén.