2015. augusztus 17. hétfő, 7:20
„Az nem lehet, hogy annyi szív …” Maradj nyugodt. Lehet. 1
Sokféleképp lehet a gyereknevelésre gondolni. Persze van egy jelentős rész, amit tudományos alapon is meg lehet közelíteni, de alapvetően mégiscsak elvi, vallási, filozófiai, ideológiai kérdés, hogy egy átlag nevelő, egy átlag szülő mit gondol helyes útnak. Vannak olyanok, akik szerint egy buzuló tinit inkább jól meg kell pofozni, hogy megjöjjön az esze. Vannak olyanok, akik inkább azt hirdetik, hogy el kell fogadni, hiszen ő így teljes. (Nyilván hozhattam volna más példát is, akit zavar, az képzeljen buzi helyett szemtelent.) Ezen lehet vitatkozni is. Ha mindkét fél nyitott rá, meghallgathatják egymás érveit, megismerhetik gondolati világát, és talán mindketten gazdagabbakká is válhatnak. De a gyakorlatban egyik fél sem nyitott. Mindkettő elretten a másik fél által jónak gondolt lépéstől. Az egyszerűség kedvéért hívjuk az egyiket „liberális”, a másikat meg „konzervatív” oktatási modellnek. Véletlenül sem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy ezek szükségszerűen és teljes körűen egybeesnek a konzervatív és liberális értékekkel, de talán érthetőbb így hívni, mint „a” és „b” modelleknek.
Az eléggé tagadhatatlan, hogy pedagógiai-, pszichológiai kutatók, illetve a pedagógiai szakmai elit többsége a liberális vonalon vizionálta a jövő pedagógiáját Magyarországon. Az is jobbára tagadhatatlan tény, hogy a nép egyszerű gyermeke és az ország elitjének is jelentős százaléka inkább a konzervatívabb, pofozós vonalon neveli a gyerekét (a „pofozás” az persze képletesen értendő, vagy legalább képletesen IS értendő). Mindkettőnek rengeteg előnye van.
A gyereket pofozó felnőtt magát általában különösen értékesnek tartja. Eleve azért mert ő felnőtt, és ez az ő világában már önmagában tiszteletet érdemel. A liberális pszichológusok szerint azért tartja magát értékesnek, mert ezzel igazolja maga előtt a tettét. A saját konzervatív világában ő azért különösen értékes, mert az erkölcsi, etikai értéket ő tudja pontosan, ő képviseli, ő a mérték. Nincs szerintem azzal semmi baj, hogy két értelmezés van ugyanarra a működésre. De ez csak az értelmezés. Most nem az értelmezésen van a hangsúly, hanem a tevékenységen.
Na, most az van, hogy ha egy szülő szereti otthon pofozni a gyerekét (átvitt-, vagy nem átvitt értelemben), akkor olyan oktatáspolitikai irányzatokat tart helyesnek, amelyekben az iskolában is megpofozzák a gyerekét, ha szemtelen. Sőt, akkor lesz igazán elégedett, ha a szomszéd gyerekét is megpofozzák, ha szemtelen. Ha az Ő értékítélete szerint szemtelen. Nincs szerintem ezzel semmi baj. Ez így kerek, koherens egész. Erre nem lehet egyszerűen viszontérvelni. Illetve úgy lehet érvelgetni, hogy magas szintű társadalomismereti alapokat tételezünk fel, ami nyilván nem jellemző.
Aki nem vette volna idáig észre, annak szólok, hogy most az az ország népének elvárása, melyet hallgatással, elégedett morajlással, nemtörődömséggel, szavazással, tűréssel, tájékozatlansággal, elégedetlen morajlással fejezett ki az elmúlt években, hogy legyen az iskola alapértelmezetten konzervatív. Lehet ezzel kapcsolatban véleményt kifejezni, lehet helyesnek, helytelennek tartani, lehet ehhez hasonló, vagy ezzel szöges ellentétben álló jövőképet áhítani, de egy dolgot nem szabad: nem betartani a demokrácia játékszabályait. Szerintem.
Képmutató, csaló az a pedagógus, aki azt mondja, hogy becsukja a terem ajtaját, és azt csinál, amit akar. Egyrészt ezt sem lehet sokáig csinálni, másrészt meg nem ez a demokrácia szabálya. Milyen arcot vágna egy kedves liberális szülő, ha egy hithű konzervatív pedagógus becsukná az ajtót, és felpofozná a gyerekét? Na, ugyanilyen arcot vág egy hithű konzervatív szülő, ha a tanár becsukja a tanteremajtót, és megértő odafigyeléssel fordul a gyerek felé, amikor az buzul. (Bocsánat a politikailag nem korrekt kifejezésekért) (illetve most talán már politikailag korrekt) (nem is tudom) (itt toporgok, mint kezdő buzi a gőzben) (jaj, istenkém, nem tudom, hogy ezt szabadott-e mondanom) (kiszaladt a számon) (ironizálok, vezetem le a feszültségem) (de csak zárójelben, magamra csukva a zárójeleket). A pedagógusnak a jövő társadalmában (pontosítok: a most vizionált jövőnk társadalmában) egy önbizalommal, önértéktudattal telített, vitathatatlan (pontosabban kételyektől mentes) értékrenddel kell rendelkeznie. Sok ilyen pedagógus van. Én általában félni szoktam tőlük. De ez most mindegy. (Abbahagyom a zárójeleket, mert biztos nagyon idegesítőek – és ráadásul azt sugallják, hogy tele vagyok kétségekkel.) (Ami igaz.) Ezt foglalja össze a kódex.
Lehetne persze az is, hogy azokban a városokban, ahol több iskola van, meghagynak néhányat nem pofozósnak, kételyekkel telített pedagógusoknak, de a konzervatív értékek mély interiorizálása megköveteli, hogy a szomszéd is legyen rendes ember. Konzervatív értelemben rendes. „Ha én becsülettel kipofozom a gyerekemből a buziságot, akkor nehogy már a szomszéd gyereket senki se térítse észhez!” „Ha én tisztességgel rácsapok a fiam kezére, amikor babázni akar, nehogy már a szomszéd kisfia meg rózsaszín lapátkával formázzon szívecskéket. Persze, hogy veszek a fiamnak egy dömpert, amivel kilapíthatja.”
Ha a többség azt akarja, hogy pofozzák mindenkinek a gyerekét, és a tanár, mint valami erkölcsi és etikai orákulum álljon húsz centivel a diákok feje fölött, akkor az menjen tanárnak, az maradjon tanár, aki ezt élvezi. Mert itt, kérem szépen, ez lesz. Ja, és persze csak az szüljön, és csak az neveljen gyereket itt, akinek ez tetszik, vagy élvezi, vagy elfogadhatónak tartja. Nem tudom, hogy érthető-e.
Nem tartom liberálisnak, aki azt tudja mondani, hogy: „Csatlakozz hozzánk liberálisokhoz, vagy különben felkötjük a kutyádat!”. Egy igazi liberális demokrata el kell fogadja, hogy a többség focipályát szeretne, és nem oktatást. El kell fogadja, ha a többség konzervatív iskolákat akar. Nyilván egy liberális demokrata pedagógus számára ez halmozott nehézség. Szerintem el fognak szép lassan fogyni az ilyenek a tanári pályáról. A centralizált vezetés ezt lehetővé teszi. Nyilván egy kisvárosi híres-neves iskolából egy sokgenerációs híres-neves család legendás tanárát nem rúgná ki a helyi igazgató (még ha utálná se), mert másnap a városban mindenütt belehugyoznának a sörébe, és egy jól működő demokráciában tisztességgel átalakítanák a kocsiját, de még lehet, hogy a kutyáját is felkötnék.
Ezért kell ezt központosítva megoldani. Hogy könnyen menjenek ezek az átalakítások. Szerintem teljesen jól csinálják. Úgy értem, hogy az ilyet így kell csinálni. Van valaki, aki azt képzeli, hogy széleskörű társadalmi-, vagy szakmai vita kellene megelőzze azt, hogy hatalmi elvű oktatásunk legyen? Ez még viccnek is ironikus. Vagy iróniának is vicces. A jelen oktatásunk a hatalmon, a tekintélyen alapul.
Szervezetszociológiai alapismeretek II. tantárgyból oktatják, hogy minden szervezet minden részegysége úgy működik, ahogy a nagy egész. Egyfajta hologram. (Úgy is szokták mondani, hogy fejétől bűzlik a hal.) A legkisebb részében is tükröződik az egész. Ezt kell megérteni. Ráadásul, amikor hatalmi, hierarchikus rendszerré szerveződik valami, akkor azt sohasem széleskörű vita előzi meg. Az autoriter hatalom nem véleménycsere eredménye. Ez vonatkozik az iskolaigazgatók és a klikk (jaj, véletlenül két k-val írtam…, ki tudja miért) közötti viszonyra, és szép lassan a tanárok és a diákok közti viszonyra is. Ez egy nagy átalakulás. Egy igazi pedagógiai mélyreható reform. Tény, hogy nem pont ilyet képzeltünk el sokan, de azt nem lehet mondani, hogy nem reform. Mindez teljesen megszünteti, indokolatlanná, okafogyottá teszi a szakmai érvelést, vitát, de még az odafigyelést is. Kölcsönösen. Minden szinten. A tanteremben is.
Mindez egy társadalmi reformba is beleágyazódik, amelyben szintén hatalmi, kivagyi, tekintélyelvű érvek, érvrendszerek kerülnek kölcsönösen előtérbe. Ilyenkor kezdik ki egymás helyesírását a felek, és ilyenkor jönnek a gúnyolódó, és lenéző érvek kölcsönösen. Én sem vagyok kivétel. Ebben a társadalomban nincs értelme az eszmecserének. Itt tetteknek volna értelme.
Szerintem segít valamit az egész folyamatnak a madártávlatból való értéksemleges megvizsgálása:
Végy egy mély levegőt, és fújd is ki szép lassan. Most szép lassan háromig számolok: 1-2-3…… Képzeld azt, hogy minden, amit az oktatásról itthon hallasz, …mmm… minden, amit itthon tapasztalsssssssz … … egy táááááávoli Piréziában történik. Mmmm……Hunyd le a szemed….. Ooooommmmm….. Nem érint téged, nem érinti a gyerekeidet, nem érinti azt az iskolát, amiért harminc éve nap mint nap kibaszottul felkelsz…… Na most nyisd ki a szemed! Normális vagy??????? Lennél ebben a Piréziában tanár?????
Most miért vagy akkor itt tanár? Ez komoly kérdés. Válaszold is meg!
Na, megvan a válasz? Vagy könnyedén átugrottál a következő bekezdésre anélkül, hogy tudnád a válaszod? Remélem, megvan. Van benne ilyen, hogy „elhivatottság”? Menthetetlen vagy. És kihasználható, és sebezhető. Tipikus áldozat. Aki a saját értékeit akarja kéretlenül átadni. Lehet, hogy nem idén, hanem majd később, de lesz az osztályodban valaki, aki beköp az apukájának, aki párttitkár. Így tűnt el az utolsó nagy restauráció évében, 1986-ban a torna- és történelemtanárunk az általános iskolából pár nap alatt. Szerintem gondold át, hogy mit szeretnél!
Ha azt mondod, hogy a becsület és az erkölcs megköveteli, hogy tanár maradj, bla-bla-bla…, akkor nem is vagy olyan messze már attól, hogy betagozódj az új rendbe. Hiszen mindenkinél szilárdabb benned a becsület és az erkölcs.
Én nem hiszem, hogy most lehet bármi említésre méltót tenni a korszerű nyugati oktatás irányába. Egyszerűen nem eladható a nép egyszerű gyermekének az a bonyolult érvelés, aminek a végén ráadásul ott áll, hogy el kell fogadjon egy buzi gyereket az apuka, akit emiatt nem fog befogadni a mikrokörnyezete abban a somogyi kis faluban, ahonnan minden buzi elment már a nagyvárosba, mert ott nem fogadják el a buzikat. Ilyen mérhetetlenül egyszerű a motorja annak a társadalmi újratermelődési folyamatnak, ami azt a meginduló „felszabadulást” visszájára fordítja, ami a skandináv értékek felé tartott. Volna.
Szerintem van létjogosultsága zártkörű szakmai vitaköröket fenntartani, hogy ne a nulláról kelljen építkezni húsz-negyven év múlva, érdemes külföldre elmenni, hogy majd vissza lehessen jönni. De szembemenni a hatalommal ebben a formában felesleges. Vitát kezdeményezni valakivel, aki elvből utálja a vitát, merő hülyeség. Baromság azt várni, hogy egy autoriter szervezet (ami ráadásul az autoriterség örömét kötelező jelleggel hirdeti), majd megkérdezi a szakmai elitet, vagy egyáltalán megkérdez bárkit bármiről. Mint egy éhes oroszlánnal egy ketrecbe zárva tartalmas dietetikai eszmecserét várni a vegetarianizmus előnyeiről és a fogazat épségére gyakorolt hatásáról.
H.G.
1Márai Sándor: Halotti beszéd
Kedves H.G.!
Hogy miért vagyunk tanárok itt?
Lehet, hogy már nem is vagyunk azok. Csak persze másképp nem. Én pl. visszamegyek csökkentett óraszámba, és háttérbe próbálok húzódni – talán sikerül… Kökényt fogok gyűjtögetni a határban, állítólag finom a pálinkája.
A prof. szerint Vörösmarty abba zakkant bele, hogy bár azt hitte: a sírt népek veszik majd körül és milliók könnyeznek, ehelyett kiröhögtek bennünket. Szerintem nincs Magyarországon olyan ember, akiért bárki is belehugyozna valaki sörébe (főleg, ha nincs is rá ok – ki tud hullani az ember rosszakarók nélkül is a világból, egyszerűen csak belefáradva).
Eszembe jutott mostanában egy régi vitánk, hogy miért is tanítunk Adyt. Lehet, hogy neked volt igazad.
A pletyka szerint X iskolában elhangzott órán: "Ha piercinget vagy szabad gondolkodást akarsz, iratkozz át Y iskolába!" Ez akkor is fárasztana, ha esetleg Y iskolának lennék tanára (az vagyok…)
" de egy dolgot nem szabad: nem betartani a demokrácia játékszabályait. Szerintem. "
Mérnem? Might makes right? Nemár. A náci Németországban nekem is feszüljön egy trendi horogkereszt tetkó a nyakamon? Hátnem.
Szögezzük le, hogy az átlagember ostoba és tanulatlan. Mi haszna van a kiemelkedő intellektussal és egyéb értékekkel rendelkező embereknek, ha a tanulatlan plebsz határozza meg a cselekedeteiket?
Az emberek többsége nem ért semmit az orvosláshoz. Próbáljon meg gyógyítani az orvos homeopátiával, meg kínai orvoslással (remélem mindenki érzi a bújtatott kormányfikázást)? Nem. Az orvosnak meg kell mondani, hogy mancinéni, az nem úgy van, ha szarral kezelteted magad, akkor megdöglesz.
A kompetens embereknek erkölcsi kötelességük meggyújtaniuk a maguk kis lámpásait ebben a sötét ország különösen sötét korszakában, és ha a kurva szakirodalom és a bizonyítékok azt mutatják, hogy nem tesz jót, ha felpofozod azt a kurva gyereket, vagy átmosod az agyát a kötelező hittannal, vagy a nacionalista maszlaggal, akkor úszol az árral szemben a bizonyítékok szerint, és kész.
Persze tökre megértem azt, aki nem akar a padlásán bújtatott zsidókkal együtt a kemencében kikötni. Csak nem becsülöm. Szóval kinyitom a számat, még ha a népesség és a kormány értelmi fogyatékos is, és szakmai, vagy bármilyennemű vitát folytatni velük olyan, mint halottnak orvosságot adni.
" hogy ne a nulláról kelljen építkezni húsz-negyven év múlva, érdemes külföldre elmenni, hogy majd vissza lehessen jönni "
Én szomorú lennék, ha 20-40 éven át valami seggszagú sötétség honolna a kárpátmedencében, de nem is tartom valószínűnek azt az áhított reneszánszt pár évtized távlatában.
Úgy látom, hogy a rendszerváltás után volt egy 20-30 éves ablak, amit az akkor regnáló generációk jobbjára sikeresen elbasztak, és ez már elbaszva is marad. (köszi szépen, seggfejek)
Ez alatt az ablak alatt kellett volna egy olyan társadalmi infrastruktúrát kiépíteni, ami értelmes embereket termel ki. Tehát ésszerű oktatás, gyerekétkeztetés, családtervezés, ésszerű adók, egészségügy, korrupciót visszaszorító korlátok, stb.
Az ostobaság gyönyörűsége, hogy újratermeli magát. Mint az erőszak, vagy a szegénység. A mutáns egyedek, akik okosabbnak születnek a plebsznél, vagy valami freak accidentnek hála megvilágosulnak, azok a szar társadalom és rendszer ellenére is felül fognak emelkedni a többieken, mert ott az internet, és azt tanulnak meg, amit csak akarnak, olyan tágra nyitják a szemeiket, amennyire korlátaik engedik. De kurva magányos lesz számukra a hegyilevegő, meg az a sok paraszt mind le akarja húzni őket a mocsárba magához, szóval inkább meglépnek majd, tizenhuszonévesen, kulturáltabb helyekre, ahol megbecsülik őket. Orvos helyett lehet majd menni a boszorkánymesterhez, meg a hitgyógyítókhoz. Munka helyett lehet majd betelefonálni az Asztroshowba egy kis pénzenergiáért.
Mert ezen emberek nélkül itt nem lesz semmilyen megújhodás, meg reneszánsz.
Úgy látom, hogy már elértünk egy point of no returnt. És az értelmes fiatalok jó része már elhúzott. A társadalmi infrastruktúra jó része már lepusztult. A korrupció olümposzi magaslatokat tenget. Az emberek meg seggbuták.
Talán még ott vagyunk ahol megzabolázhatnánk magunkat, és a következő kormánnyal visszahozhatnánk szép lassan a hajót a víz tükre fölé. Talán már nincs is elég ember, aki egy kompetens irányítást össze tudna hozni, talán nincs is elég szavazó hozzá. De kétlem, hogy 20-40 év múlva több esélyünk lenne, úgyhogy most kell kiállni.
Hát, igen, ez az örök kérdés: mártír legyek, vagy menekült? Az én családomban a mártírok vannak felülreprezentálva. Ne tegyünk úgy, mintha az nagyon hasznos lenne. A mártírság nem látványos és értékes és példamutató és erőt adó, csak igen ritka esetekben. A legtöbbször egyszerűen csak érdektelen. A nagy mamut eltapos. Miközben hősiesen hirdeted az értékeid.
Hogy 20-40 év múlva lesz-e itt európai oktatás vagy érdemes most nekifogni? Én most nem látom realitását. 20-40 év múlva még mindig inkább. Szerintem felesleges most kirohanni a várból, és hősiesen elvérezni. inkább arra kéne összpontosítani, hogy valami hihető jövőképünk legyen. Nyilván azt nem tartom hihetőnek, hogy egyszercsak rádö9bben a magyar nép, hogy uramisten de barmok vagyunk oktatás terén. Szerintem tíz szavazó közül kilenc még mindig a nóbeldíjasokat adó oktatás mítoszát képzeli. Szóval szerintem inkább egy hihető, és értelmes jövőképet kéne kitalálni. Ami lehet, hogy kevésbé heroikus, lehet, hogy kevésbé vidám, de hihető.
Egyszerű. Tegyétek eléjük az MIT kib*szott nehéz feladatlapjait, aztán ne engedjetek ki senkit a teremből, amíg tökéletes nem lett az összes válasz. Meg kell szívatni, akkor majd megtanulnak rögtön gondolkodni is. Nem kell tanítani, csak amennyit kérnek/engednek. De egy-egy ilyen szívatás után mindenki kaparni fog, mint kismalac a jégen. Kicsit ki kell tágítani nekik a láthatárt.
HG-hoz:
„Az eléggé tagadhatatlan, hogy pedagógiai-, pszichológiai kutatók, illetve a pedagógiai szakmai elit többsége a liberális vonalon vizionálta a jövő pedagógiáját Magyarországon.”
Már miért tagadhatatlan? Sőt. Kifejezetten megkérdőjelezhető.
A többségként vizionált közeg önmagát nevezi meg többségként, holott szó sincsen arról, hogy a liberális elvek többségi támogatottságúak lennének. A nevelésben érintettek döntő többsége (pedagógusok, szülők, értelmiségiek) erőteljesen utasítják vissza a liberális diktatúra által hirdetett elvek hazai gyakorlatban megjelenített formáit. Ha egy igen intenzív liberális médiatámogatás nem állna mögötte, akkor régen feledésbe merült volna a liberális pedagógia magyarországi gyakorlata. És ennek egyetlen oka az a mérhetetlen károkozás, ami a rovására írható.
A következő mondat jellegzetesen „liberális” módszer arra, hogy megsemmisítő gúnnyal taposson betonba mindent, ami nem ő maga: „az ország elitjének is jelentős százaléka inkább a konzervatívabb, pofozós vonalon neveli a gyerekét”
A konzervatív nevelést „pofozós”-ként aposztrofálni már-már az aljassággal határos. A konzervatív egyáltalán nem pofozós, hanem értékelvű. Ellentétben a liberálissal, amelyik KO-val illeti a szembenállót, és tagadja a polgári nevelés értékeit. Lásd kézenfekvő példaképpen a fenti idézetet.
A liberális fellépés jellegzetes sajátja, hogy olyasmit tulajdonít az ellenfélnek, mindenki másnak, ami arra egyáltalán nem jellemző, majd ezt a rémképet valós veszélyként bírálja és támadja: „A gyereket pofozó felnőtt magát általában különösen értékesnek tartja. Eleve azért mert ő felnőtt, és ez az ő világában már önmagában tiszteletet érdemel. A liberális pszichológusok szerint azért tartja magát értékesnek, mert ezzel igazolja maga előtt a tettét.”
Ezzel szemben a konzervatív pedagógia abból indul ki, hogy a nevelés folyamatában a gyermek fejlődéséért felelős felnőtt, a szülő, a pedagógus, a nevelés valamennyi tényezője közvetítője a társadalom adott és aktuális műveltségének, a gyermek, az ifjú pedig ennek aktív befogadója. Az iskolaérett gyermek örömmel vesz részt ebben a fejlesztő folyamatban, mert szükségletét elégíti ki vele. Amikor a nevelő felnőtt felmutatja az előrehaladás útját, lehetőségeit és korlátait, akkor valójában nélkülözhetetlen szerepet tölt be a felnövekvő személyiség szocializációjának folyamatában. Bár vannak életkori szakaszok, amikor a gyermek próbára teszi a szociális korlátokat, ízlelgeti annak áthágási lehetőségeit, a felelősség mindig a nevelő felnőtté. Aki az életre akkor nevel, ha a gyermek életkori és fejlettségi sajátosságaihoz mérten alkalmazza a korlátokat. Klasszikus példa erre, hogy „Ne vizelj a homokozóba, mert azzal társaidat és a környezetedet szennyezed be, és illetlenséget követsz el!”. Ellentétben a liberális felfogással, amelyik gátlástalanul enged teret a gyermeki viselkedés kilengéseinek, anomáliáinak.
„…ha egy szülő szereti otthon pofozni a gyerekét…” írja a szerző. Már-már abszurd módon és eszelősen azonosítva a konzervatívat a pofozkodóval. Ez azonban nem véletlen akkor, amikor értelmes érvet nem tud felhozni az igényesebb, konzervatív pedagógiával szemben. „Erre nem lehet egyszerűen viszontérvelni. Illetve úgy lehet érvelgetni, hogy magas szintű társadalomismereti alapokat tételezünk fel, ami nyilván nem jellemző.” -írja. Nem kétséges, hogy a magas szintű társadalomismereti alapok számára a liberális diktátumban megfogalmazott „társadalomismeretet” kell, sőt kötelező értenünk, ha nem akarunk „pofozkodó” gyanújába keveredni. Mert így érvel egy „demokrata”. Aki betartja a „demokrácia játékszabályait.” Ám ezek a játékszabályok nem a demokráciát jellemzik, hanem annak egyik totalitárius torzulását, a „liberális demokráciát”. Ahol ÉN mondom meg azt, amit mindenkinek mondania kell, ahogy mindenkinek kötelező viselkednie, ha nem akar „ pofozkodó” gyanújába keveredni.
Ami a „buzulás”-ról írottakat illeti, és amire felhasználja azt a szerző, az már olyan mélység, ahova még egy kritikai megjegyzés idejére sem érdemes lesűlyednünk.
Ami pedig a nyílt politikai kirohanást illeti „Egy igazi liberális demokrata el kell fogadja, hogy a többség focipályát szeretne, és nem oktatást.” annak semmi köze a pedagógiai etikai kódexhez, amivel szemben indulatokat próbál gerjeszteni és aminek a lerohanására próbál felhasználni.
Van ebben az írásban minden, aminek nincsen köze a szakmai érveléshez és a pedagógiához. De akkor miért kap teret egy szakmai-pedagógiai felületen? Vagy ez a felület csak nevében az, aminek nevezi a címe, és a funkciója egészen más? Egy fedett, leplezett cél szolgál?
Ezek után semmi meglepő nincsen abban, ha szerzőnk értetlenül áll az erkölcsi vagy becsületbeli helytállás láttán. „Ha azt mondod, hogy a becsület és az erkölcs megköveteli, hogy tanár maradj, bla-bla-bla…, akkor nem is vagy olyan messze már attól, hogy betagozódj az új rendbe.” És bla-bla számára mások etikai elvárása. De meg is fogalmazza a kérdést: „Most miért vagy akkor itt tanár? Ez komoly kérdés.” Valóban az. Elsősorban szerzőnkre vonatkoztatva komoly kérdés.
„Ilyen mérhetetlenül egyszerű a motorja annak a társadalmi újratermelődési folyamatnak, ami azt a meginduló „felszabadulást” visszájára fordítja, ami a skandináv értékek felé tartott.” Szerencsénkre. Mert itt nem Skandinávia van. Mi itt a Kárpát-medencében élünk, és nem szorulunk skandináv „értékekre”, szerző által ideálisnak nevezett „buzulásra” meg hasonlókra. A totális szabadosság közösség- és társadalomromboló liberalizmusára.
Bár valóban értelmetlennek tűnik „Vitát kezdeményezni valakivel, aki elvből utálja a vitát, (mert véleménye szerint -) merő hülyeség.” a tisztesség úgy kívánja, hogy minden ordas eszmével szembeszálljunk, legalább annyira, hogy jelezzük annak a tarthatatlanságát. Ezért véleményezem HG írását. Akinek névjegye mögött írása alapján csak sejthetjük a rejtőzködő szélsőségesen liberális oktatáspolitikust és vártszervezőt.
Szerencsére van más HG is, mint akire Mr. Péter tippel, speciel én egész más HG-re gondolok, már csak a stílusából is, ha szabadna az elmúlt évtized pedagógiai publicisztikáinak némi olvasgatása után ezt megállapítanom – utána kellene olvasni, stíluselemezni Mr. Péter…
És el kellene olvasni HG írását újra úgy, hogy közben nincs Ön előtt a gyűlölt HG-jának képe, hátha akkor elfogulatlanabbul, nem ennyire könyörtelenül reagálna.
Kedves gyönbgytyúk!
HG beazonosításának gondolata az írásom végén merült fel bennem, annak tartalmáról éps nem szerzőjéről írtam véleményt. Bár, hogy a záró gondolattal egy ilyen gyanusításra alkalmat adó fél mondatot valóban leírtam volna (… írása alapján csak sejthetjük… ) azt kétlem. Leírtam, mert az összecsengés kétségtelen. Ezt Önnek is látnia kell. Ha a sejtésem téves, elfogadom, fenntartva a sejtésben a tévedés jogát. Ha nem így lenne, akkor másként fogalmaztam volna.
Nyugodtan tessék olvasgatni a soraimat, biztosan észre fogja venni, kedves gyöngytyúkocska.
Kedves Péter! Nem Horn Gábor az írás szerzője. (Név és cím a szerkesztőségben.) A szerzőnek joga van ahhoz, hogy a monogramjával ellátott írást tegyen közzé. Azon pedig, hogy kinek az eszméi bizonyulnak "ordasnak", el lehet gondolkodni.
Kedves Juli!
Már alább is jeleztem, hogy a szerző kilétéről csak sejtéseim voltak. Ennek kevésbé volt oka a névjegy, inkább a tartalom. De a véleménmyem lényege nem a személyről szólt, ha volt szíves elolvasni, akkor láthatta, hogy mindössze egy fél mondat terjedelemben utaltam HG esetleges kilétére. Számomra a névjegyen túl a tartalom is azt engedi sejteni. De csupán sejteni, mert HG egyéb megnyilatkozásai is erősen sugallják a politikai szándékát. De ismételten hangsúlyozom, nem fontos a személy. A fontos az, amiket leírt és amiket írásával alattomban sugall. ("mártír legyek, vagy menekült? Az én családomban a mártírok vannak felülreprezentálva.") Arra reagáltam.
Egyetlen érdemi argumentum nem szerepel az Ön és kolléganőnk (gyöntyúk) üzenetében a felvetett témákról.
Ezt örömmel is vehetem, hiszen az egyetértésüket jelzi. De ha esetleg netán mégsem, akkor annak az okát is szívesen megismerném. Érvekkel együtt.
Üdvözli Önt Péter
Egyetértésről szó sincs, de indulatos kirohanásokkal szemben nem lehet érvelni. Olyan mély az értékkonfliktus közöttünk, hogy meg sem kísérlem az érdemi vitát. Már az előző posztnál is volt közöttünk néhány csörte. Maradjunk ennyiben!
Sem indulat, sem kirohanás nincsen a mondataimban. Higgadt mondatokban vitatom az írás tartalmát. Ennek jogát talán még Ön sem kérdőjelezi meg. És sajnálom, hogy "meg sem kísérli az érdemi vitát". Pedig kellene.
Szerintem igenis párbeszédre van szükség, mégpedig érvekkel alátámasztott párbeszédre. Éppen ennek hiánya okozza a "mély értékkonfliktust", gyakran a félreértéseket, félremagyarázásokat.
Aki az érdemi vitát elutasítja, vagy kategórikus minősítgetéssel hárítja el, az nem érti a demokrácia lényegét. Különösen akkor, ha az érdemi vitát azért utasítja el, mert nagy különbség van a párbeszéd részvevőinek véleménye, álláspontja között. Az a fajta magatartás, amelyik szerint "vagy elfogadod az én álláspontomat, vagy nem tárgyalok veled", sehova nem vezet. Ezt nevezik véleménydiktátumnak, ami ugye nem tűri az ellenvéleményt, és ellentétes a demokrácia elemi játékszabályaival. Mert az számára kellemetlen. Érvelni kell, igaz érvekkel, tényekkel, adatokkal. Nem ítélkezéssel kell elintézni a nézetkülönbséget, nem minősítéssel kizárni a vitát, hanem argumentukokkal szembenézni egymással, egymás gondolataival.
Lehet, hogy az egyforma sablonra forgó gondolatok jól el vannak egymás között, kellemes és langyos összhangra kínálnak lehetőséget, amit csak megzavar egy, a kötelező sorból kilógó gondolat, de mi az értelme ennek? Távol áll tőlem, hogy bárkit, nb. kollégát demokráciára oktassak, nem is teszem, mert biztos vagyok benne, hogy ezt mindannyian nagyon jól tudjuk.
De reméltem, hogy a szerző maga fog válaszolni, reagálni, ő maga védi meg a saját álláspontját, és vitatkozik a megjegyzésemmel. Ez sajnos nem történt meg ezúttal sem. Szerintem nem szép dolog a t. hölgyek mögé rejtőzni. Hiszen, mint látható, a párbeszédet sem önmaguk, sem a Szerző védelmében nem vállalják.
Csak egy dolgot ne tessék tenni: ezután ne tessék amiatt aggódni, hogy mélyek az árkok, nincsen párbeszéd és a legfontosabb kérdésekben nincsen egyezség. Ahhoz párbeszédre lenne szükség.
Egészen nagy baj lenne, ha Péter nem fejthetné ki a nézeteit. (Ahogy nagy baj lenne, ha egy "szakmai-pedagógiai felület" nem adhatna teret a hozzá érkező SZAKMAKÖZELI írásnak.)
Viszont ez a vehemencia, düh, kioktatás, fölény, számomra félelmetes, talán a Péter által kárhoztatott egyik-másik liberális miniszternél tapasztaltam hasonlót… volt honnan tanulni…
Akkor egy-két konkrétum:
"Már-már abszurd módon és eszelősen azonosítva a konzervatívat a pofozkodóval." Mit mondott Hoffmann Rózsa 2010 őszén? Rendbe raktuk az oktatást, megint lehet buktatni! Legalább talált volna ki öt másik pontot, hogy ezt hatodikként becsempéssze! De nem… Majd mi megmutatjuk ebadta hitványának!
Ha egy elsős gyereknek lehet 29! (ez nem faktoriális) órája egy héten, ha egy másodikos gyereknek pénteken du. háromkor még etikaórája van, az nem a kéjes pofozkodás kategóriájába tartozik? Bár némi Tartüffök nyilván hasznosnak tartják mindezt. H. R. mindenesetre konzervatív politikus.
"A rendszerellenes forradalmakat máshol kellene szerveznie. Itt mégis csak a közoktatásról, esetünkben az Etikai kódexről kellene szót váltsunk." Ezt egy másik posztban írta Péter. De ha egy rendszer gyerekellenes, ha kéthetente betegek az alsósok, ha agyonstrapált pedagógusokat látok magam körül, akkor mit kellene tennem? Fejlesztenem oktató-nevelő munkásságomat az Egyedül Helyes Irányvonal alapján, vagy netalántán halkacskán megjegyezni, hogy ez szar (talán még a szar szó tiltása nem lépett életbe).
Persze szép élményeink is vannak: véletlenül odakattintottam a hejőkeresztúri évnyitóra. Megható volt, ahogy a nagy emberek elolvadtak a bűbájmosolyoktól a cigánygyerekek táncát látva az árnyékban, miközben az operatőr nem vigyázott: véletlenül ráközelített a tűző napon 38 fokban fizikailag olvadó diákokra.
Igazabol tokmindegy, hogy a HG ki. Nem erdekes kerdes. En vagyok.
Szerintem Peternek tok igaza van a legtobb dologban amit mond. Erre mondtam, hogy a neveles alapvetoen ideologiai kerdes. Nincs azon mit vitatkozni, hogy valaki a nevelest ertekatadasnak tekinti, vagy alapvetoen egy egyuttmukodesnek, amiben segitunk megtalalni a gyermekben rejlo ertekeket. Ez filozofiai kerdes. Lehetne ervelni mint isten leterol vagy nemleterol, de bizonyitani itt nem igazan lehet semmit.
Az a kerdes, hogy elfogadjuk-e azt, ha valaki a masikat hiszi. Aki a masikat tartja jonak. Homouzion, vagy homoiuzion? En teljesen megertem Peter szemleletet. Ertem, hogy miert serti a cikk, ertem, hogy miert nem ert egyet. Teljesen szep, erett, koherens ertekrendje, vilaglatasa van. Peter alapvetoen rendben van. Ervelesen, stilusan meglatszik a liberalis konzervativ vilag kozti melyulo arok, de ha ezt levalasztjuk (ami ram is ervenyes) akkor nincs szerintem Peterrel semmi baj. Mint ahogy velem sincs baj.
A nagy kerdes, hogy ezt tudja-e o is igy latni rolunk. Hogy vajon kepes-e elfogadni eltero ertekrendunket, az abbol fakado massagunkat.
Illetve az az igazan bagy kerdes, hogy ebben az orszagban az uralkodo rendszer elturi-e azokat, akik maskent gondolkodnak.
Ennekem az az erzesem, hogy nem. Ezzel sincs baj, a demokracia ilyen is tud lenni. Csak le kell vonni a konzekvenciat. Vagy valtoztatni kell, vagy turni, vagy menekulni. De ezt mar untramagyaraztam a cikkben.
Nem latom egyebkent termekenynek ezt a beszelgetest, mert tul melyek az arkok. Ezert elnezest is kerek, hogy a reszemrol lezarom. Koszonom a cikkem elolvasasat es atgobdolasat. Es elismerem, hogy sokszor indulat beszel belolem. Mint ahogy talan Peternek is jo lenne elismernie ugyanezt.
Minden jot.
Kedves Péter!
Nem tudunk egymással szót érteni, ez kétségtelen. Ennek az egyre inkább indulatokba, sőt személyeskedésbe torkolló vitának valóban nem ezen a honlapon van a helye. Offline formában készséggel folytatjuk a diskurzust, aminek az anyagát a majdani résztvevők beleegyezésével szívesen nyilvánosságra is hozzuk.
A poszt szerzője a maga részéről az itt folyó eszmecserét lezártnak tekinti. Mi, szerkesztők pedig úgy döntöttünk, hogy törölni fogjuk az ő megnyilvánulását követő két kommentet (köztük az Önét is). Ennek az oka az Ön kommentjének éles, bántó, lekezelő stílusa. (A másik törölt két soros komment erre reagált) Kérjük, ne írjanak ide több bejegyzést, mert törölni fogjuk ezeket. A honlap már közel 15 éve működik, de még nem fordult elő, hogy ilyen lépésre kényszerüljünk.
Amennyiben személyesen kapcsolatba kíván lépni velünk, akár a vita folytatása céljából, ezen a címen elér bennünket: osztalyfonokok@gmail.com