Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2016. február 7. vasárnap, 7:33

Lásd, amit hallasz, halld, amit látsz

A Budapesti Fesztiválzenekar évek óta szervez filmversenyt középiskolás diákok számára, akiknek minden alkalommal más zeneműre kell kisfilmet forgatniuk.

A Lásd, amit hallasz filmpályázaton ezúttal az volt a fiatalok feladata, hogy a Sosztakovics híres Hamlet filmzenéjéből született szvitre készítsenek filmet. Minden alkalommal izgalmas látni, milyen sokféleképpen értelmezik a dallamokat, és milyen sokszínű az a képi világ, amit a zenéhez csatolnak.

Idén a legjobb filmeket bárki ingyen nézheti meg a Fesztiválzenekar filmgáláján 2016. február 26-án 17 órától a Müpában, azt megelőzően 16 órától pedig egy interaktív filmworkshopot is tartanak Ujj Mészáros Károllyal, a Liza, a rókatündér rendezőjével.

A délután egyik fénypontja, hogy a zenekar élőben is eljátssza a Hamlet-szvitet Takács-Nagy Gábor vezényletével, amit szintén ingyen hallgathat meg a közönség, aki aztán szavazatával a díjak alakulásába is beleszólhat.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az adrienn.balogh@bfz.hu címen lehet.

Íme, egy kis ízelítő a korábbi díjnyertes filmekből:

További információ itt.

Facebook

Fotók a bfz elmúlt évi filmgálájáról:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep