Egy farsang margójára

Manapság, amikor a pedagógus- és segítő kollégákban munkálkodik a felgyülemlett keserűség, a tanulók leterheltsége is egyre nő, a tantestületek sorra hívják fel a figyelmet, milyen feszültséget keltő utasításoknak kell eleget tenni az iskolákban, úgy érzem, meg kell osztanom veletek egy kedves kis történetet, hogy ne csak a negatívumokat soroljuk nap, mint nap.

Történt pedig, hogy az egyik kolléganőm még január elején, közvetlenül a téli szünet után lázasan gyűjteni kezdte az autista tagozaton a WC papír gurigákat. Legyinthetnétek, ugyan már, nagy dolog, mindenki tudja, hogy eme egyszerű kis papírdarab mennyi mindenre felhasználható, pl. egy ábrázolás-alakítás órán, vagy egy napközis tevékenység során, mit kell erről írni. Azt azonban illik róla tudni, hogy egy igencsak kreatív és fantasztikus kézügyességgel megáldott ember, így sejtettük, hogy valami különleges dolog van készülőben. Mondta, farsangi jelmezhez kellenek a gurigák, mi gyűjtöttük is szorgalmasan. Aztán, ahogy közeledett a farsang napja, egyre több-és több információ érkezett, miből, és hogyan is áll a projekt. Mint kiderült, egy monumentális műhöz igyekeztünk segítséget nyújtani, mégpedig az apaji Arany János Általános Iskola nagyméretű makettjéhez, melyet Zsuzsink most nyolcadikos lánya visel majd jelmezként. Mindez a család érzelmi kötődését kívánta kifejezni az iskola iránt, hiszen odajárt már kolléganőm és két testvére, két gyermeke is, sőt az egyik nővére ott tanít. Ehhez a nagy lélegzetvételű tervhez azonban rengeteg gurigára, ehhez kapcsolódva pedig hatalmas összefogásra volt szükség. Így gyűjtött a Benedek Elek óvodája, az iskola autista tagozata, az apaji iskola takarítónője, a dömsödi és az apaji zumbacsoport, a felsoroltak családjai, s mindazok, akikhez eljutott a hír.

2016. január 30-án kezdődött a nagy munka, sokszor éjszakába nyúlóan. A gurigák, ahogy ragasztotta őket, egyre fogytak, de lassan kezdett összeállni a kép. S ekkor jött a felismerés, a projekt ebben a formában kivitelezhetetlen! Azok a fránya iskolai ablakok… Az élethű makett nem fog beférni az ajtókon, túl széles! Kolléganőm azonban nem arról híres, hogy feladja. Ha nem megy oldalirányban, megy felfelé! Igaz, akkor ugrik az eredeti elképzelés, az iskola, ám ami már kész van, felidéz egy homályos képet. Legyen akkor a Big Ben!

És a munka kicsit csalódottan, ám annál elszántabban újraindult. A gurigák azonban kevésnek bizonyultak, így nekünk is új módszerekhez kellett folyamodnunk. Mivel nem szűkölködünk kreatív kolléganőkben, egyikük kitalálta, hogy a még fel nem használt WC papírokból is kihúzgálja a gurigát. Ezt a módszert aztán a továbbiakban az összes gyűjtő alkalmazta.

Zsuzsi és kislánya gőzerővel dolgozott az utolsó pillanatig a maketten. Majd február 4-én, éjjel 1 órakor feltette a torony tetejét, s megkönnyebbülten felsóhajtott: készen van!

Február 5-én, pénteken délután a 975 db WC papír – és néhány papírtörlő gurigából álló torony készen állt a bemutatásra. Három elemből állt, 2 és fél méter magas volt, így utánfutóval vitték az iskolába.

Mondanom sem kell, mindenki szájtátva nézte az aulában lassan, óvatosan végighaladó Big Bent. Az eredményhirdetés során különdíjjal jutalmazták. S hogy a búcsú az iskolától méltó legyen, a torony az iskolai kiállítás egyik különleges darabjaként szerepel március végéig. Aki látta, sokáig fog a különleges jelmezre emlékezni, de mi sem felejtjük még egy ideig, legalábbis addig biztos nem, míg a guriga nélküli WC papírjaink el nem fogynak.

S hogy miért osztottam meg veletek ezt a történetet? Elsősorban azért, hogy mindazt a jó érzést, amit bennem keltett, átadhassam. Itt nem a végeredmény számított legfőképpen, hanem az út, amin eljutottak idáig. Hiszen a mai rohanó világban ritka, hogy valaki ennyi energiát öljön egy jelmezbe egy pár órás program kedvéért. Nem, nem is a program itt a lényeg, hanem az a feltétel nélküli szülői szeretet, ami olyan ajándékot adott át a gyermeknek, mely egy életen át kíséri majd: az értékes együtt töltött és ráfordított időt, amellyel azt üzeni, fontos vagy nekem. Az, hogy a kislány zokogva borult odaadó édesanyja nyakába, így köszönve meg a rengeteg munkát, mely az összetartozásukat jellemzi. Az, hogy felemelő, ám nehéz munkája mellett feláldozta pihenésre szánt szabadidejének szinte minden percét. S bár nem sikerült az eredeti ötletet megvalósítani, maga az elképzelés is jelzésértékű: tisztelet és köszönet a pedagógusok felé, munkájuk elismeréseként, ez pedig napjainkban különleges értéket képvisel.

Lejegyezte: Szabó Andrea
Szegregált Autista Tagozat
Benedek Elek EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola