Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. július 31. vasárnap, 23:59

Hair – 2003-ban

A híres musicalre már alig emlékszünk. Mindez onnan jutott eszembe, hogy amikor faggattam gimnazistáimat, ha korosztályuk közös zenei bálványát kellene megnevezni, kit választana az osztály, csaknem kinevettek. „Nincsenek közös bálványok. Mindenki olyan zenét szeret, amilyen klubba jár, és ez sokféle. Egyikünk sem menne el más helyre, csak a maga társaságába, a saját köreibe.”

Arra tereltem a szót, hogy vajon ez a szabadság jele-e – szerintük. És akkor valaki tréfából dúdolni kezdte a híres dalt a Hairból: „Enyém a hajam, enyém a seggem…” Az osztály felderült. De láttam, sokuknak fogalmuk sincs, hogy műveltebb társuk csak idézett a hetvenes évek sikeres dalából. A hippik „indulójából”. Megkérdeztem, vajon ki tudja, kik azok a hippik. Senki sem tudta, jól sejtettem. Ezért vetítettem le nekik megkopott kazettámat.

A zenére már a címfeliratnál rábólintottak, ringatták magukat a vetítőterem székein, dudorásztak. Nem szóltam, vártam, mikor csendesednek el maguktól. Kíváncsi voltam, hogy megszólítja-e őket Milos Forman filmje. A sztori. Amely az örök témáról: szerelemről, barátságról és halálról szól. Arról a három témáról, amely a legeslegjobban érdekli a tiniket. Csak furcsa körülmények között: a hetvenes évek Amerikájában játszódik, a vietnámi háború idejében. Akkor, amikor még ott is sorozott hadsereg volt, amikor az ottani egyetemek diáklázadásoktól voltak hangosak.

Tanítgatom a diákokat, hogy mit jelent a társadalmi deviancia és a konformizmus fogalma. Hiszek abban, hogy a társadalomismeretbe ez is beletartozik. És ez a film sokkal jobban megmagyarázza e fogalmak tartalmát, mint a legbölcsebb tankönyv. Izgulok, vajon nem lesz-e dühös a szülői kar, amiért ebben a filmben a nonkonformista fiatalok nemcsak hosszú hajat viselnek, hanem még ráadásul csavarognak is, munkakerülők is. Mi tagadás, a szabadságot szabadossággal keverik, a szexuális erkölcsük enyhén szólva is „laza”. De ezt a gyerekek észre sem veszik, nem sziszegnek. Lebilincselőek a dal és táncbetétek, és remekül játszik a főhőst alakító színész. Berger, a rokonszenves „negatív hős”, aki behívóját elégeti és kóborol a hippikkel. Nem hajlandó fegyvert fogni. Nem fél a hatóságoktól, a szüleitől. Nem fél botrányt okozni. Ám mégis ő hal meg a vietnámi háborúban. Mert szerelmes barátjával pár órára ruhát cserélt. A hadigépezet ledarálja az álruhás srácot, mondani sem volt idő, hogy nem ő Bukowski. Ennyi! És a tanulsága az, hogy a barátság mindennél erősebb, hatalmasabb érzés. Legyőzi még a halálfélelmet is.

A gyerekek csakugyan megszeppennek, amikor kibontakozik előttük a történet. Nem tudták, miről szól a dal. Tetszik nekik a film, nagyon. És csodálkoznak, hogy már szüleik idején is voltak lázadó fiatalok. A vetítés után nehezen indul a beszélgetés az élmény hatása alatt. Aztán az egyik fiú – maga is zenész a suliban – maga elé dörmögi: „Mi már most megalkuvóbbak vagyunk, mint a szüleink nemzedéke volt a maga idejében. Nem merünk kiállni még a szabad időhöz való jogainkért sem.”

Szellemes szólás kicsöngetéskor. Búcsúznom kell. Így hát nem tudom meg, a gyerekek vajon mit gondolnak arról, hogyan változott meg Amerika az elmúlt három évtized alatt.

Vagy csak mi változtunk?

Domokos Zsuzsa

Forrás: Mentor Oktatási, Egészség- és Életmódmagazin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep