OFOE Filmklub

Csajkor

A Budapest Film Zrt-vel közösen szervezett filmklubunkon egy 2015-ben készül francia film kerül műsorra, rendezője Céline Sciamma. A film központi alakja a tizenéves Marieme. Az afrikai bevándorló családból származó lány menekülni szeretne családi háttere, kilátástalan iskolai viszonyai és az őt körülvevő, fiúk által uralt közeg elől. Megismerkedik egy háromfős, szabad szellemű lánycsapattal. Nevet és öltözéket változtat és az iskolát is otthagyja: egyetlen vágya, hogy teljes jogú tagként kerülhessen be a bandába. Abban reménykedik, hogy ez az identitásváltozás jelenti majd számára a szabadsághoz vezető utat és személyisége kiteljesedését.

Időpont: 2016. május 17., 17.30
Helyszín: Kino Café,
Jegyár: 700 Ft.

Részletek a filmről készült kritikákból

Marieme átlagos fruska a telepen, suli után trécsel és amerikai focizik barátnőivel, otthon a húgát neveli, mert takarítónő anyjuknak nincs rá ideje, tán ereje se. A családfői pozíció mégsem az övé, hanem a bátyé, aki mellett sunyni kell a fejeket, hiszen elég csak egy pimaszabb pillantás, és már repül is a pofon. A helyi csajbanda mellé azért sodródik, mert köztük szóba állhat a sráccal, akibe titokban szerelmes, és aki nem mellesleg a bátyja legjobb barátja. A nagyszájú, magabiztos lánygeng rövidúton felszabadítja Marieme személyiségét: bátrabb lesz és önbizalmat növeszt, kiáll magáért és barátaiért, és lassan képes lesz dönteni is a saját életéről. Miközben barátnőivel ugyanazokat a sunyiságokat követik el, mint a többi rossz életű fiatal: a suliból lógnak, az áruházból lopnak, a megfélemlített fehér lányoktól pedig az uzsonnapénzt zsarolják ki.

A gyerekbandafilmek ezen a ponton szokták elvetni a sulykot: vagy túl szimpatikussá teszik a radikalizálódó galeri erőszakos húzásait, vagy moralizáló alapállásukból a könnyű ítélethozatalt sürgetik. Sciamma egyensúlyérzéke jóval arányosabb: ő a lánycsoportba tartozás felszabadító érzetét, valamint bűntényeik ellenszenves pitiánerségét is vászonra festi. A Csajkor hangulatának tónusát épp ez a realitásból fakadó melankólia és a tinédzservágyak eufóriájának kettőse keveri ki. Mint mikor a csajbandába beolvadó Marieme először csak az ágyon ülve nézi, ahogy a lopott pénzből bérelt hotelszobában, olcsó szesztől és még letöretlen álmoktól lelkesülve, Rihanna popslágerére táncolnak a lányok, majd felbátorodva csatlakozik hozzájuk – a kizárt külvilág átadja helyét a popvideók feketéskék utópiájának, csak az elegáns ruhákon felejtett lopásgátlók repesztik meg az illúziókat. (Soós Tamás: Nincs természetesebb a másságnál, Revizor).

A francia Csajkor volt az Európai Parlament Lux-díjának három döntős filmjének egyike a friss Oscar-díjas Ida, illetve a szlovén Osztályellenség című filmek mellett. A három filmben közös, hogy egyik sem éppen könnyű témával foglalkozik: a Csajkor egy afrikai bevándorló család 16 éves lányáról szól, aki úgy dönt, hogy nem hagyja, hogy az élet tovább játsszon vele.

Vic életkörülményeinek állandó változásával párhuzamosan természetesen a lány személyisége is együtt fejlődik: hol pozitív, hol negatív irányba. Vic ugyan egyre önállóbb lesz, viszont a személyisége ezzel együtt torzul, idővel pedig agresszívan viselkedik – azaz kezd bátyja hibájába esni, akitől kezdetben minél messzebb akart kerülni. Jó kis kör, ugye?

A film címe nem véletlenül rímel a Sráckor című filmre: a Csajkor ugyanúgy egy tinédzser fejlődéstörténete, csak a francia leányzó sokkal rosszabb körülmények közül jön, mint Linklater amerikai középosztálybeli sráca. Céline Sciamma (Tomboy, Water Lilies) rendezőnő az utcáról toborozta főszereplőit, talán éppen ezért egy pillanatig sincs kétségünk felőle, hogy ezek a csajszik tudják, miről beszélnek. (Sallai László: A Csajkor kemény film, az utcáról toborozták a főszereplőit, Librarius)

A felnőtté válás, a világképformálás általános toposzát a Párizs környéki lakótelepek kilátástalanságával ötvözi Céline Sciamma harmadik filmje, a Csajkor. A rendező folytatta a fiatalok érzelmi és szexuális fejlődésének vizsgálatát (Vízi liliomok, Tomboy), ezúttal azonban a társadalmi feszültségek beemelésével egy hiteles szociodrámát is kaptunk a téma mellé. Így vált az év egyik legfontosabb francia filmjévé a Csajkor.

Érdekes, hogy a nemzetközi forgalmazás már a Sráckorral állította párhuzamba a Csajkort, pedig eredeti címének – Bande de filles, azaz Csajok bandája – semmi köze hozzá (a budapesti Lux-napokon is Csajok néven futott). Bár vannak közös vonások, a párhuzam sokkal inkább arra a különbségre világít rá, ami a két főhős sorsában mutatkozik. Mason jó értelemben véve átlagos: karakteres, de nem különleges, így a néző tud azonosulni a környezetével. Ahogy írtam: olyan, mintha a rokonom lenne. Vic ezzel szemben még a saját közegében sem átlagos, különleges, összetett lény, éppen ezért különösen nehéz neki a boldogulás egy nem nőknek való vidéken. A társadalmi periféria ugyanis pont akkor a legelviselhetetlenebb, ha egy belső vagy külső vonásunk miatt képtelenség a beilleszkedés. (Tóth Nándor Tamás: Megindokolható-e a társadalmi gyűlölet?)

A Csajkor a maga 4 elkülönülő részre osztott szerkezetével és a mély, tanulságos üzenetével komolyan elgondolkodtatja a nézőt. Utóbbi nem is konkrétan a felnőtté válásról szól (mivel a központi karakter mindvégig 16 éves a sztoriban), hanem az ahhoz elengedhetetlen felelősségvállalásról és ez életutat befolyásoló döntések súlyáról. Hősnőnk, Marieme márpedig a saját bőrén kénytelen ezt megtapasztalni, miután a megromlott tanulmányi eredményei következtében egy ponton a film elején a könnyebb utat választja és otthagyja az iskolát. Ebből kifolyólag aztán kezdetét veszi az elzüllés és az eltávolodás mindentől, ami egy szebb jövőt ígérhetne neki: a korához mérten szükséges egészséges közegtől, a családjától, na és persze a létfontosságú reménytől.

A Csajkor a maga minden sajátossága és bája ellenére összességében mégiscsak Marieme saját drámájáról szól, amelyet még az olykor önfeledt mulatozós és humoros részek is csupán ideig-óráig feledtetnek el mind velünk nézőkkel, mind vele a főszereplővel, egyaránt. A történet előrehaladtával Marieme aztán egyre lejjebb és lejjebb csúszik azon a bizonyos csúszdán. Mindeközben viszont a korából fakadóan szüntelenül növekvő nőiességének a felismerésével, az ellenállás és a fiús attitűd erőltetése helyett önmagának elfogadásával, és nem utolsósorban a titkolt, de fokozódó vágyaival is meg kell birkóznia. Mindezt még ha nem is briliánsan, de igen jól és nagyfokú beleéléssel hozza és adja át a vásznon Karidja Touré, akire legfeljebb csak azért nem olvashatom rá azt, hogy „elviszi a hátán a filmet”, mert valójában a cselekmény és a darab szerkezete viszik előre és adják is el végül az egészet. A konklúzió tehát az, hogy Céline Sciamma alkotása egyszerre szolgálhat egy kellemes, de elgondolkodtató szórakozási alapanyagként, ugyanakkor egy kiváló leckeként is, méghozzá nemtől és életkortól függetlenül bárkinek. Tinilányoknak egyenesen kötelező! (Sorsodat a döntés pillanataiban alakítod, roboraptor blog)