Igen, legyen! Legyen szabadon választható az ötödik érettségi tantárgy!

Életem első osztályát, 2012 szeptemberében vállaltam el – harminchat 9. osztályos, szakközépiskolás fiú, köztük többen „problémásak”: nehezen kezelhetőek, tanulási nehézséggel küzdőek, iskola mellett anyagi okokból műszakot vállalók.

Az igazgatóm arra kért, érettségizzenek le minél nagyobb számban. Kapjanak esélyt. Ezzel a kéréssel könnyű volt azonosulnom – ugyan mi más értelme lenne a munkánknak, ha nem ez?
A kéréssel azonosulni tehát könnyű volt, de a munka már nem volt könnyű, egy nehezen kezelhető osztály fiatal és tapasztalatlan osztályfőnökkel nem a legstabilabb kombináció. Az e-naplóból, akárhányszor megnyitottam, rám esett több száz „regisztrálatlan hiányzás”, a kollégák sokszor és érthető módon nehezen tolerálták „fiaim” kilengéseit, gyakran éreztem, hogy türelmetlen vagyok, tehetetlen és fáradt – a legnehezebb mégis az volt, amikor minden erőfeszítés ellenére egy-egy diákot elveszítettem. Mert tényleg igyekeztem, szerettem őket és próbáltam nekik segíteni, ahogy erőmből telt.

Végül huszonheten érettségiztek le 2016-ban. Igaz, néhányan egy-egy tárgyat az októberi „pótérettségin” abszolváltak, de ez a lényegen nem változtat. Ez rekord létszám, ahhoz képest, hogy az iskolában általában 18-20 fősek a végzős osztályok. Nagy öröm volt, amellett, hogy az „elveszett” diákjaim miatt érzett szomorúságot és lelkiismeret-furdalást nem ellensúlyozta.

És nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez a szám jóval kisebb lenne, ha történetesen már 2016-ban kellett volna számolni azokkal az érettségi szabályokkal, melyekkel a 2017-ben érettségizők szembesülnek. Tavaly még nem volt nehezebb a nyelvi érettségi, szabadon lehetett történelem atlaszt választani, sőt, ötödik érettségi tárgyat is. Mert nem, nem mindenki találta meg a számítását a tizennégy évesen választott szakmában, akkor sem, ha az egyébként egy nagyon szép szakma, és az osztály nagyobb része örömét lelte a faiparban. De diákok nem egyformák. Az emberek nem egyformák. Aki nem „egyforma”, az többé nem számít?

Milyen nagy öröm volt az osztály rapper-költőjének, Attilának az irodalomfeleletét hallgatni, ahogy szinte lehengerelte magabiztos előadásával a vizsgabizottságot. Ha muszáj lett volna szakmából érettségiznie, ott hagyta volna az iskolát, annyira távol álltak tőle ezek a tantárgyak. Mennyire büszkék voltunk Zalánra, hogy 80%-ot ért el emelt szintű érettségin biológiából, és Mátéra, Sanyira, akik emelt szintű testnevelés érettségin teljesítettek egészen kimagaslóan.

Ezeket a sikereket sokkal kisebb esélyekkel élhették volna át a diákok, ha a választott tárgyukat csak hatodik tárgyként tanulhatják, egy olyan „ötödik tárgy” mellett, melynek összetétele, feltételei tisztázatlanok. Arról nem is beszélve, hogy az általános káosz és tanárhiány miatt az évek során mennyi szakmai óra maradt el!

Most 2017 van, és aggódom a tanítványaim miatt. Nem rosszabbak, mint a 2016-ban érettségizők. De a helyzetük kétségbeejtő. Szeretem őket is, ők is megérdemelnék, hogy ugyanolyan esélyekkel induljanak neki a vizsgáknak, mint az előző évfolyam.

Szakképzésben érettségizők írtak egy levelet, itt lehet csatlakozni a támogatókhoz. Támogassuk őket, segítsük őket! Tavaly is sikerült eredményt elérni – „csak” tízezer aláírás kellett, hogy használni lehessen a régi történelematlaszt az érettségin. Február 15-ig kell a vizsgákra jelentkezni – talán még nem késő. A szabadon választható történelematlaszért indított petíciót pedig itt lehet aláírni.

Az nem lehet, hogy részvéttelenséget, igazságtalanságot és közönyt tapasztaljanak, ilyen fiatalon.

Sulyok Blanka