Halottak Napján A temetetlen halott-ról

Szándékosan nem október 23-án, az állami ünnep napján akartunk egyik nagy halottunkra, Nagy Imrére emlékezni és emlékeztetni. Ez az ember akár a múlt század hőse, a fiatalok egyik eszményképe is lehetne, ha nem gátolná meg mindezt az a szűnni nem akaró törzsi torzsalkodás, mely az ’56-os forradalom emlékének igaz felidézését is lehetetlenné teszi. Többen úgy vélekednek, hogy legalább száz esztendő kell ahhoz, hogy kitisztuljon a kép, és a félévszázaddal ezelőtti történések az őket megillető helyre kerüljenek a nemzet tudatában.
Reménykedjünk abban, hogy eljön ez az idő is!

November 2. a Halottak Napja. Ilyenkor a hozzánk közel álló emberekre, elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Úgy vélem: ez a nap alkalmas lehet arra, hogy Nagy Imre rendhagyóan emberi alakját felidézzük. Egy olyan emberről van itt szó, aki „tudta, hogy miért megy a halálba”, aki vállalta a sorsát, képes volt élete árán is az erkölcsi jó mellett dönteni. Bárcsak akadnának a mai gyerekek és fiatalok között olyanok, akik képesek megérteni ennek az emberi gesztusnak a nagyságát a mögötte rejlő, a szó legnemesebb értelmében vett hősiességet! Talán segíthet az e célt megvalósítani kívánó nevelőknek (szülőknek, pedagógusoknak) Mészáros Márta A temetetlen halott című filmje. Mészáros Márta szobrász édesapja is Nagy Imréhez hasonló sorsra jutott (alakját lánya Napló-trilógiája idézi fel). Mészáros Márta személyes hangvételű, őszinte filmet készített a forradalom miniszterelnöke életének utolsó szakaszáról. Próbáljuk megérteni, gyermekeinkkel, tanítványainkkal megértetni ennek az emberi sorsnak az üzenetét!

A Magyar Rádió Gondolat-jel című műsorának ez év október 24-i adásában a rendezőnő a következőket mondja az általa személyesen is ismert (és szeretett) címszereplőről:

„Mire elkezdődött ’56, se pártban, sem kormányban nem volt, és nem is akart lenni. Két szívroham után volt, el akarta a politikát hagyni. Az ő alakját a Kádárék nyilván kisebbíteni akarták, és ezért bizonytalan, tutyimutyi, sodródó, döntésképtelen emberként állították be: és ez sokakban megmaradt. Engem az a kép – mielőtt elkezdtem a filmmel foglalkozni, megnéztem egy csomó anyagot – az a kép döbbentett meg, hogy milyen volt a Nagy Imre, amikor felszólalt mint miniszterelnök ötvenháromban a parlamentben, és milyen volt Nagy Imre a bíróság előtt. És ez döbbenetes volt. Tényleg egy krisztusi arc. Nemcsak hogy harminc kilót fogyott: ott abszolút határozott, átszellemült… olyan ember volt, aki tudta, hogy miért megy halálba. És vállalta ezt – és ez volt a dolog lényege. Ha megnézed, hogy a politikusok és az emberek hogy halnak meg, nagyon jellemző. Hogy hal meg Sztálin, hogy haldoklik, hogy lesz öngyilkos Hitler. Churchill miért hal meg úgy, hogy ablakban áll egy whiskyvel és szivarral.” (Mészáros Márta, Magyar Rádió, Gondolat-jel, 2004. október 24.)

SZJ