Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2017. augusztus 18. péntek, 20:03
Címkék:

Benedekné Fekete Hajnalka: A gyüttment mesél

Ritka az olyan ember, aki úgy képes átlátni nagy összefüggéseket, hogy nem hívja ehhez segítségül a madártávlatot. Benedekné Fekete Hajnalka olyan vérbeli „terepmunkás”, aki tökéletesen tisztában van a rendszer hibáival, hiszen nap mint nap kénytelen megtapasztalni, hogy a szociális hálón tátongó lyukakon sorra potyognak ki védencei, akikért pedig profi módon és elkötelezetten dolgozik.

Micsoda erő és hivatástudat kell ahhoz, hogy ennyi kudarc, elutasítás, kilátástalanság közepette képes legyen felelősséget vállalni azokért a gyerekekért, családokért, akikről a társadalom nagy része a legszívesebben végleg lemondana. Terepmunkás naponta megküzd a kilátástalansággal, az értetlenséggel, viseli a furcsálkodó, idegenkedő tekinteteket, értetlen reakciókat, és nem adja fel.

Vajon miért tart ki ezen a rögös pályán, ahol a sok kudarc között csak elvétve nyílnak apró sikerek? Kitart és küzd egyszerűen azért, mert úgy érzi: nem tehet mást.

Döbbenetes képek sorjáznak Hajnalka könyvében, megrendítők, elkeserítők és ugyanakkor felemelők. Magam is megdöbbentem, hogy a megrázó esetek, kilátástalan életsorsok nem a reménytelenség érzését keltették bennem, sokkal inkább valami a katarzishoz közeli élménnyel ajándékoztak meg. Míg ilyen emberek élnek körülöttünk, van okunk a bizakodásra!

Szekszárdi Júlia

Letölthető részlet a könyvből (PDF)

Benedekné Fekete Hajnalka: A gyüttment mesél e-book megrendelése 600 forintért
Az űrlap elküldése után a megadott e-mail címre küldjük a megrendeléssel kapcsolatos további információkat. (A fizetés jelenleg csak banki átutalással lehetséges.)
Név:
E-mail cím:
Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep