Az együtt töltött idő könyvéről – Kerényi Mari Földes Petra Társaskönyvéről
Földes Petra közelmúltban megjelent, pedagógusoknak szánt Társaskönyvéről megérkezett az első (nagyon értő) reflexió nem is akárkitől: az alternatív iskolák egyik legkiemelkedőbb személyiségétől, a Zöld Kakas Líceum alapítójától: Kerényi Maritól. Hol máshol is jelenhetne meg a recenzió, mint a Szabad Pedagógiai Gondolkodás Fórumán: a Tani-tani oldalon?
A Bizalom tere címet viselő kötetnek – meggyőződésem szerint – a pedagógusképzés alap-tankönyvének kellene lennie, hiszen az egymással és a diákjaikkal eltöltendő, kölcsönösségen és bizalmon alapuló együttélésre kívánja felkészíteni a jövő nevelőit. Ez pedig alapvető és nélkülözhetetlen feltétele a valóban eredményes iskolának.
Részletek a recenzióból:
„Mostantól van egy kézikönyvünk az iskolához. Csupa olyanról beszél, ami nem tanórai anyag, nem módszertan és nem didaktika, de amiben mi, tanárok mindannyian érintettek vagyunk. Mindannyian belefuthatunk abba, hogy nem értjük egymást és nem értjük, hogy mi lehet ennek az oka, pláne, hogy mit tehetünk az értés érdekében. Ilyenkor jól jön egy tapasztalt barát, akinek elmondhatjuk, akitől megkérdezhetjük, hogy is van ez. Aki nem kioktat, de annyi mindent megélt, hogy elég sokat lehet tanulni tőle. A társaskönyv ilyen okos beszélgetőpartner.”
Földes Petra
„Abban (…) biztosak lehetünk, hogy a bármilyen okból és ürüggyel együtt töltött idő meghatározó minden szereplő, de leginkább a diákok számra. A pedagógusok szerepe, felelősségük óriási ebben a folyamatban, s ehhez képest támogatást, gyakorlati segítséget vajmi keveset kapnak. Sőt.
A Nemzeti alaptanterv kétségtelenül használhatatlan, de a közoktatás szereplői mégsem abba nyomorodnak bele, amit tartalmaz, hanem amit elvárásaival ellehetetlenít. Aminek emellett nem jut tér, pedig az volna az egész lényege. Ami megmarad.
Magunkban hordozzuk a találkozások, megszülető és hamvába holt kapcsolatok lenyomatait, az iskoláink légkörét, a nem is tudatosult érzések áthallásait. A felnövekedés, felnőtté válás stációit. Így nevelődünk emberré, állampolgárrá, társadalmunk puzzle-jének elemeivé. Ami pontosan olyan lesz, amilyenek vagyunk, amilyenné nőttünk.”
