Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2018. február 14. szerda, 19:51

A csillag és a kisfiú

A kisfiú tartogatta markában a csillagot. Jó szorosan rázárta az ujjait. Ez volt az utolsó csillaga, a többit már elosztogatta. Ez az utolsó különleges volt. Ahogy szúrták az ágai, eszébe jutott, amint kapaszkodott érte, fél kézzel fogva a létrát, ahogy kinyúlt érte messzire, s még úgyis alig érte el.

Egy este a testvérével mentek hazafelé. Szép lenne azt mondani, hogy a nővére kezét fogva, de nem lenne igaz. Szaladgált a lány mellett, mint egy szaglászó kiskutya. Néha pár lépéssel előre futott, máskor lemaradt. Egy pillanatra megállt, felnézett, és tátott szájjal nézte az eget. Tiszta, mélyfekete égbolt, benne a hideg estében ragyogó csillagok. A nővére is megállt, megfogták egymás kezét. Nem mondták, hogy szép. Csak tudták. A kisfiú nem határozta el, hogy csillagász lesz. A nővére nem magyarázott neki légkörről, világegyetemről, fényévekről. Csak annyit mondott egy idő után:

– Induljunk, mert megfázol!

Nem fázott meg. Csak álmodott. Álmodott a galérián, ahol ő feküdt lábtól. Álmában kilopózott a házból, talált egy lépcsőt, amely felfelé vezetett. Egyre keskenyebb, egyre meredekebb, egyre vékonyabb fokai mentén csúszós korláttal. Ahogy kapaszkodott felfelé, azt gondolta magában:

– Ez már nem is lépcső, hanem létra.

Felért a legfelső fokára, s már az égbolton járt. A zsebét teleszedte csillagokkal. Gondosan válogatott, nem ám csak úgy vaktában tömködte őket a zsebébe. Sietnie nem kellett, nem voltak sokan az égi mezőn. Sőt, nem volt ott rajta kívül senki. Nem sokat akart hazavinni, hanem a legszebbeket. Így is tele lett a zsebe, mire lemászott a létrán, amely, hogy, hogy nem, éppen az ágyánál ért véget. Arra ébredt, hogy valami szúrja az oldalát. Hát ahogy éjszaka forgolódott, a csillagok kipotyogtak a zsebéből és szétszóródtak az ágyában. Összeszedegette őket, és lemászott az ágyról.

Juhász Henrietta: Csillaghullás (Igazgöngy Alapítvány)

Az elsőt az édesanyjának adta. Ő cserébe rámosolygott és barackot nyomott a fejére. A másodikat a nővére iskolatáskájába tette. A többit pedig begyömöszölte a táskájába, és magával vitte az iskolába. Adott egyet a portás néninek, egyet a takarító néninek, egyet az osztálytársa kezébe tett, aki a szeme előtt hosszasan forgatta az ajándékot, majd megkérdezte:

– Csillag, ugye?

– Az hát – felelte.

– Köszönöm.

Az utolsóval a tanító néni elé lépett, és kinyitotta markát:

– Tessék! – mondta csillogó szemmel.

Mit akarsz? Mit mutogatod itt nekem a koszos kezed? Eredj, és mosd meg!

Ránézett a tenyerére. Nem volt éppen makulátlanul tiszta, de közepén ott ragyogott a csillag. A csillag, amelyért éjszaka az égbe ment. Elszontyolodva gondolta: Szegény tanító néni még rosszabbul lát, mint Tünci, az osztálytársam.

A csillagot eltette a tolltartójába, és amikor megérkezett a másik tanító néni, elővette, elé állt, és csukott markát odatartva azt kérdezte:

– Mit hoztam neked, Lili néni?

– Ne bohóckodjál már, menjél kezet mosni, mindjárt ebédelünk!

Kinyitotta a markát, de a tenyerén ragyogó csillagot nem látta a tanító néni. Talán azért, mert már oda se figyelt rá.

– Megvan – csapott a homlokára. – Ő is nagyon rosszul lát. Szegény. – gondolta. Vissza akarta rakni a csillagot a tolltartójába, de nem találta. Kereste egy darabig a földön, hátha leesett, de nem került elő. Elmentek ebédelni, utána sem találták meg.

Néhányan azonban látják, hol van az a csillag. Ott fénylik a kisfiú homlokán, éppen ott, ahova csapott a tenyerével.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep