2018. március 15. csütörtök, 21:16
A súlyosan beteg fiú sorstársaiért küzd. Team Miki – duplán gyógyító kilométerek
Nádudvari Péter kollégánk munkáját 2012 óta jótékonysági, figyelemfelhívó és adománygyűjtő hobbisportolói tevékenységgel egészíti ki. Tagja a Trizoli Jótifuti Egyesületnek, amely azzal a céllal jött létre, hogy támogassa a fogyatékkal élőket és a mozgássérülteket.
Két évvel ezelőtt kisagyi sorvadásban szenvedő diákja, Katona Miklós Patrik (Miki) számára segített adományokat gyűjteni sporttevékenységével. (Annak idején mi is beszámoltunk erről az akciójáról a honlapunkon.)
Miki célja jelenleg az, hogy sporttal segíthessen sorstársain, akik – hozzá hasonlóan – súlyos betegséggel küzdenek. Ebben is segítségére van egykori tanára, akivel egy futókocsi segítségével közösen állnak rajthoz a versenyeken figyelemfelhívó, adománygyűjtő célból.
A közösen megtett kilométerek duplán gyógyítanak, hiszen Miki támogatott barátjához, sorstársához pénzadomány kerül, őt pedig lelkileg erősítik.
Csapatuk, a Team Miki Facebook-oldalán követhető figyelemmel ez a nagyon szép és különleges kezdeményezés.
Idén a neuroblasztómával harcoló Mátéért teljesítenek két versenyt is a következő időpontokban és helyszíneken:
- április 22. – Balatonfüred – Generali Runner´s World Run – maratoni táv (végig együtt, dupla kilométerek): 84 km megvásárolható kilométer
- szeptember 15. – Balatonfüred – Balatonman Füred középtávú triatlon – 1,9 km úszás – 88 km kerékpár és 21 km futás (a futás része együtt, dupla kilométerek): 132 megvásárolható kilométer.
Összesen: 216 km vásárolható meg.
Miki és Péter már javában készülnek a versenyekre, a gyűjtésük április elsején indul majd.
Mátét addig is ezen a honlapon lehet támogatni.