Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. július 31. vasárnap, 23:59
Címkék:

Bán Mihály

„Egy szeg miatt a patkó elveszett”

Egy szeg miatt a patkó elveszett
A patkó miatt a ló elveszett
A ló miatt a csata elveszett
A csata miatt az ország elveszett
Verd be jól azt a patkószeget!

Angol gyermekvers

2. rész

Olyan dolgokról lesz szó az alábbiakban, amelyek bár hétköznapi apróságok, mégis zátonyra futtathatják a nevelés-oktatás nemzeti, európai méretekben tervező programjait is.

Jelzőjelenségek

A „nemköszönés”

A gyerekek nem hajlandóak előre köszönni a felnőtteknek. Nemcsak arról a trükkről van szó, hogy „úgy teszek, mintha nem venném észre”. Sokszor tapasztalható, hogy a gyerek (iskolában a diák) nyugodtan a felnőtt (tanár) arcába nézve mulasztja el a köszönést. S látni már nemegyszer, hogy a gyerek „én még ezt is megtehetem” pillantása elől a felnőtt kapja el a tekintetét.

A káromkodásról

Régebben, ha egy gyerek káromkodott, az ember odahívta, elbeszélgetett vele. Mára a káromkodás olyan mértékben terjedt el, hogy nincs lehetőség érdemben reagálni rá. A legdurvább szavakat teljes nyugalommal használják a diákok a tanárok (a felnőttek) füle hallatára. Kedves kislányok szájából röpködnek a legvaskosabb kifejezések – a legnagyobb természetességgel.

A hazugságról és a félelemről

Jó körülmények között élő, értelmes gyerekek is nyílt tekintettel, nyugodtan hazudnak a felnőttek szemébe. Nemcsak az iskolában, ahol már meggondolandó, hogy megkérjen-e az ember egy földön heverő papírdarab fölvételére egy gyereket: az enyhébb válaszok a „nem én dobtam el”, „miért pont én”, de cifrább válaszokkal is találkozhatunk.

Megfigyelhető akár egy buszmegállóban is, hogy a felnőttek tartanak a gyerekektől; 3-4 fős csoportjuk akár félelmet is kelt, s kevesen kockáztatják meg, hogy helytelen viselkedésük esetén rájuk szóljanak.

Kora délután, hazafelé, szokásos nyüzsgés a Deák téren. Üres tekintetek, egyenletes aluljárózaj – beszélgetés, csoszogás, sarkak koppanása, egy mobiltelefon, gépzúgás… Ebbe rémít bele fémes vicsorgással egy különös hang: a metróvonalakat összekötő alagútban, a lépcső alján két kisfiú eszeveszetten rángatja, püföli a jegyautomatát. Csikorog a falburkolat, recseg-ropog a gép, nyiszeregnek a csavarok, sikítanak az eresztékek. Kis szünet, a srácok – úgy 10-12 évesek lehetnek – lökdösődnek egy darabot, majd az erősebbik folytatja.

A tömeg hullámzik lefelé. Van, aki alulról felfelé odasandít. Van, aki automatikusan fordítja arra a tekintetét, majd elkapja. Van, aki szorosan a cipőjére szegezi a szemét és tartja az iramot. Átvillan az agyamon, hogy „Öcsi, a keservit, mi a csudát csinálsz!? Azonnal hagyd abba!” Fel is emelem a szemem, találkozik a kihívó, fenyegető gyerektekintettel. Védekezésre lendül a karom, hisz egész közel vagyok, majd rettenten, szorult szívvel félrenézek, és visz tovább a tömeg. Hallom, a hátam mögött tovább sikít a fém a kövön, nyüszítenek az alkatrészek.1

Ezekhez a csak bevezetésként fölvillantott jelzőjelenségekhez tegye hozzá mindenki a saját tapasztalatait. A nagy nyilvánosságot kapó esetek egyre durvábbak.

Nincs bűntudatuk!

A nyomozók arról számolnak be, hogy a borzalmas gyilkosságokat elkövető fiatalok a leleplezéskor és a kihallgatások során teljesen közömbösen viselkednek, egyáltalán nem érzik tettük súlyát.2

Legalább ilyen megdöbbentő azonban a fegyelemsértések mértékének elszaporodása: az a viselkedés, ami mondjuk húsz éve néhány „rossz” gyerekre volt jellemző, mára általánossá vált – utcán és iskolában egyaránt.

Tizenegy éves „maffiózó” tartotta rettegésben osztálytársait a Duna-Tisza közi Fajsz községben.A szülők panaszai nyomán tette meg az iskola igazgatója a feljelentést. A negyedik osztályos tanuló dáktársait veréssel fenyegette, amennyiben nem adnak neki pénzt. Akik nem fizettek, azokat gyakran vele egykorú testőreivel verette meg. A nyomozók kiderítették, hogy a gyerek diáktársaitól összesen ötvenezer forintot rabolt el. Kiskorú jogilag nem vonható felelősségre tetteiért, a szülőkkel sem tudnak mit kezdeni, hiszen elmondásuk szerint nem volt tudomásuk a történtekről. Egyetlen megoldásnak az tűnik, ha a gyereket kiemelik a környezetéből, ennek megvalósítása folyamatban van. (Délmagyarország)3

Az esetek nagy száma (és az önvédelemből szükséges, de gyakorlatilag megoldhatatlan bizonyítási eljárások) miatt a pedagógia, de a felnőttek társadalma is lényegében egyetlen módon reagált: emeltük a tűrésküszöböt.

Van-e még hová hátrálni?

A napi tapasztalatok (iskolán belül és kívül) egy irányba mutatnak: elkopóban van a kultúrának az a része (erkölcs, illem-udvariasság, türelem, alkalmazkodás, tolerancia-együttműködés, bizonyos közösségi tevékenységek), amely elviselhetővé tette egymást az embereknek a viszonylagos összezártság ellenére. Miért olyan fontos ez?

…Mi szükség van szépségre, például a művészetek terén? Mi szükség van énekre és zenére, olyan művészeti ágakra, amelyeknek semmi hasznuk nincsen, pusztán csak szépek.

De van közvetlen hasznuk is. Már említettem, hogy minket az állatoktól többek között az különböztet meg, hogy békésen tudunk élni nagy csoportokban. Ha ötven-hatvan, esetleg kétszáz csimpánzot beeresztenek egy terembe, azok pillanatokon belül összeverekednek, és valószínűleg lemészárolják egymást, legfeljebb egy-két egyed éli túl a küzdelmet. Emberek esetében más a helyzet. Mi különösebb aggodalom nélkül be merünk menni egy moziba vagy színházba, nem kell attól félni, hogy tömegverekedés tör ki valamilyen ok miatt. Tehát sikerült az emberiségnek a csoporton belüli agressziót a minimálisra csökkentenie. Ehhez „szinkronizálni” kellett az embereket. A közös éneklés, zenélés, a tánc ezeknek a szinkronizáló mechanizmusoknak a része.4

E hétköznapi folyamattal egy időben zajlik egy ellentétes irányú jelenség a „magas” (elsősorban a természet-) tudományok világában.

A szaktudományok hatalmasakat lépnek előre a maguk részterületén. A részterület nagyon komolyan értendő: már nem is szaktudományokról, hanem szak-szak tudományokról beszélnek.

„A tudós nemzedékről nemzedékre egyre szűkebb szellemi térbe kényszerül visszavonulni.” Ugyanakkor „egyre lazább kapcsolatba kerül a tudomány többi részével, a világegyetem átfogó értelmezésével… A szaktudós remekül »tudja« a világnak egy apró zugát, minden másról azonban fogalma sincs.” (eredeti idézet: Ortega) Tudósaink zöme még szaktárgyának középiskolai anyagából is elbuktatható lenne.5

E szak-szak tudományok eredményei egyre gyorsabban épülnek be a mindennapokba. (A mobiltelefon, a lézer, a számítógép már a mi gyerekeinknek is játékszerré vált. Csakhogy:

Négyéves vagy. Te vagy a Tetris-bajnok az óvodában. Otthon apád már nem enged leülni a gépe elé, mert úgy átkonfigurálod, hogy a cége rendszergazdája a teljes újratelepítést javasolja. Nem csoda, hogy a nagyszülők nagyon büszkék rád!

Vagy nyolcéves vagy. A CNN-en figyeled egy távoli ország tragédiáját, és közben a PS 2-n vagy a PC-den százakat vagy milliókat mészárolsz le. (Kiemelés tőlem.) Mennyire távoliak ezek a vizuálisan lassan megkülönböztethetelen képek egymástól? Mennyivel több közösséget tudsz érezni az ismeretlen földlakókkal, mint a kibertért benépesítő, egyre emberszabásúbb, egyre „intelligensebb” robotokkal?6

A természettudományos eredményekkel azonos nagyságrendű „megrázkódtatást” okoz, hogy a gyerekek életmódjukban a felnőttekével azonos jogokat kapnak (követelnek?) – a felnőttkori felelősség vállalása nélkül.

(…) Puerilizmusnak akarjuk nevezni annak közösségnek a magatartását, mely gyermekiesebben viselkedik, mintsem azt ítélőképességének állása megengedhetné; annak a közösségnek magatartását, amely ahelyett, hogy az ifjakat férfiakká nevelné, saját viselkedését az ifjakéhoz idomítja. E kifejezés nem áll semmiféle összefüggésben a pszichoanalízis infantilizmusával. Kézenfekvő kultúrtörténeti és társadalomtudományi megfigyeléseken és megállapításokon nyugszik. Nem kapcsolunk hozzá lélektani megfigyeléseket. (…)

(…) A legtöbb virágzó kultúra szerette és tisztelte a fiatalságot, de sem el nem kényeztette, sem nem dédelgette. És mindig megkövetelte tőle az engedelmességet és az öregek iránti tiszteletet. (…)7

Szeretjük és tiszteljük a fiatalokat, hiszen a mi utódaink. Az azonban, amit rájuk szabadítunk és rájuk hagyunk – megengedünk nekik –, az megbocsáthatatlan vétek velük és a világgal szemben.

Összefoglalva: úgy tűnik, együttműködésre egyre kevésbé hajlandó emberek kapnak egyre komolyabb (veszélyesebb) eszközöket a kezükbe. (A géntechnológia, klónozás, nanotechnológia, informatikai és hadiipari fejlesztések eredményeként ma akár néhány ember sakkban tarthatja az egész Földet.) Pár év múlva e fejlesztések elérhetnek oda, hogy viszonylag könnyedén hozzá lehet jutni olyan eszközökhöz, amelyek birtokában akár egy-egy ember teljesen kézben tarthatja egy közösség sorsát.

…Na jó, de mikor lesz mindez? A kutatók szerint az első univerzális nano-összeszerelő tíz-tizenöt év múlva kezd működni. Egyelőre nem tudjuk, hogyan néz majd ki, de a könnyebbség kedvéért képzeljünk el – mondjuk – egy mikrohullámú sütőhöz hasonló masinát, amelyet hozzákötünk a megfelelő „atomtárolókhoz” (feketekőszén, kénpor, oxigén stb.), és amely a betáplált programtól függően gyárt pizzát, ruhát, üvegpoharat, vagy ami éppen eszünkbe jut. A tervek szerint lesznek hordozható nanogépek is (például kempingezéshez), amelyek a levegőből és a földből vonják majd ki a szükséges atomokat.

…Van még egy bökkenő. Lehet, hogy a technológia javul, de az emberek aligha. Ellenségeskedésből a nanovilágban sem lesz hiány, márpedig az új módszerrel minden eddiginél pusztítóbb fegyvereket gyárthat az emberiség.

…Sosem látott gazdagságot és hihetetlen pusztítást egyaránt hozhat az új tudomány. (Ehhez már „csak” az kell, hogy a tudósok által felvázolt álmok valósággá váljanak.) Az ipari forradalom száz évig tartott, de legalább akkora felfordulást okozhat a nanotechnológia – néhány év alatt. Sokkal gyorsabban kell alkalmazkodnunk, de ha ez sikerül, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az istenek kegyesek voltak hozzánk. Ha viszont a nanofegyverkezést választjuk, egy fohászra sem marad időnk.8

Értelmetlen lenne közvetlen célul tűzni a világ sodró erejű folyamatainak megváltoztatását. Látva azonban e folyamatokat, a pedagógia célja csak a tudatos együttműködők nevelése lehet. Olyan – leendő – felnőtteké, akik ismerve a világnak a folyamatait, tudnak és akarnak beilleszkedni a saját közösségeikbe. („Sem nem gátlásosak, sem nem gátlástalanok.”)

Jegyzetek

1 METRO, 2002. február 22. Ha nyugalmat akar, nézzen félre. Narancsik Ágota

2 Gyilkos gyerekek. Kurucz Adrienn

3 KÖZNEVELÉS, 2000. március 31. Zsarolás és fenyegetés egy általános iskolában

4 KÖZNEVELÉS, 2000. január 7. Beszélgetés Csányi Vilmos etológussal Szunyogh Szabolcs

5 EZREDFORDULÓ, 1998. június. Vida Gábor: Sötét gondolatok a „rész”-ről és „egész”-ről

6 NÉPSZABADSÁG, 2003. június 26. Digitális szakadék? Szekfű Balázs

7 JOHAN HUIZINGA: A holnap árnyékában. Korunk kulturális bajainak diagnózisa. Windsor Kiadó, 1996. Budapest

8 NÉPSZABADSÁG, 2001. május 5. Törpeforradalom – óriási esélyek. Pócs Balázs

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.08.10.
Lehet, hogy van kész forgatókönyve a kormánynak a tanévről, csak senki nem tud róla
Több forgatókönyvön is gondolkodnak az iskolák arról, hogyan is nézhet ki a következő tanév, azonban ehhez – többekkel folytatott beszélgetés alapján – támpontokat nem kapnak. A Nemzeti...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.08.10.
Szakok szűnhetnek meg a Szent István Egyetemen
Az agrár-felsőoktatásba 35-40 százalékkal jelentkeztek kevesebben, mint tavaly, míg összességében ennél kisebb arányban, 19-20 százalékkal csökkent a felsőfokú képzésekre jelentkező...
(Forrás: Népszava)
--
2020.08.10.
Szakok szűnhetnek meg a Szent István Egyetemen
Az agrár-felsőoktatásba 35-40 százalékkal jelentkeztek kevesebben, mint tavaly, míg összességében ennél kisebb arányban, 19-20 százalékkal csökkent a felsőfokú képzésekre jelentkező...
(Forrás: Népszava)
--
2020.08.10.
Közeleg az iskolakezdés, kész tervek azonban még nem nagyon vannak
A kormányzati döntésekben nem látok konzisztenciát, megtippelni sem tudom, milyen lesz a tanév. Semmilyen információnk nincs- nyilatkozta a hvg.hu-nak az iskolakezdés előtt egy Kelet-magyarorsz...
(Forrás: eduline)
--
2020.08.10.
EMMI-DÍJ? KÖSZ, DE KÖSZ NEM.
Az emberminisztérium tanmenetpályázata annyira kínos, hogy első körben csak röhögni lehet rajta. Viszont ha kikacagtuk magunkat, érdemes közelebbről is megnézni, hogyan emeli piedesztálra...
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
--
2020.08.09.
Radó Péter: Katasztrófa, a magyar gyerekek negyede el fog bukni 10 év múlva
Ha viszont a mostani évezredben egyre inkább felértékelődő készségekre fókuszáló mérések eredményeit vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy problémamegoldásban vagy másokkal együttműk...
(Forrás: zoom.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep