Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2020. május 27. szerda, 15:30

Prevent bullying and abuse

Szimulációs játék fejlesztése nemzetközi projekt keretében

Az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete és a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ (NSZFK) már 2018 óta dolgozik együtt öt ország szakembereivel egy nemzetközi projektben, amellyel megelőzhetjük, kezelhetjük a bántalmazást, zaklatást, felhívhatjuk a figyelmet a különösen sérülékeny csoportokra. A projektet már induláskor bemutattuk honlapunkon.

A projekt célja olyan eszköz létrehozása, amely segíti az érzékenyítést, a tolerancia, az empátia és a kooperativitás fejlesztését, lehetőséget ad problémák, konfliktusok hatékony kezelésének gyakorlására. Szándékaink szerint ezt a szimulációs játékot használni tudják majd a pedagógusok mellett a gyerekekkel és fiatal felnőttekkel foglalkozó egyéb szakemberek mind a tanítási órákon, mind a szabadidős tevékenységek során. (A táblajáték természetesen ezeken túl az erkölcsi nevelést, a szociális kompetenciák fejlesztését épp úgy szolgálja, mint a közösségfejlesztést)

A jelenleg fejlesztett eszközrendszer több részből áll majd: magából a játékból, a játékhoz kapcsolható fórum színház módszertanából, illetve egy útmutatóból, ami segít a résztvevők tapasztalatainak, élményeinek a feldolgozásában.

A Egyesületünk valamennyi területen szerepet vállal, de hangsúlyosan a játék és az Útmutató megvalósításában vesz részt. Ennek lépései: a játék karaktereinek „életre keltése”, a szituációk és azok lehetséges megoldási módjainak kidolgozása, a játékosítás problémáinak megoldása.

A karakterek

A karakterek kialakítása során figyelembe kellett vennünk az európai országok eltérő sajátosságait, kultúráját, törvényi szabályozásait stb. Ennek a munkának nyomán születettek meg a „nemzetközi” karakterek. Egyesületünk azonban kidolgozott „magyar” karaktereket is, amelyek a leendő hazai felhasználók számára pontosabbak, érthetőbbek, elfogadhatóbbak.

A szituációk

Fizikai, lelki/érzelmi, szexuális, pénzügyi témájú problémahelyzeteket dolgoztunk ki valamennyi karakter számára. Törekedtünk arra, hogy olyan valósághű szituációkat mutassunk be, amelyek motiválnak a megoldás keresésére. Mindegyik szituációhoz kapcsolódnak különböző típusú megoldási lehetőségek.

A játék

Mivel a bullying nagyon érzékeny téma, a szituációkat és a karaktereket is igyekeztünk a hétköznapi élet részévé tenni egy-egy történet keretében. Arra törekedtünk, hogy a játékban résztvevők, egy elképzelt város lakóiként, belebújva egy-egy szereplő életébe saját élményként találkozzanak a történettel. A játékosok csoportja megismerkedik egy karakterrel, és az ő szempontját képviselve ütközik valamilyen abúzusba. A csoport tagjai ezekre közösen reflektálnak. A cél az érzékenyítés, annak megtapasztalása, hogy miként lehet a hasonló szituációkat kezelni, elkerülni az áldozattá válást.

A tervezett játékkal már több próbajátékot is játszottunk iskolákban, rendezvényeken. Ezek általában nagy sikert arattak. Jelen voltunk a játékkal például egy, a Magyartanárok Egyesülete által szervezett konferencián.

Leiner Károly


Próbajáték az ME konferenciáján

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)
--
2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep