Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2007. április 2. hétfő, 18:17

Könyvajánló

Laurent Danon-Boileau: A gyermek, aki nem beszélt

„Két- és hároméves kor között a gyerekek többsége beszélni kezd. De nem mindenki. Körülbelül 10%-uk – mai divatos kifejezéssel élve – »kommunikációs és nyelvi problémákkal« küszködik. Szerencsére sokuknál ez nagyobb nehézség nélkül megoldódik, még ha logopédushoz kell is fordulni. Mégis vannak, akiknél ez a zavar állandósul. Vannak olyan gyerekek is, akik egyáltalán nem beszélnek, anélkül, hogy ismernénk ennek okát. A súlyos beszédzavar (amit mutizmusnak neveznek) és az autizmus határán járunk.

Nyelvészként és pszichoanalitikusként ilyen gyerekkel foglalkozom. Egy-egy terápia nagyon hosszú ideig eltarthat, van olyan gyermek, aki csak 3-4 év múlva kezd el beszélni.

Ha elfogadjuk, hogy a beszéd szimbolikus funkcióval bír az ember életében, mindenféle logopédiai munka pszichoterápiás dimenziót nyer. A terápia végének a kérdése pedig hasonló értelemben vetődik fel, mint egy gyerek pszichoterápiájának a lezárása. Egy nem beszélő gyerekkel folytatott munka tehát nem akkor ér véget, amikor a gyerek beszélni kezd, hanem akkor, amikor ki tudja fejezni mondanivalóját. Akkor ér véget, amikor a gyerek képessé válik arra, amit amúgy mindannyian művelünk, vagyis hogy hihetően fejezze ki azt is, ami nem igaz.”

Laurent Danon-Boileau pszichoanalitikus-terapeuta, nyelvész, a párizsi Alfred-Binet Központ munkatársa, a Faits de langue folyóirat szerkesztője. Több regényt is publikált. „Úgy határoznám meg magam, mint valaki, akinek szenvedélye a nyelv és a kommunikáció, és aki szeretné megosztani másokkal ezt a szenvedélyt. A nem beszélő, nem kommunikáló gyerekek saját magányosságukba zártan élnek. Nehezen elviselhető érzés lehet. Ugyanakkor különös, igen archaikus módon érzékelik a körülöttük lévő világot. Gyakran érzem, hogy szívesen megosztom velük magányukat.”

Danon-Boileau, Laurent: A gyermek, aki nem beszélt (Tanulmány).

Francia nyelvből fordította: Bőhm Judit.
PONT Kiadó, Budapest, 2007.
ISBN 9789637265495
144 oldal, fűzött
Ára: 2200 Ft

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep