A filmvetítés utáni Zoom-beszélgetés vendége Dobay Júlia, gyógypedagógus, az ArtMan Egyesület tagja. Moderátor: Leiner Károly.
Dobay Júlia tavaly végzett a Bárczi Gusztáv gyógypedagógia karon autizmus spektrum és értelmileg akadályozottak pedagógiája szakon. Az ArtMan egyesületnél négy éve dolgozik: különböző inkluzív mozgáscsoportokban vett részt középiskolában és felnőtt csoportokban, ahol autizmusban érintett résztvevők is jelen voltak. Emellett négy évig kortárs mentora volt egy autizmussal élő felnőttnek, illetve fejlesztő pedagógusa egy autizmussal és intellektuális képességzavarral élő gyermeknek. Az egyetemi gyakorlatai során volt alkalma betekinteni az autizmus specifikus oktatásba is.
A francia vígjáték bohókás könnyedséggel, ugyanakkor igaz együttérzéssel közelít egy társadalmilag érzékeny témához. Főszereplői autistáknak próbálnak segíteni, hogy könnyebben eligazodjanak a bonyodalmakkal átszőtt mindennapokban. Valamennyi érintett személy életét más probléma nehezíti, ezért a kezelési módszerek is szerteágazók. Ha a helyzet úgy kívánja, mentoraik akár a végletekig is hajlandók elmenni a várt eredmény érdekében. A felkavaró történetet a főszereplők mellett autista fiatalok és laikus előadók teszik hitelessé.
Részletek a filmről készült írásokból
Van olyan, hogy egy fogyatékos gyerek utazik a buszon, vagy bárhol máshol belép közös, mégis privát féltékenyen őrzött szféránkba, és máris érződik, hogy megváltozott a levegő. Elkezdi mindenki kényelmetlenül érezni magát, pláne, ha a gyerek hangoskodni merészel, és van, aki sajnálja, van, akit idegesít, a közös vélemény mégis rendszerint az, milyen jó lenne, ha már nem lenne itt. Mégis vannak olyanok, akik az ilyen gyerekeknek, tiniknek, majd felnőtteknek szentelik az életüket. Van, akinek ez „csak” a munkája, és a műszak leteltével hazamegy, más életre vált át, és van, akinek minden perce erről szól, mint az Életrevalók rendezőpárosa új filmjének hősei – akiket természetesen valós szereplőkről mintáztak.
Azért „természetesen”, mert a Különleges életek olyan szinten dokumentarista jellegű, hogy egyszerűen képtelenség azt hinni, hogy ezek teljes mértékben kitalált karakterek. Ott van az ortodox zsidó Bruno (Vincent Cassel) és az arab bevándorló Malik (Reda Kateb), akik egyrészt közeli barátok, másrészt vagy húsz éve egy különleges feladatnak szentelik életüket. Olyan hátrányos helyzetű fiataloknak igyekeznek segítséget nyújtani, akik autizmussal élnek. Teszik mindezt hivatalos intézményi háttér nélkül, azt használva, amit saját maguk felépítettek, amit adományként kapnak, és amit önkéntesek velük együtt elvégeznek. És bár nem elismert, mindenféle pecsétekkel rendelkező szervezetként működnek, azok a hasonló profilú, de hivatalos intézetek, amelyek problémás gyerekekkel küzdenek, rendre nekik adják tovább a megoldhatatlannak tűnő eseteket. Bruno és Malik minden napja ugyanolyan és mégis más: más gyerekek jönnek más, mégis hasonló problémákkal, újra el kell őket helyezni valahol. ha már elég nagyok, meg kell oldani a tanításukat, utaztatásukat, esetleg munkába állásukat.
És ha már emlegettük az Életrevalók rendezőit, Olivier Nakache és Eric Toledano az elmúlt években egyre próbálkoztak a szociálisan érzékeny közönségfilmekkel, mint amilyen a Samba (2014) és Eszeveszett esküvő (2017) volt, amikkel az égvilágon semmi baj nem volt, csak nélkülözték az átütő erőt. A Különleges életek nem közönségfilm, sőt, még rétegfilmnek is réteg, legalábbis de ez ne riasszon el senkit. Toledanoék nem akarnak sokkolni, nem tolják a képünkbe az ÖSSZES problémát, zsákutcát és kudarcot, csak érzékeltetik őket, miközben rendkívül türelmesen és megértően megmutatják ennek a hivatásnak minden lehetséges oldalát, nehézségét és szépségét.
Az Esőember óta a filmkészítők mintha félnének kimondani az a-betűs szót, pedig több olyan alkotás is született, melynek főhőse autisztikus spektrumzavarra hasonlító tüneteket mutat: A kód neve: Merkúr,Rém hangosan és irtó közel, A könyvelő. Mivel az autizmusnak sokszor nincsenek jól látható külső jegyei, a probléma felismerése bonyolultabb, ezért a szakszerű ellátás kialakulása és a széleskörű tájékoztatás mindenhol későn indult meg. És lássuk be, egyszerűbb is megmaradni az áldott tudatlanságban, a hitben, hogy aki autizmusban szenved, az egy kicsit furán kommunikáló, magának való zseni. Minek is akarnánk többet tudni róluk, ha nem kell érintkeznünk velük?
Miért kellene megértenünk a súlyos fogyatékkal élőket, a drogosokat, a hajléktalanokat és az illegális bevándorlókat? Egyszerűbb félrenézni és odébb állni.
Ez az, amit Nakache és Toledano nem enged. Nem keresnek felelősöket, nem panaszkodnak a kialakult helyzet miatt, hanem odafordulnak és cselekszenek. Filmjeikkel képesek arra, hogy párbeszédet kezdeményezzenek a többségi társadalom által elhallgatott problémákról, jelen esetben pedig paradox módon olyan emberek történetén keresztül mutatják be a kommunikáció fontosságát, akiknek fejlődési rendellenessége éppen ebben akadályozza őket.
Ahogyan az idő előrehaladtával egyre intenzívebbé válik minden: ahogy kiéleződnek a problémák, ahogy közeledik az ellenőrzés várhatóan kedvezőtlen lezárása, úgy nő a kilátástalanság érzése, és úgy lesz egyre magasabb Casseléval együtt a mi pulzusunk is, hogy aztán nem is a film, hanem az igaz történet lezárását ismertető utolsó felirat olyan katarzist hozzon, amire csak kevésszer van példa, és amit a forgatókönyvíró párostól talán nem is fogadnánk el, csak így, az élettől.
Olivier Nakache és Eric Toledano sokféle filmet készítettek már, de legyen szó akár vígjátékról, akár drámáról, akár a kettő keverékéről, mindegyikben közös az az érzékenység, az az elhivatottság és az a szenvedély, amivel a szó legtisztább és legegyszerűbb értelmében vett emberségről akarnak beszélni. És mindig megtalálják a legváratlanabb formákat ehhez, de ami talán még fontosabb, mindig képesek elkerülni, hogy giccsessé vagy olcsón könnyfakasztóvá váljanak a filmjeik. Még akkor is, ha olyan magasztosnak és sziruposnak hangzó dolgokról is szólnak, amiket még leírni is kínos – olyasmikről, mint mondjuk az emberi jóság.
Sajátos érzelmi hullámvasút a Különös életek: valójában nincsenek benne hullámok, csak egy hosszú, lefelé tartó száguldás, és amikor már azt hinnénk, a földbe csapódunk, hirtelen mégis felránt. És sokkal magasabbra visz, mint ahonnan indultunk.
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline)
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index)
