A közoktatás SWOT-analízisére vállalkozó vizsgálatunk eredményeinek közlését a tanulók erősségeivel és gyengeségeivel folytatjuk. Az összegyűjtött és rendszerezett véleményekhez munkatársunk, Peer Krisztina pszichológus, szociálpedagógus fűzött kommentárt.
Többen – főként a pszichológusok közül – azzal a jogos kifogással hárították el a szétküldött táblázatok kiegészítését, hogy nem létezik általában a TANULÓ, a PEDAGÓGUS, a SZÜLŐ stb. Egyediségében mindenki más, tehát a kérdés eleve érvénytelen. Bár ez a felvetés indokolt, úgy véljük, hogy a sok véleményből (hiszen beleszámítva a virtuális kongresszus résztvevőinek az állításait, az ötven válaszolóval együtt közel száz megkérdezett nyilatkozott), mégiscsak feldereng egy összkép, mely természetesen – mint már korábban jeleztük – tovább árnyalható.
Az iskolásokról kialakult ábrázolat meglehetősen ellentmondásos. Ez már csak azért sem váratlan, mivel itt egy kalap alatt szerepel a kisiskolás és az érettségi előtt álló, a fiú és a lány, a nagyvárosban és a tanyán élő, nem is szólva a lehető legkülönbözőbb társadalmi-családi közegről. A válaszadók pedig nyilván saját élményeikből, iskolában, családban, utcán stb. összegyűlő tapasztalataik alapján nyilatkoztak, s ez tovább gazdagítja (vagy még áttekinthetetlenebbé teszi?) az egyáltalán nem véglegesnek és cáfolhatatlannak vélt képet.
Mint minden esetben, itt is majdnem kétszer annyi gyengeség sorolódott fel, mint erősség (102 negatív a 62 pozitív állítással szemben). De itt a besorolás, tehát hogy valamelyik állítás jónak vagy rossznak minősül-e, önmagában is roppant bizonytalan.
A tanulók pozitívumai (erősségei)
Három témakör vezeti a gyakorisági rangsort megegyező számú említéssel: a társas kompetenciák, a kritikai gondolkodás és az információs társadalomra való reflektálni tudás.
Igénylik a közösséget
Érzékelhetően erősödik a gyerekek közösség, társas kapcsolatok iránti igénye, és általában könnyen teremtenek kapcsolatot a külvilággal. Nagy szükségük van a megértésre, a szeretetre (egyesek szerint egyenesen éhezik a szeretetet, de ez az igény a negatívumok között is felmerül). Ha érzik az elfogadást, erősen tudnak kötődni. Még nagyon súlyos helyzetből is ki tudnak lábalni a megértés, az őszinte segítőszándék legapróbb jelére.
Autonómiára törekednek
A jelenlegi fiatalok kritikusabbak, mint a korábbi generációk, és viszonylag korán jelentkezik náluk az önállóság igénye. Általában idegenkednek a hagyományos iskolai értékektől, megkérdőjelezik a merev szabályrendszereket (ez a gondolat a negatívumnak ítélt jellemzők között is felbukkan). Bizalmatlanok a felnőttek iránt; egyes válaszadók szerint ez a bizalmatlanság megalapozott. Elvárják az őszinteséget és a problémák kendőzetlen megjelenítését. Többségük igényes, a talmi értékeket elveti, a valódiakat igényli.
Kiismerik magukat az információs társadalomban
Többségük vonzódik a digitális kultúrához, mivel ebben nőnek fel, viszonylag jól (az idősebbeknél gyakran jobban) kiismerik magukat a technicizált világban. Általában jól ismerik az információs társadalom kommunikációs szokásait, és a készség szintjén használják a 21. századi eszközöket.
Öntudatosak
Korunk változásaira reflektálva olyan új képességek és készségek jelennek meg náluk (a véleményezők egy része szerint pozitívumként), amelyek az akár csak egy-másfél évtizeddel korábban nevelődő fiatalok többségére nem voltak jellemzők. Általában a korábbiaknál öntudatosabbak, nagyobb bennük a hajlandóság az önérvényesítésre, törekednek vélt és valós jogaik megjelenítésére. Megfogalmazódik az is, hogy egyre többen jártasak érzelmi jelenségek megfogalmazásában.
Lendületesek, dinamikusak
Az új képességek megjelenését ugyanannyiszor említik a válaszadók, mint a fiatalokra hagyományosan jellemző lendületességet és dinamizmust. Az ifjú korosztály értékesebbik részére mindig is jellemző volt a gyorsaság, a jó reakciókészség, a változásra, a változatosságra való igény, a nyitottság és a kíváncsiság; ebben a jelenlegi fiatalok egy része sem változott.
Tájékozottak
A válaszadók egy része úgy vélekedett, hogy a mai diákok általában értelmesek és okosabbak, tájékozottabbak a korábbi generációk tagjainál. Egyesek megemlítették még, hogy a fiatalok sok és gazdag tapasztalatot, friss ismeretet szereznek az iskolán kívüli világból, például a különböző életformákról.
Kreatívak
Az erények között szerepel még a kreativitás, a rugalmasság, a plasztikus gondolkodás, valamint a korai önállóság képessége. A humorra való fogékonyság, a humorérzék két esetben említődik meg.
Alakíthatók vagy befolyásolhatók?
Elgondolkodtató, hogy pozitívumként jelenik meg a családi és a közösségi értékek iránti lojalitás, és még inkább, hogy egyesek erősségként említik az alkalmazkodást és az alakíthatóságot. Ennek a véleménynek a gyengeségek között kemény cáfolata szerepel.
A tanulók negatívumai (gyengeségek)
Hiányzó értékrend, zavaros világkép
A rendszerváltás után született fiatalok számára már nem léteznek a hagyományos értékek: csalódott generáció zavaros attitűdökkel. Az értékek viszonylagossá váltak, nem léteznek tekintélyek, ledőltek a tabuk. Íme a pozitívumként is értékelt kritikusság másik oldala: a fiatalok teljes érték- és ideálvesztése. Idegenkednek a hagyományos iskolai értékektől, gyakran feleslegesnek, elavultnak tartják ezeket.
Könnyen ítélkeznek mások felett, de a saját magukról alkotott véleményben az önös érdekek diktálnak. Nincs morális érzékük, hiányzik belőlük a hazaszeretet, legfeljebb az álnacionalizmus szélsőségeire fogékonyak.
Kritikátlanul fogyasztják a válogatás nélkül rájuk zúduló szabadidős kultúrát, amelynek minden ellenállás nélkül válnak a rabjaivá, s ilyen értelemben igénytelen konformizmus jellemzi őket. Befolyásolhatóak, manipulálhatóak és igénytelenek. Öntudatlanul szocializálódnak egy olyan világban, ahol korlátozhatatlan és követhetetlen a média hatása.
Nem látják a jövőt, nem is tűznek ki maguk elé olyan célokat, amelyek érdekében erőfeszítéseket érdemes tenniük. Céltalanul lézengenek, ugyanakkor rendkívül fontos számukra a pénz. Többségük kis befektetéssel szeretne „nagyot kaszálni”.
Egymással sem szolidárisak
A kortársaikkal való kapcsolataikból hiányzik az elfogadás, az empátia és az együttérzés. Általában önzőek, mások igényeit nem veszik figyelembe, gondjaikkal nem törődnek. Egymás iránt is türelmetlenek, és szinte nyoma sincs bennük a szolidaritásnak. Az együttműködési készség és képesség alacsony szintű.
A tanulócsoportokban gyakori, hogy egyes tanulók peremre szorulnak, kirekesztődnek. Terjed az erőszak nem csupán a testi bántalmazás, hanem a verbális agresszió formájában is. A problémakezelésnek szinte kizárólag az erőszakos módjait ismerik és alkalmazzák. Az iskolások körében is fokozottan érzékelhető az előítéletesség, és egyre nyíltabban jut kifejezésre a bizonyos embercsoportokkal szembeni leplezetlen gyűlölet.
Nem tisztelik a felnőtteket, elutasítják a szabályokat
A felnőtteket általában nem tisztelik, és gyakran viselkednek modortalanul velük. Általánosan jellemző az idősebb generációval szembeni bizalmatlanság.
A tanulóknak többnyire nincs érdemi beleszólásuk az iskola életébe. A szabályokat általában elutasítják, és szinte kizárólag akkor követik őket, ha a felnőttek figyelnek rájuk. Előfordul, hogy saját belső szabályokat alakítanak ki, amelyek betartását a csoport ellenőrzi.
A közügyek iránt közönyösek, vitakészségük gyenge, érvelni nem tudnak. Sokat emlegetik a jogaikat, miközben a jogérvényesítésben gyakorlatlanok, és kötelességeikről rendre megfeledkeznek. A kritikai hajlandóság negatívumként is megjelenik, és ismét felmerül, hogy a mai gyerekek kritikusabbak, mint a korábbiak.
Éretlenek, érzelemviláguk sivár
Nagy az igényük a szeretetre, érzelmi kultúrájuk azonban többnyire sivár. Feltűnően sok közöttük az elkényeztetett, a feltétel nélkül kiszolgált gyerek, akinek jellemző vonása az önzés, a követelődzés, az a meggyőződés, hogy bizonyos dolgok ellentételezés nélkül „járnak” neki.
Rosszul tűrik és képtelenek kezelni a bizonytalan helyzeteket. Önállótlanok, éretlenek, és a váratlan, kiszámíthatatlan történések szorongással töltik el őket, ennek következtében gyakran érzik magukat kiszolgáltatottnak. Talán ezzel is magyarázható, hogy növekvő arányban jelennek meg körükben a korai depresszió és a pánikbetegség bizonyos jelei.
Önismeretük hiányos, ugyanakkor sokan közülük önzőek és önérvényesítők, miközben szinte semmiért nem hajlandók felelősséget vállalni. Alacsony szintű az önkontrolljuk, ennek következtében gyakran hevesek, indulatosak.
Restek és műveletlenek
Nagyon alacsony a testi, lelki és szellemi teherbírásuk, képtelenek az erőfeszítésre, sőt egyenesen félnek minden olyan tevékenységtől, mely erős koncentrációt és kitartást követel. Csak annyit végeznek el, amennyit feltétlenül muszáj, a többletfeladatokat, ha tehetik, elhárítják. Lagymatagok és lusták.
A többség csak sémákban hajlandó gondolkodni, koncentrációs készségük alacsony, általában felületesek. Hiányzik belőlük a csöndre, a befelé nézésre való készség és képesség. Mivel a felnőttek általában nem tudnak lépést tartani a felpörgő világ változásaival, ebben sem tudnak segíteni a fiataloknak: képtelenek rávenni őket az elmélyülésre, és saját hajszolt életvitelük miatt általában ők sem mutatnak jó példát.
A gyerekek általában keveset vagy egyáltalán nem olvasnak, klasszikus műveltségük rendkívül hiányos. A hagyományos kultúra szinte teljesen eltűnik a gondolatvilágukból. Nyelvhasználatuk egyre sivárabb.
***
Mialatt összerendeztem és leírtam a vizsgálatunkban összegyűlt gondolatokat, anélkül hogy saját véleményemet hozzáfűztem volna, egyre jobban elszomorodtam. A kialakult kép egyre sötétebb, egyre reménytelenebb és lehangolóbb.
Valóban ilyen lesújtó a helyzet?
Szekszárdi Júlia
—
Kommentár a tanulói vizsgálat eredményeihez
Nemcsak azért, mert pszichológus is vagyok, de egyet kell értenem azokkal, akik azzal érvelnek, hogy nem létezik általában a tanuló, a pedagógus, a szülő… Amikor róluk gondolkodunk, írunk, és tulajdonságokkal ruházzuk fel őket, mindig egy konkrét tanulóra (esetleg többre, akikkel kapcsolatban vagyunk), pedagógusra vagy szülőre gondolunk. Ez nem baj, csak jó, ha tudjuk. Ezért valóban nehéz általánosan igaz erősségeket és gyengeségeket felsorolni.
De pontosan ezért vagyunk könnyű helyzetben, hiszen számtalan tulajdonságot lehetne így találni. De látva a felmérés eredményét, ez nem segített.
Úgy gondolom, minden negatívum megemlítése előtt mondanunk kell egy pozitívumot is. Ha ezt sikerülne tartani, nem lenne 102 negatív és 62 pozitív állítás.
Az említett erősségek között alig találunk belső tulajdonságokat. A közösségigény megjelenését természetesnek tartom, persze ettől még lehet pozitív.
Az autonómia kialakítása pedig elsődleges feladata egy fiatalnak; akkor lenne baj, ha ez nem történne meg. Ennek támogatása lenne az iskola egyik feladata, amely egy szolgáltatást nyújtó intézmény, tehát kötelessége igazodni a változó igényekhez.
Hogy miért erősség az alakíthatóság és befolyásolhatóság…? Számomra ez a könnyebb út választása: a diák számára is az az érték, ami számomra, és ez nemcsak kényelmes, de meg is erősít abban, hogy helyesen gondolkodom.
Sajnálnám, ha a tanulókból hiányozna az empátia, együttérzés, a szolidaritás társaik felé. De gondoljunk csak a „súgásra”, ami az egyik leggyakrabban előforduló empatikus megnyilvánulás. Ez az, amit még büntetünk is.
Úgy gondolom, a vizsgálati eredmények gyönyörű tükröt tartanak elénk, pedagógusok elé, a saját inkompetenciánk és tehetetlenségünk jelenik meg benne. És bár elcsépelten hangzik, de létezik a Pygmalion-effektus: az elvárások valósággá válnak…
Ez az analízis összességében valódi képet mutat ugyan, de mégsem tökéletes, mert nem mutatja meg a megosztott közoktatást. Hiszen ma az állami intézmények egyik felében a fenti erősségek dominálnak apró gyengeségekkel, másik felében pedig töményen vannak jelen a gyengeségek apró erősségekkel. Utóbbiakban kérdőjeleződik meg erőteljesen a pedagógus kompetenciája(szerintem nem is kell, hogy mások helyett kompetens legyen), és ugyanitt válik végzetessé a Pygmalion-effektus is.
Úgy érzem, feltétlenül hozzá kell még tennem, hogy ebben a formában a SWOT-analízis éppen olyan képet mutat, amilyenre néhány zseniális fenntartó is (hallomásból tudom) számít. Olyan terveket szőnek ugyanis, amelyben egy Taigetosz-iskola tagiskolája lesz majdan egy "elit"-nek csúfolt, anyagi és családi háttér szerint kiválogatott gyerekeket oktató intézménynek, ami papíron remek arányszámokat fog mutatni. Így kívánnak hozzájutni azokhoz az uniós forrásokhoz, amelyeket szegregált intézményt fenntartó önkormányzatok nem juthatnak hozzá.
Drága Sulifon! Hidd el nekem, hogy ezt az egészet nem az említett zseniális fenntartók érdekében csináljuk, hanem hogy a végén valami összegzés is szülessék a különböző közoktatási szereplők erősségei és gyengeségei alapján, és sikerüljön (mint ahogyan ez egy valódi SWOT analízisnél dukál) összegyűjteni a helyzetkép diktálta veszélyeket és lehetőségeket természetesen a jobbítás érdekében. Amit Te említesz az éppen az egyik veszély…Nagyon jó, hogy figyelmeztetsz rá, köszönjük.
Kedves Juli! Éppen azért hívtam fel a figyelmet erre a veszélyre, mert tudom, hogy milyen célok mentén született ez az analízis. Te tudod, hogy milyen perspektívából szemlélem a közoktatás helyzetét, innen nem könnyű egy egységként tekinteni rá. Számomra nem általában a mai gyermekek tulajdonságai, attitűdjei rajzolódnak ki élesen. Túlságosan régóta tevékenykedem a közoktatás árnyékos oldalán lévő gyerekek között.
Így, amikor a fenti összegzésben az erősségek felsorolását olvastam, számomra ismeretlen kép tárult fel. A gyengeségek összegzésénél aztán megérkeztem az enyéim közé.
Most akkor milyen következtetést vonjak le? Ez a nagy kérdés!
Az "enyéim" ugyanolyan gyerekek, legalábbis annak születtek, mint a többi. Mire 6-7 évesen hozzánk kerültek, egy külső burokként veszi körbe, köti gúzsba őket a felsorolt gyengeségek mindegyike. Másfél éve fejtegetem le róluk ezt a burkot. Meg vagyok róla győződve, mert több helyen már látszik is, hogy a burok alatt ott van bennük az erősségek jó része is. Természetesen vannak, akiket olyan erősen megkötöztek már, hogy lehetetlen lefejteni róluk, és olyanok is, akik inkább visszatapasztják majd a lefejtett réteget (családi, környezeti segítséggel), mert az öntudatra ébredés olyan felismerésekkel szembesítheti őket, aminek felelősségével szembenézni ijesztő is lehet számukra. Nem kisebb feladatot ró rájuk, mint amivel mai társadalmunk, a közoktatás, mi, inkompetens pedagógusok évtizedes szélmalomharcot vívunk. Meg kellene változtatni a hátországukat!Nekik! Egyedül! Legyünk őszinték! Mi nem bújnánk vissza gyorsan az öntudatlanság burka mögé?
Mit tehetek pedagógusként? Mit tehet a közoktatás?
A bátrakat kézen kell fogni, de nem egyedül, hanem azokkal az emberekkel együtt, akikhez érzelmileg kötődnek. Aztán talán óvatosan, nem erőszakosan, nem hivataloskodva, hanem emberien több ilyen, immár több szálon is belülről motívált mikroközösségnek alkalmat teremteni egymás erősítésére, hogy a valódi értékek megismerésének örömét együtt élhessék át.
Mindehhez egységes szemlélet és összefogás szükségeltetne (kijavítottam feltételes módra),de enélkül semmi sem fog változni, az idők végezetéig elvitatkozgathatunk arról, mit rontottunk el, mit kellene jobban csinálni?
Ez a mi harcunk egy kicsit olyan, mintha egy ház építésénél csak a falakra figyelnénk, és állandóan figyelmen kívül hagynánk az alapokat és a tetőt. Mi akarjuk megoldani a család és a társadalom feladatait is, pusztán azért, mert nélkülük nem tudunk működni.
Túl messzire kalandoztam? Egyszerűbben is megoldhatóak a gondjaink? Peer Krisztinának is igaza van, nem tudunk igazán elszakadni a konkrét helyzetektől, gyerekektől, iskoláktól, amikor az erősségeket, és gyengeségeket elemezzük, értékeljük.
Egyetlen dologban nem értek csak egyet veled: amikor inkompetens pedagógusnak nevezed magadat/magatokat. Egészen másutt van sajnos az az inkompetencia. Elég baj az nekünk!
Én is úgy vélem, hogy minden gyerekben ott rejlik a lehetőség, és igenis az iskola dolga lenne ezt kibontani. Van, ahol van erre törekvés, több helyen, mint gondolná az ember. Ez a törekvés azonban megáll egyes pedagógusok, jobb esetben (elhivatott és hozzáértő vezetés esetén) az intézmények, egészen kivételes esetekben települések, kistérségek szintjén. Az egész rendszer bizonyul működésképtelennek.
Őrült nagy gond, hogy a döntéshelyzetben lévő emberek nem tudnak, esetenként nem is akarnak szembesülni a konkrét problémákkal, ami csak megzavarja azt a koncepciót, ami ráadásul nem is tisztázott, és hosszú idők óta politikai és hatalmi harcok martaléka. A szakma, az igazi szakma vegetál, küzd és próbálkozik. Talán ezért találtuk meg ennyire egymást itt a virtuális térben.
Nézz körül, kik vagyunk itt együtt! Javarészt iskolában (többségükben hátrányos helyzetű intézményben) működő pedagógusok, néhány, szintén az arcvonalban küszködő pszichológus, hárman a felsőoktatásból (közülük egy már menekülésre is fogta a dolgot, a másikuk meg egy fájdalmas közoktatásban zajló vesszőfutás után landolt nemrégiben egy főiskolán).
Egy valóságos civil próbálkozást részesei vagyunk, mivel máshol nem mutatkozik a közös céljainkat szolgáló mozgástér. Ki tudja, meddig ér el a szavunk. Egy-egy pillanatra úgy érzem, hogy talán már nem vagyunk megkerülhetőek, figyelnek ránk, de hogy mely üzeneteink „mennek át”, és lesz-e érdemi visszhang, az ma még nem megjósolható.
Egy dologban azonban egészen biztos vagyok: ha mindenki úgy tenné a dolgát, mint éppen Te (Ti ott Kaposváron), előbbre tartanánk. Tudom, hogy most éppen nagyon nehéz Neked, de ne add fel, mert az roppant nagy baj lenne!
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline)
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index)
Ez az analízis összességében valódi képet mutat ugyan, de mégsem tökéletes, mert nem mutatja meg a megosztott közoktatást. Hiszen ma az állami intézmények egyik felében a fenti erősségek dominálnak apró gyengeségekkel, másik felében pedig töményen vannak jelen a gyengeségek apró erősségekkel. Utóbbiakban kérdőjeleződik meg erőteljesen a pedagógus kompetenciája(szerintem nem is kell, hogy mások helyett kompetens legyen), és ugyanitt válik végzetessé a Pygmalion-effektus is.
Úgy érzem, feltétlenül hozzá kell még tennem, hogy ebben a formában a SWOT-analízis éppen olyan képet mutat, amilyenre néhány zseniális fenntartó is (hallomásból tudom) számít. Olyan terveket szőnek ugyanis, amelyben egy Taigetosz-iskola tagiskolája lesz majdan egy "elit"-nek csúfolt, anyagi és családi háttér szerint kiválogatott gyerekeket oktató intézménynek, ami papíron remek arányszámokat fog mutatni. Így kívánnak hozzájutni azokhoz az uniós forrásokhoz, amelyeket szegregált intézményt fenntartó önkormányzatok nem juthatnak hozzá.
Drága Sulifon! Hidd el nekem, hogy ezt az egészet nem az említett zseniális fenntartók érdekében csináljuk, hanem hogy a végén valami összegzés is szülessék a különböző közoktatási szereplők erősségei és gyengeségei alapján, és sikerüljön (mint ahogyan ez egy valódi SWOT analízisnél dukál) összegyűjteni a helyzetkép diktálta veszélyeket és lehetőségeket természetesen a jobbítás érdekében. Amit Te említesz az éppen az egyik veszély…Nagyon jó, hogy figyelmeztetsz rá, köszönjük.
Kedves Juli! Éppen azért hívtam fel a figyelmet erre a veszélyre, mert tudom, hogy milyen célok mentén született ez az analízis. Te tudod, hogy milyen perspektívából szemlélem a közoktatás helyzetét, innen nem könnyű egy egységként tekinteni rá. Számomra nem általában a mai gyermekek tulajdonságai, attitűdjei rajzolódnak ki élesen. Túlságosan régóta tevékenykedem a közoktatás árnyékos oldalán lévő gyerekek között.
Így, amikor a fenti összegzésben az erősségek felsorolását olvastam, számomra ismeretlen kép tárult fel. A gyengeségek összegzésénél aztán megérkeztem az enyéim közé.
Most akkor milyen következtetést vonjak le? Ez a nagy kérdés!
Az "enyéim" ugyanolyan gyerekek, legalábbis annak születtek, mint a többi. Mire 6-7 évesen hozzánk kerültek, egy külső burokként veszi körbe, köti gúzsba őket a felsorolt gyengeségek mindegyike. Másfél éve fejtegetem le róluk ezt a burkot. Meg vagyok róla győződve, mert több helyen már látszik is, hogy a burok alatt ott van bennük az erősségek jó része is. Természetesen vannak, akiket olyan erősen megkötöztek már, hogy lehetetlen lefejteni róluk, és olyanok is, akik inkább visszatapasztják majd a lefejtett réteget (családi, környezeti segítséggel), mert az öntudatra ébredés olyan felismerésekkel szembesítheti őket, aminek felelősségével szembenézni ijesztő is lehet számukra. Nem kisebb feladatot ró rájuk, mint amivel mai társadalmunk, a közoktatás, mi, inkompetens pedagógusok évtizedes szélmalomharcot vívunk. Meg kellene változtatni a hátországukat!Nekik! Egyedül! Legyünk őszinték! Mi nem bújnánk vissza gyorsan az öntudatlanság burka mögé?
Mit tehetek pedagógusként? Mit tehet a közoktatás?
A bátrakat kézen kell fogni, de nem egyedül, hanem azokkal az emberekkel együtt, akikhez érzelmileg kötődnek. Aztán talán óvatosan, nem erőszakosan, nem hivataloskodva, hanem emberien több ilyen, immár több szálon is belülről motívált mikroközösségnek alkalmat teremteni egymás erősítésére, hogy a valódi értékek megismerésének örömét együtt élhessék át.
Mindehhez egységes szemlélet és összefogás szükségeltetne (kijavítottam feltételes módra),de enélkül semmi sem fog változni, az idők végezetéig elvitatkozgathatunk arról, mit rontottunk el, mit kellene jobban csinálni?
Ez a mi harcunk egy kicsit olyan, mintha egy ház építésénél csak a falakra figyelnénk, és állandóan figyelmen kívül hagynánk az alapokat és a tetőt. Mi akarjuk megoldani a család és a társadalom feladatait is, pusztán azért, mert nélkülük nem tudunk működni.
Túl messzire kalandoztam? Egyszerűbben is megoldhatóak a gondjaink? Peer Krisztinának is igaza van, nem tudunk igazán elszakadni a konkrét helyzetektől, gyerekektől, iskoláktól, amikor az erősségeket, és gyengeségeket elemezzük, értékeljük.
Kedves Sulifon!
Egyetlen dologban nem értek csak egyet veled: amikor inkompetens pedagógusnak nevezed magadat/magatokat. Egészen másutt van sajnos az az inkompetencia. Elég baj az nekünk!
Én is úgy vélem, hogy minden gyerekben ott rejlik a lehetőség, és igenis az iskola dolga lenne ezt kibontani. Van, ahol van erre törekvés, több helyen, mint gondolná az ember. Ez a törekvés azonban megáll egyes pedagógusok, jobb esetben (elhivatott és hozzáértő vezetés esetén) az intézmények, egészen kivételes esetekben települések, kistérségek szintjén. Az egész rendszer bizonyul működésképtelennek.
Őrült nagy gond, hogy a döntéshelyzetben lévő emberek nem tudnak, esetenként nem is akarnak szembesülni a konkrét problémákkal, ami csak megzavarja azt a koncepciót, ami ráadásul nem is tisztázott, és hosszú idők óta politikai és hatalmi harcok martaléka. A szakma, az igazi szakma vegetál, küzd és próbálkozik. Talán ezért találtuk meg ennyire egymást itt a virtuális térben.
Nézz körül, kik vagyunk itt együtt! Javarészt iskolában (többségükben hátrányos helyzetű intézményben) működő pedagógusok, néhány, szintén az arcvonalban küszködő pszichológus, hárman a felsőoktatásból (közülük egy már menekülésre is fogta a dolgot, a másikuk meg egy fájdalmas közoktatásban zajló vesszőfutás után landolt nemrégiben egy főiskolán).
Egy valóságos civil próbálkozást részesei vagyunk, mivel máshol nem mutatkozik a közös céljainkat szolgáló mozgástér. Ki tudja, meddig ér el a szavunk. Egy-egy pillanatra úgy érzem, hogy talán már nem vagyunk megkerülhetőek, figyelnek ránk, de hogy mely üzeneteink „mennek át”, és lesz-e érdemi visszhang, az ma még nem megjósolható.
Egy dologban azonban egészen biztos vagyok: ha mindenki úgy tenné a dolgát, mint éppen Te (Ti ott Kaposváron), előbbre tartanánk. Tudom, hogy most éppen nagyon nehéz Neked, de ne add fel, mert az roppant nagy baj lenne!