A közoktatás SWOT-analízise 6.

A média

Erősségek

A média erősségei között a legnagyobb hangsúllyal a társadalomban játszott szerepe kerül megemlítésre. A televízió és az internet mint hatalmi potenciál nagy mértékben képes befolyásolni a közvéleményt. A média révén megmutatkozik a nyilvánosság ereje, lehetőség nyílik a társadalmi párbeszédre, vitára. Megfogalmazódik továbbá, hogy a médiadömping akár a demokrácia eszköze is lehet a veszélyes gondolatok elleni harcban.

A média – első sorban az internet – szinte korlátlan lehetőséget ad a naprakész tájékozódásra. A kapott információk között értékes, a látókört szélesítő és a műveltséget gyarapító elemek is vannak, és nem elhanyagolandó, hogy az egyén a további életútja szempontjából fontos információk birtokában juthat.

A média nem csupán mint önálló tantárgy épül be az oktatásba, hanem mint az oktatás hasznos eszköze élet- és időszerűvé teheti a tanítási órákat.

Viszonylag alacsony százalékban kerül megemlítésre az a szerep, amit a média, – s itt nyilván ismét az internetre gondoltak a válaszadók – a fiatalok társas kapcsolataiban betölt, amikor folyamatos interaktivitást biztosítva szélesíti a kapcsolatteremtés és kapcsolattartás lehetőségeit.

Gyengeségek

A felsorolt gyengeségek több ponton az erősségeknél megfogalmazott jelenségek másik, kimondottan káros oldalára utalnak, amikor is a média mint hatalmi potenciál politikai, gazdasági, kulturális és nem utolsó sorban pedagógiai szempontból gyakorol negatív hatást a közgondolkodásra és a fiatalok szocializációjára.

A jelenlegi médiumok közül egyik sem felel meg a közszolgálatiság igényeinek. sőt az egyik vélemény szerint ezt a funkciót a média jelenlegi gyakorlata egyenesen megcsúfolja. Komoly vádak fogalmazódnak meg a médiumok intézményrendszerével kapcsolatban is. Felmerül, hogy az érdemi fejlesztés és a nézők (hallgatók) szolgálata helyett pozícióharc folyik a vezetők között. A nyilvánosságra kerüléshez nem feltétlenül tehetség, hanem pénz és összeköttetés szükséges, s nyilván ez is hozzájárul a tévéműsorok színvonaltalanságához. Megfogalmazódik, hogy a kritikára általában nem, vagy ha mégis, akkor rendkívül agresszíven reagálnak a működés felelősei, önkritikára pedig szinte egyáltalán nem mutatnak hajlandóságot.

A széleskörű tájékozódás hátrányai lényegesen nagyobb nyomatékkal fogalmazódnak meg, mint az előnyök. Az információ hozzáférhetősége és legitimációs megalapozottsága ugyanis többnyire irányított és manipulált, inkább nehezíti, mintsem könnyítené a tájékozódást. „Tájékozódni nem azt jelenti – olvashatjuk az egyik véleményben – hogy szabadon nyúlkálhatunk a polcon, hanem azt, hogy félretolhatjuk a polcokat. Ebben már csak azért sem vagyunk szabadok, mert a korlátlan tájékozódás azt is jelenti, hogy mennyiségénél és önmagát hazug módon napról-napra megújuló fontosságúnak mutatva az időnket képes korlátlanul elvonni a gondolkodástól.” Felmerül, hogy a média az igénytelenség és a felületesség mellett még hiteltelen is. Hiszen megbízhatatlan hírforrások alapján ad közre híreket, megalapozatlan, gyakran áltudományos tények közlésével dezorientál. (A az egyik hozzászóló negatív példaként említi meg a Wikipédiát.)

A média révén az állampolgár folyamatosan ki van téve a politikai manipulációnak. A válaszadók felpanaszolják a félretájékoztatást, fontos problémák elhallgatását, illetve ezek helyett jelentéktelen „gumicsontok” odavetését, amin azután rágódhat a nép. Akad olyan válaszadó, aki egyenesen bérpolitizálással vádolja a médiát, egyes médiumok szemére veti a kormánypártok iránti feltétlen lojalitást, az egyoldalúságot, az elfogult pártosságot, illetve a politikai függőséget. A média nagyban hozzájárul a szekértáborok közötti harc kiéleződéséhez, hiszen ellenségképek folyamatos megjelenítésével erősíti az általános gyűlölködést.

A média továbbá az egyik legfőbb okozója az általános értékválságnak, a nagyfokú értékvesztésnek. Hiszen nap mint nap kerül sor alapvető értékek megkérdőjelezésére, relativizálására. Ma már szinte egyáltalán nem léteznek tabuk, nagy nyilvánosság előtt büntetlenül csúfolhatják meg a legszentebb és legnemesebb gondolatokat, érzéseket, hagyományokat. Rendkívül ártalmasak a reklámok, amelyeket egyre kendőzetlenebbül és gátlástalanabbul szolgálják ki a piaci érdekeket. Többségük ráadásul ostoba, színvonaltalan, és otromba módon közvetíti a profitorientált megrendelők érdekeit, Több alkalommal merül fel az általános igénytelenség és felelőtlenség, a kétes értékű valóság show-k és primitív tévésorozatok dömpingjének rendkívül káros hatása, a kultúra, hangsúlyozottan a verbális kultúra elszegényítése. A gyerekek és a fiatalok valódi igényeire, szükségleteire senki sem figyel, a média számára ez a réteg csupán potenciális fogyasztóként létezik.

Számos olyan pedagógiai igény is megfogalmazódik, amelynek kielégítése a médiától lenne várható. Például, hogy valamifajta iránytűt adjon az információözönben történő eligazodáshoz, segítse a nevelési kultúra fejlődését, közvetítsen okos és a nevelőket segítő pedagógiai műsorokat, adjon lehetőséget a szülők és pedagógusok közötti érdemi beszélgetésre, vitára. A média elengedhetetlen feladata lenne pozitív értékeket közvetíteni a gyerekek és fiatalok felé. Jelenleg azonban túlnyomóan a negatív magatartásminták jelennek meg a médiumokban. A válaszadók többnyire sokallják, és rendkívül károsnak tartják a szex, az erőszak, illetve devianciák megjelenését, a pornográfia és a horrorisztikus tartalmak korlátlan terjedését, amelyek torzítják a gyerekek szexualitással és agresszióval kapcsolatos ismereteit, beállítódását.

Szekszárdi Júlia

—

Kommentár a médiát értintő meglátásokhoz

Média nem létezik médiafogyasztó nélkül. Ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy olyan médiát kapunk, amilyet megérdemlünk. Lehet, hogy külön-külön mindannyian Krisztust kiáltunk, de összességében mégis egy határozott „Barabbás!” kiáltás hallatszik. Ebből következik, hogy az iskola sem fogja tudni érdemben befolyásolni a média tartalmát és minőségét. Amire befolyást gyakorolhat: az a médiafogyasztás szokásrendszere, tudatossága. Az iskola ezt aligha képes tartalmi és minőségi normák közvetítésén keresztül megoldani. Meddő próbálkozás lenne azt bizonyítani, hogy egy klasszikus regény feldolgozásában az erőszak személyiségépítő, tanító szerepű, míg egy akciófilmben teljességgel öncélú; vagy azt, hogy a legrosszabb versműsor is jobb, mint a legjobb képregény stb. Véleményem szerint az iskolának három dolgot kell a médiafogyasztással kapcsolatban megtanítania:

1. A tudatos választást: ami nem jelent többet annál, mint hogy a befogadó tudatában van annak, hogy azt a felületes, hiteltelen, elfogult, manipulatív, igénytelen stb. mocskot azért „fogadja be”, mert azt választotta. Választhat mást, sőt azt is, hogy távol tartja magát tőle…
2. A kritikus befogadást: amit legkönnyebb a reklámok esetén bemutatni. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a reklámok leplezetlen üzleti érdekeket szolgálnak, akkor nem okoz traumát annak a felismerése, hogy a reklámok nem a puszta esztétikai élmény érdekében születnek, hanem azért, mert valamit el akarnak adni. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a politikai elemzőknek is van saját politikai meggyőződésük, vagy azzal, hogy nem létezik tökéletesen megbízható módszere az időjárás előrejelzésének; akkor kevésbé fogjuk azt érezni, hogy manipulálnak, becsapnak minket.
3. A kikapcsoló gomb használatát: ez annyit jelent, hogy nem maradunk le semmiről, ha időnként mellőzzük a médiafogyasztást.

Az oktatáshoz szorosabban kapcsolódó média egyébként szerintem sokkal súlyosabb helyzetben van, mint a média általában.

Látványosan leépültek a pedagógiai folyóiratok: már rég nem kérdés, hogy milyen irányú és színvonalú pedagógiai kultúrát alapoznak meg, csak az, hogy mikor lesz pénzük a féléves késéssel megjelentetniük egy-egy lapszámot. Tarthatnánk ezt korjelenségnek (a papír alapú média visszaszorulása), ha az interneten megjelentek volna ezen folyóiratok alternatívái, de ez nem történt meg. Ez oda fog vezetni, hogy a pedagógiai tudományosság és a pedagógia napi gyakorlata közötti terület lassan kiüresedik, a kettő közötti kapcsolat az eddiginél is gyengébb lesz. A (civil vagy üzleti alapokon indult) magánkezdeményezéseknek egyelőre nem sikerült lényegesen javítaniuk ezen a helyzeten.

A szakmai diskurzus egy másik alapvető problémája, hogy külföldi kitekintésünk erőteljesen az angol nyelvhez kötött. Ennek az az eredménye, hogy egyrészt az angolszász típusú iskolarendszerek közvetlen tapasztalatait, másrészt a túl általános nemzetközi kutatási eredményeket, EU-akcióprogramokat stb. ismerjük meg, amelyek közvetlenül csak nagy nehézségek árán alkalmazhatók a hazai gyakorlatra. Meglepően kevés tudásunk van a (mieinkhez hasonló problémákkal szembesülő) szomszédos országok oktatásügyéről. Pedig adódna lehetőség. Nem hiszem, hogy ne örülnének a határon túli magyar pedagógusok, ha nemcsak a kisebbségi létből eredő gondjaikra, hanem általában a szakmai munkájukra is kíváncsi lenne Magyarországon valaki.

Az iskolai médiahasználathoz kapcsolódó tervek, elképzelések olyanok, mintha néhány, harminc évvel ezelőtt íródott sci-fi és a hardver- és szoftvergyártók brosúrái jelentenék az elméleti alapjukat. Csak az jelent némi reményt, hogy vannak pedagógus- és más szakmai műhelyek, amelyek képesek függetleníteni magukat a hivatalos elképzelésektől (és az ezek által kiváltott, romantikus technikaellenességtől is).

Az internet tényleg elérhetővé tesz az iskola számára rengeteg értékes tartalmat. Persze rengeteg szemetet is. (De az utcán sem szedünk fel minden szemetet csak azért, mert ott van.) A gazdagság mellett kiábrándító látni, hogy az elmúlt évtized (sokszor igen költséges) állami tartalomfejlesztési próbálkozásai mennyire szánalmas eredményekkel jártak. Ideje lenne már tanulni ezekből.

Az oktatási ágazat nagysága miatt nehezen érthető, hogy csak ritkán tud olyasmit produkálni, aminek országos hírértéke lenne (kivéve persze, amikor vér folyik). Pedig egyszerű: a magyar vagy matematika érettségi sokakat érint, tele van velük a média; valahol a német írásbelik környékén van az a határ, ahonnan kezdve már vészesen megfogyatkoznak a hírek. Ezen nem tudunk változtatni. Itt a megoldás a helyi és a civil média erősödése lehetne. Jómagam ezen a területen is látok biztató jeleket.

Mészáros János
Aula